A párt szerint így sérül a tüntetők gyülekezési joga. Az Országos Mentőszolgálat viszont azt mondja, nem kötelesek a rendezvény biztosítására és kapacitásuk sincs rá.
Julija Navalnaja azzal vádolta meg Putyint, hogy ő ölte meg a férjét, és azért nem adják át Navalnij holttestét, mert várnak, hogy a novicsok idegméreg nyomai kiürüljenek a holttestből.
A Lefkovicsék gyászolnak kedvéért Szabó Kimmel Tamás pizzával tömte magát, hogy hitelesen lehessen apapocakos ortodox zsidó, aki egykor tűzharcot is látott izraeli katona volt. Ennek a mondatnak minden egyes eleméről beszélgettünk a filmet rendező Breier Ádámmal.
Ez a verzió egy kicsit le van egyszerűsítve az eredeti tikka masalához képest, cserébe hamarabb elkészül. És hogy a vegánoknak is legyen mihez nyúlnia, a főszereplő ezúttal a karfiol, egy kis csicseriborsóval megextrázva!
Egyedülálló egyéniség volt Lee Marvin (1924-1987), igazi antisztár, egy hétköznapi fickó Hollywoodban. Már az indulása is filmbe illő: vízvezetékszerelő-tanoncként, a közösségi színház vécéjének javítása közben kérték meg, hogy álljon be az egyik gyengélkedő színész helyére. Beugrott, majd annyira kedvet kapott a színjátszáshoz, hogy New Yorkba men
Tizennyolc év fegyházbüntetést szabott ki Igor Kondrackij orosz állampolgárra hazaárulás miatt a moszkvai városi bíróság – írta kedden a Interfax hírügynökség közleménye.
Botrány a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnél: a NAV házkutatásokat tart, bilincsbe verve viszik az intézmények vezetőit. A közösség elnöke szerint minden akció, amit folytatnak ellenük a hatóságok, nem több, mint félelemkeltés.
Mindennap átolvassa a Kúria döntéseit az az ügyvéd, aki kiszúrta az egyik határozatban a bicskei pedofilügyet eltussoló K. Endre kegyelmét. Nem gondolta, hogy akkora botrány lesz ebből, amibe a köztársasági elnök is belebukik, arra számított, hogy ezen is túllép a magyar társadalom. Hát, nem így lett.
Az orosz elnök szerint ugyanazt csinálják az űrben, mint a többi ország, és ezt Amerikában is pontosan tudják. Összefoglalónk az orosz-ukrán háborút érintő keddi hírekből.
A Wall Street farkasa és a Megfojtott virágok rendezője az idei berlini filmfesztivál egyik sztárvendége. A Telex is ott volt a sajtótájékoztatón, ahol beszélt édesanyja lasagnéjáról, a filmkritikusok fontosságáról, és arról, hogy a divatos dolgok egy nap alatt meghalnak.
Egy nő és egy férfi lövöldözésben életét veszette kedden a dél-franciaországi Montpellier bírósága előtt - közölte a helyi prefektúra, kizárva a terrorista indítékot. A rendőrség feltételezése szerint a férfi előbb lelőtte a volt párját, majd öngyilkos lett.
A szerzői jogi törvények kimondják, hogy ma már bárki csinálhat Micimackó-filmet, könyvet, képregényt, meg amit csak akar. Rhys Frake-Waterfield horrorfilmeket akar, és nem áll meg a Vér és méz második részénél.
84 éves korában meghalt Tóth Tamás, Sárszentmihály egykori polgármestere, aki évtizedekig küzdött azért, hogy visszaállítsák a halálbüntetést, miután 1992-ban meggyilkolták a fiát.
A jövő héten egynapos parlamenti ülés lesz, ahol a svéd NATO-csatlakozásról való szavazás mellett a törvényhozás elfogadhatja Novák Katalin lemondását is, amihez még a távozó köztársasági elnöknek is lehet egy-két szava.
Ezért aztán az esetükben nem is állapítottak meg szabálytalanságot. A számvevőszék elnöke mindenesetre érdekes okfejtéssel magyarázta, mikor oké, ha kampányol egy civil szervezet, és mikor nem.
Julija Navalnaja egyfelől még gyászol, másfelől már gyújtó hangú beszédet mondott a putyini rendszer ellen. Azt ígérte, folytatni fogja a pénteken meghalt orosz ellenzéki munkáját. Külföldről ugyan nehéz lesz változást elérnie Oroszországban, de vannak felemelő előképei a történelemből.
Bátyai Éva férje és fia gyakran járnak el közösen teniszezni, mivel a 10 éves kisfiú versenyszerűen űzi a sportot. A játék hevében pedig észre sem vették, hogy az éppen Budapesten forgató Russel Crowe adogat a mellettük lévő pályán, mígnem maga a sztár oda nem lépett hozzájuk.
Néhány nappal az online tartalomgyártók által szervezett tüntetés után haragította magára az egyik legnépszerűbb, szándékosan politikamentes tartalomgyártót.
Egy térfigyelő kamera felvételeit tette közzé nemrég a Mindenki Magyarországa Néppárt, amelyen az látható, ahogy február elején az esti órákban egy keceli kocsmában verekedésbe torkollott két fideszes politikus vitája.