Nem állt még a mezőny élére a Mercedes, de sokkal jobb helyzetből kezdi meg a szezont, mint egy éve. Technikai igazgatójuk egy érdekes kísérletről mesélt, és vázolta, szerintük hogyan állnak az erőviszonyok a tesztek után.
Az orosz hatóságok pénteken közölték a börtönben meghalt Alekszej Navalnij anyjával, hogy a fegyintézet területén fogják eltemetni fiát, hacsak három órán belül nem egyezik bele abba, hogy nem nyilvános temetésen helyezzék őt örök nyugalomra - közölte Kira Jarmis, a néhai orosz ellenzéki vezető szóvivője az X-en.
Az Octavia messze a Skoda legnépszerűbb autója. Az 1996-os bevezetése óta több mint 7,15 darabot adtak el belőle, amivel Európa 10 legkeresettebb autója közé tartozik, a nagy rakterű változata pedig 8 éve a kontinens legnépszerűbb kombija. A negyedik generáció 2019 óta kapható a világ több mint 60 piacán, a modellfrissítés a szokásosnál később érke
Előkerült egy videó, amelyben Varga Zs. András, a Kúria elnöke két évvel ezelőtt személyesen is reklámozta a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóiratot. Ez az a lap, amelynek megjelenését azután függesztette fel nemrég ugyancsak ő, hogy az újságban megjelent egyik ítélet tartalmazta a Novák Katalin és Varga Judit lemondásához elvezető, a
Az, hogy a bélflóra, vagyis a bélrendszerben élő mikroorganizmusok összessége óriási hatással van az egészségünkre, nem újdonság. A bélbaktériumok hatással vannak az emberi idegrendszerre, az immunrendszerre, a fáradtságra, a szorongásra, a rákbetegségekre, a testsúlyra vagy épp a Parkinson-kórra. - írja a Qubit.
A politikai elemző a Partizánban azt mondta, nem csekélység volt a köztársasági elnököt beáldozni, de Orbán Viktor az egyetlen, aki nem lecserélhető, ha kell, mindenki odadobja magát a felé érkező golyó elé.
Christian Lindner azt javasolta, hogy három évre fagyasszák be a szociális kiadásokat és a különböző támogatásokat. Indoklásként ezúttal nem a súlyos költségvetési hiányt, illetve az azzal járó megszorításokat említette első helyen: ezzel lehetőség nyílna arra, hogy Németország a védelembe fektessen be.
A férfi vállalkozók nagyobb hajlandóságot mutatnak a nagyobb és merészebb célok kitűzésére, míg a női vállalkozók többsége kevésbé nagyratörő célokkal is megelégszik – derült ki a Szemléletváltó vállalkozóiszemlélet- és készségfejlesztő mentorprogram kutatásából.Mindez azért is jelentős, mert a kutatás rámutatott, egy vállalkozás sikere és a vállal
A mesterséges intelligencia eszközeinek elterjedésével ma már minden eddiginél könnyebb megszemélyesíteni valakit és megtéveszteni másokat, pénzt, adatot kicsalni a célpontoktól. A korábban kifejlesztett módszerek hatékonyságát megsokszorozza az AI, melyet a vezető intézmények irányelvek és technológiák kombinációjával próbálnak kezelni.
Egy friss piacelemzés szerint európai szinten jelentősen nőtt a felső kategóriás okostelefonok eladott darabszáma, tízből négy készülék a tavaly évvégi szezonban már ezek közül került ki. A fejlett fotós-videós, gaming képességeket, nagy tárhelyet, extra hosszú üzemidőt kínáló prémium modellek részaránya a Rejoy.hu-nál is érezhetően nőtt, 2023 utol
A politikai elemzőt Magyar Péterről is kérdezte Gulyás Márton a Partizánban. Azt mondta, Simicska Lajos nagyságrendekkel fontosabb szerepet játszott a rendszerben, mégis csak egy epizód volt.
A mesterséges intelligencia eszközeinek elterjedésével ma már minden eddiginél könnyebb megszemélyesíteni valakit és megtéveszteni másokat, pénzt, adatot kicsalni a célpontoktól. A korábban kifejlesztett módszerek hatékonyságát megsokszorozza az AI, melyet a vezető intézmények irányelvek és technológiák kombinációjával próbálnak kezelni – áll a Del
Ma már gyakran a "világ legboldogabb országaként" emlegetik, de korábban Finnországban volt az egyik legmagasabb az öngyilkossági ráta a világon. Egyesek szerint bár az idősebb generáció körében még mindig tabutéma ez, de a fiatalok egyre nyitottabban beszélnek a mentális problémáikról, ami jó kezdet lehet ahhoz, hogy a jövőben a csökkenő tendencia
Harry herceg a közelmúltban elismerte, hogy fontolgatja az amerikai állampolgárság felvételét. Bár a döntésben senki nem akadályozhatja meg, a joghatályos törvények értelmében Sussex hercegének királyi címeiről le kellene mondania – ha ezt nem tenné meg, ügye akár az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságáig is elérne.
Kifejezetten meleg volt a január Spanyolországban, ezért tempósan érik a paradicsom a növényházakban. Ráadásul nemcsak Spanyolországban, de a Marokkóban és Törökországban is nagy a kínálat, ezért gyorsan csökkentek az árak. Egy darabig legalábbis.
Picasso szerelmei közül egy, Françoise Gilot még a mai napig,100 évesen is a művészetnek él. A nő mindössze 21 éves volt, mikor 1943-ban megismerkedett Picassóval.Lássuk be, minden nőnek bejönnek a rossz fiúk a hamvasan bakfisos, tapasztalat-betakarítós időszakban, amikor olvadozunk a James Dean típustól, szája sarkába lökött cigarettával, motornak
A Prada divatházról mindenkinek a visszafogott elegancia és luxus, az innovatív anyagok és a fennkölt eredetiség jut először eszébe. Tegnap a milánói divathéten debütált a márka 2024-es őszi-téli kollekciója, ami a szerelemről, a divat és a szépség iránti szeretetről is szólt.
A Bajnokok Ligájában a csoportjából továbbjutott DVSC hazai pályán szoros meccsen háromgólos győzelmet aratott a NEKA felett a női kézilabda NB I pénteki játéknapján.