Donyecknél és Avdijivkánál kedvezőbb állásokat foglaltak el az orosz erők az elmúlt nap folyamán, miközben négy frontszakaszon húsz ukrán támadást vertek vissza.
A Fideszből egyedül Németh Zsolt emlékezett meg Navalnijról. 26 uniós tagállam és az összes Magyarországgal szomszédos ország vezetői részéről volt reakció, Orbán és Szijjártó hallgatnak.
Az Oscar-díjas filmrendező és Christine Baumgartner közel 20 év házasság után döntöttek úgy, hogy külön folytatják. A válást tavalyt véglegesítették is, a sárdobálás azonban azóta is megy.
Egy takarítónő úgy döntött, beperli a korábban őt foglalkoztató ügyvédi irodát, miután azt állítja, hogy kirúgatták, mert megevett egy maradék szendvicset.
A kormánypártok szerdán és csütörtökön, Balatonalmádiban tartják a parlament tavaszi ülésszakát megelőző frakcióülésüket, amelyen döntenek az új államfőjelölt személyéről is - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn, a közösségi oldalán.
Németország, Spanyolország, Svédország, Finnország és három balti állam külügyminisztériumai hétfőn bekérették a helyi orosz diplomáciai képviseletek vezetőit Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető múlt heti halálának ügyében.
Létezik egy magyar zenekar, a Crippled Fox, ami 15 év alatt alatt körbeturnézta a világot Dél-Olaszországtól Sao Paulóig. A két alapító rendőrhelikopterrel figyelt kalifornai buliról, brazíliai átverésről és fanatikus olasz rajongókról is mesélt.
Február 24-én lesz, hogy két éve kirobbant az orosz–ukrán háború. Tálas Péter szerint a szembenálló felek sem az áttörésre, sem a békekötésre nem képesek. Az ukrán és az orosz motivációkról, erőről és célokról a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
A 2023-ban egy Mi-8-as katonai helikopterrel Ukrajnába szökött Makszim Kuzminov orosz pilótát lelőtték Spanyolországban - közölte hétfőn Andrij Juszov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének (GUR) szóvivője, akit az RBK-Ukrajina hírportál idézett.
A kínai hajógyártási iparág 2023-ban továbbra is vezető szerepet játszott a globális versenyben az ellátási lánc növekedése, a piac bővülése és az intelligens, zöld átmenet eredményeként.
Egyre változatosabb módszerekkel verik át az internetezőket. E-mailek, telefonhívások és a közösségi médiát használják a lopásra. Ezzel a négy trükkel nagyon vigyázz!
Megemlítette a korrupt radikális baloldali politikusokat, ügyészeket és bírókat is. Trump sokat jár mostanában bíróságokon, ezért juthattak eszébe az esetről.
Alekszej Navalnij felesége, Julija mindig visszafogottan viselkedett, és ragaszkodott ahhoz, hogy feleségként és anyaként ismerjék, ne pedig politikusként. Most ez megváltozhat.
Az Európai Unió tagállamainak legtöbbje azonnali és feltétel nélküli humanitárius tűzszünetre szólít fel a gázai övezetben - közölte az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben, a tagországok külügyminisztereinek tanácskozását követően hétfőn.
Thoma László szerint a református egyház már olyan sok szálon kötődik a kormányhoz, hogy az "már nem szolgálja Isten dicsőségét", és eleve nem kellett volna politikusból püspököt csinálni.
Egy görög zászló alatt közlekedő, amerikai tulajdonú teherszállító hajót ért rakétatámadás az Ádeni-öböl térségében - közölték görög hajózási minisztériumi források és az Ambrey brit tengeri biztonsági cég hétfőn.
Ugyan a Scotty még csak néhány napja érhető el, ennek ellenére a projekt bevétele már az 500,000 dollárhoz közelít. A siker azonban egy kicsit sem meglepő, hiszen a jópofa kutyás külső mögött az egyik legjobb AI projektet találhatjuk.
A turizmus fellendülését, a turisztikai szolgáltatások fejlődését remélik az országos jelentőségű turisztikai övezet minősítéstől az erdélyi Nagybányán – mondta Pintér Zsolt önkormányzati képviselő hétfőn az MTI-nek. Máramaros megye székhelyét a pénteki kormányülésen…
A világ legnagyobb elektromos autógyártója, a kínai BYD Co. bejelentette, hogy több csúcskategóriás luxusautó-modellel jelentkezik az idén, és részvényvisszavásárlási tervet dolgoz ki. A hongkongi tőzsdének írt közleményében a cég úgy fogalmaz, hogy "egy ésszerű és megvalósítható" tervet is kidolgoz további részvények visszavásárlására. A cég közle
Opel – A G7.hu beszámolója szerint az egykor legnépszerűbb autómárka lassan háttérbe szorul a magyar piacon! Az elmúlt évtized kezdetén még rendre az újautó-eladási toplisták élén állt az Opel. A német márka az utóbbi két évben viszont már csak épphogy fért be a legnépszerűbb tíz gyártmány közé. 2021-ben pedig le is maradt róla. – derül
Tüntetnek a gazdák traktorokkal két horvát városban, a kelet-horvátországi Gyakovóban (Dakovo) és az észak-horvátországi Csáktornyán (Cakovec), hogy felhívják a figyelmet a mezőgazdaság problémáira – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn. A horvát termelők az egynapos tiltakozással egyrészt támogatni akarják európai kollégáikat a közös eu
A Stellantis a kínai Leapmotor (9863.HK) autógyártóval kötött megállapodása részeként 150 ezer elektromos jármű (EV) olaszországi gyártását fontolgatja a torinói Mirafiori komplexumban – közölte az Automotive News Europe. Gigantikus üzlet A francia-olasz autógyártó tavaly 21%-os részesedést vásárolt a Leapmotor elektromos járműgyártó cégben. Ez egy