Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter jelentette be a köztévén kedd este. Demeter egy komplett holding igazgatója lesz, ami alá hat intézményt sorolnak majd be.
A legtöbb ember el sem tudja képzelni a reggelt kávé nélkül. Ha te is közéjük tartozol, ráadásul szeretnél megszabadulni néhány kilótól, egy meglepő összetevő hozzáadásával a kávédból is varázsolhatsz fogyasztószert.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a sármos színész alaposan kigyúrta magát az Országúti diszkó remake-jére. A március 21-én a Prime Video streamingszolgáltató kínálatában debütáló akciófilm tele lesz meglepetésekkel, ám most, kevesebb mint egy hónappal a megjelenés előtt, néhány különlegesebb jelenet felvételébe engedtek bepillantást a filme
Bűnügyi felügyeletbe került egy férfi a vasárnapi hatvani autós üldözés és lövöldözés ügyében. A rendőrök gyanúja szerint szándékosan okozott balesetet egy sofőr, és miután árokba lökte a másik kocsit, az utasok összeverekedtek, és gázpisztolyból lövések is dörrentek. Két helyi család vitája állhat a háttérben.
Két hétig akadozott a fűtés az Uzsoki utcai kórház egyik részlegén, a hibát mára javították ki. A problémáról először a 444.hu írt. Többek szerint olyan hideg volt a krónikus és rehabilitációs belgyógyászati osztályon, hogy a betegek kabátban, nyakig betakarózva feküdtek a szobákban. A kórház főigazgatója szerint a meghibásodás nem volt folyamatos,
A Téma podcast legújabb adásában a Telex két újságírójával beszélgetünk arról, hogy befolyásolják az amerikai elnökválasztási kampányt Donald Trump perei, Joe Biden öregedésének egyre nyilvánvalóbb jelei és a gázai háború.
A James Clavell regényét feldolgozó sorozat testnedvek helyett az emberekre és a négyszáz évvel ezelőtti Japánra koncentrál. Erre a Toranagára és Andzsin-szanra érdemes volt várni.
Mi van ha a Megváltó csak illúzió? Mi történik amikor rájövünk, hogy életünk fordulópontját mások előre megírták helyettünk? Egy végtelen háború kezdődik, és egyetlen pillanatáról sem akarunk lemaradni. Megnéztük, hogy sikerült a Dűne második része!
A Kerkez Milossal felálló Bournemouth hosszabbítás után 1-0-s vereséget szenvedett otthon a Leicester Citytől a labdarúgó angol FA Kupa nyolcaddöntőjének keddi játéknapján.
A székely rangadón a gyergyóiak hosszabbítás után 4-3-ra bizonyultak jobbnak a Csíkszereda otthonában a jégkorong Erste Liga alapszakaszának keddi mérkőzésén.
Autója nincs, de Szegeden és Budapesten is vannak lakásai, a Balatonnál pedig nyaralója. Nem tartozik senkinek, viszont megtakarított 31 millió forintot. Nyilvánosságra hozta Novák Katalin záró vagyonnyilatkozatát a Sándor-palota. Ezt a 24.hu vette észre. A volt köztársasági elnök kegyelmi döntése körül továbbra sem csillapodnak a kedélyek. Az Orsz
A legtöbb embernek a napi kétszeri fogmosás alap – legalábbis ezt gondolhatnánk, ám sajnos a magyar lakosság száj- és fogápolási szokásai nem túl meggyőzőek. Már a napi egyszeri fogmosás is számos negatív következménnyel jár, nem beszélve arról, ha rendszeresen kihagyod ezt az alapvető, a személyi higiéniához nélkülözhetetlen dolgot.
Mohamed bin Szalmán megerősítette hazája eltökéltségét és támogatását minden olyan nemzetközi erőfeszítés iránt, amelynek célja az ukrán-orosz háború lezárása és a béke megteremtése.
Késő estére, éjszakára időzítették hétfőn a parlamentben az eutanáziáról szóló vitát. A kormány továbbra is elutasítja a kegyes halált. A covid miatt kómába esett fideszes Bányai Gábor elismerte, hogy sokszor ő is vágyott a halálra, de hálás az életéért. Dunavölgyi Erzsébet ALS-beteg erre úgy reagált: nekik nincs reményük hasonló csodára. Répássy R
A carbonara spagetti elkészítését sokan sokféle képpen ismerik, de talán abban mind megegyezhetünk, hogy tejszín, az semmiképpen nem kell bele! Az pedig, hogy az autentikus recept mi, azt Gianni Annoninak igazán elhihetjük - videón mutatja meg, ő hogyan készíti ezt a nagyon egyszerű és isteni finom pastát!
A gazdatüntetések árnyékában a jobboldal egy része megpróbálta visszautasíttatni a javaslatot, de hiába, végül átment a korábban felvizezett kompromisszumos javaslat.
A kevert tésztákat csak imádni lehet, hiszen amellett, hogy nagyon finomak, pofonegyszerűen és villámgyorsan elkészíthetők. Íme egy isteni gesztenyés változat mascarponés krémmel a tetején.