A szerda reggel 4 órától csütörtök reggel 7:10 óráig tartó figyelmeztető sztrájk miatt járatokat töröltek, ami többek között Budapestet is érinti. A Lufthansa becslése szerint a munkabeszüntetés miatt szerdai járatainak 80-90 százalékát törölheti, ami mintegy 100 ezer utast érinthet. A légitársaság honlapján kedden arról tájékoztatott, hogy a repü
Joshi Bharat igencsak kemény dolgokon ment keresztül az elmúlt időszakban: elvált a feleségétől, majd újra szerelmes lett, de végül az a kapcsolata is véget ért. Ennek ellenére nagy reményekkel áll a 2024-es évhez, úgy véli, idén semmi rossz nem történhet vele.
Sydney van den Bosch elmúlt időszaka nagyon nehéz volt, maga sem tudja, hogyan van talpon azok után, amiken keresztülment. Korábban az édesanyjánál, majd nála is mellrákot diagnosztizáltak, nemrég vált el, a tavalyi év végén pedig elvesztette az édesapját.
A digitális világ veszélyeire hívja fel a figyelmet a főváros XXI. kerületében elindított Családmentő Gyermekvédelmi Program, amelynek a háromszoros olimpiai bajnok úszónő lett a nagykövete.
A Turizmus Konjunktúra Index (tki) januárban plusz 3 ponton állt, ami azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén javulónak érzékelik. Az index értéke jelentősen, 9 ponttal nőtt az év első hónapjában. A szálláshely-szolgáltatásban jelentősen nőtt az index (plusz 8 pontra) , míg a vendéglátásban közepes mértékben (mínusz 3 pontra), az e
Felmerült a kérdés, hogy csörög-e a csöröge? Hát szerintem nem, de egy jó fánk ne is csörögjön. A puha csörögefánkokhoz legjobban valami bogyós gyümölcsökből készült lekvár passzol, de egy jó sárgabaracklekvárral sem utolsó!
Hétről hétre egyre többen játszanak az ötös lottón, ami nem is csoda, hiszen immár 5,88 milliárd forintot ígér az áhított főnyeremény. Valakinek hamarosan mindenképpen el kell majd vinni a temérdek pénz , mivel egy idő után az már nem nő tovább.
Ma reggel felemás hangulatban telt a kereskedés az ázsiai piacokon, ezt követően iránykeresésre számíthatunk az európai és amerikai tőzsdéken is.Ami a gazdasági eseményeket illeti, az MNB ma reggel a devizatartalékok január végi helyzetéről tesz beszámolót, emellett értékpapírok statisztikák is érkeznek majd. Külföldön pedig a német ipari termelés
Egy másik megoldásként harmadik, schengeni országból próbálják meg behozni a munkaerőt, miután két hónapig nem lehet új kérelmet benyújtani Magyarországon.
Egy évtizeddel ezelőtt a mikrozöldek még nem voltak túl széles körben ismertek. Inkább olyan terméknek számítottak, amelyet főként a közép- és felsőkategóriás éttermek kínáltak az étlapjaikon, de ez mostanra megváltozott.
Hétről hétre egyre népszerűbb az Ötöslottó, a halmozódás kezdete óta mintegy 66 százalékkal nőtt a forgalom az értékesítőhelyeken. Magyarország legismertebb lottójátékán 27 hete nem volt telitalálat, jelenleg a játék történetének második legmagasabb összegű jackpotja, 5,88 milliárd forint várja a játékosokat. Ezzel párhuzamosan 12 hete nem találta
A Mastercard bemutatta legújabb megoldását, amely jelentős előrelépést hozhat a pénzügyi csalások elleni küzdelemben. A vállalat egy saját generatív mesterséges intelligencia (GenAI) modellt fejlesztett, amelyet kifejezetten a csalárd tranzakciók azonosítására és megakadályozására terveztek. Decision Intelligence Pro A Mastercard által kifejleszte
A Moore Hungary honlapján hívja fel ügyfelei és olvasói figyelmét arra, hogy a 2022. adóévtől bevezetett transzferár-adatszolgáltatási kötelezettség következtében a társasági adó hatálya alá tartozó adózók a társasági adóbevallásukban a 2023. üzleti év vonatkozásában is kötelesek adatot szolgáltatni a kapcsolt vállalkozásokkal folytatott tranzakció
A 2023. októbere óta a gázai övezetben az izraeli fegyveres erők által lerombolt könyvtárakról, múzeumokról és levéltárakról tett közzé jelentést a palesztinokkal szolidaritást vállaló Könyvtárosok és Levéltárosok Palesztinával (Librarians and Archivists with Palestine) nevű szervezet.
Ausztrália egyik fosszília lelőhelyén új fajra bukkantak: egy nagy agyarakkal és csontos pikkelyekkel rendelkező ragadozó lágyszárnyú halra. Az állat 380 millió évvel ezelőtt élt, amikor a bolygónk a légköri oxigénszint csökkenésének időszakába került, ami azt is megmagyarázhatja, hogy miért tudott a kopoltyúlégzés mellett levegőt is lélegezni.