2024. április 13. szombat

ápr. 13
7:57
A választási csalás kizárására javasol törvényt az amerikai képviselőház republikánus elnöke (Magyar Hírlap)
Az amerikai választási rendszer jelenleg is csak amerikai állampolgárok számára engedi a részvételt a választásokon, de a republikánus politikus szerint szükség van a kiegészítő jogszabályra az országba érkezett sok illegális bevándorló miatt.
ápr. 13
7:57
Megrázó baleset: 14 ember került kórházba a kisvárdai gyárban történt súlyos mérgezés miatt (Nyugati Fény)
Újabb 6 embert szállítottak kórházba.
ápr. 13
8:00
"Nem szokták ellenőrizni, amit mondok" – Kádár János rendszeresen nézte Hofi Géza előadásait: így lett a nemzet megmondóembere (Blikk)
Hofi Géza 1968-ban a Táncdalfesztivál paródiájával egycsapásra robbant be a köztudatba és lett az ország "melósának hangja", aki beolvas az elvtársaknak, majd a rendszerváltás után az uraknak. Sikerei csúcsára a Madách Színházban önálló estjeivel ért fel, ahol saját szövegével, dramaturgiájával és persze rögtönzéseivel állt a közönség elé.
ápr. 13
8:00
Hernádi Zsolt: Nincs olyan matematika, amely alapján 2035 után teljesen le lehetne cserélni a fosszilis üzemanyaggal hajtott gépjárműveket (HírTV)
A Mol Zrt. első embere az interjúban többek között arról is beszélt, hogy párhuzamosan lesznek jelen a különböző technológiák a gépjárműveknél.
ápr. 13
8:00
A szövetségi kapitányt is meglepte Milák Kristóf (444.hu)
Edzője szerint Miláknak még vissza kell szereznie az állóképességét, de nem félti az olimpiától.
ápr. 13
8:00
6 új körömtrend, amivel te lehetsz az idei nyár sztárja (in.hu)
Már csak néhány hónap van hátra a várva várt nyárig. Mivel az időjárás már most melegszik, sokan frissítenek egyet a hajszínükön, a ruhatárukon, és kipróbálnak egy új manikűrt.2024 nyarára a szépség szerelmesei nemcsak a hajszínükkel (pl. "mosott farmer" haj à la Megan Fox), hanem a manikűrjükkel is merészebb vizekre evezhetnek. A nyári szezon játé
ápr. 13
8:03
Így lesznek fenntarthatóbbak a városok Budapest volt főépítésze szerint (Rakéta)
A radiocafé Kávézó a világ végén című műsorának vendége Beleznay Éva urbanista, építész, fenntarthatósági szakértő volt.
ápr. 13
8:03
Újabb szankciókat jelentett be a brit és az amerikai kormány (Demokrata)
E termékek exportja visszaesett az Ukrajna ellen indított háború kezdete óta.
ápr. 13
8:03
Nem adták ki a jogosítványát, bosszúból kamionnal hajtott bele a hivatal épületébe egy texasi férfi (Telex)
A támadásban egy ember meghalt, 13-an megsebesültek.
ápr. 13
8:06
Nem csak válik, távoltartást is kért volt férje ellen a saját anyja meggyilkolásáért bebörtönzött Gypsy Rose Blanchard (ATV)
Távoltartási végzést kért a férje ellen Gypsy Rose Blanchard, aki részt vett az édesanyja meggyilkolásában.
ápr. 13
8:06
Szökött versenyló futkározott a vasútállomás peronján (Infostart)
A nyugtalan állat fel-alá járkált a peronon, mint aki már nagyon várja a vonat érkezését, a vonatvezető azonban nem engedte felszállni.
ápr. 13
8:09
Kamionnal hajtott egy hivatalba, egy ember meghalt, sokan megsebesültek (Magyar Hírlap)
A texasi támadás halálos áldozata a kórházban hunyt el, rajta kívül 13 sérültről számoltak be a helyi hatóságok.
ápr. 13
8:09
Devizaváltás: hol érdemes, saját bank vagy Revolut? (Forbes)
Miközben egyre több funkciót kezdett nyújtani a Revolut a magyaroknak is, a hazai bankok ráébredtek, hogy helyzet van és egyik első lépésként elkezdtek kedvező devizaváltási árfolyamokat kínálni. Kedvezőbbeket, mint bármikor korábban. Lássuk, hogy áll ez most, a nyaralási szezon előtt! (A szerző a BiztosDöntés.hu alapítója, pénzügyi szakértő. Koráb
ápr. 13
8:09
Ez a nő 510 alkalommal tankolt fizetés nélkül és ez senkinek nem tűnt fel! (Autószektor)
Bár egyértelmű, hogy a férfiak jóval nagyobb arányban követnek el bűncselekményeket, mint a nők, azért a szebbik nem (nem, nem gyengébbik!) között is akadnak deviáns egyének. A női bűnözésről még ma is elsősorban a prostitúció jut eszünkbe, pedig vannak egyéb eszközök is, amivel a nők kijátszhatják a törvényeket. Vegyük például a lopást. Annak is e
ápr. 13
8:09
Ködösre sikeredett a vért izzasztó erdélyi Csalhó-túra (Telex)
A combom és a vádlim leszakad, errefel itt van ez az égig érő lépcsősor az 1904 méter magas, hóval borított Tóka-csúcsig.
ápr. 13
8:12
Gyászol a divatvilág, hosszú betegség után elhunyt az olasz legenda (naphire.hu)
Hosszan tartó betegség után, 83 éves korában elhunyt Roberto Cavalli divattervező.
ápr. 13
8:15
Női kézilabda olimpiai selejtező: a japánok is kiütötték a briteket (Magyar Hírlap)
Vasárnap az ázsiai együttes a házigazda magyar csapattal találkozik, amely pénteken három góllal legyőzte a világbajnoki negyedik Svédországot.
ápr. 13
8:15
Kálomista zseniális jobbegyenest vitt be Hann Endrének (Mandiner)
Kemény szavak!
ápr. 13
8:18
A legfinomabb túrógombóc receptje Fásy Ádámtól (Blikk)
Ez a klasszikus, házias desszert tökéletes választás ebéd vagy vacsora után, de akár önmagában is ízletes csemege.
ápr. 13
8:18
Szijjártó Péter: Magyarország és Madagaszkár kész a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére (HírTV)
A miniszter rámutatott: Egyértelmű az álláspontunk, hogy bármilyen háborúról van is szó, a fegyverszállítások a háború idejének és földrajzi kiterjedésének veszélyét hordozzák magukkal, újabb emberáldozatokat okoznak és újabb pusztításhoz járulnak hozzá.
ápr. 13
8:18
Rúzsa Magdi: "Attól, hogy gyermekeim lettek, nem váltam azonnal anyává" (Femcafe)
A boldog szülőség elérése, a harmonikus gyerekfejlődés elősegítése és az ezekkel összefüggő bizonytalanságok, kételyek, aranyszabályok egyaránt szóba kerülnek abban az új, 10 részes, a Fisher-Price jóvoltából megszületett videósorozatban, amely a hármasikreket nevelő Rúzsa Magdival készült kisgyermekes szülőknek. Ebben az énekesnő őszintén mesél sa
ápr. 13
8:18
Napi horoszkóp: A Kost elárasztják az érzelmek, az Oroszlán társaságra vágyik - április 13. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
ápr. 13
8:21
Csodás időjárás lesz a hétvégén, hétfőtől jön a változás (Blikk)
A szombati melegedés példátlan vasárnapi kánikulába torkollik!
ápr. 13
8:21
Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát (Márkamonitor)
Mint írják, születésnapja alkalmából a Nemzeti Magazin főszerkesztője, Kornya István beszélgetett a színművésszel, többek között arról, hogy eredetileg rendező szakra jelentkezett a főiskolára, mégis színész lett. Bodrogi Gyula elmondta, hogy az utolsó pillanatban a portástól tudta meg, hogy abban az évben nem indul rendező szak, ezért színésznek j
ápr. 13
8:21
Mindenkinek saját Amy Winehouse-t (Magyar Hírlap)
Filmkritika az első játékfilmről, amelyet Back to Black címmel a tragikus sorsú jazzénekesnő és popdíva életéről forgattak.
ápr. 13
8:21
Felháborító: a Greenpeace szerint Európa őserdőit ritkítja az IKEA (Mandiner)
Az ellátási lánc állomásainak lépésről lépésre való visszakövetése a jégkorszak óta érintetlen területekig vezetett.
ápr. 13
8:21
Drasztikusan nő a kakaó ára (Magyar Mezőgazdaság)
Ghána akár 50%-kal is megemeli a kakaó termelői árát - közölte az ország kakaóértékesítési bizottsága, a Cocobod.
ápr. 13
8:21
Ellentmondásos kísérlet kezdődött: sószemcséket lőnek a légkörbe, hogy lehűtsék a Földet (Villanyautósok)
Lehet helye a geomérnöki megoldásoknak az éghajlatváltozás elleni küzdelemben?
ápr. 13
8:21
Trombózis: 5 tünet, aminél jobb, ha hívja a mentőket! (EgészségKalauz)
Olyan tüneteket mutatunk be, amik óhatatlanul trombózisra utalnak!
ápr. 13
8:24
Kalandos bevetés egy B-52-es nehézbombázó fedélzetén – amikor kigyullad a hibajelző lámpa… (Infostart)
A CNN amerikai hírtelevízió stábja is részt vehetett a légierő egyik leghosszabb bevetésén.
ápr. 13
8:24
Kórházbezárásokra utalt az egészségügyi államtitkár (Portfolio)
Bár direktben nem mondta ki, de gyakorlatilag arra utalt az egészségügyi államtitkár egy minapi konferencián, hogy kórházbezárásokra van szükség, és számos ellátási helyen csökkenteni kell a kapacitásokat. Takács Péter azt is elárulta a Szabad Európa összefoglalója alapján, hogy szerinte a kamarai lobbi miatt törölték el a kötelező üzemorvosi vizsg
ápr. 13
8:24
A forráshiány ellenére is virágzanak az európai fintechek (Fintech)
Az európai fintech-szektor az utóbbi időkben számos pénzügyi akadállyal nézett szembe, ám ennek ellenére továbbra is jelentős érdeklődést és befektetéseket vonz. Miközben a pénzügyi támogatás jelentős csökkenése figyelhető meg, az európai fintech startupok rugalmasan alkalmazkodnak és sikeresen terjeszkednek. 2022-ben az európai fintech szegmens az
ápr. 13
8:27
A pipacsok élete felgyorsítva: 55 nap 44 mp alatt (Agrofórum)
Vajon hogyan és mennyi idő alatt lesznek kifejlett növények egy csipetnyi pipacsmagból? A TikTok legfrissebb agrárvideója éppen ezt mutatja be nekünk gyorsított felvételen. 55 nap eseményeit követhetjük nyomon, mindössze 44 másodperc alatt.
ápr. 13
8:27
A fél ország mindennap ebben a fura nevű boltban vásárol, de honnan ered vajon a neve? (Promotions)
Érdekes történet, honnan sikerült meghódítani a világot.
ápr. 13
8:27
A trombózis lehetséges okai (Magyar Hírlap)
A testünkben lejátszódó véralvadási folyamatok megfelelő működése elengedhetetlen az egészség megőrzéséhez.
ápr. 13
8:27
Európa élvonalában a hazai napraforgótermesztés (Mezőhír)
Nem biztos, hogy meglesz a 700 ezer hektárnyi napraforgó, de így is az élmezőnyben van Magyarország.
ápr. 13
8:27
Újabb változás történt az eGazdálkodási Naplón! (Agrárágazat)
Tenyészkód, legeltetés, talajvizsgálat, trágya: ezekben a keresőszavakban érdemes figyelni az eGn friss változtatásait!
ápr. 13
8:27
A Väderstad bemutatja az 50/80 mm-es Marathon Edge kopóhegyet (GépMax)
Az új 50/80 mm-es Väderstad Marathon Edge keskenyebb hegyet kínál, mint a jelenlegi 80 mm-es Marathon Edge.
ápr. 13
8:27
Tovább terjeszkedik a logisztikai raktárfejlesztő (Transpack)
A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Wlp 55 000 m2 alapterületű logisztikai csarnokot épít Ebesen.
ápr. 13
8:27
Subaru: A WRC nagy lehetőséget jelent számunkra (Racing)
Áprilistól Hiromi Tamou lett a Subaru Tecnica International (STI) igazgatója, aki nem sokkal kinevezése után a WRC-be való visszatérést említette egy interjú során.
ápr. 13
8:33
Pofon Putyinnak: kitiltják az orosz fémeket az árutőzsdékről (Privátbankár)
Szankciókat jelentett be a brit és az amerikai kormány.
ápr. 13
8:33
"Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra" - íme a Magyar Péterhez csatlakozó önkéntesek érvei (SzMo)
Fiatalok és idősek, fővárosiak és vidékiek, itthon és már külföldön élők egyaránt vannak azok között, akik felajánlották segítségüket Magyar Péternek. Le is írták, miért. Ezekből az indokokból válogattunk.
ápr. 13
8:33
Oroszország külföldi ügynöknek minősítette a BBC orosz tudósítóját (Telex)
Ilja Barabanov rendszeresen tudósított Oroszország Ukrajna elleni háborújáról és a Wagner zsoldoscsoportról is.
ápr. 13
8:36
Rekordszámú bérlet és jegy fogyott márciusban a MÁV-VOLÁN-csoportnál a tarifareform mellett (Portfolio)
Márciusban rekordszámú, 932 ezer ország- és vármegyebérletet, valamint napijegyet váltottak az utasok - közölte szombat reggel oldalán a MÁV-Volán-csoport.
ápr. 13
8:36
Nyerj a Techtogether online kvízén! (autopro)
Töltsd ki a Techtogether Automotive Hungary online kvízét és vidd haza a nagyszerű ajándékok egyikét!
ápr. 13
8:36
Iszonyatos a helyzet a Budapest környéki utakon, teljes a káosz (naphire.hu)
Durvák a dugók az M0-s autóút déli szektorán felújítás miatt, és most újabb lezárások lesznek a körgyűrűn, valamint az M7-es autópályán is.
ápr. 13
8:39
Nyárias időjárás lesz szombaton (Magyar Hírlap)
Többnyire derült vagy fátyolfelhős idő várható, emellett napközben északkeleten gomolyfelhők is képződhetnek.
ápr. 13
8:39
A Nasa tudja, mi a Hold körül keringő rejtélyes űreszköz (Hamu és Gyémánt)
Bejárta az internetet a hír, miszerint egy titokzatos, hosszúkás azonosítatlan tárgy kering hatalmas sebességgel a Hold körül. Sokan rejtélyt láttak a jelenségben, a Nasa most viszont elárulta, valójában miről is van szó, írja az Iflscience.
ápr. 13
8:39
Magyar Péter Zelenszkij-párti szónoka: "Szégyen a hazám" (Mandiner)
A Svájcban élő Keresztesi Péter korábban még Márki-Zay Pétert támogatta.
ápr. 13
8:39
Darázscsípés, méhcsípés után ezek a krémek segíthetnek (EgészségKalauz)
Mit tegyen, ha megcsípte a darázs vagy a méh, és ég, fáj a helye? Elmondjuk!

Keresés