Rétvári Bence kitért arra, hogy ma már a mesterséges intelligencia is segíti az eligazodást, továbbá az Egészségvonal az EgészségAblak applikációból is hívható – ismertette.
Jogilag az elnököt megilleti a kegyelmi jog, ami egy több évezredes hagyományra visszanyúló, a zsidó-keresztény kultúrkörben gyökerező jog. Erről Hack Péter egyetemi tanár, az ELTE büntetőjogi és büntetőeljárásjogi tanszékének vezetője beszélt az ATV Start című műsorában.
Irán pénzzel és kiberhadviseléssel segíti a Hamász iszlamista terrorszervezetet Izrael elleni harcában - jelentette az izraeli katonai szóvivő és a Microsoft elemző osztályának vezetője.
Egyre egyszerűbbé válik a napi pénzügyek intézése az Erste digitális banki platformjával. A három éve indult George segítségével már a banki dokumentumokat is alá lehet írni elektronikusan, az okmányadatok változását be lehet jelenteni fiók felkeresése nélkül sőt, bármikor pillanatok alatt lehet zárolni vagy feloldani a bankkártyákat. A fejlesztése
Újra rivaldafényben lehetnek a romantikus csalások, azaz amikor valaki párkeresési szándékával visszaélve, csalás áldozatává válik. A Valentin-nap egy kiemelt időszak lehet a csalók számára, hiszen ilyenkor még inkább társaságra és párkapcsolatra vágyhatnak az egyedülállók – figyelmeztet az X-Rock Magánnyomozó Iroda. A Valentin-nap, azaz a Bálint-n
Randizási szokásaink átalakulóban vannak. A szakértők szerint egyre kevésbé merünk és tudunk élőben ismerkedni, és ha mégis sor kerül a találkozóra, akkor gyakran gőzerővel nyomjuk a red flagek keresését, vagy elkezdjük interjúztatni a másikat.
Az erjedés és üdítőital-ipari technikus az erjedésipari termékek gyártásával foglalkozik. Feladatkörébe tartozik a gyártási folyamatok irányítása, a gépek üzemeltetése és az élelmiszerbiztonsági előírások betartása, hogy biztosítsa a minőségi és biztonságos élelmiszerek előállítását. A szakma széles spektrumot ölel fel, magában foglalva a szeszesit
Kína hollandiai nagykövetségén keresztül szerdán közzétett közleményben leszögezte: Peking határozottan ellenzi, és a törvényekkel összhangban lecsap a kibertámadások minden formájára.
A Ferrari folytatja az aktív felkészülést a hónap végi tesztre és az idénynyitóra. A velük az utolsó szezonjára készülő Carlos Sainz újra volán mögé ült.
Fél évvel a vitára bocsátás után Pintér Sándor belügyminiszter kiadta legújabb rendeletét, melynek értelmében májustól nem kell, hogy gyógyszerész is legyen a magyarországi kis patikákban.
Egyáltalán nem jó jel: Németország, Svédország, Norvégia, de most már Románia, Lengyelország és Dánia is komolyan aggódik, hogy az ukrán ellentámadás leverése után Putyin NATO-országokat provokál majd, titkosszolgálati jelentések utalnak az orosz elnök sokkoló terveire.
Christopher Pissarides Nobel-díjas munkaügyi közgazdász óva inti a Z generáció tagjait attól, hogy a fellobbanó MI-őrület hatására a természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai tárgyak (angol mozaikszóval: STEM) tanulásába fogjanak. Ezzel szemben azon a véleményen van, hogy az empátiát és a kreativitást igénylő készségek fognak virágo
Ebből az anyagból kiderül, hogy néz ki Donald Trump kripto-portfóliója, olvass tovább! Továbbra is jól teljesít a BlackRock bitcoin ETF A BlackRock által kezelt Bitcoin ETF elérte a 2 milliárd dolláros volument, mindössze két hét alatt az indulás után, ami egy jelentős mérföldkő. Ez a siker a BlackRock-ot a kriptopénz-szektor egyik vezető szereplőj
Számos hazai bank már bejelentette, hogy alkalmazza a számlacsomagok terén érvényesíthető éves inflációkövető díjemelést. A Bankmonitor számításai szerint egy átlagos díjazású bankszámla éves költsége ezáltal 42 ezer forintról 49 ezer forintra emelkedhet. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy a jelenlegi piacon több ingyenesen használható csomag is elérhe
A Z generáció érzelmi kiszolgáltatottsága és egy se veled, se nélküled kapcsolat valósága is feltárul a legizgalmasabb kultprogramok által. Egy film, kiállítás és színdarabok, amiket látni kell:
James Bobin meglehetősen merész vállalkozásának számít a 2019-ben megjelent Dóra és az elveszett aranyváros, amely még néhány napig elérhető a Netflixen.