Bosszantó és gyakori probléma, hogy a hűtőben néhány nap után nyálkássá válik az uborka. Persze, hiszen amikor bevásárolunk, általában még nem is tudjuk pontosan, mit akarunk készíteni, majd egyszer csak elővesszük az elfelejtett kis zöldséget, és lesújtva tapasztaljuk, hogy oda a roppanóssága.Az, hogy pontosan hogyan tárolod az uborkát, óriási kül
A színésznő nagyon komolyan veszi az egészséges életmódot, ami mellett heti öt napot edz. Most azonban megmutatta, hogy a hétfők azért nála is kicsit nehezebben indulnak.
A sokszínű közösségvezérelt tartalmairól ismert népszerű médiaplatform, a Reddit, tőzsdei bevezetés előtt áll az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez február 22-én benyújtott űrlap szerint. A bejelentésben azt is közölte, hogy felesleges készpénz tartalékát bitcoinba és ethereumba fektette. A Reddit, bejelentése szerint 2023. decem
Robusztus növekedés jellemezte az elmúlt években a globális biztosítási piacot, ám az életbiztosítások szerte a világon lemaradóban vannak a nem-életbiztosításokkal szemben – mondta a McKinsey partnere, Dario Maggiora a Portfolio Biztosítás 2024 konferenciáján elhangzott előadásában. Európában a nem gépjármű jellegű vagyonbiztosításoknál jelentős a
A trükközés a visszájára sülhet el: az államkincstár vasszigorral fogja ellenőrizni, mindenki megkapja-e a béremelést. Ha nem, a fenntartónak büntetőkamattal együtt kell visszafizetnie az összeget.
A felmérés 30 országban, több mint 1000 vezető megkérdezésével készült. A KPMG friss felmérése szerint az autóipari vezetők világszerte kevésbé bíznak abban, hogy a szektor nyeresége a következő öt évben komolyabban növekedhet. A megkérdezett japán vezetők körében például 32 százalékról 10 százalékra esett a rendkívül bizakodók aránya. Nyugat-Európ
Japánban 2023-ban már a nyolcadik egymást követő évben csökkent a születésszám, új mélypontot elérve, a kormány példátlan lépéseket ígér a helyzet kezelésére.
Jeffrey Schmid, a Kansas Fed elnöke jelezte, hogy továbbra is a magas infláció veszélyére összpontosít, és nem sietne a kamatcsökkentéssel – írja a Yahoo Finance.
Azt sokan tudják, hogy az öregségi nyugdíjat legkorábban a jogosultsági feltételek bekövetkezésének a napjától, illetőleg tetszőleges későbbi időponttól lehet igényelni. Azt viszont már jóval kevesebben, hogy az öregségi nyugdíj igény visszamenőleg is, legfeljebb hat hónapra érvényesíthető. Ez azt jelenti, hogy aki már tavaly jogosulttá vált a nyug
Úgy tűnik, nem lehet egyik napról a másikra meg nem történtté tenni azokat a konfliktusokat, melyek az elmúlt években keletkeztek a vadgazdálkodók és a mezőgazdászok között.
Az e-autózási piacon vegyesek a várakozások: egyre nőhet az ilyen járművek aránya, gyártásuk azonban még hat évig drágább lehet, mint a hagyományos kocsiké - véli a megkérdezettek többsége a KPMG által elvégzett felmérés szerint.
Bencsik András, a Demokrata című fideszes lap főszerkesztője a HírTV egyik műsorában műbalhénak nevezte a legkevesebb 10 fiatalkorú ellen megvalósult bicskei szexuális visszaélés és az ügyben adott elnöki kegyelem körül kialakult, a köztársasági elnök lemondásához vezető botrányt. Bencsik emellett féregnek nevezte Magyarország egykori egyik választ
A színésznő nagyon komolyan veszi az egészséges életmódot, ami mellett heti öt napot edz. Most azonban megmutatta, hogy a hétfők azért nála is kicsit nehezebben indulnak.
Jelentősen csökkentette az árakat a JYSK, a dán kiskereskedelmi üzletlánc annak érdekében, hogy a termékek továbbra is megfizethetőek és versenyképesek maradjanak. A választék több mint 60 százalékában lettek olcsóbbak a termékek globálisan, így a Mindig Alacsony Áron rögzített termékeknél is mérséklődtek az árak az elmúlt időszakban.
Pár nap alatt lezárult az a vizsgálat, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogyan kerülhetett be a lapba a kegyelmi botrányt kirobbantó határozat. Sok bíró túlzásnak érezte a kúriai elnök eljárását.
Új Wim Wenders-filmet játszanak a mozik, az Oscar-díjra jelölt Tökéletes napok bemutatója alkalmából 17 percet zoomolhattunk a világhírű német rendezővel. Mi köze egy tokiói vécépucolónak a Berlin feletti angyalokhoz? Miért fajult ökölharcig Bruno Ganz és Dennis Hopper vitája? Mire kérte az áldását Nicolas Cage, és mitől rágott be rá Spike Lee? És