Ott Tanak mindkét idei versenyén hibázott, ami a Svéd Rallyn került igazán sokba az észt versenyzőnek. A 2019-es világbajnok szerint innen csak felfelé vezethet az út.
Február utolsó dekádjában folytatódott az ilyenkor megszokottól több fokkal melegebb időjárás. Éjszakánként ugyan fagypont körüliek a hőértékek, de nappal jellemzően 10-15 °C a levegő hőmérséklete.
Orbán Viktor vélhetően már tudja, kit jelöl köztársasági elnöknek, az viszont nem valószínű, hogy a kegyelmi botrány miatt lemondó Novák Katalin ott lesz a parlament hétfői ülésén, a tavaszi ülésszak nyitónapján. Eközben ma Balatonalmádiban kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz–KDNP.
Csaknem hétmilliárd forint uniós és hazai támogatásból megújul a Szegedi Szakképzési Centrum három legnagyobb iskolája - jelentette be Avramucz Mihály kancellár kedden.
A Fidesz február 21-én és 22-én, azaz szerdán és csütörtökön tart kihelyezett frakcióülést Balatonalmádiban, amelyen az új államfőjelölt személyéről is döntenek.
Tudományos szempontból teljesen megalapozatlan állításokkal teletűzdelt propagandával igyekeznek rossz fényben feltüntetni az állati termékpályát a szórakoztatóipar egyes szereplői. Az egyik legnagyobb, hazánkban is elérhető streaming szolgáltató a közelmúltban megjelentett minisorozata például hamis érvek mögé bújtatva próbálja elhitetni a nézőkke
A Mate2030 stratégia megalkotásával többek közt a jövő agrárgenerációjának képzését, az innovációk megteremtését, a tudásintenzív mezőgazdaság erősítését, a zöld jövő további építését tűzte zászlajára a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.
Múlt héten írtunk a Poco X6 5G-ről, amiről azt gondoltuk, hogy igazán remek választás. Most pedig itt van a nagyobb testvére, az X6 Pro, amit partnerünk, a Ren-Tech le is tesztelt. A Poco X6 Pro a Redmi K70E márkaváltozata, és a MediaTek zászlóshajó Dimensity 8300 Ultra lapkakészletét, de a lassabb 67W-os töltést kapta a K70E
Kedd után szerdán is folytatódik a forint erősödése. Ennek köszönhetően pedig az euróval szemben egy, a dollárral szemben pedig két hetes csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz. A forintot segíti a dollár gyengülése is: a zöldhasú február eleje óta nem látott szintre gyengült az euróval szemben. Ami a piacmozgató eseményeket illeti, ma napközben s
Az X-faktor egykori győztese, Opitz Barbi arról mesélt, hogy hogyan dolgozza fel élete mélypontjait, amiből az elmúlt egy évben jócskán kijutott neki. Állítása szerint meg sem fordult a fejében, hogy a nehéz időszakokban illegális szerekhez nyúljon.
Elindult a regisztráció az ország első ipari digitalizációs fesztiváljára, a Smart Manufacturing Festival – "A fejlődés társadalmasítása!" rendezvényen több mint 30 helyszínen, mintegy 50 féle program várja a látogatókat 2024. február 26. és március 8. között – közölte az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség (NTPSZ) az MTI-vel.
Jeff Bezos, az Amazon alapítója az elmúlt kilenc kereskedési nap során összesen mintegy 50 millió Amazon-részvényt adott el, körülbelül 8,5 milliárd dollár értékben, kihasználva a részvények szárnyalását, miközben adókat is megtakarít Floridába költözésével - számolt be a BBC.
A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Annak a közel nyolcvanezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb február 29-én éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A szigorú határidő az összegne
A Skorpió ne habozzon, a Bika barátkozzon, az Oroszlán ne legyen önelégült! Karrier horoszkóp: 2024.02.21. Kos Valaki előáll egy ötlettel, amit te irreálisnak tartasz. Alapos vizsgálat után azonban rájössz, hogy nagyon hasznos lehet ez számodra.. Ha kétségeid vannak, válassz kreatívabb megközelítést. Bika Vegyülj el a munkatársaid között. Viccelőd
Simone Inzaghi, az Internazionale vezetőedzője elégedett volt csapata szerdai, egygólos győzelmével az Atlético Madrid elleni labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első felvonásán.
Van olyan budapesti kerület, ahol bruttó 950 ezer forint az átlagkereset, azonban olyan is van, ahol a 350 ezer forintot sem éri el az átlag – tette közzé a járási fizetési adatokat a Központi Statisztikai Hivatal.
Jóllehet az ilyen jellegű akciók ritkák Iránban, 2017-ben arab szeparatisták azt állították, összehangolt támadásokban két olajvezetéket is felrobbantottak a nyugat-iráni Huzisztán tartományban.