2024. február 21. szerda

febr. 21
6:42
Ismét durván drágult a hazai albérletpiac – ez állhat a háttérben (Hamu és Gyémánt)
Bár 2023 utolsó hónapjában még kis mértékben csökkentek az árak, a január újra drágulást hozott a hazai albérletpiacon. Mutatjuk az okokat és azt is, mely fővárosi kerületek és mely vidéki nagyvárosok bérleti díjai emelkednek ki jelenleg legjobban a mezőnyből!
febr. 21
6:42
Könnyebb lesz fizetni az e-autó töltéséért (MMonline)
A Mastercard és a Last Mile Solutions azzal a céllal fogtak össze, hogy forradalmasítsák az elektromos járművek töltését kísérő fizetési folyamatot.A két cég új megoldása lehetővé teszi a töltőállomások üzemeltetői számára, hogy bármilyen fizetési csatornát zökkenőmentesen integrálhassanak a már létező infrastruktúrájukba. A program célja, hogy egy
febr. 21
6:42
Vádat emeltek két férfi ellen a Kansas City Chiefs ünneplésén kitört lövöldözés miatt (Magyar Hírlap)
Az ügyész azt hangoztatta, hogy mindenkit felelősségre vonnak, aki a lövöldözésben részt vett.
febr. 21
6:42
Lehetetlen célok (Mandiner)
Elképzelhető forgatókönyv, hogy ebben az évben Ukrajna gazdaságilag és ezzel katonailag is összeomlik.
febr. 21
6:42
Egyesült Államok: a BT-határozat elfogadása veszélyeztette volna a tárgyalásokat a tűzszünetről (Magyar Nemzet)
Az Egyesült Államok is részt vesz a célok kiszabadításáért és a tűzszünetért folyó tárgyalásokban.
febr. 21
6:44
Levadászták a határőrség parancsnokát, az EU megadta magát (Magyar Hírlap)
Fabrice Leggerit azért kényszerítették lemondásra, mert az EU bírálta a migránsok visszatoloncolása miatt.
febr. 21
6:45
Időjárás: még kitart a korai tavasz, de nem csak jó hír van – Íme, a részletek (Blikk)
Ma délelőtt országszerte előfordulhatnak kisebb záporok, ám napközben ismét tavaszias, meleg idő vár ránk, néhány órára pedig még a nap is kisüthet. Éjjel sem csökken fagypont alá a hőmérséklet.
febr. 21
6:45
Mindenki erre várt már: hatalmas fordulatot vesz az időjárás (BorsOnline)
Íme az elkövetkezendő napok időjárása.
febr. 21
6:48
Zörgő János az esküvőt tervezi a szerelmével (Habostorta)
A közösségi oldalán osztotta meg az örömhírt a Séfek Séfe ötödik évadának nyertese: hamarosan új taggal bővül majd a családjuk, ugyanis édesapa
febr. 21
6:48
Járjanak nyitott szemmel Budapesten, bármikor összefuthatnak ezzel a hollywoodi szupersztárral (ATV)
Russell Crowe jelenleg a magyar fővárosban forgat.
febr. 21
6:48
Egy EU-s felmérés szerint a magyarok támogatják legkevésbé Ukrajnát (444.hu)
A megkérdezettek 20 százaléka viszont Oroszország győzelmére számít.
febr. 21
6:48
Válság van, ezt mutatják a lakásépítések számai (Azenpenzem)
Tavaly 9,2 százalékkal kevesebb lakás épült, mint 2022-ben, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma pedig 39 százalékkal esett vissza. Az adásvételek száma az előzetes becslések alapján a legmélyebb válság alatti időket idézi.
febr. 21
6:48
Csupa rossz hírünk van a hét időjárásáról (Ripost)
Csapadékban és szélfúvásban nem lesz hiány a héten.
febr. 21
6:48
Innováció és automatizálás: íme, az év 5 legfontosabb robottrendje! (New Technology)
Az International Federation of Robotics arra mutat rá, hogy az aktív robotok állománya világszerte új rekordot döntött, és mára 3,9 millióra becsülik számukat. A felfokozott keresletet megannyi izgalmas technológiai újítás
febr. 21
6:48
Megelőzte az Arsenalt a Manchester City a PL-ben; az Inter legyőzte az Atlético Madridot a BL-ben - reggeli hírösszefoglaló (Sportal)
Lemaradt a legfontosabb kedd esti sporthírekről? Semmi gond! Most egy kattintással mindent pótolhat.
febr. 21
6:51
Az ABB felvásárolja a Sevensense-t (Márkamonitor)
Az Abb bejelentette, hogy felvásárolta a Sevensense svájci start-up céget, amely az autonóm mobil robotok (Amr) számára kifejlesztett, mesterséges intelligenciával támogatott 3D-s látásalapú navigációs technológia vezető szállítója. A Sevensense-t 2018-ban alapították a svájci műszaki egyetem, az Eth Zürich spin-offjaként.   "Ez jelentős lépés az o
febr. 21
6:51
Valter Attila 22. a második szakaszon (Igényesférfi.hu)
Valter Attila hétfői bukása után folytatta a versenyt és a keddi második szakaszon a 22. időt érte el az Egyesült Arab Emírségek kerékpáros körversenyén.
febr. 21
6:51
70 pénzérmét távolítottak el az állatkerti aligátor gyomrából (Travelo)
Az állat majdnem elpusztult a látogatók felelőtlen viselkedése miatt.
febr. 21
6:51
Napi horoszkóp 2024. február 21.: Ne csodálkozz, ha ma sugárzol majd (Life)
A Skorpióknak nagy erőfeszítést kell tenniük azért, ha eredményt kívánnak elérni, a Nyilasok pedig mondjanak bátran nemet. Íme, a szerdai horoszkóp.
febr. 21
6:51
A magyarországi cégvásárlási piac is visszaesett (Mínuszos)
A világátlag felett teljesített tavaly Közép- és Kelet-Európában a cégvásárlási piac (M&A, mergers and acquisitions). A Mazars közleménye szerint a térség országaiban 37,3 milliárd euró értékben összesen 1097 tranzakciót bonyolítottak le a befektetők – írta a nemzetközi tanácsadó cég, amely a nyilvánosságra került tranzakciós adatok alapján úgy lát
febr. 21
6:51
Felpiszkálósan nehéz kvíz: már az 1. kérdésnél kigúvadnak a szemeid (Promotions)
Meglehetősen nehéz kérdések keveredtek egy könnyűnek tűnő kvízbe.
febr. 21
6:54
Putyin: orosz kézben a Dnyeper bal partja Herszonban (Infostart)
Orosz ellenőrzés alá került Krinki település a Dnyeper bal partján, Herszon megyében, ahol az ukrán hadsereg hídfőállás kiépítésével próbálkozott – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden fogadta Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert.
febr. 21
6:54
Eltűnt Cabai István Mátyás, már a rendőrség is keresi (Metropol)
Részletes személyleírás áll rendelkezésre az eltűntről.
febr. 21
6:54
Kubatov Gábor: Magyar Péter "futballistafeleség" (444.hu)
Azt is megkérdezték a pártigazgatótól, hogy milyen neveket hallott a párton belül lehetséges köztársasági elnökként, mire így felelt: "Nem figyeltem, nincs is jelentősége."
febr. 21
6:54
Jönnek-mennek a frontok, alig látjuk a napot (Magyar Nemzet)
A hőmérséklet tavaszias marad.
febr. 21
6:54
Ez már a vég: nagyon nagy bajban vannak az ukránok, Putyin újabb bejelentést tett (naphire.hu)
Orosz ellenőrzés alá került Krinki település a Dnyeper bal partján, Herszon megyében, ahol az ukrán hadsereg hídfőállás kiépítésével próbálkozott - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden fogadta Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert.
febr. 21
6:57
Ügyesen lopta el a nyugdíjakat a Magyar Posta alkalmazottja, de a végén csak lebukott (Femcafe)
A postai kézbesítő okosan tudta, hogy mit kell csinálni. Fel is tudta venni a nyugdíjakat, de aztán elkapták.
febr. 21
6:57
Özönlenek a gratulációk: új szerelmet jelentett be Szandi (BorsOnline)
Csodálatos közös fotóval jelentette be.
febr. 21
7:00
Járjanak nyitott szemmel Budapesten, bármikor összefuthatnak ezzel a hollywoodi szupersztárral (ATV)
Russell Crowe jelenleg a magyar fővárosban forgat.
febr. 21
7:00
Ipari és logisztikai ingatlanfejlesztésekkel mutatkozik be Magyarország a világ elsőszámú ingatlanfejlesztési kiállításán (Magyar Hírlap)
A kormányzati fejlesztések és magánberuházások bemutatásának célja, hogy megalapozza a külföldi működőtőke-beáramlás további bővülését.
febr. 21
7:00
Ezen nem érdemes spórolni - meglódulhat a rezsi, ha a tetőn át szökik a hő (Növekedés)
Ha az ember meghallja, mennyibe kerül otthona teljes energetikai felújítása, gyorsan rangsorolni kezdi a feladatokat, hogy csökkentse a költségeket. A tető szigetelése húzós kiadás lehet, mégsem érdemes ezen spórolni, vagy utoljára hagyni, ugyanis a meleg, mint az közismert, felfelé száll, és ha a tető hőátbocsátási tényezője magas szinten áll, akk
febr. 21
7:00
Navalnij miatt bekérették az orosz ügyvivőt (Magyar Nemzet)
Független és átlátható nemzetközi vizsgálatot követel az EU Navalnij halála ügyében.
febr. 21
7:00
9 mesés croissant: nem számít, édes vagy sós (Street Kitchen)
Kívül ropogós, belül könnyed... A mesés croissant az egyik legtökéletesebb péksüti! Nem számít, hogy édes vagy sós töltelék van belül, aminek benne van a nevében az, hogy croissant, biztos, hogy csodás elemózsia lesz!
febr. 21
7:06
Az edzés után megölte hétéves tanítványát és annak szüleit egy taekwondomester (hirado.hu)
A bűntényre az után derült fény, hogy a férfi szúrt sebekkel a felsőtestén kórházba ment hétfő este.
febr. 21
7:06
Bekeményített Oroszország, nemkívánatos szervezetté nyilvánították a Szabad Európa Rádiót (ATV)
Felvette a nemkívánatos szervezetek listájára az orosz igazságügyi minisztérium a Szabad Európa/Szabadság Rádiót (RFE/RL). A médium a külföldi ügynökök listáján is szerepel.
febr. 21
7:06
Hihetetlen felfedezés: hamarosan gyógyítható lesz a stroke (Magyar Hírlap)
Sikeres volt a kísérlet, ezért bizakodnak a tudósok.
febr. 21
7:09
Fontos határidő jár le a diákoknak – a szülők nem mulaszthatják el (Infostart)
Szerdán éjfélig kell beadni a középfokú oktatási intézményekbe az érintett általános iskolások jelentkezési lapjait. A részletekről Brassói Sándort, az Oktatási Hivatal elnökét kérdeztük.
febr. 21
7:12
Húszi lázadók intéztek támadást egy Ádenbe tartó teherszállító hajó ellen (hirado.hu)
A francia védelmi tárca kedden jelentette be a két drón megsemmisítését, a műveletet biztonsági okokkal és a hajózási szabadság fenntartásával indokolva.
febr. 21
7:12
A Nato egykori főparancsnoka buktatta le Sorosék magyarországi beavatkozását (Magyar Nemzet)
Karácsony Gergely volt tanácsadójának, Korányi Dávidnak a szervezetét egy újabb videó buktatta le.
febr. 21
7:12
Januárra ígérték a kezdést, de még mindig nem álltak munkába a filippínó sofőrök az Arrivabusnál (Telex)
A 23 Fülöp-szigeteki sofőr komplex képzési és integrációs programja akadhatott el.
febr. 21
7:12
Vilmos herceg ritka kivételt tett az izraeli háborúval kapcsolatban (naphire.hu)
Vilmos herceg ritka kivételt tett az izraeli háborúval kapcsolatban. A palota a harcok kirobbanása óta nem nagyon kommentálta az eseményeket, a walesi herceg most azonban felszólított a harcok befejezésére, és felhívta a figyelmet a tragikus helyzet áldozataira is.
febr. 21
7:15
"Mazsi, téged sikerült picire klónozni" – édes fotón mutatta meg kislányát a sztármami (Metropol)
Követői szerint a kislánya egyre jobban hasonlít rá.
febr. 21
7:15
"Ez túl sok egy ilyen kis testnek" - több vírus is egyszerre támadta meg az 5 éves kisfiút, belehalt (Ripost)
Az 5 éves fiú Covid-fertőzés, torokgyulladás és két másik vírus miatt halt meg.
febr. 21
7:15
Piacot robbanthat mai gyorsjelentésével az Nvidia (vg.hu)
A kérdés csak az, meddig tarthat még a részvény mesébe illő ralija.
febr. 21
7:15
Gaál Noémi: "Névtelen rózsacsokor várt a szélvédőmön" (BorsOnline)
Akkor is mosolyog, amikor múltról és jelenről mesél.
febr. 21
7:18
Leállás jön az egyik nagy banknál, érdemes rá felkészülni (Infostart)
Az OTP Bank digitális szolgáltatásainak fejlesztései miatt lesz szükség a leállásra.
febr. 21
7:18
Az ukrajnai menekültek 60 százaléka képesítésén aluli munkát végez Csehországban (HR Portál)
A Csehországban élő ukrán menekültek mintegy 61 százaléka képesítésén aluli munkát végez - közölte Klára Simácková Laurencíková, a cseh kormány emberi jogi biztosa kedden Prágában.
febr. 21
7:18
Hamarosan kiderül, mennyi osztalékot fizet a Telekom (Portfolio)
Csütörtökön, piaczárás után teszi közzé negyedik negyedéves és 2023-as számait a Magyar Telekom, kiderül, hogy sikerült-e teljesíteni a szeptemberben megemelt éves célokat, és hogy mit vár a menedzsment a jövőre nézve. Megnéztük, hogy mire számítanak az elemzők a gyorsjelentéstől.
febr. 21
7:18
"B*meg" és veszekedés: kiderültek Csuti és G.w.M beszélgetésének részletei (Ripost)
Csuti letisztázta G.w.M-mel, hogy mit írhat és mit nem.
febr. 21
7:18
Húszi lázadók intéztek támadást egy Ádenbe tartó teherszállító hajó ellen (Magyar Hírlap)
A gabonát szállító Sea Champion felé két ballisztikus rakétát lőttek ki.

Keresés