Korrupció gyanújával nyomozást indított a bécsi gazdasági ügyészség az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelenlegi elnöke, Herbert Kickl és két volt pártelnök, az egykori alkancellár, Heinz-Christian Strache, valamint az elnöki székben őt váltó Norbert Hofer, korábbi közlekedési miniszter ellen. Azzal gyanúsítják őket, hogy sajátos hirdetési üg
Magyarország kormánya közös nyilatkozatban erősítette meg a digitalizáció fejlesztését szolgáló együttműködését a Yettel Magyarország Zrt.-vel és a távközlési infrastruktúra szolgáltató CETIN Hungary Zrt.-vel. A kormány korábban a 4iG-val és a Magyar Telekommal írt alá közös nyilatkozatot.
Alig van olyan ember, akinek ne fűződne emléke a Disney, illetve a DreamWorks stúdió munkáihoz. Ugyanakkor kár lenne az animációk királyainál megállnunk. Rengeteg olyan produkció van, ami nem a legtermékenyebben és legeredményesebben tevékenykedő vállalatok munkája. Listánkba ezúttal csak ilyeneket sorakoztattunk fel, ügyelve arra, hogy minden műfa
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a K&H Alapkezelő írását olvashatják:
A TISZA Párt szerezné a legtöbb ellenzéki szavazatot a felmérés szerint, ha most lenne az EP-választás. Eközben a Fidesz népszerűsége is mélypontra zuhant.
Többet nyomkodják a Facebookot, mint amennyi időt tévénézéssel vagy családi programokkal töltenek, szeretik a podcasteket, kezdenek rászokni a TikTokra, sőt közel egyharmaduk volt már címzettje szexuális tartalmú üzenetnek a közösségi médiában – derül ki az 55 év feletti korosztályról a “Szeniorok a neten” elnevezésű online felmérésből, amelyet idé
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2025-ben ünnepli alapításának 200. évfordulóját, és ebből az alkalmából egy új, ünnepi honlapon mutatja be az intézmény múltját, jelenét és jövőjét.
A márciusival megegyező volt az áprilisi éves infláció Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn ismertetett előzetes adatai szerint.
A tavaly hatalmas sikert aratott, telt házas arénakoncert után a világhírű zongoraművész és zeneszerző, Péter Bence 2024. december 7-én ismét az MVM Dome színpadán kápráztatja el közönségét.
Újra megnyitja kapuit szerdán a Szegedi Tudományegyetem arborétumának lepkekertje, ahol az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból - tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t.
Drámai mértékben megnövekedett az átutalásos csalások mértéke, amelyben az ügyfelet megtévesztve vonják be a visszaélésbe, így sokszor saját maga utalja el a lopott pénzt a bűnözőknek. A bankok legkésőbb szeptember 1-jén vezetik be a csalások visszaszorítására szolgáló átutalási limiteket, de néhány bank már előbb is lépett. Mivel az ügyfelek soksz
A Rompetrol a magyarhoz hasonló extraadó miatt nyújtotta be keresetét. A kazah tulajdonú kőolajipari vállalat 31,1 millió dollárt nem szeretne befizetni a román államkasszába.
Közzétette a KSH ma reggel az idei első negyedéves GDP-re vonatkozó gyorsbecslését. A gazdaság éves szinten a nyers adatok szerint 1,1 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,7%-kal bővült. A jelentős eltérést a tavalyi január-március időszakhoz képest kettővel kevesebb munkanap, valamint az id
Anne Hathaway az Idea of You című film New Yorki premierjén minden szemet magára vonzott. Esküszünk rá, hogy tényleg soha, de soha nem viselt még ilyen gyönyörű ruhát!
Sébastien Ogier jól tudja, hogy baj van a WRC-ben, miután kevés autó indul a csúcskategóriában, azonban szerinte nem a februárban megjelent szabálymódosítások fogják ezt a problémát megoldani.
Mielőbb le kell zárni az ukrajnai fegyveres konfliktust az atomháborús őrület megelőzése érdekében, és ehhez a békepárti erők előretörésére lenne szükség az európai parlamenti (EP-) választáson – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A javaslatot, amely a rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett mini-Dubaj-beruházást is tartalmazza, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be.
Amint azt a Blikk is megírta, rákkal diagnosztizálták III. Károly királyt, aki az állapotával kapcsolatos információkat február elején osztotta meg a nyilvánossággal. Az uralkodó a bejelentés óta most először jelent meg nyilvános programon.
A Nemzetközi Békekutató Intézet elemzője szerint az államoknak vissza kell térniük az ellenőrzött fegyverkezéshez, különben baj lesz. Vukics Ferenc katonai szakértő és a Mihálovics Zoltán, a Makronom Intézet elemzője voltak a vendégeink.
A BYD autógyártó vállalat profitja jelentősen, több mint 47%-kal csökkent az év első három hónapjában az elektromos járművek iránti kereslet lassulása és a Kínai árháború hatására, miközben globális terjeszkedéssel és termékdiverzifikációval igyekszik ellensúlyozni a kihívásokat - írta meg a BBC. Eközben a nagy rivális Tesla sem muzsikál jól a pénz
A Bitdefender biztonsági kutatói felfedezték, hogy közel 91 ezer LG okostévé lehet sebezhető világszerte. Az LG kiadta a szükséges frissítéseket, de egyáltalán nem biztos, hogy ezek mindenkinél települtek is - tudósított a HVG.
Hamarosan kezdődik a Rafah elleni támadás, a háborús célokban nincs változás - közölte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a harcokban elesettek és a Hamász által elrabolt emberek családtagjaival kedden.