Az úgynevezett háromtest-probléma régóta izgatja a matematikusok fantáziáját, a hasonló témájú Netflix-sorozat megjelenése óta pedig a szélesebb közvélemény is élénken érdeklődik a kérdéskör iránt. Egy nemzetközi matematikuscsapat egy friss tanulmányban számtalan új lehetséges megoldást vázolt fel.
Hayden Paddon és John Kennard számára az ERC idei második versenyén jön el az a pillanat, amikor már ismerős pályákon tudnak versenyezni, ezért bizakodóak a spanyol verseny előtt.
A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.
A Központi Statisztikai Hivatal 2024 első negyedévétől kezdődően az eddigieknél 15 nappal korábban, a tárgyidőszak végét követő 30. napon teszi közzé a bruttó hazai termék, röviden a GDP alakulására vonatkozó adatait – közölte a KSH kedden.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója két magas rangú vezetőt bocsátott el és további többszáz dolgozó kirúgását tervezi a csökkenő eladások és az elégtelen létszámcsökkentés miatt, ami a vállalat globális munkaerő- és költségcsökkentési stratégiájának része - írta a Cnbc. .
Jelentős felzárkózási lendületet adott az EU-tagság eddigi húsz éve a közép-európai uniós gazdaságoknak - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kedden Londonban ismertetett tanulmányában.
A Challengers végre megjelent a hazai mozikban is, egy örökkévalóságnak tűnő várakozás után, és mi máris imádjuk Zendaya tenisz korszakát.A Zendaya, Josh O'Connor és Mike Faist főszereplésével készült film egy évtizedet ölel fel, és a karakterek, Tashi, Patrick és Art közötti bonyolult dinamikát (vagy inkább összefonódást?) vizsgálja.Tashi (Zendaya
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint aránytalan a fellépés,de a tüntetők antiszemita, valamint palesztin- vagy arabellenes megnyilvánulásait is elítéli.
A játékosként kétszeres világbajnok brazil Ronaldo eladásra kínálja a spanyol másodosztályú Real Valladolidban, valamint a brazil élvonalbeli Cruzeiróban birtokolt részesedését.
Az Európai Bizottság eljárást indított a Meta ellen a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály alapján, mert a közösségi platformokat üzemeltető cég a Facebook és az Instagram szolgáltatásai esetében feltehetően nem tesz eleget a közelgő európai parlamenti választásokkal összefüggő, lehetségesen megtévesztő hirdetések és politikai tartalmak kis
Az amerikai tulajdonosnak nem volt rovarkárra kiterjedő biztosítása, így nagyon sokba került a kellemetlen szomszédság felkutatása és eltávolítása. Ráadásul a házban is komoly károk keletkeztek.
Ahogy a mesterséges intelligencia (MI) egyre inkább mindannyiunk életének részévé válik, úgy kezdik a cégek is rendszerszinten beépíteni azt a napi munkafolyamataikba. Egyre több vállalat látja be, hogy az MI segítségével gyorsabb, átgondoltabb, a gazdasági és piaci helyzetnek megfelelő döntéseket hozhatnak, de a mesterséges intelligencia a munka v
Megközelítette a 81%-ot a foglalkoztatottak aránya tavaly Magyarországon a 20 és 64 év közöttiek körében, ami a 75%-os uniós mutatót meghaladva a hetedik legjobb rátának számít az EU-n belül. Az uniós adathoz hasonlóan az elmúlt években folyamatosan nőtt a foglalkoztatottság mértéke hazánkban, egyedül 2020-ban, a Covid kirobbanásának évében csökken
Többtucatnyi Izrael-ellenes tüntető foglalt el kedden a New York-i Columbia Egyetemen egy épületet. Hasonló jelenetek bénítják meg a párizsi Science Po életét is.
Vasárnap ért véget az 59. Congressional Cup, a 2024-es World Match Racing Tour nyitóversenye, melyen az amerikai Chris Poole megvédte tavalyi címét. A Riptide Racing zsinórban másodszor nyert, Poole társai Joachim Aschenbrenner, Bernardo Freitas, Mal Parker, Luke Payne és Harry West voltak. A döntőben ráadásul a Congressional Cup ötszörös győztesét