A zenetörténelem egyik ikonikus alakja, Omara Portuondo, a kubai zenei élet meghatározó személyisége, 2024. október 6-án Budapesten adja magyarországi koncertjét. Az énekesnő, aki Havannában született és a világzene egyik legbefolyásosabb alakjaként vált ismertté, a Buena Vista Social Club tagjaként és szóló előadóként is hírnevet szerzett. Számos
Amy Schumer váratlanul bejelentette, egy ritka betegséggel diagnosztizálták. Az ismert amerikai színésznő nyíltan beszélt állapotáról és a Cushing szindróma tüneteiről.
Népszerű a végrendelet: tavaly mintegy öt százalékkal többen tettek végintézkedést közjegyző közreműködésével, mint 2022-ben. Gyakran végrendelkeznek azok a házaspárok, akiknek több kapcsolatból is született gyermekük, ők így tudják egyenlően elosztani közös vagyonukat. A törvényes öröklési rend ugyanis hátrányosan érintheti azt a korábbi kapcsolat
A legnagyobb Barbie-rajongók hosszú hónapok óta azt találgatták, hogy Ryan Gosling fellép-e az Oscar-gálán, mint Ken. A legnagyobb örömmel tudatjuk a választ: IGEN.
A több mint 21 ezer Emirates utaskísérő mindig kifogástalan megjelenése túlmutat a védjegyükké vált vörös rúzson. A légitársaság egy egész szépségközpontot tart fent, ahol szakemberek segítik őket abban, hogy bőrük…
A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) versenyhatósági vizsgálatot kezdeményezett a Mol 2022-es üzemanyagárstop alatti intézkedései miatt, mivel ezek kedvezőtlenül érintették a kis hazai töltőállomásokat, ami hosszú távon áremelkedéshez vezethet a fogyasztók számára - írta a Népszava.
A Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) több bejelentéses eljárás is folyamatban van a kínai Temu online piactér kereskedelmi gyakorlatával kapcsolatban; a versenyhivatal értékeli a beadványokban foglaltakat, illetve részletes adatgyűjtést végez, és ezek alapján megteszi a szükséges intézkedéseket a magyar fogyasztók védelme érdekében, indokolt esetben
Az e-autózási piacon vegyesek a várakozások: egyre nőhet az ilyen járművek aránya, gyártásuk azonban még hat évig drágább lehet, mint a hagyományos kocsiké - véli a megkérdezettek többsége a KPMG által elvégzett felmérés szerint, amelynek összefoglalóját kedden juttatták el az MTI-nek.
A helyiek rossz ukránsággal és magyarsággal írt botüzeneteket kapnak kirgiz számokról, az ukrán hatóságok szerint a Kreml próbál etnikai feszültséget gerjeszteni.
A Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) több bejelentéses eljárás is folyamatban van a kínai Temu online piactér kereskedelmi gyakorlatával kapcsolatban; a versenyhivatal értékeli a beadványokban foglaltakat, illetve részletes adatgyűjtést végez, és ezek alapján megteszi a szükséges intézkedéseket a magyar fogyasztók védelme érdekében, indokolt esetben
Sok kárpátaljai lakos magyarellenes, uszító üzeneteket kapott a telefonjára olyan szövegekkel, hogy "késhegyre a magyarokkal", "a magyarok Ukrajna ellenségei" - számolt be a Dunda György, a HírTV ungvári tudósítója.
Egyre sürgetőbb, hogy a világ nagyhatalmai véget vessenek a Vörös-tengeren dúló konfliktusnak. A közel-keleti háború miatt egyre több ország mozgósította a katonaságát, azonban eddig nem láthattunk jelentős előrelépéseket. Byrappa Ramachandra, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója a közel-keleti háború megállításának lehetőségéről és az Egyesült
Átírja a piaci versenyt a kínai autóipar előretörése, változnak a fogyasztói elvárások, a döntéshozók pedig a következő években is nehézségekre számítanak a nyersanyag-ellátásban. Egyebek mellett ezt állapítja meg az autóipari vezetők körében a KPMG által elvégzett felmérés, a 24. Annual Global Automotive Executive Survey.
Dr. Topál Dániel, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (HUN-REN CSFK) fiatal kutatója szekcióvezető szerzőként tagja volt annak a nemzetközi, interdiszciplináris szerzői csapatnak, amelynek a Nature Reviews Earth and Environment folyóiratban publikált új tanulmányában bemutatott eredmények segíthetik az utóbbi évtizedekben felgyor
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület pályázatot hirdet települések részére Madárbarát település mintaprojekt kialakítására. A mintaprojektre olyan önkormányzatok pályázhatnak amelyek lépéseket kívánnak tenni az ember és a természet összhangjának újbóli megteremtésére és amelyek közterületein, intézményeiben még nincsenek madárvédelmi es
A GreenGo az eddigi budapesti szolgáltatási területét öt helyszínnel bővítette, így mintegy 300 000 lakos számára vált elérhetőbbé az autómegosztás - közölte a GreenGo.
A higgadtság megőrzése az egyik legfontosabb tényező, ha nem várt akadállyal, rossz látási körülményekkel szembesülünk az utakon. Csörgő László vezetéstechnikai oktató a vasárnapi, M7-esen történt tömegbaleset kapcsán a Reggeliben elmondta, mit kellene tenni, hogy balesetmentesen vezessünk sűrű ködben az autópályán. Az átgondolt, tudatos vezetésnek
Soha többet nem kell tandíjat fizetni egy bronxi orvosi iskolában. Az adományozó néhai férje Warren Buffett-es bekfetetéséből tett szert a mesés vagyonra, amiből most odaadott egymilliárd dollárt.
A PwC Magyarország az első hazai Big4, ahol alkalmazzák a négynapos munkahét gyakorlatát. Az intézkedést egyelőre a nyári időszakban teszt jelleggel vezetik be a könyvvizsgálati üzletág dolgozói számára. Június elejétől augusztus végéig a vállalat 280 munkatársa csak hétfőtől csütörtökig fog dolgozni. A teszt időszakban az audit tevékenységet folyt
A református püspök nem fűzött hozzá semmit korábbi nyilatkozataihoz K. Endre ügyében. Balog Zoltán úgy fogalmazott: ha szükségesnek tartja, a jövőben is a nyilvánosság elé áll majd.