A korábban létező sokféle bérlettípusból mindössze kettő marad: a vármegye- és az országbérlet. A kilométer alapú bérletek megszűnnek. A MÁV most nyilvánosságra hozta az új tarifákat.
Kerek születésnapja alkalmából tematikus hétvégét szentelt Szulák Andreának a Dankó Rádió, számos kedves köszöntést és meglepetést kapott, de élete legmeghatározóbb ajándéka az, hogy édesanya lehet.
Radnóti Miklós első kötete, a Pogány köszöntő 1930 márciusának legelején hagyta el a nyomdát, írják az antikvarium.hu sajtóközleményében. A verseskönyv egy Fenyő Lászlónak dedikált példánya most árverésre kerül, érdekesség, hogy a dedikáció címzettje 1944-ben ugyanarra a tragikus sorsra jutott, mint Radnóti.
A Neuralink egy agyi implantátumokat gyártó startup, melyet azzal a céllal hoztak létre, hogy összekösse az ember idegrendszerét a testén kívül működő eszközökkel.
A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez hasonlóan a magyar átlagnál jóval magasabb fizetést vittek haza a tavalyi év végén. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) felméréséből kiderül, mennyivel emelkedtek a fizetések a szek
2008. január 1. óta változatlanul 28.500 forint a teljes nyugdíj legkisebb összege. Ezt az eredendően is arcpirítóan alacsony ellátási összeget a korábbi években a vonatkozó rendeletek évente megerősítették, 2021-tól pedig a nyugdíjtörvény végrehajtási rendelete már időbeni keretek nélkül szögezi le, hogy a nyugdíj minimális összege 28.500 forint.
Igaz, ebben a költségben egy másik egyházi személy költései is benne vannak. Az azonban nem teljesen világos, hogy mi dolga volt a püspöknek a világ másik felén az államfővel.
Fél éven belül mintegy 40 ezer ember tudna elhelyezkedni, a többieknek minimum képzésre, átképzésre van szükségük ahhoz, hogy a munkaerőpiacon releváns szakmájuk legyen.
Nagyjából 95 százalékos a januári eladási adatok feldolgozottsága Európában. A rendelkezésre álló információk alapján szinte biztossá vált, hogy a Dacia
Huszonhárom kiállítóval, 168 négyzetméteren jelenik meg az Agrármarketing Centrum közösségi standja a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari szakkiállításán, a dubaji Gulfood-on.
Jam Master Jay állítólagos gyilkosai egy drogvita részeként ütöttek rajta a Run-DMC legendáján - közölték az amerikai ügyészek kedden az esküdtekkel a régóta várt per záróbeszédei során.
A 67 éves Ötöslottón ezen a héten 6,45 milliárd forint a megnyerhető főnyeremény összege, amely a játék történetének eddigi legnagyobb nyereményösszege. Magyarország kedvenc lottójátékán az elmúlt évtizedekben összesen 46 darab milliárd fölötti nyeremény talált gazdára, 6 milliárdot meghaladó jackpot pedig eddig csak egy alkalommal.
Nők 40 felett: az idő előrehaladtával különösen fontos szerepet játszik az egészségmegőrzésben a megfelelő vitamin- és ásványianyag-pótlás. Nézzük, melyek azok a vitaminok, amelyek 40 felett nem hiányozhatnak az étrendedből!
A magyarországi ingatlanalapok közül elsőként ESG-alapként működik az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap. Az ingatlanalap tulajdonában lévő épületek – értékalapon számítva – több mint fele "A" kategóriás irodaház, amelyek mindegyike rendelkezik legalább egy zöld minősítéssel. Az Erste Alapkezelő így már hat ESG alapot kezel, ezek nettó eszkö
Harry herceg és Meghan Markle 2018-ban mondták ki a boldogító igent, utóbbi nagyon stílusosan, egy időtlen Givenchy-ruhában tette ezt meg. Egy valami nem illett csak az álomesküvőbe, a hercegné egy volt kollégája döbbenetes részletet árult el a nagy napról.
Ha a WikiLeaks alapítóját, a kémkedéssel megvádolt Julian Assange-t átadják az Egyesült Államoknak, ott várhatóan életfogytig tartó börtönbüntetés vár majd rá.
Herczegh Anita, a Civil véradás fővédnöke úgy fogalmazott, mindenkit arra biztat, hogy vegyen részt véradáson, amellyel mások életét, egészségét mentheti meg.
Vegyesen nyitották a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,38 százalék gyengüléssel, ugyanakkor a frankfurti DAX index 0,20 százalék erősödéssel, a párizsi CAC-40 index pedig 0,18 százalék növekedéssel indított. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,21 százalék pluszban kezdett. Az európai kereskedés kezdetén az északi-te
A kormány megvédi a magyar munkahelyeket és a lehető legszigorúbban fellép az illegálisan Magyarországra érkezőkkel szemben - hangsúlyozta szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arra reagálva, hogy az egyik keleti vármegyében hamis papírokkal akartak a jogszabályok által megengedettnél nagyobb létszámra munkavállalási engedélyt
Kinyílt a világ Szentgyörgyi Bálint előtt, itt a következő nagy dobása A besúgó után: több epizódot is rendez a hastingsi csatát feldolgozó King and Conqueror című sorozathoz, aminek Jaime Lannister megformálója az egyik főszereplője.
Andreas Nikolaus Lauda néven született Bécsben. Már tizenkét évesen a volán mögött ült, tanulmányait korán abbahagyta az autóversenyzés kedvéért. Dúsgazdag nagyiparos apja azonban az általa értelmetlennek tartott versenyzésre nem adott neki pénzt, s mivel szponzorokat nem talált, kénytelen volt hitelt felvenni. Első hegyi futamán, 1968. április 15-