Ferenc pápa is támogatja a több mint egy hónapja tüntető olasz gazdákat. Vasárnap a Vatikánban is felvonult a agrárszektor küldöttsége egy tehén kíséretében.
Kedden lesz az áfabevallás beadási határideje, amely már az új eÁFA-rendszerben, akár annak webes felületén, akár gép-gép kapcsolaton keresztül is benyújtható. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataira épülő szolgáltatáscsomag minden vállalkozásnak előnyös megoldást kínál az adókötelezettség teljesítésére - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminiszté
A GINOP Plusz programon keresztül a második negyedévtől 130 milliárd forintnyi, 0 százalékos hitelt vehetnek fel a magyar kis- és középvállalkozások (kkv).
Bár Hollywood világa kívülről nézve igazán vonzónak tűnhet, elég ha csak a pénzre, népszerűségre és csillogásra gondolunk, de belülről átélve talán mégsem olyan csalogató, főleg egy életen át. Éppen ezért mi is azokra a sztárokra voltunk kíváncsiak, akik ugyan feltűntek egy vagy akár több szuperprodukcióban, de végül a filmes szakmát hétköznapi mun
Ukrajna biztonsági fenyegetésnek tekinti a lengyel gazdák blokádját a két ország határán - jelentette ki hétfőn Olekszandr Kubrakov ukrán infrastrukturális miniszter, miniszterelnök-helyettes.
Az M0-s autóút déli szektorán Diósd térségében baleset történt. Az M5-ös autópálya irányába, a 8-as km-nél csak egy sávon halad a forgalom! A torlódás 2-3 km-es. Az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán a Gyöngyös kelet csomópont után egy kisteherautó a szalagkorlátnak ütközött. A 78-as km-nél a belső sávot lezárták. Az M7-es autópálya
A német politikus a háta mögött tudhatja az uniós pártcsaládot, amely várhatóan a legtöbb európai parlamenti képviselőt adja a júniusi EP-választás után.
Budapest szívében, a Kertész utcában nyílt meg három szinten, ötszáz négyzetméteren Olaszország elsőszámú konyhabútorgyártójának, a pazar anyag- és színkombinációiról azonnal felismerhető Veneta Cucine showroomja, mely nem csupán a szűk felső rétegnek kínál elképesztően stílusos és minden ízében olasz konyhai megoldásokat. Megmutatjuk, milyen közel
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden az újságíróknak azt mondta, még vizsgálják Alekszej Navalnij ellenzéki aktivista halálának körülményeit. Arról is beszélt, szerinte nem tartozik a Kreml hatáskörébe, hogy az eljárás mikor zárul le és mikor adják át a holttestet a hozzátartozóknak. Mindeközben Navalnij özvegye videóban üzent Vlagyimir Puty
Az elmúlt években tapasztalható rendkívül magas infláció a megtakarítási célú befizetések értékét is megtépázta. Bár létezik módszer a pénzromlás kivédésére, a Bankmonitor szakértői szerint ezt nem sikerült hatékonyan alkalmazni.
Február 17-től az Európai Unióban működő online közvetítőkre alkalmazandó vált a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet, amelynek célja, hogy biztonságosabbá, méltányosabbá és átláthatóbbá tegye az online környezetet.
Szennyezett genomadatok tisztítására alkalmas szoftvert fejlesztettek a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (Szbk) munkatársai, eredményeikről a rangos Nature Communications folyóiratban számoltak be - közölte a Hun-Ren Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó intézmény honlapján.
A GINOP Plusz program I. prioritásán keresztül a kormány a következő időszakban összesen 450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére. Ebből 130 milliárd forintnyi forrás már a második negyedévtől kezdődően elérhetővé válhat, amely 0 százalékos célzott hitelekkel segíti a kkv szektor versenyképességének megerősítését - jelentette be
Jelentős fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Stabilan 390, illetve 361 közelében kezdett hétfőn reggel a forint az euróval és a dollárral szemben, azaz többhavi mélypontok közeléből kezdte az új hetet, és rra a két adatra sem volt érdemi forintpiaci reakció, hogy kiderült: az eddig ismertnél sokkal nagyobb, 6,8% körüli lehetett a tavalyi államháztartási hiány, illetve példátlan összegben ugro
A Honvédkórházban 2017 és 2022 között 1841 olyan beteg halálát jelentették, aki fertőzést is elkapott, de csak 19 esetben állapították meg, hogy a fertőzés okozta a halált.
A sokéves mélypontot jelentő 2022-es évet követően tavaly már az előző évek növekedési pályáját folytatta a magyar megtakarítási piac. A Portfolio számításai szerint még reálértéken is több mint 8%-kal nőtt a háztartások megtakarítása 2023-ban, köszönhetően annak, hogy a lakosság a fogyasztás visszafogásával reagált a magasabb inflációra. Mondani s
Nemhogy a kormánnyal, de még a Fidesszel sem sikerült egyeztetnie az amerikai szenátorokból álló kétpárti küldöttségnek. A svéd NATO-csatlakozásról akartak egyeztetni.
A miniszterelnök az évértékelőjén arról beszélt, becsléseik szerint még legalább 300 ezer ember bevonható a munka világába. De jelentős foglalkoztatási programok nélkül nem valószínű, hogy ez összejöhetne.
A 19. század elején, amikor kalózok uralták a Dél-kínai-tengert, volt köztük egy meglepő alak is: egy nő. Csing Shih egykor kurtizánként kereste a kenyerét, ám minden megváltozott, amikor 1801-ben feleségül ment a hírhedt kalózhoz, Zheng Yi-hez.Csing Shih, Shi Yang néven született egy szerény jövedelmű Tanka családban, azaz családja a kínai partok
Hamarosan megnyitja kapuit a Róma – Budapest kiállítás a Virág Judit Galériában. A néhány hétig nyitva tartó ingyenes tárlat olyan műalkotásokat mutat be, amelyek többsége magángyűjteményekben van, így a széles publikum soha, vagy csak nagyon ritkán láthatja őket. Többek között Aba Novák Vilmos, Patkó Károly, Gulácsy Lajos, Vaszary János kivételes,
Még egy hónapig, március 18-áig lehet kérni az szja-bevallási tervezet postázását az adóazonosító jel és születési dátum megadásával többféle módon is, március 15-étől pedig mindenki megnézheti online az szja-bevallási tervezetét, legegyszerűbben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélportálján, vagy az eSZJA-oldalán - hívta fel a figyelmet hétfői közl
Salvatore Esposito, a 38 éves olasz színész képes lehet Bud Spencer nyomdokaiba lépni az ikonikus filmek folytatásában? Hamarosan kiderül, mivel már elkezdődtek az új Piedone-sorozat forgatásai.
Több mint hatmilliárd forintot fordíthattak két munkaerőpiaci támogatási programra Vasban 2015-től 2023 végéig, csaknem 10 ezer ember kapott valamilyen segítséget a munkavállaláshoz a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Program (Ginop) keretében - tájékoztatta az MTI-t a Vas Vármegyei Kormányhivatal.
A missziós szolgálatról, keleti keresztényekről, hitről, családon belüli szerepekről és transzgenerációs mintákról beszélt többek között Sajtos Szilárd alezredes, a Hm Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat kiemelt református tábori lelkésze a Vasutasban, az "Adassék tisztelet a katonaeszménynek" és a "Hit ereje" előadás-sorozatok részeként megvalósu
Magyar részről "erősnek tűnik az akarat" Svédország NATO-csatlakozásának véglegesítésére - jelentette ki Ulf Kristersson svéd miniszterelnök hétfőn Varsóban, jelezve egyúttal, hogy budapesti látogatásra készül.