A MÁV-Volán csoport tájékoztató weboldalt indított a www.ujtarifa.hu címen az új bérlet- és kedvezményrendszerről, a 24 órás napijegyekről, a fővárosi agglomerációt érintő közlekedési változásáról – közölte a MÁV. Felidézték, hogy március 1-jén indul a magyar helyközi közlekedés új tarifarendszere. 3,5-4 millió ember számára teszi olcsóbbá, egyszer
A kormánypártok közös nyilatkozatban követelnék, hogy Németország a legjobb cirkálórakétáit adja át Ukrajnának, és azt sem titkolják, hogy azért, mert ezzel már oroszországi katonai célpontok ellen hajthatnak végre támadásokat a frontvonalak mögött.
Egyre több vendéglátóhelyen találkozunk az étel- és itallapon, illetve a kapott számlán felszolgálási díjjal, ami a fogyasztás összegének meghatározott százalékában (általában 6–15 százalék) kerül meghatározásra. Cikkünkben a a felszolgálási díj társadalombiztosítással összefüggésben felmerülő kérdéseit járjuk körbe.
A szökőév miatt idén nem március 1., hanem február 29. éjfél a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) befizetésének határideje - közölte szerdán a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
A New Holland Clean Energy Leader stratégiája áll a február 24. és március 3. között megrendezendő Salon International de l'Agriculture-on való jelenlétének fókuszában.
Az online vásárlás egykoron a számítógépes böngészőhöz kötött, keresés alapú tevékenység volt. A vásárlás procedúrának – noha egyre egyszerűbbnek – számított, de élménynek semmiképpen nem volt nevezhető. Ez a szemünk előtt változik meg, nem kis részben a gőzhengerként nyomuló külföldi kereskedők hatására. ◼︎ A külföldi konkurencia Az új generációs
Több szempontból is hibásnak találták a KRÉTA fejlesztőjét, ami a minden iskolában használt közoktatási rendszer mögött áll. A rendszer biztonsága azért ennyire jelentős, mert több tízezer gyerek személyes adatai szivároghattak így ki egy hekkertámadás miatt.
A gyanúsítottak a vádak szerint segítséget nyújtottak az unión kívülről érkezetteknek, akik át akartak kelni a La Manche csatornán, hogy illegálisan beléphessenek az Egyesült Királyság területére.
Elítélték Ruby Franke-ot. A kínzásokban üzlettársa is részt vett, aki volt, hogy például arra kényszerítette az influenszer lányát, hogy kaktuszba ugorjon.
A holland Gearbox forradalmian új GearStation munkaállomása már bogyós gyümölcsök és csonthéjasok minőségellenőrzésével is foglalkozik, a bevizsgált termékek palettája pedig folyamatosan bővül.
A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át.
Az egyébként Amerikában őshonos ragadozókat egy búvár fedezte fel egy meg nem nevezett magántóban, a Vértesben. A feltételezések szerint az állatokat felelőtlen állattartók engedhették szabadon.
Kiemelte: Európának egyértelműen nincs szüksége újabb külső faktorra, amelynek nyomán ismételten megugorhatnak az árak a korábbi egekbe szökő inflációt követően.
Minden helyrezökkent a régi kerékvágásba! Vagy inkább: minden helyrezökkent? A lényeg: miután Milák Kristóf egy ideje edzésbe állt, szerda reggel csatlakozott a világbajnokságról a minap visszatért trénere, Virth Balázs csoportjához. Irány Párizs!
A kisméretű moduláris reaktorokat (SMR) korai még temetni, mivel a technológiájuk terén folyamatosak a kisebb-nagyobb áttörések. Legutóbb egy vállalat a szokásos egy év helyett kevesebb, mint egy nap alatt gyártott le egy reaktortartályt – mindennek pedig óriási következményei lehetnek.
Ma másodfokon folytatódott a magyar sorozatkirály, Kalamár Tamás és az őt plágiummal vádoló írónő, dr. Köbli-Sík Viktória pere. A felperes azt állítja, hogy a producer 2017-es, Oltári csajok című tévésorozata valójában az ő Szerelemkereső című regénye alapján készült anélkül, hogy ezt bárhol feltüntették volna az alkotók és hogy ezért fizettek voln
Volodimir Zelenszkij támogatja a cannabis orvosi célú használatának engedélyezését, ám a szakértők figyelmeztetnek, a háborúban álló országban nagyon nehéz lesz ellenőrizni a jogszabályok betartását, az Európai Uniót pedig ellepheti az ukrán marihuána.