Tóth Gabi bevallotta, hogy nagyon meggyötörte a válása körül kialakult botrány, ami miatt egy a szívinfarktus tüneteit produkáló pánikbetegség lett úrrá rajta.
Változékony, de nagyon enyhe, tavaszias időre lehet számítani a jövő héten, sok napsütéssel, kevés csapadékkal és olykor élénk széllel. A levegő csúcshőmérséklete a legmelegebb órákban akár a 20-21 Celsius-fokot is megközelítheti.
Február első felében sorra dőltek meg a nappali és éjszakai hőmérsékleti rekordok, ami elősegítette a növények kényszernyugalmi állapotának megszűnését. Korán kezdődik a növényvédelmi szezon az enyhe tél után.
Nem kellett messze mennie a Mercedes-Benznek, hogy a kompakt kategóriában is hadrendbe állíthassa elektromos áruszállítóját. A Renault-Nissan együttműködésben készülő eCitan valójában a Kangoo-Townstar kígyóbőrbe bújtatott változata.
– Itt nem jöhet be, gyalogosan csak a főbejáraton – utasít a sorompónál álló biztonsági őr, aki egyben lázmérő és regisztrátor is. A szemem forgatom, de csak befelé, nem az ő hibája, csak dolgozik, ahogy elmondták neki hogy dolgozzon, gondolom és rámosolygok, megköszönöm és a főbejárat felé indulok, bár nem kellemes, húz a gipsz és
Zuhanó kamatok, kedvező lakástámogatások: aki ma szeretne lakáshitelt igényelni, sokkal kifizetődőbb módon teheti ezt meg, mint akár fél évvel ezelőtt. Mennyit spórolhat az, aki most dönt az egyedi, közvetítőn keresztül elérhető lehetőség mellett? A Credipass szakértői utánajártak!
2023 sok szomorú meglepetést hozott a bankszektorban, az amerikai bankcsődhullámtól a Credit Suisse esetéig. Kérdés, hogy képesek vagyunk-e tanulni ezekből, vagy egyszerűen csak ismételgetni fogjuk a hibákat.
A miniszterelnöknek először kell reagálnia az ellenzéki képviselők kérdéseire a kegyelmi botrány kitörése óta. A hétfői maratoni ülésnapon a parlament elfogadja Novák Katalin lemondását, majd nem sokkal később megválasztják Sulyok Tamást köztársasági elnöknek. Este az eutanáziáról vitáznak, feltéve, hogy a fideszes képviselők addig nem mennek haza.
Mindenki hallotta már a történetet, hogy Magyarország partjait egykor három tenger mosta. Írt róla Petőfi, az 1848-as forradalom előtt az újságok is, beszéltek róla a parlamentben, de a valóságban sehogy sem jön össze a dolog.
A sütő- és cukrászipari technikus keresett szakember, hiszen a vállalkozásoknak nagy szükségük van az ilyen sokrétű szakmai tudással rendelkező munkavállalókra. A szakmát az élelmiszeripar ágazat öt éves technikumi képzésén sajátíthatod el, ahol tanulmányaid során megismerkedhetsz az élelmiszeripar, valamint a sütő- és cukrászipar titkaival. Mivel
Volt már olyan érzése, hogy egy ismerőse tett vagy mondott valami apróságot, amitől kirázta a hideg, és teljesen másképp kezdett nézni az illetőre? Akkor nincs egyedül!
Egészen hihetetlen, de ma már szinte tényleg tavasz lesz, ugyanis akár 18 fok is lehet. A főváros tégabb környezetében és az Északi-középhegységben azonban jön a fordulat, és ott esőt, záport kaphatunk a nyakunkba.
Növekvő költségekre hivatkoznak amerikai légitársaságok - a hasonló döntések a gazdasági körülmények és a repülési hálózatok összekapcsoltsága miatt nem mindig maradnak az óceán "túloldalán".
Három közelgő tartományi választáson is az AfD végezhet az élen, ezért "feltétlenül szükséges, hogy a katolikus egyház továbbra is világosan állást foglaljon". Francesca Rivafinoli szemlecikke.
Egy innovatív projekt, egyedi kutyakiegészítők, gyümölcs-alapú energetizáló ital, csokoládémanufaktúra és egy parfümüzlet tulajdonosa is pitchelt az RT üzleti showműsorának 8. adásában.
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint február-ban az üzleti várakozások csak hibahatáron belül változtak, de a lakossági kilátások, a kiugróan kedvező januári adat után, jelentősen romlottak. Így a GKI konjunktúraindexe 3 ponttal csökkent januárhoz képest. A cégek foglalkoztatási szándéka nem változott érdemben
Prokopp Sándor, Halasy Gyula, Takács Károly, Hammerl László és Varga Károly után Igaly Diána méltó örököse kerestetik. Vannak is kiváló utódok, akik végre olimpiai érmet szerezhetnek.
Letették ma az új Spar szupermarket alapkövét Szentendrén, a HÉV-végállomásnál. A modern, több mint 4000 négyzetméteres áruházra és mélygarázsra, valamint a környezetének megszépítésére zöldmezős beruházás keretében mintegy 3,6 milliárd forintot fordít a vállalat. A szentendrei önkormányzat hosszú távú városrehabilitációs fejlesztési koncepciójába
Hogyan optimalizálhatók a raktárak és az anyagmozgatás a hatékonyabb munkavégzés érdekében? Milyen szerepet játszanak az új technológiák az intralogisztikában? Hogyan lehet az alkalmazott raktári rendszereket rugalmasan a változó igényekhez igazítani? Az
Kifejezetten az elit nézeteire volt kíváncsi egy új felmérés, amely megerősítette: a vezető réteg és az átlagemberek között nagyobb a szakadék, mint valaha.
Csalódott vagy, hogy mostanában már alig csináltok közös programot a pároddal? Sokszor támad az az érzésed, hogy talán már nem is szeret téged? Azon aggódsz, hogy nem veszed észre a közelgő szakítást jeleit? Az alábbi hat elszólásból, kijelentésből kiderítheted, hogy van-e okod gyanúra. Ezek a mondatok már jelezhetik, hogy sötét felhők gyülekeznek
Egy innovatív projekt, egyedi kutyakiegészítők, gyümölcs-alapú energetizáló ital, csokoládémanufaktúra és egy parfümüzlet tulajdonosa is pitchelt az Rtl üzleti showműsorának 8. adásában. A kolumbiai csokik magyar Willy Wonkája Nemcsak egyedi öltözékével, de különleges csokoládéival is magára vonta a figyelmet Csatai László, a Hmmmm csokoládémárka
Bár egy kisbaba elvesztésének tragédiája egyszerre érinti a szülőpár mindkét tagját, sok esetben nagyon eltérő folyamatokon mehetnek keresztül, ami a kapcsolatukra is kihat – a meseterápia azonban segítséget nyújthat az újbóli összekapcsolódásban.
Mindenki látott már olyan amerikai filmet, ahol nagy fagyöngycsokor alatt kell eldördülnie a szerelmes csóknak, de hogy vajon mitől ilyen különleges a fagyöngy, arról igazi fagyöngy-mítoszok vannak.
Március elején újra a grillezésé lesz a főszerep Ürömön, ahol a Szezonnyitó grillfesztivál és vásár vár minden profi és hobbi sütögetőt egy közös örömünnepre. Izgalmas programok, legendás séfek, sok-sok grill és a rajtuk készülő finom falatok biztosan lesznek, a tökéletes naphoz már csak te hiányzol! Ha szereted a grillezést, jelöld be a naptáradba
Egyes elméletek szerint a romantikus kapcsolatoknak három alapvető aspektusa van, amelyek a "kapcsolat hármasát" alkotják. Az első a fizikai kémia, a második az intellektuális kompatibilitás, és a harmadik, a talán legfontosabb: az érzelmi kötődés, vagyis a partnerek közötti kötelék, amely elengedhetetlen a kapcsolat hosszú élettartama szempontjábó
A németországi Kereskedelmi és Iparkamara szerint az elmúlt 20 év legnagyobb krízise várhat idén rájuk, miután a gazdaság 2024-ben is recesszióban maradhat. A német kormány még reménykedik egy enyhe növekedésben, de radikálisan visszavágta az előrejelzését. Ha a német gazdaság teljesítménye nem növekszik, az várhatóan komolyan sújtja majd a magyar
Horvátország történetének legnagyobb bérreformjáról döntött a kormány csütörtökön - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő, jelezve, hogy a kabinet több olyan rendeletet fogadott el, amely alapján megemelik a köztisztviselők és közalkalmazottak bérét.
Az Ukrajna ellen indított teljes körű orosz háború két éve alatt 31 ezer ukrán katona vesztette életét - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédével indul a a parlamenti tavasz. Köztársasági elnököt választhat és Svédország NATO-tagságát is megszavazza az Országgyűlés hétfőn, a tavaszi ülésszak első napján.
Nem emberi életeket, hanem a civilizációnk életszínvonalát és technológiai feltételeit vehette célba Oroszország azzal a rejtélyes űrfegyverrel, ami alacsony Föld körüli pályán okozhat beláthatatlan pusztítást - figyelmeztetnek az amerikai titkosszolgálatok.
Horvátország történetének legnagyobb bérreformjáról döntött a kormány - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő, jelezve, hogy a kabinet több olyan rendeletet fogadott el, amely alapján megemelik a köztisztviselők és közalkalmazottak bérét.