2024. február 21. szerda

febr. 21
9:24
Elkezdődött! – pályán az F1-es mezőny, a Red Bull mégsem teljesen olyan, mint vártuk (fotók) (Racingline)
A Red Bull idei autóját övezte a legnagyobb érdeklődés, de az összes idei F1-es torpedó pályára gördült a bahreini teszt első napján.
febr. 21
9:24
Kgfb: közel 80 ezer autósnak kell rendeznie díjrészletét február 29-ig (Üzletem)
A díjat késedelmesen fizető ügyfelek nem hivatkozhatnak arra, hogy a díjfizetésről nem kaptak értesítést.
febr. 21
9:24
Megjelentek a MÁV új bérleteinek árai: az egynapos országbérlet 4999 Ft lesz (Telex)
Lesz 24 órás megyei és országos napijegy, a diákok pedig a BKK járatain is érvényes Pest vármegyebérleteket havi 945 forintért vehetik majd meg március 1-jétől.
febr. 21
9:26
Orbán Viktor köztörvényes bűnözők kihozását ítélte el 2002-ben azon a rendezvényen, ahol a később pedofíliáért elítélt bicskei igazgatóért kampányolt (Telex)
Orbán akkor úgy gondolta, hogy a bűnözők szabadon engedése a szabadságot fenyegeti.
febr. 21
9:27
Az autózás velünk élő történelme Szegeden (Igényesférfi.hu)
Magyarországon először látható együtt, egy helyen a legendás autómárka, a Mercedes mintegy 100 különböző, ma már klasszikusnak számító példánya, az elmúlt 60 év gyártmányaiból válogatva.
febr. 21
9:27
Megérkezett a Xiaomi néptelefonjának legújabb kiadása (Rakéta)
A Redmi Note-sorozat évek óta a Xiaomi egyik legkelendőbb telefonja, a Note 13 Pro 5G alapján pedig a szériának idén is minden esélye megvan rá, hogy igazi közönségkedvenc legyen.
febr. 21
9:27
Vigyázat! A magaságyásokban telelő egerek hantavírust terjeszthetnek (Agrofórum)
Az ember azt hinné, hogy a magaságyásokba ültetett zöldségek és gyümölcsök sokkal biztonságosabb körülmények között termeszthetők, mint a szabadföldiek. Nem árt azonban, ha tudjuk: az egerek előszeretettel telelnek át a magaságyásokban, és nem ritkán hantavírus-hordozók.
febr. 21
9:30
Az amerikai Kongresszus miatt vonultak vissza az ukránok? (Infostart)
A Fehér Ház szerint az amerikai Kongresszus tétlensége vezetett oda, hogy az ukrán erőknek ki kellett vonulniuk Avgyijivka városból – hangzott el a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivőjének tájékoztatóján.
febr. 21
9:30
Komoly fordulat az időjárásban: kevesen készültek arra, ami ránk vár (Pénzcentrum)
A szikrázó napsütés helyett inkább felhős és néhol esős időjárásra kell számítani szerdán a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzése szerint.
febr. 21
9:30
Mielőtt elönt a szemét (Magyar Hírlap)
Nagyot fordult a világ a néhány napja még palotaforradalmat hirdető baloldallal. Megérkezett a postás, és átnyújtotta a számlát a túlfogyasztásról.
febr. 21
9:30
Hamis ukrán cigerattával buktak meg a csempészek (Növekedés)
.
febr. 21
9:30
Sikeres a hozamvadászat a HOLD Alapkezelővel - interjú (Mandiner)
Immár mintegy 750 milliárdos vagyont kezel a HOLD Alapkezelő, és ezzel a független magyarországi alapkezelők közül a legnagyobb – árulta el Tuli Péter.
febr. 21
9:32
Kiderült: ennyibe kerülne Ukrajna EU-csatlakozása (Mandiner)
Új elemzések kerültek napvilágra arról, milyen összegekbe kerülne Ukrajna uniós csatlakozása.
febr. 21
9:33
A súlyos pénzbüntetés is kevés: legfeljebb figyelmeztetés jár a fekete foglalkoztatásért (Piac és Profit)
Még mindig kevés – reagált a munkavédelmi bírságok összegeinek jelentős emelkedése hírére a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ nem az akár 100 millió forintra emelt büntetési tételt kevesli, hanem az ellenőrzések gyakoriságát. Utóbbi ugyanis – információk szerint – még mindig nem fog változni, mint ahogy az a gyakorlat sem, hogy a szab
febr. 21
9:33
Háború Ukrajnában és Izraelben - Szinte minden épület megsemmisült Avgyijivkában (HírTV)
Somkuti Bálint, Bidló Gábor és Dunda György élőben elemezték a legfrissebb háborús híreket.
febr. 21
9:36
Az FDP kiléphet a német kormánykoalícióból: a főtitkára már a CDU-val flörtöl (Infostart)
Másfél élvvel a soron következő parlamenti választások előtt nincs könnyű helyzetben a hárompárti német kormánykoalíció. Mindhárom pártja, a szociáldemokrata SPD, a Zöldek pártja és a Szabad Demokrata Párt (FDP) rohamosan veszít támogatottságából. A fő vesztes a legkisebb koalíciós párt, a liberálsi FDP, amely a mostani helyzetkép alapján fe
febr. 21
9:36
NIS2 vagy GDPR? Vagy mindkettő? (Adózóna)
A NIS2 (Network and Information Systems Directive, version 2) irányelvet valószínűleg ma még igen kevesen említik meg a cégvezetők közül, amikor információvédelemről esik szó, pedig 2024. október 18-tól már ezt az új információbiztonsági keretrendszert is működtetniük kell az érintett cégeknek – írja blogjában a Grant Thornton.
febr. 21
9:36
Jól kezdi a napot a magyar tőzsde (Portfolio)
Felemás teljesítmény figyelhető meg a hazai blue chipeknél, a legnagyobb emelkedést a Magyar Telekom részvényénél láthatjuk.
febr. 21
9:36
Ez az autó lerázza magáról a havat (autopro)
Az intelligens futóműrendszer rendkívül látványos.
febr. 21
9:36
Parlag helyett termelhetnek is idén az európai gazdák (Magyar Hírlap)
Az európai gazdálkodók mentesülnek a parlagon lévő földekre vonatkozó szabály alól – értesült brüsszeli forrásból a Magyar Hírlap.
febr. 21
9:36
Brit segítséggel kémkednek az ukránok az elfoglalt területeken - állítják az oroszok (Növekedés)
Kémkedéssel vádolta meg a British Council brit kormányzati szervezetet szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közkapcsolati központja, azzal, hogy hírszerző tevékenységet folytat Ukrajna javára a Nagy-Britanniában élő ukrajnai menekültek beszervezésével.
febr. 21
9:36
Újra Szoboszlaiék nyakán a címvédő – Erling Haaland őrült rekordja! (Mandiner)
Létfontosságú volt a győzelem Pep Guardiola együttese számára.
febr. 21
9:36
Kubatov Gábor beleszállt Magyar Péterbe, majd olyan vallomást tett, hogy leesik az állad (Nyugati Fény)
A Fidesz pártigazgatója hosszan nyilatkozott.
febr. 21
9:36
Levették a képernyőről Somos Andrást a fegyelmi eljárás idejére (Telex)
Néhány napig biztosan nem lesz képernyőn a műsorvezető, aki azt mondta, Kaleta nem pedofil.
febr. 21
9:36
Még soha nem lehetett ennyi pénzt nyerni az Ötös lottón, mint most (naphire.hu)
A ötöslottón ezen a héten 6,45 milliárd forint a megnyerhető főnyeremény összege, amely a játék 67 éves történetének eddigi legnagyobb nyereményösszege - tájékoztatta a Szerencsejáték Zrt. szerdán az MTI-t.
febr. 21
9:36
A gyulai kiállítóhelyek is bemutatkoznak az Utazás kiállításon (Gyulatelevízió)
Tavaly több tízezer látogatót vonzott a budapesti Utazás kiállítás, és várhatóan idén sem lesz ez másképp. A február 22-25. közötti esemény egyik díszvendége Gyula, a fürdőváros így jelentős delegációval képviselteti magát, a város lényegében valamennyi, a turizmus szempontjából fontos szolgáltatója bemutatkozik a közönségnek. Az Erkel Ferenc Nonpr
febr. 21
9:38
Megy a külföldi pénz Ázsiába (Portfolio)
Az ázsiai piacok, köztük Kína volt a legkeresettebb régió a hedge fundok körében a február 15-tel záruló héten – írja a Goldman Sachs adataira hivatkozva a Reuters.
febr. 21
9:42
Orbán Viktor már tudja, kit szeretnének az emberek köztársasági elnöknek (Menedzsment Fórum)
A kormányfő asztalán landolt egy mini nemzeti konzultáció eredménye.
febr. 21
9:42
Enyhe forintmozgás reggel (ProfitLine)
Minimálisan mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
febr. 21
9:42
Húsvétkor is mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, brutálisan drága lesz a sonka (ATV)
Nemcsak a csokoládé, a sonka is tovább drágulhat a következő hetekben, így az előrejelzések szerint a húsvéti ünnepeket sem tudjuk majd olcsón megúszni.
febr. 21
9:42
Olimpiai bajnok kihívót kapott az MSZP-s Őrsi Gergely (Mandiner)
"Úgy érzem, most van itt az ideje, hogy visszaadjak abból a rengeteg támogatásból, amit én kaptam" – fogalmazott a jelölt.
febr. 21
9:42
Régen azt mondták, csak nehogy a NER rákívánjon, most azt, hogy bárcsak rákívánna (Telex)
2019 óta minden évben gyökeresen átalakultak a feltételek a magyar magánegészségügyi piacon. Még mindig rengeteg topmilliárdos van jelen az ágazatban, és ezek alapján azt hihetnénk, ez egy aranybánya. Ehhez képest 2022 igazi krízisév volt, és a gödörből csak most kezdenek kilábalni a cégek.
febr. 21
9:44
Dopeman üzent Puzsérnak: Állandóan cibálod az oroszlán bajszát, te marharépa! (Mandiner)
"Hallom, már megint nem bírsz magaddal" – fogalmazott a rapper.
febr. 21
9:45
A saját érdekünkben: Nem mindegy, miből isszuk az ásványvizet (NRGreport)
Magyarországon átlagosan évi 130 liter ásványvizet fogyasztunk fejenként – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2023-as kutatásából. Hazánkban az ásványvizek kiváló minőségűek, számos fajta közül választhatunk, ugyanakkor környezetvédelmi szempontból korántsem mindegy, hogy milyen palackból fogyasztjuk őket, és hogy éves szinten ezzel mennyi hu
febr. 21
9:46
A Reuters megfejtette, mi rontotta el a magyar-amerikai kapcsolatokat (Mandiner)
Úgy tűnik, a vezető hírportál megfeledkezett a tavaly történtekről.
febr. 21
9:48
Svájcban már dolgoznak az első génszerkesztett árpával (Agroinform)
Svájcban jóváhagyták az első szabadföldi kísérleteket egy ígéretes génszerkesztett árpafajtával.
febr. 21
9:48
Ilyen nincs, már ez is jóval olcsóbb Ausztriában, mint itthon: ennyivel fizethetnek többet a magyarok (Pénzcentrum)
Már nem csak az átlagos életvitel fenntartásához szükséges kiadásokat tekintve, hanem az autópálya használatának díjai terén is drágábbak vagyunk, mint a szomszédos Ausztria.
febr. 21
9:48
Csütörtökön kezdődik a Holtszezon irodalmi fesztivál Veszprémben (Magyar Hírlap)
Az előadások és beszélgetések mellett a fesztivál nagy hangsúlyt fektet a közönség bevonására, az alkotótevékenység népszerűsítésére.
febr. 21
9:48
Megáll az ész! Kajdi Csaba egészen meglepő dolgokat árult el az új családtagjáról (Nyugati Fény)
Kajdi Csaba köztudottan rajong
febr. 21
9:48
Sötét titka van a Kolumbusz Kristóffal elsőként találkozó őslakosoknak (Helló Magyar)
1492 októberében Kolumbusz Kristóf találkozása az arawak nyelvű bennszülöttekkel sorsfordító pillanatot jelentett a történelemben.
febr. 21
9:48
TwinEu: digitális ikrek projekt a Bme-vel (Gyártástrend)
A TwinEu által a teljes európai villamosenergia-rendszer digitális másának alapja jön létre. 75 partner, 15 ország, 3 év és 50 cent híján 20 millió euró uniós forrás – ekkora erőfeszítéssel készül az európai villamosenergia-rendszer digitális mása (digital twin) a TwinEu projekt keretében. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Bme) kiem
febr. 21
9:51
Kijev lemerevedett – háttérbe szorulnak a Nyugat szemében (Privátbankár)
Kijevet megdöbbentette, hogy a világ legnagyobb biztonságpolitikai konferenciájának éves jelentése még csak külön, Ukrajnának szentelt fejezetet sem tartalmaz. Az oroszok 53 százaléka már alig tudja megengedni magának a napi betevő megvásárlását. Káncz Csaba jegyzete.
febr. 21
9:51
Veszélyre figyelmeztet az Apple: az iPhone felhasználók hatalmas butaságot csinálnak, semmiképp se ess bele a csapdába (Femcafe)
Az Apple szerint a tulajdonosok így semmi jót nem tesznek a telefonjukkal, csak ártanak neki. Remélhetőleg te nem vagy közöttük.
febr. 21
9:51
20 ezer éves, érintetlen őserdő Európában, egyike az utolsóknak (Igényesférfi.hu)
A magyar utazók többsége sosem hallott róla, pedig jószerivel egy kőhajításnyira van tőlünk. Ismerkedj meg "Európa zöld koronájának ékszerével", a Perućica őserdővel!
febr. 21
9:54
Az Ordi és Mina árak emelkednek, míg a Meme Moguls (Mgls) előértékesítése egyre népszerűbb a kriptovaluta-rajongók körében (ProfitLine)
A kriptovaluták dinamikus világában az Ordi és Mina árfolyamainak emelkedése jól bizonyítja, hogy a kriptovaluta-rajongók körében növekvő érdeklődés tapasztalható az innovatív digitális eszközök iránt. Ez a fellendülés egybeesik a Meme Moguls (Mgls) előértékesítésének növekvő népszerűségével, amely magára vonja most a kriptóközösség figyelmét. Ahog
febr. 21
9:54
Bizonytalanság a tőzsdéken (Portfolio)
Gazdasági információk tekintetében ma itthon nem számítunk fontos adatközlésre, az USA-ból este érkezik majd a Federal Reserve legutóbbi kamatdöntésének jegyzőkönyve, ami az amerikai monetáris politika irányába nyújthat némi bepillantást. Ezen felül elsősorban a negyedéves gyorsjelentések mozgathatják a piacot, ma este teszi közzé legfrissebb száma
febr. 21
9:54
Itt építi a magyar űrvárost a milliárdos cége (Forbes)
A 4iG csoport önálló vállalatba szervezi űr- és technológiai portfólióját, és megalapítja a 4iG Space and Technology Zrt-t. Ezek után pedig 45 százalékos tulajdonrészt szerez egy újabb cégben.
febr. 21
9:54
Óriási bajban van, tönkremehet a magyarok kedvenc nyaralóhelye (naphire.hu)
Szmogtakaró borítja be Milánót, Szicíliában üresek a víztározók, Piemontban pedig visszaesett a bortermelés. Olaszországban a csapadék hiánya súlyosbítja a légszennyezést és aszályos időszakot idéz elő.
febr. 21
9:54
Jennifer Garner szerepelne ex-férje, Ben Affleck új filmjében (in.hu)
Ben Affleck és Jennifer Garner társszülőkből hamarosan közvetlen munkatársakká válhatnak.A Hollywood Reporter szerint Garner "tárgyalásokat folytat" arról, hogy Matt Damon mellett szerepeljen volt férje következő rendezői projektjében, az Animals-ban. A Netflix thriller egy politikust és a feleségét követi, akik "bepiszkolják a kezüket", hogy megme
febr. 21
9:56
Hirtelen fordult a forint árfolyama (Portfolio)
Kedd után szerdán is folytatódik a forint erősödése. Ennek köszönhetően pedig az euróval szemben egy, a dollárral szemben pedig két hetes csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz. A forintot segítette a dollár gyengülése is, szerda reggel viszont fordult a hangulat, és ezzel együtt a forint árfolyama is. Este érkezik a Federal Reserve legutóbbi kama

Keresés