Több vármegyében erősen elszaporodtak tél végére a mezei pockok. A Nébih felhívja a földhasználók figyelmét: kiemelten fontos, hogy késlekedés nélkül felmérjék a kártevő népességét a táblákon és azok környezetében.
A forint kedden az MNB 100 bázispontos kamatvágásának hatására kezdett komoly gyengülésbe, ezt követően szerdán egészen 394-ig gyengült a magyar deviza az euróval szemben. Csütörtök reggel ezt követően kisebb korrekciót láthatunk a forint piacán. Piacmozgató gazdasági események szempontjából eseménydús napra számíthatunk, hiszen reggel a KSH közli
Február 27-ig már összesen 1 719 cég igényelt támogatást tisztán elektromos személygépkocsik és kisteherautók vagy kisbuszok vásárlásának támogatására. Az Energiaügyi Minisztérium a HelloVidéknek elmondta, hogy eddig 2 117 járműre érkezett támogatás, 8,2 milliárd forintnyi értékben. A lap úgy tudja, hogy az igénylések alapján a járműkategóriák közü
Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, ugyanis több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót, ráadásul kettő helyett egyszer kell csak utalni, a részletfizetés pedig automatikusan jár - mondta az MTI-nek Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára.
Építészeti államtitkár: Az elmúlt évtizedekben nagyon sok koncepció készült Rákosrendezőre vonatkozóan, ennek ellenére mindig parlagon maradt a terület.
Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, ugyanis több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót.
A kormányhivatal megbüntette a Librit, amiért Benedek Ágota Állva maszturbálok című kötete az áruházlánc boltjaiban az ajánlott könyvek polcán kapott helyet.
Kis mértékben gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Március 5-ig várják a jelöléseket a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért és a Tehetségbarát Önkormányzat díjakra, amelyek fő célja, hogy megbecsülje a fiatalok tehetséggondozása iránt elkötelezett szakembereket és önkormányzatokat - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hétfőn az MTI-vel.
Januárt 17-én tervezett hasi műtétet hajtottak végre Katalinon. Bár a beavatkozás sikeres volt, a brit királyi család tagjának lábadozása akár hónapokig is eltarthat, azonban a legújabb információk szerint a walesi hercegné állapota napról napra egyre jobb.
A bántalmazott gyerekek videókon mondták el, hogyan élt vissza helyzetükkel V. János, a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója. A rendőrség 2012-ben bűncselekmény hiányában zárta le az igazgató ellen indított első nyomozást. Az ombudsmani vizsgálat megdöbbentő részletekről számolt be, ennek ellenére V. János 2016-ban állami kitüntetést kapott.
Pusztaföldváron, Petőfi utcában 2024. február 28-án délelőtt fél 12 körül fának ütközött egy személygépkocsi. A vezetője a gyanú szerint ittas volt, ezért a rendőrök előállították, büntetőfeljelentést tettek ellene és elvették a vezetői engedélyét. Rajta kívül egy másik férfi ellen is büntetőeljárás indult ittas vezetés gyanúja miatt, őt 23 óra utá
A beruházások volumene 2023 IV. negyedévében a megelőző év azonos időszakához viszonyítva 3,0 százalékkal csökkent, a III. negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 1,5 százalékkal nőtt. A beruházások általános visszaeséséhez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult. A meghatározó súlyú feldolgozóipar és ingatlanügyletek visszafogták, míg a kö
A beruházások volumene 2023 IV. negyedévében a megelőző év azonos időszakához viszonyítva 3,0 százalékkal csökkent, a III. negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 1,5 százalékkal nőtt. A beruházások általános visszaeséséhez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult. A meghatározó súlyú feldolgozóipar és ingatlanügyletek visszafogták, míg a kö
A forint kedden az MNB 100 bázispontos kamatvágásának hatására kezdett komoly gyengülésbe, ezt követően szerdán egészen 394-ig gyengült a magyar deviza az euróval szemben. Csütörtök reggel ezt követően kisebb korrekciót láthatunk a forint piacán. Piacmozgató gazdasági események szempontjából eseménydús napra számíthatunk, hiszen reggel a KSH közli
Március 4-étől változtat az online rendelés fizetési lehetőségein a Rossmann. A legérdekesebb módosítás, hogy ha valaki bárhol (tehát nem csak a Rossmannál!) utánvéttel rendel és legalább kétszer nem veszi át, akkor kizárólag online bankkártyával fizethet.
Az előzetes adatok szerint 2024 januárjában 6 650 gyermek született, és 11 723 fő halt meg. 2023 januárjához képest a születések száma 12, a halálozásoké 1,1%-kal csökkent, míg a házasságkötéseké 37%-kal nőtt- derül ki a KSH közleményéből.
A település 286 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Terület- és településfejlesztési operatív program plusz keretében.
A csak fehéreknek szóló bulit meghirdető, a dél-ázsiai szigetországban élő orosz férfi azt mondta, fenyegetések özönét kapta, ezért el is kellett hagynia Srí Lankát.
Az [eureka] Consulting & Games idén harmadik alkalommal vágott bele a magyarországi vállalkozások képzés-fejlesztési tendenciáinak éves vizsgálatába. Az idei évben már összesen 250 kitöltés alapján rajzolják fel a vállalati képzési trendeket az ország térképére. A válaszokból kiderül, hogy idén a megtartásé a főszerep, a vezetők kerülnek legjobban
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint tovább csökkentek az ipari termelői árak 2024 első hónapjában. Ami a forint és az infláció szempontjából is jó hír, hogy a belföldi értékesítés árai havi szinten is mérséklődtek.
2023 utolsó negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 1,5%-kal meghaladta az előző negyedéves teljesítményt. Ezzel öt egymást követő zsugorodás után tudott növekedést mutatni a beruházási tevékenység Magyarországon. A tavalyi év így is nagyon gyászosra sikerült, 1996 óta ez volt a második legnagyobb visszaesés a KSH számai szerint.