2024. február 22. csütörtök

febr. 22
9:42
Gyerek nélkül is járni fog az otthonfelújítási támogatás (Növekedés)
A 2022-ben megszűnt Otthonfelújítási támogatás segítségével a használt lakásállomány közel 10 százaléka, mintegy 380 ezer ingatlan újult meg országszerte. Ezen felújítások összértéke 1775 milliárd forint volt, a kifizetett állami támogatás összege pedig meghaladta a 770 milliárd forintot.
febr. 22
9:42
Kit választ Donald Trump? (Magyar Nemzet)
Az már biztos, hogy Nikki Haley nem lesz alelnökjelölt.
febr. 22
9:42
A FAO legfrissebb jelentése és következtetései az állattenyésztés tekintetében (Agrotrend)
Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában a FAO által kiadott, az állattenyésztési agrár-élelmiszeripari rendszerekből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátásokra és a kibocsátás-csökkentési lehetőségekre vonatkozó l
febr. 22
9:42
Megtámadták a futballcsapat buszát, hat játékost is kórházba szállítottak (Sportal)
A Fortaleza labdarúgócsapatának buszát kövekkel dobálták meg a Sport Recife elleni döntetlen után.
febr. 22
9:42
A kínaiak már tudják, meddig nem érdemes halasztgatni egy híd felújítását (naphire.hu)
Csütörtök kora hajnalban egy teherhajó ütközött egy hídnak a dél-kínai Kuangcsou városában. Az ütközés kettéroppantotta a hidat, öt autó és egy busz is a folyóba zuhant.
febr. 22
9:42
Minta cikk (Life&Body)
lorem ipsum dolor sit amet.
febr. 22
9:44
Vállalati magángépekkel repkednek a szupergazdagok, kiverte a biztosítékot az adóhatóságnál (Portfolio)
Az amerikai adóhatóságnak nem tetszik, hogy a szupergazdagok vállalati magángépekkel repkednek, és közben igénybe veszik a jogosulatlan adókedvezményeket – írja a Bloomberg.
febr. 22
9:45
Hatalmas bejelentés: Vitray Tamás negyedszer is megnősült (Metropol)
A legendás tévés negyedszer is kimondta a boldogító igent.
febr. 22
9:45
Donald Trump újraválasztása eszkalálhatja az amerikai–kínai vámháborút (vg.hu)
Trump magasabb vámokkal fenyegetheti Japánt és Európát is, hogy jobban megnyissák piacaikat az amerikai termékek előtt.
febr. 22
9:45
"Örök hálánk a mentősöknek!" – rohamkocsiban jött a világra egy kisbéri édesanya babája (BorsOnline)
Hanna babát a mentősök segítették világra a kórházba menet.
febr. 22
9:46
Az EU erős üzenetet kapott Kínából (Portfolio)
Vang Ji kínai külügyminiszter optimizmusát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Európa egyre inkább "racionálisan látja" Kínát, miután spanyol, német és francia kollégáival találkozott. Kijelentette, hogy a kontinens is felismeri, hogy nem kell félnie Pekingtől, valamint Kína fejlődésétől, és hangsúlyozta, hogy a két régiónak a kölcsönös bizalmon és
febr. 22
9:48
Szakértők: Kínának aligha fog teljesülni a klímavállalása (Infostart)
A sorozatos szárazságok miatt a vízenergia termelése is több mint két évtizede most volt a legalacsonyabb.
febr. 22
9:48
Vajon tényleg kémkedhetnek a kínai drónok? Amerika figyelmeztet (Agroinform)
Egyre több a kínai gyártású mezőgazdasági drón Amerikában, s kormánytisztviselők attól tartanak, hogy ezek titokban fontos nemzetbiztonsági információkat juttatnak el Kínába.
febr. 22
9:48
Megállapodhattak egymással a magyar színészlegenda örökösei: kié lesz a budai lakás és a nyaraló? (Pénzcentrum)
Hajlanak a peren kívüli megállapodásra Tahi-Tóth László és felesége, Kárászy Szilvia örökösei. A művész házaspár több száz millió forint értékű ingatlanjainak örökléséről folyt a vita, főképp egy budai lakásról.
febr. 22
9:48
Ez már túl megy minden határon, visszaéltek Tatár Csilla nevével (Ripost)
Tatár Csillát bajba sodorhatja a nevével fémjelzett álhír.
febr. 22
9:48
Elgurult a gyógyszer a Disneynél? A "szexista rajongókat" hibáztatják az utóbbi filmjeik bukásaiért (Mandiner)
Kvázi kimondták, hogy nem a filmkínálatukkal van a gond, hanem a maradi rajongókkal.
febr. 22
9:48
Megválasztották Debrecen város 2024-es borait (Magyar Nemzet)
A verseny győztesei egy évig viselhetik a kitüntető címet a hajdúsági város hivatalos eseményein.
febr. 22
9:48
A Naprendszer legtávolabbi jégbolygóin vízóceánok lehetnek tele élettel (Helló Magyar)
Persze ez nem az az élet, amit mi elképzelnénk egy idegen bolygón, de változatos és számunkra is ismerős lehet.
febr. 22
9:50
Magyarország felkerült az ellenséges államok listájára Ukrajnában (Mandiner)
A legfrissebb kutatások alapján az ukrán lakosság az amerikaiakra és a britekre tekint nagy barátként, míg az ellenségek közé sorolja Kínát és Magyarországot is.
febr. 22
9:51
"Nagy marhaság ez a Yolo" - Balogh Petyát kérdeztük legújabb videónkban: hogyan legyen elég pénzünk nyugdíjasként? (SzMo)
Balogh Petya angyalbefektetővel beszélgettünk arról, hogy miért gondolja, hogy az első befektetésünk önmagunk vagyunk, és hogyan legyen idős korunkra stabil anyagi hátterünk.
febr. 22
9:51
Jövő héten dönthetnek a pedofília miatt elítélt bicskei igazgató feltételes szabadlábra helyezéséről (SzMo)
A 64 éves férfi már több mint hét éve van rács mögött. Ha ki is engedik, soha többet nem dolgozhat gyerekek között.
febr. 22
9:51
Netflix előfizetésed van? Erről mindenképp tudnod kell, ha nem akarod hogy lecsapolják a bankszámládat (Promotions)
Nagyon résen kell lennünk ha ilyen emailt kapunk a streamingóriás nevében.
febr. 22
9:54
Nngyk: A múlt héten több mint 60 ezren fordultak orvoshoz (hirado.hu)
Akut légúti fertőzés tüneteivel 289 100 ember fordult orvoshoz.
febr. 22
9:54
Dőlnek a történelmi csúcsok a tőzsdéken, tépik a DAX indexet (Portfolio)
Jó hangulatban indul a kereskedés az európai tőzsdéken, a DAX újra csúcsra ment, miután a vártnál szebb számokat jelentett zárás után az Nvidia, ami lendületet adott a chipgyártók részvényeinek, és az autógyártók is szárnyalnak ma reggel. A japán piac új történelmi csúcsra emelkedett, a Nikkei 1989-es rekordja dőlt meg. Makroadatokból sem lesz ma h
febr. 22
9:54
Megszólalt a rendőrség a gyanús zákányi autóról: körözik a sofőrt, nincs mitől tartani (ATV)
Mint azt az atv.hu is megírta, egy sötét színű, horvát rendszámos személyautótól félnek sokan a Somogy és Zala határán fekvő Zákányban. Az autó két-három hete tűnt fel először a faluban és akkor egy tizenkét éves kislányt akart a sofőr kocsiba csalni. A kislány megijedt, elmenekült. Akkor egy ház kamerájának felvételeit tették közzé a helyiek, de a
febr. 22
9:54
Amerikai újságíró: Ukrán katonák civileket támadtak meg amerikai fegyverekkel (Magyar Hírlap)
Patrick Lancaster szerint a civileket ért ukrán katonai csapások tényei kétségtelenek.
febr. 22
9:54
Oroszországban havi szinten lassult a termelői árcsökkenés januárban (Magyar Nemzet)
Az éves összevetésben a növekedés gyorsult december után.
febr. 22
9:54
Brutális videó terjed az interneten: Így reagáltak a fideszes magyarok Novák Katalin lemondására (Nyugati Fény)
Nem mindegy, ki honnan tájékozódik.
febr. 22
9:54
F1-hírek: Ez komoly? Negyedmillió dollárt adnak, ha Verstappen nem védi meg a vb-címét (Sportal)
Jeff Dodds, az elektromos Formula-E versenysorozat ügyvezető igazgatója negyedmillió dollárt ajánl fel jótékony célra, ha nem Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lesz az idén a Forma-1 világbajnoka.
febr. 22
9:54
Innováció és csúcstechnológia a mezőgazdaságban (IT Business)
A B2B agrárvilága dinamikus: kevés ágazatban zajlik egyidejűleg annyi innováció és fejlődés, mint a precíziós mezőgazdaságban. Ez a gyorsan fejlődő terület a legmodernebb technológiákat használja a gazdaságok irányításához és a növénytermesztés optimalizálására. 2023-ban az agrárvilág figyelemre méltó fejlődésen ment keresztül. Vizsgáljuk meg az el
febr. 22
9:54
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása? (Digital Hungary)
A brain drain, magyarul az „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy szerényebb megélhetést adó, alacsonyabb fejlettségű országból egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító országba. Így humán tőkéjüket (tudásukat, képességeiket, kreativitásukat) immáron egy másik gazdaságban kamatoztatják, serkentve ezzel a f
febr. 22
9:56
Magyar Közút: 2000 óta 21 közútkezelő halt meg munkavégzés közben (hirado.hu)
A Magyar Közút Zrt. fokozott figyelmet kér a közlekedőktől.
febr. 22
9:56
A francia gazdaság kezd magára találni, Németország tovább szenved (Portfolio)
A legfrissebb beszerzésimenedzser-indexek (BMI) szerint a német gazdaság továbbra is nehéz helyzetben van, miközben Franciaország már kezd magára találni.
febr. 22
9:56
Minden idők legnagyobb szponzori szerződését írta alá Luke Littler (Sportal)
A már 17 éves Luke Littler - bár csak második lett a Pdc-világbajnokságon - letarol mindent a dartssportban: nyer, szerepel és most olyan szerződést írt alá, ami mindent visz.
febr. 22
9:57
Tombol és nem gyengül az influenzajárvány (Infostart)
Február 12. és február 18. között 60 100-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján.
febr. 22
9:57
Arteta szerint csapata tanul a Porto elleni vereségből, amelyen az Arsenal nem találta el ellenfele kapuját (m4sport.hu)
Mikel Arteta vezetőedző szerint tanulni fognak a vereségből, miután csapata, az Arsenal egy késői góllal maradt alul a Portóval szemben szerdán este, a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
febr. 22
9:57
Az isteneknek szánt fohászt őriz a legrégibb vaszkón nyelvű felirat (Könyves Magazin)
A 2021-ben, Pamplona közelében feltárt bronz lemezen olvasható szövegtöredék a baszk és a vaszkón nyelv közös gyökereit bizonyítja az Antiquity folyóiratban publikált tanulmány szerint.Nyitókép: Wikipedia
febr. 22
9:57
Négy új Beatles-film jön, minden tag szemszögéből feldolgozzák az együttes történetét (Life)
Az Oscar-díjas Sam Mendes négy új filmet rendez a Beatles együttesről: egyet-egyet minden Beatles-tag szemszögéből.
febr. 22
9:58
Tovább csökkent az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja Magyarországon (hirado.hu)
A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja Győrben az alacsony, máshol a mérsékelt tartományba esik.
febr. 22
10:00
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat (HR Portál)
2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 14,2 százalékkal volt magasabb mint 2022-ben, miközben a reálkereset 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
febr. 22
10:00
Az RTL újabb 10 milliós büntetést kapott a Sztárbox miatt a médiatanácstól (hirado.hu)
Újabb Sztárbox-epizódról határozott a médiatanács a helytelen korhatár-besorolás miatt: a rosszul megválasztott korhatári kategória miatt 10 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
febr. 22
10:00
Szakad a Rába a gyorsjelentés után (Portfolio)
Több mint 6 százalékot esett ma délelőtt a Rába árfolyama, amivel a nap vesztese a magyar tőzsdén eddig, bár a forgalom az átlagosnál jóval alacsonyabb.
febr. 22
10:00
Nem véletlenül teszi ki a Magyar Közút a sebességkorlátozásokat (Autónavigátor)
Ismét fontos kéréssel fordult a Magyar Közút a közlekedők felé, ugyanis három hét alatt három baleset is történt a munkaterületein,
febr. 22
10:00
Elhunyt Gyúró Mónika (Magyar Hírlap)
Verrasztó Dávid és Evelyn többszörös magyar bajnok, egykori válogatott édesanyja hosszan tartó betegeskedés után hunyt el 54 éves korában.
febr. 22
10:00
Hamarosan a Mokkában debütál Szabó Zsófi (MMonline)
Ahogy azt a TV2 sajtóeseményén hétfőn bejelentették, Szabó Zsófi 10 év után visszatért anyacsatornájához. Erről és a rá váró feladatokról ma reggel a Mokkában beszélt. Az infotainment műsor stúdiójában ezúttal vendégként foglalt helyet, ám hamarosan átül a műsorvezetői székbe.„Üdvözöljük Szabó Zsófit a Mokka csapatában. Mindig törekszünk arra, hogy
febr. 22
10:00
Dűne 2: Ezért lettek rosszul és ájultak el többen is a forgatáson, Austin Butler a kihívást jelentő körülményekről beszélt (Mafab)
Austin Butlernek meg kellett birkóznia az extrém hőséggel a Dűne: Második rész forgatása során.
febr. 22
10:00
Ilyen, amikor egy légitársaság "zöldít" (Forbes)
A légitársaságok a világ egyik legnagyobb CO2 kibocsátói így mindig furcsa, amikor zöldeket beszélnek. A dubaji székhelyű Emirates-től pedig már egyenesen vicces. Mi történt? Nagyívű felvásárlásról juttatott el közleményt az Emirates a Forbes.hu-nak. Az arab légitársaság vendéglátásra szakosodott leányvállalata felvásárolta a korábban a légitársasá
febr. 22
10:00
Decemberben is nőtt az átlagkereset, a keresők fele így is kevesebbet visz haza havi bruttó félmilliónál (Telex)
Tavaly 14,2 százalékkal nőtt a bruttó és a nettó átlagkereset is, a reálkereset viszont 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
febr. 22
10:00
Kormányweboldalakat, aktivistákat hekkelt meg egy kínai biztonsági cég (Telex)
A vállalat szolgáltatásai között szerepel közösségimédia-fiókok és telefonos operációs rendszerek feltörése, de meg tudnak hekkelni például powerbankokat is.
febr. 22
10:00
Sötét titkok: ezek az emberek tudhattak a bicskei pedofil erőszakról (naphire.hu)
Interjút adott az a Csókay László, akinek a bicskei nevelőotthon két alkalmazottja is jelezte már 2011-ben, hogy szexuális erőszak zajlik az épületben. Az interjú újabb neveket fedett fel, akik már jóval a botrány kirobbanása előtt tudtak a pedofil ügyekről.

Keresés