2024. március 3. vasárnap

márc. 3
20:24
Felrobbant az internet: Gábor György bevitte a kegyelemdöfést Ókovács Szilveszternek (Nyugati Fény)
Frappáns posztban üzent
márc. 3
20:30
Váratlan fordulat: Bakács Tibor mégsem kezd éhségsztrájkba a Parlament előtt (Blikk)
Bakács Tibor hétfőtől éhségsztrájkot hirdetett a Parlament elé, miután egy BKV-s bliccelés miatt már több mint egymillió forintot kellett volna kifizetnie. Most azonban kijelentette, hogy soha nem is akart éhségsztrájkba kezdeni, csak pénzt akart gyűjteni egy rákos ismerőse számára.
márc. 3
20:33
"Nem a büfének van Operaháza" – mondta Miklósa Erika az operaházi botrányról (SzMo)
Az nem szakmai indok, hogy a büfé bevételét növelni kell a szünetben - mondta az operaénekesnő. A főigazgató úgy döntött, hogy a Carmina Buranát kettévágva, félórás szünettel kell tartani, hogy növeljék a büfé bevételét.
márc. 3
20:36
Megjelent a szabályozás - Ezeket a foglalkozásokat nem űzheti a vendégmunkások egy része (HR Portál)
Törvényhozó, miniszter és államtitkár pozíciót sem tölthet be, aki vendégmunkás-tartózkodási engedéllyel érkezett Magyarországra.
márc. 3
20:36
Iránban kivégeztek egy Moszad-ügynököt (Mandiner)
A kivégzett elítélt személyazonosságát nem tették közzé.
márc. 3
20:39
100 évig szeretnél élni? Ha minden héten eszel ebből az olcsó levesből, hosszú és egészséges élet vár rád a szakértők szerint (Femcafe)
A világ legtovább élő embereinek étrendjét mindenképp megéri követni - most egy olyan levest mutatunk, amely ízletes, az elkészítése pofonegyszerű, és még egészségednek is jó szolgálatot tehetsz azzal, ha gyakran kanalazol belőle.
márc. 3
20:42
"Ez volt a legenyhébb adható szankció" – Csányi Sándor Mészöly Géza fekázásáról (Mandiner)
"Remélem, Mészöly Géza tanult a hibájából" –üzente a Nemzeti Sportban az MLSZ elnöke.
márc. 3
20:48
Szakított Szily Nóra és párja (Blikk)
Megindító posztban tudatta a rá olyannyira jellemző finomsággal Szily Nóra, hogy két év után külön utakon folytatják párjával.
márc. 3
20:48
Nincs többé "áltanálos" iskola és "Vörömarty" Mihály tagintézmény – Lekerültek az elírásos táblák a lenti iskolák faláról (Blikk)
Lekerültek a Lenti Általános Iskola és Gimnázium tagintézményeiről a táblák, melyeken igencsak súlyos elírások voltak.
márc. 3
20:48
Elgázolt egy embert a vonat Székesfehérvárnál, késésekre kell számítani (Telex)
Az észak- és dél-balatoni vonalakon is késhetnek a vonatok.
márc. 3
20:51
Botrányos dolgot állít az egykori Playboy-nyuszi: vele csalta meg párját Justin Timberlake (Femcafe)
Az egykori aktmodell azt is kiteregette, hol és hogyan történt a forró kalandjuk. Utolérte a múltja a világhírű énekest.
márc. 3
21:00
Három elszánt magyar lovas, három sivatag, három siker (Magyar Mezőgazdaság)
Az európai versenyszezon befejeztével, általában novembertől szokott kezdődni a "téli" sivatagi versenyszezon, mivel ekkor már elviselhető a hőség napközben is.
márc. 3
21:03
"Ez része Putyin információs háborújának, nem szabad beleesni a csapdájába" – határozott reagálást ígérnek a németek az orosz lehallgatásra (SzMo)
Hibrid félretájékoztatási támadásnak nevezte Boris Pistorius német védelmi miniszter a német légierő tisztjei egyik lehallgatott beszélgetésének Oroszország általi kiszivárogtatását. A tisztek a Krím félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő híd felrobbantásáról tárgyaltak.
márc. 3
21:18
Orbán Balázs már Amerikában, Tucker Carlsonnal találkozott (Mandiner)
Lehet, hogy interjú lett a vége?
márc. 3
21:18
A Franciák a hidegháborúban inkább a homárokkal voltak elfoglalva (Helló Magyar)
„Ha a homár hal, mert ugrálva közlekedik, akkor a kenguru madár.” A háború abszruditásának leírásához elég ennyit idézni.
márc. 3
21:21
Az Opera jogi lépéseket tesz büfébotrányt követően a távozó karmesterrel szemben (SzMo)
Bogányi Tibor állításával ellentétben volt egyeztetés a karmester és az Opera vezetése között - mondta Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója.
márc. 3
21:24
Szolnok-Budapest hatszor, egy órán belül – erre képes a kínai T-Flight mágnesvasút (Mandiner)
Az űrhajókkal is foglalkozó cég következő célja már az 1000 kilométer per órás sebesség elérése lesz.
márc. 3
21:27
Záporoznak a kommentek Victoria Beckham oldalára - Olyat tett, amit csak kevesen mertek volna bevállalni (Femcafe)
Victoria Beckham párizsi divatbemutatója igazán emlékezetesre sikeredett. A 2024-es őszi/téli kollekció bemutatóját ugyanis állatjogi aktivisták zavarták meg, ráadásul a show végén Victoria egy meglehetősen szokatlan kiegészítővel, mankókkal jelent meg.
márc. 3
21:30
Drágulni fognak az üzemanyagok (Portfolio)
A legújabb árváltozás-előrejelzés szerint jövő héten emelkedhet benzin és a dízel ára.
márc. 3
21:33
Kamu volt Bakács éhségsztrájkja, azt is elmondta, miért csinálta (SzMo)
Most nagyon sokan meg fognak haragudni rám, törölnek, gyalázni fognak, de nem baj, nem bánom, s abban bízom, megértitek, miért csináltam ezt - írta.
márc. 3
21:36
Súlyos baleset történt a forgalmas vasútvonalon: A MÁV rendkívüli közleményt adott ki (Nyugati Fény)
Gázolt
márc. 3
21:36
Csányi Sándor Mészölyről: A "feka" egyértelműen faji megkülönböztetés (Telex)
Az MLSZ elnöke ennek ellenére túlzásnak tartja az edzőre kiszabott legenyhébb adható szankciót.
márc. 3
21:39
Ön látta? Ismét megjelent a sarki fény hazánk felett (Blikk)
Vasárnap este sarki fény volt látható az égen. Naplemente után hazánkból is látható volt az aurora borealis.
márc. 3
21:42
Elon Musk nem érti, hogy a Varsói Szerződés megszűnése után miért maradt fent a NATO (Mandiner)
A lavinát David Sachs bejegyzése indította el.
márc. 3
21:45
"Ilyen finomat nem ettem Olaszországban sem" – Balogh Levente pestót kóstolt a Cápák közöttben (SzMo)
A pesto a második legtöbbet fogyasztott tésztaszósz a világon, amit Guseo Zsuzsa 25 éve készít családja részére.
márc. 3
21:48
Ez a 7 piros virág igazán szenvedélyessé és különlegessé teszi a kerted! (Agroinform)
Ezekkel a piros virágokkal pezsdítsd fel a kerted! Hidd el, nem fogod megbánni!
márc. 3
21:48
Geopolitika és halál (Mandiner)
Ez a 31 ezres szám elsősorban azért csalóka, már ha lehet ezt a szót használni ilyen ügyben, mert egyetlen számra igyekszik redukálni a szenvedést.
márc. 3
21:48
Kényszerleszállást hajtott végre Budapesten egy török utasszállító (Telex)
Kabinnyomás-probléma merült fel, ezért megszakították a Koppenhágába tartó utat.
márc. 3
21:48
David Chang ízfokozós sprével befújt csipsszel hozza vissza a valódi tévés főzést (Telex)
Mitől lesz szeretni való egy műsor, ahol valaki élőben főz, két másik pedig megeszi? David Chang koszos kötényben, káromkodva készíti tökéletlen ételeit, majd tömi azokat kézzel a szájába, és pont ettől annyira őszinte a Netflixen futó műsora.
márc. 3
21:54
Két vízsugárral kellett oltani, úgy égett egy kocsi (Autószektor)
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csomagtere Dabason, a Szintes utcában. A dabasi hivatásos tűzoltók két vízsugárral körülhatárolták, majd eloltották a lángokat. Jelenleg utómunkálatokat végeznek. Személyi sérülésről nem érkezett hír. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon i
márc. 3
22:00
Közülük kerül ki a világ egyik leghatalmasabb embere: Joe Biden és Donald Trump is összevissza beszél (Blikk)
Donald Trump és Joe Biden nagy valószínűséggel egymással fognak megküzdeni idén az amerikai elnökválasztáson, ám úgy látszik, mindkettőjüknek ugyanolyan hibái vannak, amit sokan a korukkal magyaráznak.
márc. 3
22:00
A momentumos Orosz Anna is megszólalt az újbudai pedofilbotrány kapcsán (Mandiner)
Szerdán rendkívüli ülést tart a képviselőtestület.
márc. 3
22:03
Otthon hagyta a 16 hónapos lányát az anya, amíg nyaralni ment: borzalmas, ami a kicsivel történt (Femcafe)
Tíz napon át járta a világot, miközben a kislánya otthon szomjan és éhen halt.
márc. 3
22:03
Az Andrássy útra hívja Magyar Péter az embereket ünnepelni március 15-én délután (SzMo)
Zászlóbontás március idusán címmel hirdette meg az eseményt a Facebookon Varga Judit volt férje. A pártalapítás sem késhet soká, főleg, ha sokan lesznek kinn jövő pénteken.
márc. 3
22:12
Nagyot futott tavaly az export (ProfitLine)
Ismét óriási rekordot döntött tavaly a magyar exportteljesítmény, miközben a külkereskedelmi mérleg is nagy nyereséggel zárt, így sikerült ledolgozni az energiaárak égbe szökése miatti 2022-es veszteséget - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a törökországi Antalyában.
márc. 3
22:21
Megtörten búcsúzott a dél-koreai állatkert pandájától egykori gondozója (SzMo)
Emberek ezrei gyűltek össze, hogy részt vegyenek Fu Bao búcsúrendezvényén. 2020-ban született Dél-Koreában, és most vissza kell adni Kínának.
márc. 3
22:24
Külföldi címlapra került a mélypontra ütött forint (Portfolio)
A héten újabb történelmi mélypontjára esett a forint a lengyel zloty ellenében. Egyszerre több tényező áll a háttérben és a csillagok a hazai fizetőeszköz szempontjából olyannyira szerencsétlenül álltak össze, hogy a PLN/HUF keresztárfolyam az egyik legaktívabban kereskedett devizapárrá vált.
márc. 3
22:24
Ungár beleszállt Donáth Annába, arra kéri a választókat, hogy ne dőljenek be a Momentumnak (Mandiner)
A DK pedofilozó plakátjai kapcsán hívta fel a figyelmet a Momentum következetlenségeire az LMP elnöke.
márc. 3
22:24
Kamionokat zúztak ripityára a rájuk zúduló autónyi sziklák Peruban (Telex)
Az egyik kamion fedélzeti kamerája végig vette az esetet, így látható, ahogy egy óriási szikla kilapítja a kamiont.
márc. 3
22:26
Sarastro áriája (Mandiner)
Előadó: Magyar Állami Operaház.
márc. 3
22:30
Külföldi címlapra került a történelmi mélypontra ütött forint (Portfolio)
A héten újabb történelmi mélypontjára esett a forint a lengyel zloty ellenében. Egyszerre több tényező áll a háttérben és a csillagok a hazai fizetőeszköz szempontjából olyannyira szerencsétlenül álltak össze, hogy a PLN/HUF keresztárfolyam az egyik legaktívabban kereskedett devizapárrá vált.
márc. 3
22:30
Március 15-én 18:48-kor vetítik a mozik a Petőfi-filmet (Mandiner)
Ezzel is tisztelegnek Petőfi Sándor és a Márciusi Ifjak emléke előtt.
márc. 3
22:42
Hosszú jegyesség: 18 év után sem tervezi az esküvőt Rákóczi Feri és szerelme (Blikk)
Tizennyolc éve jár jegyben Vajda Judith és Rákóczi Ferenc. A párnak két gyermeke született, de egyikük sem tartja fontosnak, hogy hivatalos papír is összekösse őket, mert anélkül is tökéletesen boldogok.
márc. 3
23:12
Már lehet licitálni az EM-nél (ProfitLine)
Új tőzsdén lehet kereskedni, még februárban lezajlott az energiamegtakarítások első aukciója - jelentette be pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
márc. 3
23:30
Jót tesz neki a boldogság: tíz kilót fogyott Király Viktor (Blikk)
Rövid idő alatt tíz kilótól szabadult meg Király Viktor. Az énekes lassan visszanyeri a régi formáját, amióta ugyanis kibékült a feleségével, Anitával, egyre szálkásabb a teste.

Keresés