Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén rendeletjavaslatot fogadott el, amely szerint a tagállamoknak egyre több, 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százaléknyi leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
Az Oscar-díj átadása előtt interjút adott Billie Eilish, amiben kifejezetten érdekes és izgalmas dolgok derültek ki az énekesnőről. Például az, hogy milyen nagy szerepet tulajdonít az álmoknak, vagy hogy mennyire agresszív bizonyos játékhelyzetekben.
Egyes becslések szerint 2027-re a teljes kapacitáson működő MI szerveregységek anni áramot fogyasztanak, mint Hollandia, és 15 átlagos méretű atomerőmű teljesítményének felel meg. Egyetlen kép generálásának áramfogyasztásából pedig fel lehetne tölteni egy mobiltelefont. A technológiai vállalatok titkolózása megnehezíti, hogy pontos képet kapjunk az
Egyik pillanatról a másikra összeomlik Elif. A fiatalasszony nemcsak a férjét veszíti el a balesetben, hanem az egész addigi élete megkérdőjeleződik, amikor fény derül Hakan sötét titkaira. A Napsugár című török sorozat a Duna Tv-n látható minden hétköznap 18.50-től, ismétlés másnap 10.05-kor, illetve az aktuális utolsó öt rész visszanézhető a medi
Egy spanyol étterem a honlapján közölte, hogy új szabályok léptek életbe náluk, ami leginkább a kisgyermekes családokat érintik. "A 12 év alatti gyerekek nem állhatnak fel az asztaltól és kizárólag folyamatos szülői felügyelet mellett tartózkodhatnak az étteremben" - írják az online foglalás menüpont alatt.
Fotók: MTI/Mihádák Zoltán Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy az Üllői út és a Lakatos út kereszteződésében történt balesetben két gépkocsi ütközött össze. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs ügyeletesének tájékoztatása szerint az útszakaszt lezárták. MTI További autós tartalm
Bács-Kiskun megyében már 1998 óta a Fidesz–KDNP dominál az országgyűlési választásokon és egy-két kivételtől eltekintve az önkormányzatokban is. Az érdekes politikai csatákat pedig pont ezek a települések szolgáltathatják.
Kiengedték a kórházból a norvég királyt vasárnap Malajziában. V. Harald repülőgéppel hazaindult azt követően, hogy fertőzés miatt kezelésben részesült, és ideiglenes pacemakert kapott.
Egyre többen döbbenek rá hazánkban, hogy a biológiai sokféleség csökkenése és az éghajlati válság nem csak a jövendő generációk életlehetőségét veszélyezteti, de a mai emberekre is kihat.
Az idén is pihentető élményekre számíthatnak a Borgáta fürdő látogatói, mert a kis barátságos termálfürdő hamarosan újra megnyitja medencéit a vendégek előtt. Borgáta termálfürdő weboldala szerint 2024-ben változatlan árakkal várják…
Biztonsági okokból elmaradt szombaton Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és olasz kollégája, Giorgia Meloni esti találkozója a kanadai Torontóban - közölte Trudeau irodája.
Az Oscar-díj átadása előtt interjút adott Billie Eilish, amiben kifejezetten érdekes és izgalmas dolgok derültek ki az énekesnőről. Például az, hogy milyen nagy szerepet tulajdonít az álmoknak, vagy hogy mennyire agresszív bizonyos játékhelyzetekben.
Szombaton Szabolcsban két helyen is több mint tíz fokot mértek hajnalban. A szokatlanul enyhe február után hasonlóan alakul a folytatás is: jövő héten sok napsütésre és 20 fok közeli maximumokra számíthatunk.
Bár a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatóját a róla készült internetes szócikk közgazdászként jellemzi, a Klasszis Klub február 28-ai adásában vele folytatott beszélgetésben a legkevesebb szó a gazdaságról esett. Elvitte ugyanis a fókuszt a rendszerváltás utáni legnagyobb botrány, mely Novák Katalin köztársasági elnök lemondásához vezetett. Ha n
A Kassa mellett épülő Volvo autógyár komolyan érdeklődik a romák foglalkoztatása iránt. Robert Fico miniszterelnök a kassai kihelyezett kormányülésen közölte, a kabinet elsőrendű érdeke, hogy együttműködjön az autógyárakkal, hogy Szlovákia továbbra is vonzó maradjon az iparágnak. Ennek ellenére továbbra is látszik, hogy már most is akut hiány van a
Szobakatedra. Az olvasáskultúra hanyatló időszakában ugyanúgy elsősorban a képekkel zajlik az üzenetváltás, mint az általános analfabetizmus évezredei során.
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.