A Samourai Wallet alapítóinak közelmúltbeli letartóztatása és vádemelése heves vitákat váltott ki a kriptovaluta ökoszisztémában. Az Egyesült Államok kormánya által
A növekedés idén 2,5 százalékos lehet, az államháztartási hiányt pedig 4,5 százalékra csökkenti a kormány – derül ki az Európai Bizottságnak megküldött konvergencia programból.
Három szakmában mindhárom érmet budapesti versenyzők vihették haza az ország legnagyobb szakmai versenyének döntőjében, kiemelkedő szerepléssel 35 budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon - közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) az Mti-vel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén részt vevők szó szerint bearanyozhatják a napjukat, ha sikerül nyertes ajánlatot tenni a mintegy 130 millió forint összértékű ékszerre, dísztárgyra, olvasható a NAV honlapján.
Éld át az ötcsillagos luxus élményét az opatijai Riviérán a Hotel Milenij elegáns szobáiban, történelmi hangulatú miliőjében! Villámakció keretében most 20%-os kedvezménnyel foglalhatod április 30-ig! Ha lemaradtál, iratkozz fel Hírlevelünkre! Opatija Riviera…
Willi Orbán, az RB Lepzig magyar válogatott csapatkapitánya úgy véli, a Bayern München egyhamar nem lesz olyan domináns a német labdarúgó-bajnokságban, mint az elmúlt egy évtizedben.
Két év múlva már nem csak űrkutatással foglalkozó szakemberek szállnak le a Holdra, amit hamarosan lakótérként és földműveleti területként is birtokba vesz az emberiség. Napjainkban már nem csak sc-fi álom a földön kívüli élet megteremtése. Az életfeltételek fontos eleme a vízkészlet és a növénytermesztés, ezeket keresik majd az Artemis program ker
Katy Perry nyáriasra veszi a figurát, vagy 20 centit ledobott hajkoronájából - és a folyamatról videót is készített. A rövidke haj megosztja rajongóit.
A koronavírus-járvány okozta elszigetelődés adta az inspirációt egy kis baráti társaság számára, hogy olyan közösségi applikációt fejlesszen, ami megkönnyíti az információszerzést, a tájékozódást, miközben a vendéglátóhelyek kiszolgáltatott helyzetét is orvosolni tudja. A kis közösségi alkalmazás bár népszerűvé vált, de a várt áttörést nem érte el,
Mivel a kurkuma és a gyömbér egyaránt antioxidáns, kombinált alkalmazásuk segíthet csökkenteni a gyulladást és leküzdeni az oxidatív stresszt a szervezetben.
A portugál politikus hangsúlyozta, hogy a palesztinok lakta övezet déli szegletében található Rafah elleni esetleges izraeli támadás "elviselhetetlen eszkalációt" jelentene.
A Szatmárnémeti Kisiparosok Kamarája meghívására Nagykárolyban találkoztak a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma (Kmvnf) tagszervezetei áprilisban.
A Fidesz főpolgármester-jelöltje a Facebook oldalán posztolta, hogy ez 15 ezer BKK-s, BKV-s dolgozót érint. Lázár János is Szentkirályi Alexandra mellett kanpányol: "ő az egyetlen főpolgármesterjelölt, aki képes rendet tenni és forrásokat szerezni a nemzet fővárosának".