2024. február 22. csütörtök

febr. 22
7:18
Új módszerrel szűrik ki azokat, akik ittasan ülnek volán mögé (Autószektor)
Az akciót Moldava nad Bodvouban és Királyhelmecen hajtották végre. Két óra leforgása alatt összesen hét ittas sofőrt találtak, köztük egy buszsofőrt. Utóbbi szervezetében 0,75 ezrelék alkoholt állapítottak meg, a megismételt teszt pedig csökkenő tendenciát mutatott. A jogosítványát a helyszínen elvették. A TV JOJ információi szerint a vállalat, ame
febr. 22
7:18
Ezzel a bizarr módszerrel akarták visszahozni George Washingtont a halálból (Helló Magyar)
Az ötlet halálra fagyott halak újraéledése alapján született.
febr. 22
7:18
Tűzre a Teslákkal! – egy német szélsőséges csoport állhat a gyújtogatások mögött (Villanyautósok)
Még az Ukránok támogatását is felróják.
febr. 22
7:21
Azonnali hatállyal távozik a Boeing 737-es programjának vezetője (Igényesférfi.hu)
Távozik a Boeingtől a cég 737-es programjának vezetője a modell közelmúltbeli problémái miatt - jelentették be az amerikai repülőgyártónál szerdán.
febr. 22
7:21
Váratlan fordulat az üzemanyagok körül, fellélegezhetnek végre az autósok (Promotions)
Ezzel vége az elviselhetetlenül magas üzemanyagáraknak?
febr. 22
7:21
Olyan sok problémás tartalmat látnak a magyar gyerekek online, hogy már eszükbe sem jut, hogy jelentsék azokat (Rakéta)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot kérdeztük arról, hogy az adataik alapján vajon tényleg féltenünk kell-e a gyerekeinket a közösségi médiától.
febr. 22
7:24
Vegyes forintmozgás volt csütörtökön reggel (Adózóna)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
febr. 22
7:24
Csak márciusban kezdik tárgyalni a Navalnij holttestének kiadatása miatt indított pert (444.hu)
A szibériai börtönben ismeretlen körülmények közt elhunyt orosz ellenzéki politikus anyja azután nyújtott be keresetet, hogy kiderült: március elejéig még biztosan nem adják ki a holttestét. Navalnaja szerint azért, hogy a novicsok idegméreg eltűnjön a fia szervezetéből.
febr. 22
7:24
Csütörtök reggeli vegyes forintmozgás (Magyar Hírlap)
Az euró árfolyama fél hétkor 387,22 forintra gyengült a szerda kora esti 387,32 forintról.
febr. 22
7:24
Társasjátékszalon a csapatépítés legújabb generációja (KKV Magazin)
Mindannyian szerettünk gyermekkorunkban játszani. Felnőttként azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni a közös játék óriási erejéről. Felgyorsult világunkban a közös társasjátékozás egyre népszerűbb, újra reneszánszát éli, hiszen egy-egy ilyen este nem csak szórakoztató, de az együttműködés fejlesztésének és a közösségépítésnek is remek eszköze.
febr. 22
7:24
Az OECD országokban csökkent a GDP növekedés  - kivéve három országot (Növekedés)
A tavalyi utolsó, negyedik negyedévben 0,4 százalék volt a GDP-növekedés a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban negyedéves összevetésben, ugyanúgy, mint a harmadik negyedévben.
febr. 22
7:24
Orbán a kihelyezett frakcióülésen: A kegyelmi döntés egyszerűen hiba volt (rtl.hu)
Orbán Viktor megköszönte Varga Judit és Novák Katalin eddigi munkáját.
febr. 22
7:24
Magyar siker a bahreini Forma 1-en (Digital Hungary)
A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át.
febr. 22
7:27
A szarvasmarhák meglepően sok embert sebesítenek meg (Agrofórum)
Ausztriában történt, hogy szarvasmarhák szökése miatt egy nap kétszer is riasztani kellett a tűzoltókat. Az egyik alkalommal négy személy meg is sérült.
febr. 22
7:30
A Volkswagen válasza a villanyautós félelmekre: dízelmotor, plug-in hibrid és kisebb csoda a Tiguanban (Telex)
Aki a dízelmotoros változat mellett dönt, a műfaj látható hanyatlásával járó kockázatok mellett meglepő dinamizmusra számíthat vezetés közben.
febr. 22
7:33
Eljött a Ferencváros nagy napja - sport a tévében (Infostart)
Este eldől, folytatódik-e a nemzetközi kupatavasz a zöld-fehérek számára, 0-1-ről indul a meccs. Férfi kosárválogatottunkat viszont rég láttuk már.
febr. 22
7:33
Sebestyén Balázs Szoboszlai Dominikról: "Én nagyon kedvelem, ő nem kedvel engem" (SzMo)
A rádiós műsorvezető azt is elárulta, miből gondolja, hogy a sportoló nem kedveli. Balázs szerint mindenesetre jó dolog, hogy újra ikon lett egy magyar focista.
febr. 22
7:36
Elképesztő hír jött Vitray Tamásról, a 91 éves színész negyedszer is igent mondott (ATV)
Vitray Tamás háromszor volt házas, és most, 91 évesen ismét megnősült.
febr. 22
7:36
Zajlik az újgenerációs lítium-ion akkumulátor kifejlesztése (autopro)
A Postech kutatói újgenerációs lítium-ion akkumulátorrendszert fejlesztenek ki.
febr. 22
7:36
A korábbi NATO-főparancsnok buktatta le az amerikai kettős mércét (Magyar Hírlap)
Wesley Clark tábornok, az Action for Democracy kuratóriumi tagjának mondatait az X-en található MagaBabe nevű profilról osztották meg.
febr. 22
7:36
Pusztító valutaválsággal küzd Afrika legnagyobb gazdasága (Növekedés)
Míg tavaly Törökországot és Argentínát sújtotta hatalmas infláció zuhanó hazai valutaárfolyam mellett, most ez egy olyan országban zajlik, amely jelentős olaj-, és gázexportőr. A problémák egy része meglepően egyszerűen kezelhető lenne.
febr. 22
7:36
91 évesen újra megnősült Vitray Tamás (Telex)
A veterán tévésnek ez a negyedik házassága.
febr. 22
7:42
Nagyon jó kedve lesz, ha megnézi, mennyibe kerül egy euró (Menedzsment Fórum)
A belpolitikai botrány ellenére a forint nemhogy gyengülne, hanem még erősödik is.
febr. 22
7:42
A húszi konfliktus miatt áremelkedésre lehet számítani a klímapiacon (ProfitLine)
Tucatnyi hajó megtámadása elég volt a konténerhajózás költéségének megháromszorozására, ami jelentősen megnöveli a klímaberendezések szállítási költségét.
febr. 22
7:42
Balesetek, torlódások, útzárak országszerte (Magyar Hírlap)
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményeket tett közzé az Útinform.
febr. 22
7:42
Vitray Tamás 91 évesen újra megnősült (Mandiner)
A veterán tévés volt kolléganőjével kötötte össze az életét.
febr. 22
7:42
Szeretném elfelejteni, amit egymással csináltak ezek a gyerekek, és azt is, amit velük tett a rendszer (Telex)
A pedofília csak a jéghegy csúcsa, rendszeres erőszak és a gyerekek helyzetével való visszaélés jellemzi a nevelőotthonokat. Aki pedig bekerül a rendszerbe, maga is könnyen kiábrándul. Eleinte lelkes, majd kiégett nevelők és egy egykori intézményvezető mondja el tapasztalatait, szakemberek pedig azt, hogyan lehetne jobbá tenni a rendszert.
febr. 22
7:44
Milák Kristóf, a XXI. század tékozló fiúja (Mandiner)
A Szentírásban az egyik legemberibb történet a tékozló fiúról szóló példabeszéd.
febr. 22
7:45
Táncra perdül, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró (Privátbankár)
Belpolitikai botrány ide vagy oda, a forint uniós pénzzel szembeni árfolyama messzebb van a 390-es szinttől, mint Novák Katalin lemondása előtt.
febr. 22
7:45
Erre nem számítottunk: Szabó Zsófi után az egyik legnépszerűbb énekes tehetségkutató is visszatér a TV2-re! (Joy)
12 év kihagyás után jön a Megasztár következő, hetedik évadja, amiben rekordösszegű nyeremény vár a győztesre, szóval megéri jelentkezni!
febr. 22
7:45
Somos Andrásnak üzent Nagy Bandó András: Most egy hibázó távozik és a bűnöket elkövetők maradhatnak a posztjukon (SzMo)
A humorista megemelte a kalapját a távozó tévés előtt. Szerinte a hiba nem bűn, csupán emberi dolog.
febr. 22
7:48
A G20 országcsoport soros elnöke szerint ennyit érnek a nemzetközi szervezetek (Infostart)
Brazília azt szorgalmazza mások mellett, hogy a hadi fejlesztésekre szánt hatalmas összegeket fejlesztési programokhoz irányítsák át.
febr. 22
7:48
Jelenleg északon találjuk az Európai Unió legbiztonságosabb városát (Hamu és Gyémánt)
Mint minden évben, úgy idén is elkészült az Európai Bizottság jelentése, amelyben kiderül, mely európai városokat tartják az ott élők a legbiztonságosabbaknak. Az élen – nem meglepő módon – egy skandináv főváros végzett, összességében pedig elmondható, hogy a nagyvárosok csúnyán megbuktak.
febr. 22
7:48
Annak kell örülni, ami van: egyhetes csúcson a forint (Forbes)
A napokban folyamatos csúcsokat döntött meg a forint, a 390 forintos lélektani csúcstól lépésben ugyan, de távolodik. Mi történt? A keddi és szerdai pozitív hírek után csütörtök reggel is erősödő forintról számolhatunk be. A forint egyhetes, a dollár kéthetes csúcson van. Ilyen olcsón egy ideje nem tudtunk devizát vásárolni: február 22-én, csütörtö
febr. 22
7:48
Bárhol, bármikor hozzáférhető és csak nyerhetünk vele – a meditáció áldásos hatásairól (egy.hu)
Egy új szokás felvétele nem megy egyik napról a másikra, így van ez a meditációval is: nem egyszerű beépíteni a pörgős mindennapokba, de megéri. Elménk lecsendesítése, önmagunk jobb megismerése és mentális egészségünk védelme a rendszeres meditáció pozitív hozadékai.
febr. 22
7:48
Donald Trumpnak természetesen saját maga jutott eszébe Navalnij haláláról (naphire.hu)
Donald Trump a Fox News-nak adott interjút, ebben pedig a saját helyzetét a múlt héten elhunyt orosz ellenzéki politikushoz, Alekszej Navalnijhoz hasonlította. Mint mondta, ő is ugyanolyan üldöztetésben részesül.
febr. 22
7:51
Ön érezte már úgy, hogy figyelik? A leghátborzongatóbb esetek, filmvásznon (Blikk)
A streamingszolgáltatók kínálatából megtörtént bűnesetekről beszámoló dokumentumfilmeket válogattunk. A felhozatal olyan esetekből áll, amelyek gondolatébresztők lehetnek a nézők számára, miközben garantált szórakozást is nyújtanak számukra.
febr. 22
7:51
Régi-új elnök a Meme élén (Márkamonitor)
Ismét Dr. Tóth Csabát választotta elnökévé a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete a február 20-án megtartott éves közgyűlésén. Az itthon működő televíziós vállalkozásokat egyesítő szakmai szervezet egyhangú szavazással megválasztott régi-új elnökének megbízatása további két évre szól.   Dr. Tóth Csaba a magyar televíziós iparág igazi ve
febr. 22
7:51
Nyakunkon a változás, már 5 vármegyére is kiadták a riasztást a meteorológusok - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Mutatjuk, milyen időjárásra számíthatunk ma és a következő napokban.
febr. 22
7:51
Fel se keltél, máris fáj mindened? – alvásszakértő tippjei a megfelelő matrac, párna kiválasztásához (WMN)
Oké, hogy ki lehet próbálni őket, de mire is kellene figyelnünk a boltban?
febr. 22
7:54
27 fejlett gazdaságból 10 volt recesszióban tavaly (Portfolio)
A tavalyi utolsó, negyedik negyedévben 0,4 százalék volt a GDP-növekedés a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban negyedéves összevetésben, ugyanúgy, mint a harmadik negyedévben.
febr. 22
7:54
Váratlan fordulat Tahi Tóth László öröksége körül (ATV)
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, elszabadultak az indulatok a Tahi Tóth családban, miután a családtagok az örökség miatt összevesztek egymással.
febr. 22
7:54
G20-as csoport: az ENSZ reformját sürgeti a soros elnök Brazília (Magyar Hírlap)
A nemzetközi szervezetek "nincsenek kellőképpen felkészülve" a jelenlegi kihívásokra.
febr. 22
7:54
A ChatGPT már az okosszerződésekhez is ért (BitcoinBázis)
A Salus Security kutatói által végzett teszt kimutatta, hogy a ChatGPT-4 és más mesterséges intelligencia rendszerek képesek felismerni a hét
febr. 22
7:54
Szabadnapokkal halmozzák el a dolgozókat ebben a két európai országban (in.hu)
Az uniós országoknak legalább 20 nap fizetett éves szabadságot kell biztosítaniuk, de egyes tagállamok ennél nagyvonalúbbak.Az EU-ban minden munkavállalónak évente legalább négy hét fizetett szabadság jár. Egyes országok ezt a számot magasabbra teszik, míg más országokban a munkaszüneti naptárban meghatározott munkaszüneti napok használhatók fel az
febr. 22
7:57
Te melyik ujjadon hordod a gyűrűt? Nem gondolnád, de valójában mindent elárul a személyiségedről (Blikk)
Te tudtad?
febr. 22
7:57
Nukleáris konfliktushoz vezetne minden olyan lehetőség, amely Ukrajna helyzetén jelentősen változtatna (HírTV)
Ukrajna eddigi legnagyobb sikere, hogy még mindig kitart; de Oroszország jelenleg nyerésre áll.
febr. 22
7:57
Akár 20 százalékkal is drágulhatnak a fürdőbelépők (Infostart)
A víz- és csatornadíjak emelkedése miatt jelentős áremelés várható idén az ország legtöbb fürdőjében, egyes hazai létesítményeknek akár több tízmilliós pluszköltséggel is számolniuk kell. A Magyar Fürdőszövetség várakozása szerint 15-20 százalékos drágulás is elképzelhető a belépőjegyek esetében.
febr. 22
8:00
Kollányi Zsuzsi a szakítása után újra nyitott a szerelemre: elárulta, milyen férfira vágyik (Blikk)
Kollányi Zsuzsi nyitott az új szerelemre, de nem minden áron. Az énekesnő már legfőképp önmagának akar megfelelni és biztonságra vágyik egy kapcsolatban.
febr. 22
8:00
Elfogadás küszöbén áll az EU Mesterséges Intelligencia Rendelete (HR Portál)
Elfogadás küszöbén áll az Európai Unió Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelete, Magyarország vezető szerepre törekszik - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közleménye szerint Fábián Gergely, a tárca iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára.

Keresés