Egy japán űrszonda elindult, hogy megvizsgáljon egy ellenőrizetlenül keringő rakétamaradványt. Egy jövőbeli misszió ezután visszalökheti a Föld felé, hogy ne okozzon súlyos problémát a Föld körüli pályán.
Orbán eddig azzal intézte el a kegyelmi ügyet, hogy hiba történt, amiért Novák Katalin vállalta a felelősséget. A parlamentben ez a taktika már nem volt elég, ezért új narratívát dobott be: a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója valójában az ellenzék embere.
Egy személyiségfejlődés fázisai, amelynek hatására barátság született egy eleinte szkeptikus, elzárkózó nő, és egy őszinte, szeretetteljes hajléktalan férfi között.
Az ukrán elnök a kijevi vezetés béketervéről, valamint az ukrán hadifoglyok és a deportált civilek hazatérésének esélyeiről tárgyalt kedden Rijádban Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel. Erről maga Zelenszkij számolt be Telegram-csatornáján, miután váratlanul ellátogatott az arab királyságba.
Varga Ádám élete két hete teljesen megváltozott, meg kellett műteni a térdét. Még a covid előtt érte egy banális síbaleset, jégen csúszott el, de akkoriban ilyen műtéteket nem végeztek. Amikor kinyitottak a színházak, inkább játszott, nem tehette meg, hogy kihagyjon két hónapot. 2022 novemberében A celeb vagyok, ments ki innen! című realityt Kolumb
Nem akarta bántani, és sajnálja, amit tett. Ezt mondta az utolsó szó jogán a bíróságon az a 27 éves sápi férfi, aki 2022 májusában, miután napokig nem aludt, egy veszprémi gyár öltözőjében több késszúrással végzett kétgyerekes kolléganőjével, mert az visszautasította a közeledését. Kedden, másodfokon életfogytig tartó fegyházat kapott jogerősen. Üg
Moszkva nem örül, hogy a magyar parlament megszavazta Svédország NATO-csatlakozását. Az orosz törvényhozás felsőházának alelnöke úgy fogalmazott: Magyarország engedett a nyugati nyomásnak. A stockholmi utcákon megszólaltatott emberek többsége viszont örül. Svédország a NATO-csatlakozással feladta két évszázados semlegességét.
Az első "rabszolgatörvény" szentesítése miatt emlékszik Sulyok Tamásra egy budapesti férfi, aki csepeli melósként határozza meg magát. Van, aki reméli, hogy Sulyok beválik majd új államfőként, más pedig úgy gondolja, tisztességesebb lenne, ha nem a parlament, hanem az emberek választanának köztársasági elnököt. Olyan is van, aki akár az rtl.hu ripo
"Siralmas a kép jelen pillanatban Európában, hiszen a síterepek jelentős része leolvadt" – mondta a Fókusznak Oltványi Tamás turisztikai szakértő, a HighLife magazin producere. Szerinte főként az 1200 méter alatt fekvő téli üdülőhelyeken lehet komoly baj a közeljövőben, de a pályák egészen 1800 méteres magasságig veszélyben lehetnek. Ráadásul az él
Orbán saját bevallása szerint is egyik legnehezebb V4-csúcstalálkozóján van túl, de a sajtótájékoztatón az orosz–ukrán háború okozta különbségekről kevesebbet beszéltek, inkább a közös ügyekre koncentráltak, mint az agrárpolitika vagy az illegális migráció.
A svájci központú MET Csoport elemezte Svájc szélenergia-potenciálját, és a befektetés mellett döntött. A cégcsoport vezető meteorológusa szerint a svájci időjárás sokkal változatosabb, mint Németországban vagy az Egyesült Királyágban, és sokkal több lehetőség rejlik benne, mint azt a kritikusok gondolják. Bár vannak kihívások, a technológiai fejlő
Mesés összeg ütheti a markát annak a nőnek, aki úgy dönt, hogy gyereket szül Frédéric von Anhaltnak. Gábor Zsazsa hatalmas vagyont halmozott fel, ami 2015-ös halála után kilencedik férjére, Frédéric von Anhalt hercegre szállt, aki most úgy döntött, ezt megosztaná, nehogy törvényes örökös híján az államra szálljon. A Fókusznak a herceg azt is elmond
Nem ismerte be a bűncselekményt a vádlott, ezért tárgyalást tartanak majd a miskolctapolcai pincetragédia ügyében. Három munkás meghalt 2022 augusztusában, amikor rájuk omlott egy pince, ahol dolgoztak. A munkaadójukat vádolják azzal, hogy sorozatos szabályszegései vezettek a tragédiához: a munkások nem viseltek védőfelszerelést, és a pince sem vol
Videón, ahogy megfordul a kamionok között, majd a forgalommal szemben levontat egy műszaki hibás kocsit egy autós az M1-esről. Az M7-esen a lehajtón ment fel egy sofőr, az M30-ason pedig szintén a forgalommal szemben haladt egy kamionos. Mindhárom manővert februárban rögzítették az autópályakezelő kamerái. Azt mondják, átlagosan havi 1-2 hasonló es
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter jelentette be a köztévén kedd este. Demeter egy komplett holding igazgatója lesz, ami alá hat intézményt sorolnak majd be.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a sármos színész alaposan kigyúrta magát az Országúti diszkó remake-jére. A március 21-én a Prime Video streamingszolgáltató kínálatában debütáló akciófilm tele lesz meglepetésekkel, ám most, kevesebb mint egy hónappal a megjelenés előtt, néhány különlegesebb jelenet felvételébe engedtek bepillantást a filme
Bűnügyi felügyeletbe került egy férfi a vasárnapi hatvani autós üldözés és lövöldözés ügyében. A rendőrök gyanúja szerint szándékosan okozott balesetet egy sofőr, és miután árokba lökte a másik kocsit, az utasok összeverekedtek, és gázpisztolyból lövések is dörrentek. Két helyi család vitája állhat a háttérben.