2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 14,2 százalékkal volt magasabb mint 2022-ben, miközben a reálkereset 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Több mint 6 százalékot esett ma délelőtt a Rába árfolyama, amivel a nap vesztese a magyar tőzsdén eddig, bár a forgalom az átlagosnál jóval alacsonyabb.
Ahogy azt a TV2 sajtóeseményén hétfőn bejelentették, Szabó Zsófi 10 év után visszatért anyacsatornájához. Erről és a rá váró feladatokról ma reggel a Mokkában beszélt. Az infotainment műsor stúdiójában ezúttal vendégként foglalt helyet, ám hamarosan átül a műsorvezetői székbe.„Üdvözöljük Szabó Zsófit a Mokka csapatában. Mindig törekszünk arra, hogy
A légitársaságok a világ egyik legnagyobb CO2 kibocsátói így mindig furcsa, amikor zöldeket beszélnek. A dubaji székhelyű Emirates-től pedig már egyenesen vicces. Mi történt? Nagyívű felvásárlásról juttatott el közleményt az Emirates a Forbes.hu-nak. Az arab légitársaság vendéglátásra szakosodott leányvállalata felvásárolta a korábban a légitársasá
A vállalat szolgáltatásai között szerepel közösségimédia-fiókok és telefonos operációs rendszerek feltörése, de meg tudnak hekkelni például powerbankokat is.
Interjút adott az a Csókay László, akinek a bicskei nevelőotthon két alkalmazottja is jelezte már 2011-ben, hogy szexuális erőszak zajlik az épületben. Az interjú újabb neveket fedett fel, akik már jóval a botrány kirobbanása előtt tudtak a pedofil ügyekről.
Az utóbbi időben számosan kaptak e-mailt az OTP-től arról, hogy frissíteniük kell a Simple alkalmazást, ám az üzenet felvetette a spam, illetve az adathalász levél gyanúját. Mi az igazság?
Aktuális heti válogatásunkban többek közt Wim Wenders új filmjét, Beckett-monodrámát, női szerzők irodalmi estjét és "a roma Cseh Tamás" koncertjét is figyelmetekbe ajánljuk.
Figyelembe véve a szokatlan körülményeket, a lehetséges baktériumokat, a szűkös tereket és a betörések lehetőségét, a hotelszobák számos olyan kockázatot hordoznak magukban, amelyekre nem árt felkészülni – hiszen mind tudjuk, hogy jobb félni, mint megijedni.
A Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének friss elemzése szerint komoly hulladékproblémával nézünk szembe a közeljövőben, ha nem teszünk valamit.
A PENNY Magyarország kiemelt célja, hogy mindig pénztárcabarát és kiváló minőségű termékek kerüljenek a vásárlók kosarába. Éppen ezért az áruházlánc február 22-től induló heti akcióiban számos termék árát akár 40 százalékkal csökkenti.
A Mi Hazánk államfőjelöltje, Csath Magdolna közgazdász lenne. Szerinte a köztársasági elnöknek pártfüggetlen embernek kell lennie, akinek nemzeti értékrendje van. Az egyetemi tanár támogatja a közvetlen elnökválasztást.
A miniszterelnök a Balatonalmádiban tartott kihelyezett frakcióülésen idén szót ejtett a kegyelmi ügyről is. Szerinte a legmagasabb poszton is igaz, hogy senki nem lehet elég okos egyedül.
Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, amikor a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,13 százalékos emelkedéssel rekordszinten, 39 ezer 116 ponton zárt.
Az Erste elemzői adták a legpontosabb előrejelzést a magyar gazdaság mutatóinak alakulásáról a Reuters elemzői felméréseiben 2023-ban, így ők nyerték el az LSEG StarMine díját Magyarországon. A bank szakértői három év alatt másodszor hozták el az első helyet.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2023 decemberében 655 600 forintra emelkedett a bruttó átlagkereset, ami azt jelenti, hogy éves viszonylatban 16,4 százalékkal, azaz több mint 92 ezer forinttal emelkedtek a fizetések.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa bejelentette, hogy e heti ülésén újabb bírságot szabott ki a Sztárbox egyik tavaly novemberi adásával kapcsolatban az RTL-re. A bírság mértéke 10 millió forint, ezenkívül megbüntetik a médiaszolgáltató vezetőjét is. A TV2 Tények Plusz körül is vizsgálódtak, de nem találták aggályosnak a műsorszám
Letícia már nagyon készül a jó időre: a spanyol királyné egyre színesebb ruhákat ölt magára, legutóbbi választása pedig egész egyszerűen zseniális volt.
Krausz Gábor és Mikes Anna tündérmesébe illő szerelméért egy ország szurkolt. Az pedig, hogy nemcsak a táncparketten, hanem a magánéletben is egy párt alkotnak, a rajongók szerint a sztárséf külsején is meglátszik.
Egy jogi kiskapu miatt elméletileg lehetséges súlyos bűncselekményt elkövetni, majd per nélkül megúszni a dolgot a Yellowstone egy elhagyatott pontján.
Rubint Rella és focista férje, Novothny Soma az elmúlt években nagyon sokszor váltott lakóhelyet. Rella eddig mindig követte férjét, még akkor is, ha külföldre szólította őt a munka, úgy néz ki, hogy most Lengyelországba költöznek.
Az idő múlásával sok kriptovaluta értékes befektetési eszközzé válhat és az árfolyam növekedésével jövedelmet biztosíthat tulajdonosainak. Azonban létezik egy másik módszer is a kriptóban tárolt vagyon gyarapítására és itt nem a kereskedésre gondolunk. A kripto terjeszkedésében jelentős szerepet játszik az infláció növekedése. A fiat pénzekkel elér
Megjelent a Kisgyermeket nevelők munkaerő-piaci visszatérésének célzott támogatása című felhívás - szúrta ki a Pénzcentrum. Erre a pályázatra kérelmet kizárólag a Magyar Államkincstár nyújthatott be, ami azt jelenti, hogy elindult a megújult bölcsődei támogatás program lebonyolításának megszervezése. A felhívásból kiderült, hogy a támogatásra rende
Közzétette legfrissebb számait az Nvidia, amelyek szinte minden tekintetben új rekorodokat hoztak - legalábbis a fontosabb sorokon. Meredeken emelkedik a bevétel, és a profit; az elemzői várakozásokat továbbra is csuklóból veri meg a cég; és a menedzsement a további növekedéssel kapcsolatban is eloszlatta a befektetői aggodalmakat. Sokan jelenleg a
A TwinEU által a teljes európai villamosenergia-rendszer digitális másának alapja jön létre. 75 partner, 15 ország, 3 év és 50 cent híján 20 millió euró uniós forrás – ekkora erőfeszítéssel készül az európai villamosenergia-rendszer digitális mása (digital twin) a TwinEU projekt keretében. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kiem
Egy új jelentés szerint Kína az egyik legdrágább hely a világon a gyermeknevelés szempontjából, a családalapítás aránytalanul nagy terhet ró a nőkre, ami hozzájárul az országban kibontakozó demográfiai válsághoz.
Ebből az anyagból mindent megtudhatsz, amit a Ripple-ről tudni érdemes! Ez a kripto-ipar egyik legfontosabb szereplője, egyben kakukktojás is a kriptopénzek között, éppen ezért fontos megértened, hogy mivel is foglalkoznak! Ha végigolvasod, azt is megtudhatod, hogy hova várja a piac az XRP árfolyamát 2024 során, és a mi saját számításunkat is megis
Az Európai Unió a hírek szerint hamarosan jóváhagy egy Lengyelországnak járó 6,3 milliárd eurós kifizetést a járvány és az orosz-ukrán háború gazdasági kihívásait kezelő helyreállítási és ellenállóképességi eszközből. Ez még mindig csak töredéke az 59,8 milliárd eurós lengyel RRF és RePowerEU-tervnek, de mutatja, hogy a Donald Tusk vezette kormány
Novák Katalin lemondása után a parlamenti pártok jelölhetnek köztársasági elnököt. A Fidesz még nem közölte, ki a jelöltje, az ellenzéki pártok körében pedig három személy neve merült fel. Kaltenbach Jenő jogtudós a Párbeszéd - Zöldek jelöltje.
A tartalomgyártó és az influenszer, amit oly sokszor hallunk mostanában, két különböző fogalom, bár vannak közöttük átfedések is. A két szerep sokszor egyesül, és egy tartalomgyártó is lehet influenszer, vagy fordítva, azonban most utánajártunk annak, mik is azok a fontos és lényeges dolgok, melyekkel megkülönböztethetünk egy tartalomgyártót egy in
Az 1992-től 2012-ig tartó nagy cikcakkok után egyenletesen emelkedni kezdtek a reálbérek Magyarországon egészen 2017-ig. Azóta azonban egyenletes csökkenés figyelhető meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján készült MTI infógrafikán.