A II. világháború idején, a brit hadsereg zászlói alatt harcolt egy titkos zsidó osztag, amely segített legyőzni a nácikat. A kémkedést, az információszerzést is magukra vállaló kommandósok a németek által megszállt területekről származtak, az egység legendás tagja George Lane, azaz Lányi György hadnagy volt. Amikor 1944-ben, egy hónappal a normand
Egyre több szakmában van esélye a tehetséges tizenéveseknek, hogy megmutassák rendkívüli képességeiket és benevezzenek a hazai JuniorSkills tehetséggondozó versenyekre. Múlt hétvégén versenyeztek az informatikai szakmák tanulói, ma pedig az asztalos tanulók számára kiírt megmérettetés döntője indult el. A BKIK arra bíztatja a szakképző intézményeke
Március elsejével az elmúlt évtizedek legjelentősebb közösségi közlekedési tarifareformját hajtották végre az Építési és Közlekedési Minisztériummal közösen.
A rajongók szomorú felfedezést tettek az új rész kapcsán, többen meg sem nézik, és arra szólítják fel a többieket, tegyenek ők is így. Óriási a hisztéria a film körül.
A mesterséges intelligencia (MI) elterjedésével az információbiztonsági szakértők feladatai már kiterjednek az azzal kapcsolatos biztonsági kockázatok kezelésére is, mert újszerű kitettséget jelentenek az intelligens eszközök és az MI-vel ellátott folyamatautomatizálás is - ismerteti a Deloitte könyvvizsgáló és tanácsadó cég az MTI-nek küldött közl
Könyvmoly vagy, filmrajongó, esetleg zenekarrajongó vagy művészetkedvelő? Mégis megakadtál, mit olvass, nézz vagy hallgass? Ez az internetes generátor teljes körű segítséget nyújt.Egy olyan világban, ahol a Netflixet a végtelenségig pörgetjük, a túl nagy választék már-már nem lehetőségnek, hanem tehernek tűnhet. A barátok és a családtagok ajánlásai
A német vállalatok 2024-ben sem számítanak a gazdaság fellendülésére az IW (Institut der deutschen Wirtschaft) gazdaságkutató intézet legfrissebb, szombaton publikált felmérése szerint.
Csütörtök hajnalban elhunyt OJ Simpson, amerikaifutball-játékos és színész, halálhírét pedig azonnal meglovagolták a mémcoin-rajongók, hogy tematikus, erősen spekulatív kriptovalutákat hozzanak
Az Arizona State 21 éves magyar versenyzője ezúttal kihagyta kedvenc számát, a 200 hátat, amelyen tavaly világbajnok lett, s ezúttal a 100 pillangóra koncentrált.
Kós Hubert az olimpiai bajnok, világcsúcstartó Caeleb Dressellel holtversenyben nyerte a 100 méteres pillangóúszást a Tyr Pro Swim-sorozat San Antonióban zajló állomásán.
A magyar szövetség közösségi oldalán gratulált a szakembernek, felidézve, hogy Kovács Adrián tavaly Bajnokok Ligája-győztes lett a német Telekom Baskets Bonn-nal, idén pedig már francia kupagyőzelmet is ünnepelhetett a párizsi együttessel.
Márciusban rekordszámú, 932 ezer ország- és vármegyebérletet, valamint napijegyet váltottak az utasok - közölte a MÁV-VOLÁN-csoport szombaton az MTI-vel.
A magyar föld alatti gáztárolók együttes töltöttsége 67,2%-os a legfrissebb adat szerint, ami az év ezen szakaszában példátlanul magas, közel ilyen magas arány (66,8%) az elmúlt tíz évben csak egyszer volt, 2020-ban - derül ki a Portfolio rövid vizsgálatából.
Kert Attila, az Euronews magyarországi vezetője portálunknak, a Media1-nek nyilatkozva azt mondta, a 2021 végén nyilvánossá vált tulajdonosváltás óta semmilyen befolyásolási kísérletet, nyomásgyakorlást vagy csak akár sugalmazást sem tapasztaltak az új kisebbségi tulajdonos részéről. Egy másik, névtelenséget kérő forrásunk azt is elmondta, hogy épp
A Bentley egy 18. században alapított aranyműves manufaktúrával dolgozott együtt legújabb exkluzív autójának díszítésén. Az egyedi Continental GTC belseje ragyog a nemesfémektől és a drágakövektől – és találunk benne valamit, ami még ezeknél is különlegesebb.
Az Interactive Venture Partners kezdeti 50 millió eurós befektetéssel elindította első kockázati-tőke alapját, amely Közép-Kelet-Európában induló vállalkozásokba kíván fektetni - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
Ugyanaz a betegsége, mint Stephen Hawkingnak volt és Karsai Dánielnek van. Az érintettek izmai sorban elsorvadnak, végül a lélegeztetőizmok bénulása öli meg a beteget.
Márciusban rekordszámú, 932 ezer ország- és vármegyebérletet, valamint napijegyet váltottak az utasok - közölte a MÁV-VOLÁN-csoport szombaton az MTI-vel.