Sőt, összefonódásukból valami igazán különleges születhet. Az intelligens otthoni eszközök, mint a termosztátok vagy az automatizált nyílászárók már régóta megkönnyítik életünket otthonainkban. Azonban kevesen gondolnák, hogy ezek a technológiák képesek kilépni házaink falai közül, és a kertek világában is forradalmi változásokat tudnak hozni. Az
Hét másodperc – átlag legfeljebb ennyi időt töltünk egy hétköznapi termék nézegetésével vásárlás előtt. Ezért működik a greenwashing. Három magyar szakember úgy döntött, nem fogadja ezt el, és tenni fog egy fenntarthatóbb jövőért.
A Fidesz szavazóinak egy részét elbizonytalaníthatja, de az ellenzéki pártoknak is komoly kihívást jelent, hogy Magyar Péter elindul a júniusi EP-választáson. Magyar Orbánt és Gyurcsányt jelölte ki ellenfélnek, de a Momentumra és az MKKP-ra jelenthet veszélyt.
Iris van Herpent az egyik leginnovatívabb divattervezőnek tartják, akinek világsztárok viselik a ruháit. Van Herpen volt az, aki először készített ruhát 3D nyomtatóval.
Kerekes Vica, a Hab című film főszereplője elmondja Veiszer Alindának, miért fontos neki, hogy történelmi és mesefilmekben egyaránt játsszon, és egy leszbikus filmszerepe is szóba került.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Idén nyáron is izgalmas lehetőségek várnak a 12-18 éves korosztályra a Magyar Honvédség nyári honvédelmi táboraiban. A résztvevők betekintést nyerhetnek a tapasztalt katonák életébe számos különleges programon keresztül. 25 különböző honvédelmi tematika A Magyar Honvédség nyári honvédelmi táborai idén is várják a 12-18 éves korosztályt. A Honvédelm
Az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy az offenzíva "előbb, mint később" fog bekövetkezni, de megjegyezte, hogy a titkos információkat nincs módjában megosztani.
Ha veled is gyakran előfordul, hogy nem bírsz megenni egyszerre egy egész pizzát, másnap a mikróba téve viszont már egyáltalán nem olyan finom, mint amilyen frissen volt, akkor ezt a trükköt muszáj hallanod!
Tavaly a Disney egyik legnagyobb dobásának szánt alkotása volt ez, mely gyönyörű, de sajnos nem mindenhol érte el azt a nagy sikert, melyet megérdemelne. Mint tudjuk, 2023, amikor a Disney fennállásának 100. évfordulóját ünnepelték, nem a legsikeresebb évük volt, egy, talán két készítményüktől eltekintve, reméljük, az idei gyümölcsözőbb lesz (amúgy
A Liu Cixin regényéből készült nyolcrészes Netflix-adaptáció a nézők és a kritikusok körében is nagy sikert aratott. A nemrégiben megjelent első évad nem egy tipikus hollywoodi sci-fi, sokkal inkább egy elgondolkodtató, hihetetlenül látványos és sötét akciódráma. Ha azok közé tartozol, akik még nem látták, és esetleg nem vagy biztos benne, hogy nek
A kókuszgolyót szerintem mindig lehet hova fokozni és extrázni. Sok verzió megtalálható már az SK oldalán, most pedig a kávérajongóknak szerettem volna kedvezni. Az már csak hab lenne a tortán, ha valami minőségi specialty kávét dobnál bele, de bármilyen fajta tökéletes hozzá.
Nagy feltűnést keltett a "Croisette" híres lépcsőjén a cannes-i sorozatfesztivál ideje alatt az a csapat, aki megvalósította a "Becoming Karl Lagerfeld" című, eredeti francia sorozatot, amely kizárólag a Disney+-on lesz elérhető június 7-től. Blondie "Heart of Glass" című dala adta meg a fényűző hangulatot, amikor a nemzetközi színészek bevonulta
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobilappjában, a NAV-Mobilban bárki ellenőrizheti néhány koppintással, hogy munkáltatója a szerződésüknek megfelelően bejelentette-e. Az adóhivatal a közleményében azt közölték, hogy a lekérdezés mindössze fél percet vesz igénybe, az eredmény azonban mindenki számára fontos, mert a szabályos foglalkoztatás az egés
A betegség veszélye, hogy a tünetek nem specifikusak, ezért sokan nem veszik észre, hogy a szívükkel van baj, amikor alig kapnak levegőt vagy nehezen mozognak, mert fáradtak.
Megdőlt a főpolgármester védekezése, a Kehi vizsgálata bizonyítja, hogy a Lánchíd-projekt kivitelezője a fővállalkozói szerződés megkötését követően utalt 1,3 milliárd forintot Vig Mór cégének.
Az amerikai választási rendszer jelenleg is csak amerikai állampolgárok számára engedi a részvételt a választásokon, de a republikánus politikus szerint szükség van a kiegészítő jogszabályra az országba érkezett sok illegális bevándorló miatt.