2024. február 19. hétfő

febr. 19
12:42
A magán és egyházi iskolákban is jár a 32,2 százalékos béremelés (Demokrata)
Rétvári Bence közölte, a 340 milliárd forintos tanárbéremelési alap nemcsak az állami intézmények alkalmazottainak a béremelését tartalmazza.
febr. 19
12:42
NATO-parancsnok: súlyosan túlbecsültük Ukrajna esélyeit Oroszországgal szemben (Demokrata)
A Nyugat tavaly súlyosan túlbecsülte Ukrajna esélyeit az Oroszország elleni harctéri előrelépésre Rob Bauer szerint.
febr. 19
12:42
Magyar Péter akcióba lendült hétfőn délben: Itt az elsöprő bejelentés (Nyugati Fény)
Magyar Péter továbbra sem fél.
febr. 19
12:42
Zola: Lemond a köztársasági elnök, én meg kilépek a zenekarból, ez véletlen? (rtl.hu)
Régóta érlelődik benne a döntés, most végül meghozta: Ujvári Zoltán Szilveszter, ismertebb nevén Zola kilépett a New Level Empire zenekarból. Az énekes nem köszön el a színpadtól, hiszen szavai szerint nem is tudna. Azt mondta, több lábon áll, és munkái mostanra kezdenek beérni. Zola a kilépés részleteiről a Reggeliben mesélt, ahogy arról is, hogy
febr. 19
12:42
Hogyan bankolhatnak biztonságosan a fogyatékkal élők? (rtl.hu)
Hazánkban Debrecen lakosságával megegyező számú ember él fogyatékkal. Ők ugyanúgy szeretnének banki szolgáltatásokat igénybe venni, mint bárki más. A Pénzkérdés legújabb adásában egy látássérült férfinak segítenek a szakértők a modern eszközök biztonságos használatában, hogy ne élhessen vissza más a helyzetével.
febr. 19
12:42
Magyar Péter a bicskei áldozatok képviselőjével találkozott (rtl.hu)
"A kormány két hét alatt odáig nem jutott el, hogy bocsánatot kérjen az áldozatoktól" – írja Magyar Péter.
febr. 19
12:42
Aláírta: Mbappé félpénzért menekül a Real Madridba (AC News)
A világklasszis futballista nyáron otthagyja a Paris Saint-Germaint csapatát, az új helyen papíron kevesebbet keres majd.
febr. 19
12:42
Navalnij özvegye: Putyin megölte a férjemet (Telex)
Julija Navalnaja videóüzenetben mondta ezt, és azt is, hogy folytatni akarja férje munkáját. Közben a hozzátartozók harmadik napja nem nézhetik meg Navalnij holttestét.
febr. 19
12:42
Valami nagyon furcsa dolgot közölt a Magyar Posta, nem tudni, miért (naphire.hu)
A webshopoknak szánt árlista mellett jelent meg a mondat.
febr. 19
12:44
Ukrajna biztonsági fenyegetésnek tekinti a lengyel gazdák blokádját (Demokrata)
"Az ilyen akciók kedvezőtlen hatással vannak a közös szembenállásra ellenségünkkel, amelynek neve Oroszország" – közölte az egyik ukrán miniszter.
febr. 19
12:45
Évtizedes mélyponton a gázár, tőzsdét indítana a Revolut (Privátbankár)
Az amerikai földgáz a pandémia óta nem volt ilyen olcsó, és 25 éves mélypontok közelében jár. A részvénypiac kissé esik, míg az amerikai zárva, viszont sok minden történik majd a héten. Jön a Revolut kriptotőzsdéje, érkeznek a magyar gyorsjelentések, optimistán pesszimista a Goldman.
febr. 19
12:45
Joe Biden teljesen leépült (Magyar Hírlap)
Halottakkal beszél, azt hiszi, hogy Trump az elnök.
febr. 19
12:47
Rétvári Bence: Az alapítványi iskolákban is jár a 32,2 százalékos tanárbéremelés (Magyar Hírlap)
Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány számára minden gyerek ugyanolyan fontos.
febr. 19
12:48
Egészségügyi dolgozó elmaradt COVID-oltása ügyében döntött a Kúria (Adózóna)
A COVID oltási kötelezettség megtagadása számos jogvita forrása volt, ezekről az Adózóna hasábjain be is számoltunk. A BH 2023.305. számú ügyben ismét ebben a témában vizsgálódott a Kúria. A munkaügyi döntés lényegét és tanulságait az alábbiakban foglaljuk össze.
febr. 19
12:48
Közösen vonulnak utcára több ország tiltakozó gazdái (Agroinform)
Győrffy Balázs: közös gazdademonstrációt tartanak a V4-es agrárszervezetek.
febr. 19
12:48
Megkérdezték Polt Pétert, mit szól ahhoz, hogy a Transparency szerint Magyarország az EU legkorruptabb országa, de nem szólt hozzá semmit (444.hu)
És azt is a számokat szabadon értelmezve.
febr. 19
12:48
26 EU-tagország vezetésének volt mondanivalója Navalnijról (444.hu)
A 27. Magyarországnak nem.
febr. 19
12:48
Cseh Katalin: Elképesztően magabiztos vagyok (Demokrata)
Magabiztosnak érzi magát, és hisz abban, hogy az EP-választás után is tudja majd folytatni a munkáját.
febr. 19
12:54
Népszerű a Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzés (Transpack)
A logisztikai menedzserképzésen országszerte összesen több száz hallgató végzett az elmúlt évben is.
febr. 19
12:54
Oroszország budapesti nagykövete kimondta, mi ronthatja el a két ország kapcsolatát (Mandiner)
Jevgenyij Arnoldovics Sztanyiszlavov a Magyar Nemzetnek is kijelentette, "Oroszország nem fog háborúzni Európával".
febr. 19
12:54
A francia burgonya beelőzi a hollandot (Mezőhír)
Eurócenteken múlik, hogy egy kelet-európai beszerző honnan vásárol krumplit.
febr. 19
12:54
Egy orosz cégvezető hatalmas összeget fizetett Donald Trump arany csukájáért (rtl.hu)
Több mint hárommillió forintnyi összeget pengetett ki a Trump-cipőkért.
febr. 19
12:56
Holttestet találtak túrázók a Börzsönyben (Mandiner)
Véletlenül tévedtek lejjebb a turistaútról, így bukkantak rá az idősebb férfire.
febr. 19
12:57
Kevesebbre lesznek képesek a franciák (Privátbankár)
A korábban tervezettnél mérsékeltebb növekedésre lehet számítani Franciaországban.
febr. 19
12:57
Négy új bogyósgyümölcs-fajta került forgalomba (Agrofórum)
A BerryWorld 30 éves fennállását 4 új bogyósgyümölcs-fajtával ünnepli.
febr. 19
12:57
Musk Avgyijivkáról: Minél tovább tart ez, annál jobb lesz Oroszországnak (Magyar Hírlap)
A dél-afrikai milliárdos 2022 óta tűzszünetre szólít fel Ukrajnában.
febr. 19
13:00
Visszavenne az elektromos átállásból több nagy gyártó (autopro)
Amerikai autógyártók szerint túl gyors az elektromos átállás tempója.
febr. 19
13:00
2024 a fejlesztések éve a szakképzésben (Demokrata)
Hankó Balázs Székesfehérváron elmondta, minden magyar fiatalnak megéri február 21-éig a megújult, Európa-bajnok szakképzésbe jelentkeznie.
febr. 19
13:00
Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP (Növekedés)
A kiválasztott felsőbbéves corvinusos hallgatók közép- és felsővezetők irányításával négy hónap alatt megismerhetik a banki vezetői kultúrát és mindennapokat.
febr. 19
13:00
CNN: Oroszország sosem volt gazdagabb – hála az USA egyik "stratégiai partnerének" (Mandiner)
A lap szerint hiába háborúzik Oroszország immár harmadik éve, soha nem látott mennyiségű készpénze van, ami a nyugati szankcióknak is köszönhető.
febr. 19
13:00
Hónapok óta nem látott fordulat: Váratlan következménye lesz Orbánék hátraarcának (Nyugati Fény)
A svédekkel folytatott tárgyalások
febr. 19
13:00
Lélektani határt lépett át a szomszédban élő magyarok száma (naphire.hu)
Az osztrák statisztika szerint sokan döntöttek úgy, hogy inkább ott próbálnak szerencsét.
febr. 19
13:00
4 csillagjegy, amely szerencsés lesz a szerelemben a Sárkány évében (in.hu)
A kínai asztrológia azt vizsgálja, hogy a különböző csillagjegyek mennyire jönnek ki egymással, és ebben a cikkben eláruljuk, hogy melyik öt csillagjegynek jósolnak szerencsét a szerelemben a 2024-es Sárkány évében. Akár egyedülálló vagy vagy párkapcsolatban élsz, ezek a csillagjegyek várhatóan pozitív fejleményeket tapasztalnak majd a szerelmi éle
febr. 19
13:00
Nem hiszed el, hogy ünnepelte a születésnapját Paris Hilton (Sassy)
Nincs uncsi szülinapi party, sem hatalmas vendégjárás. Akinek sok pénze van, sokkal egyedibb meglepetésre számíthat.
febr. 19
13:02
Hoppá! Bródy János nem bír magával, ezúttal Juhász Péter mellé állt oda (Mandiner)
Az énekes az V. kerület baloldali jelöltje mellett állt ki.
febr. 19
13:02
Mindenki Margot Robbie és Emma Stone vicces BAFTA-pillanatáról beszél (in.hu)
A londoni 77. BAFTA-díjkiosztóra a világ minden tájáról érkeztek hírességek, hogy végigsétáljanak a vörös szőnyegen, majd lássák, ahogy Cillian Murphy, Da'Vine Joy Randolph és Mia McKenna-Bruce felkerül a 2024-es díj győzteseinek listájára.A vendéglistán szerepelt a walesi herceg is, valamint Hollywood legnagyobbjai; Ryan Gosling, Florence Pugh és
febr. 19
13:03
Nyeregben érezhetik magukat a vevők a lakáspiacon - sokkal többet lehet alkudni (Piac és Profit)
Egyre jobb helyzetbe kerülnek a vevők az erősödő kínálati ingatlanpiacon, mindhárom használt szegmensben abszolút értékben és arányait tekintve is jelentősen nőtt a teljes árengedmény mértéke. Az Otthon Centrum (OC) mérése szerint tavaly a paneleknél akár kirívóan magas árengedményt is elérhettek a vevők.
febr. 19
13:03
Méretes EU-s bírságot kaphat az Apple (Bitport)
A Financial Times szerint Brüsszel félmilliárd euróra büntetheti az amerikai céget versenyellenes üzleti gyakorlat miatt.
febr. 19
13:03
Kreml: Nem az elnöki hivatal illetékes a holttest átadásának ügyében (Magyar Hírlap)
Julija Navalnaja, a politikus özvegye hétfőn bejelentette, hogy folytatni fogja férje ügyét, és felkérte Navanij támogatóit, álljanak mellé.
febr. 19
13:06
Phenjan "eltüntette a Koreai-félszigetet" (Infostart)
Észak-Koreában a főbb weboldalakról eltávolították a Koreai-félszigetet ábrázoló grafikai elemeket, amelyekre a két Korea egyesítésének szimbólumaként tekintenek, miután Kim Dzsongün észak-koreai vezető kijelentette; nem törekszik a két ország egyesítésére.
febr. 19
13:06
Idén is pályázhatnak oltalomszerzési támogatásokra a vállalkozások (HR Portál)
Idén legfeljebb 6 ezer euró (több mint 2 millió forint) támogatást kaphatnak vállalkozások az Európai Bizottság kkv-alapjából szabadalmak, védjegy- és formatervezésiminta-oltalmak, illetve közösségi növényfajta oltalmak megszerzésére, emellett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap is támogatja az oltalomszerzést - közölte a Szellemi Tu
febr. 19
13:06
Balatonalmádiban lesz a héten a Fidesz frakcióülése, már kedden lezárják a település központját (444.hu)
A környékbeli utcákra két napig csak az ott élők mehetnek be. Sapka, sál, személyi és lakcímkártya!
febr. 19
13:06
Nulla százalékos hitelt kaphatnak hamarosan a KKV-k (Növekedés)
A GINOP Plusz program I. prioritásán keresztül a kormány a következő időszakban összesen 450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére. Ebből 130 milliárd forintnyi forrás már a második negyedévtől kezdődően elérhetővé válhat, amely 0 százalékos célzott hitelekkel segíti a kkv szektor versenyképességének megerősítését - jelentette be
febr. 19
13:06
Gyurcsány Ferenc: Fekete-Győr és Varju még nincs börtönben, de ott akarja látni őket Orbán rendszere (Nyugati Fény)
Gyurcsány Ferenc egy közelgő ítélethozatal kapcsán posztolt.
febr. 19
13:06
Szulák Andrea bikinis fotókkal ünnepelte 60. születésnapját (rtl.hu)
Ritkán mutatja meg Szulák Andrea így magát, bikinis fotókkal ünnepelte 60. születésnapját a színésznő.
febr. 19
13:09
Londonban és Tel-Avivban is tüntettek a Gázai övezetben zajló izraeli offenzíva ellen (HírTV)
Londonban és Tel-Avivban is tüntettek az izraeli kormány ellen, a demonstrálók egyúttal a mielőbbi tűzszünetet követelték.
febr. 19
13:09
Ezek a Covid-vakcinák leggyakoribb mellékhatásai egy friss tanulmány szerint (SzMo)
Elkészült az eddigi legnagyobb megfigyeléses kutatás a koronavírus-vakcinák mellékhatásaival kapcsolatban. A Vaccine szaklapban megjelent tanulmány szerint a kutatók 13 olyan potenciális mellékhatást választottak ki, amelyekről korábban is felmerült, hogy összeköthetők a vakcinációval.
febr. 19
13:09
Hankó Balázs: 2024 a fejlesztések éve a szakképzésben (Magyar Hírlap)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára kiemelte, országosan 96 milliárd forint áll rendelkezésre a szakképzés modernizációjára.
febr. 19
13:11
Ferenc pápa is támogatásáról biztosította az agrár szektorban dolgozó gazdákat (HírTV)
Ferenc pápa is támogatja a több mint egy hónapja tüntető olasz gazdákat. Vasárnap a Vatikánban is felvonult a agrárszektor küldöttsége egy tehén kíséretében.
febr. 19
13:12
Ezt mondták a magyarok a korrupcióról (Menedzsment Fórum)
A magyarok 88 százaléka szerint elterjedtnek mondható a korrupció az országban, ugyanakkor csak 22 százalékuk mondta azt, hogy érintett.

Keresés