Már öt jelölt ismert, nagyon nagy a valószínűsége, hogy ellenzéki térfélen nem lesz előválasztás, ezt ugyanis az egyik jelölt elutasítja. A jobboldalon viszont szintén nincs egység egy jelölt mögött, mivel Borkai Zsolt újraindulhat; márpedig nem ő a Fidesz jelöltje.
Hollywood legismertebb filmrendezői, köztük Steven Spielberg, Christopher Nolan és Bradley Cooper vásárolták meg a 93 éves Los Angeles-i Village Theatert, hogy megmentsék a nagy múltú mozit.
Az Európai Unió Tanácsa az Ukrajna elleni folytatódó háborúra tekintettel elfogadta tizenharmadik szankciós csomagját, amely az orosz háborús erőfeszítésekhez segítséget nyújtó vállalkozásokat is sújtja.
Először beszélt a nyilvánosság előtt Lewis Hamilton a Ferrarival kötött szerződéséről és a csapatváltásáról. Gyerekkora óta foglalkoztatta a gondolat, hogy vörösben versenyezzen, a célja pedig, hogy olyasmit vigyen véghez, amit Michael Schumacher.
Az alkotmányjogász szerint a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) tévesen utasította el a népszavazási kérdésük hitelesítését, ezért a következő államfőnek is benyújtja majd a javaslatát.
Februárban lassult az euróövezetben a gazdasági aktivitás csökkenése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös beszerzésimenedzser-indexének tanúsága szerint.
A fideszes vezetésű XVI. kerületben benyújtottak egy ellenzéki javaslatot a pedofília elítéléséről és a gyermekvédelem erősítéséről, amit a Fidesz úgy fogadott el, hogy beleírták: szervezzenek közpénzből tanulmányutakat.
A modell újra szerelmes, azonban nem szeretné világgá kürtölni a kapcsolatát. Annyit azonban biztosan tudni lehet, hogy Weisz Fanni egy civil férfibe szeretett bele.
Kijöttek a januári kórházi tartozások adatai, amelyek már most év eleji rekordot döntöttek. A Belügyminisztérium azt ígéri, a novemberi után márciusban is jöhet egy újabb adósságkonszolidáció.
Franciaország pénteken azt javasolta, hogy az Európai Unió azon tagállamai, amelyek támogatják a tőkepiaci unió (Capital Markets Union - CMU) létrehozását, kezdetben egyedül lépjenek fel az egy évtizede húzódó projekt felgyorsítása érdekében.
Mit érdemel az, aki megaláz egy áldozatot, majd maga is áldozattá válik egy hasonló zaklatási ügyben? Megtalálja az igazságot és vajon odaítélik neki? A Gyilkos típus című krimisorozatban egy ügyvédnő története elevenedik meg, aki saját védence csapdájába esett. A sorozat összes epizódja megtekinthető február 22-től az HBO Max felületén, március 17
Ursula von der Leyen, az EU elnöke pénteken bejelentette, hogy jövő héttől akár 137 milliárd euró összegű támogatást is felszabadít Lengyelországnak a helyreállítási alapból és a kohéziós forrásokból. A döntés azt tükrözi, hogy Brüsszel bízik Lengyelország új miniszterelnökében, Donald Tuskban és koalíciójának a jogállamiság helyreállítása iránti e
A magyar sportoló megnyerte a vitorlázó ILCA (korábbi Laser) hajóosztály athéni Európa-bajnokságát. A férfiaknál Vadnai Benjamin a hatodik, öccse, Jonatán a nyolcadik helyen végzett, ezzel eldőlt, hogy a fiatalabbik Vadnai testvér indul a párizsi olimpián.
A zöld átállásról lesz szó a Portfolio következő fenntartható eseményén, a Sustainable Tech konferencián. Április 24-én újra a fenntarthatósági megoldásoké a főszerep, várjuk azokat, akik elkötelezettek a vállalati innovációk, a zöld megoldások megvalósítása terén! A konferencia részletei itt érhetők el.
Andrij Juras, Ukrajna Szentszéknél akkreditált nagykövete pénteken az olasz televízióban kijelentette: véleménye szerint Ferenc pápa hamarosan látogatást tesz Kijevbe.