2024. május 9. csütörtök

máj. 9
16:12
Inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat (ProfitLine)
Az idén már két esetben tiltotta meg inváziós halfajok, például ezüstkárász telepítését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih Áhsz) a magyarországi nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken - közölte a Nébih a honlapján szerdán.
máj. 9
16:12
"Az együttgondolkodás visz előre" – kitüntették dr. Nemes Imrét (Agroinform)
A Magyar Állattenyésztésért Díjat ebben az évben dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke vehette át.
máj. 9
16:12
"Mondták, hogy óvatosan sátrazzunk, mert egy jaguár szokott itt ólálkodni" – A kuna indiánok földjén kajakozott Villám Géza (SzMo)
Eredetileg Panamából egészen Kolumbiáig szeretett volna eljutni négy társával, végül módosítaniuk kellett a terven, de egyáltalán nem bánják. Két hétig függőágyakban aludtak az érintetlen természetben, és testközelből láthatták a kuna indián törzs életét is.
máj. 9
16:12
Több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark Magyarországon (Magyar Hírlap)
A támogatási lehetőség kiegyenlíti a hagyományos gépkocsik árelőnyét.
máj. 9
16:12
Négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark hazánkban (Demokrata)
A zöld rendszámmal forgalomba helyezett gépkocsik száma április végére felülmúlta a 96 ezret.
máj. 9
16:12
A Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit (Demokrata)
Kedden egy tehervonat a 80-as fővonalon egy tehergépkocsival ütközött.
máj. 9
16:12
Verik a német politikusokat (Mandiner)
Egyik oldal sem ússza meg: baloldali és jobboldali politikusokat is erőszakos támadások érnek Németországban.
máj. 9
16:15
Még véget sem ért a Kormányinfó, Magyar Péter máris visszaszólt Gulyás Gergelynek (Menedzsment Fórum)
Személyeskedő megjegyzéseket kapott a Tisza Párt alelnöke a minisztertől, pedig sok másról szívesebben hallott volna a Kormányinfón.
máj. 9
16:18
Ennél már nem sok undorítóbb lesz idén: patkánymaradványok miatt hívtak vissza százezer kenyeret (Portfolio)
Visszahívott több mint 100 000 csomag népszerű szeletelt fehér kenyeret egy nagy japán élelmiszeripari beszállító, miután egyes kenyerek belsejében patkánydarabokat találtak – jelentette a CNN.
máj. 9
16:18
Magyar Péter-idézettel hirdet a közösségi médiában a Párbeszéd (444.hu)
Úgy látszik, jobban bíznak a tiszás politikus marketingerejében, mint a sajátjukban.
máj. 9
16:18
Hamis weboldalakon keresztül szerzik meg a bankkártyád adatait, nagyon résen kell lenni (Femcafe)
A szakértők mindig kiemelik, hogy nem szabad bizonytalannak kinéző weboldalakon vásárolni, hiába csábító az ár. Inkább fizessünk többet egy megbízható oldalon, minthogy leszívják a pénzt a bankkártyánkról.
máj. 9
16:18
Fogyni szeretnél? Ez az Újhold most segíthet neked, ha figyelsz erre az egy dologra! (Glamour)
Nagyon izgalmas energiákat hoz a Bika Újhold, ugyanis a Nap és a Hold találkozása tűpontosan az aszcendensre esik, és ezzel nemcsak a szellem és a lélek kerül fókuszba, hanem a test és annak változása is, akár fogyás formájában. Az aszcendens ugyanis a fizikai testet mutatja az asztrológiai képletben. Felkészültél az átalakulásra?
máj. 9
16:18
Kék bolygó – Áder János: klímadepresszió helyett a megoldásokra fókuszál a Kék Bolygó podcast (Tiszta Jövő)
Ne süllyedjünk klímadepresszióba, de beszéljünk a fenntarthatósági és környezetvédelmi problémákról és találjunk rájuk megoldást; ezt a célt szolgálja a Kék Bolygó podcast - mondta Áder János korábbi államfő a maga által indított podcastról, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) kurató
máj. 9
16:18
A kiégés nem úri huncutság, hanem népbetegség (WMN)
A kiégés nem válogat: szinte bármiben ki lehet égni, amit az ember teljes erőbedobással csinál úgy, hogy nem szab határt magának és a munkavégzésnek.
máj. 9
16:18
Polémia (Magyar Hírlap)
Fricska. Mára teljesen egyértelművé vált, hogy a Magyra Péter vezette Tisza Párt a baloldaltól csábított át választókat, némileg lehetetlen helyzetbe hozva a parlamenti küszöb átugrásáért edző kis pártokat.
máj. 9
16:18
Újabb segítség a gazdáknak: magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után (Demokrata)
A kormány újabb intézkedéssel segíti a gazdákat.
máj. 9
16:18
Sajtrajongók, figyelem: egyre nagyobb szükségünk van sajtbírákra (Magyar Mezőgazdaság)
Az idén harmadik alkalommal indítja el a sajtbíra képzést a Magyar Sajtkészítők Egyesülete a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács támogatásával.
máj. 9
16:18
Taylor Swift új szerelme betör Hollywoodba: ebben a sorozatban kapott szerepet (naphire.hu)
Travis Kelce most már amerikaifutballista mellett műsorvezetőnek és színésznek is mondhatja magát.
máj. 9
16:18
Keresztyén jelképek gyermekrajzokon – Kiállítás nyílt a Református Gyülekezeti Ház Kazettás termében (Nyíregyháza)
Harmadik alkalommal szervezett bibliai témájú rajzversenyt a Jókai Mór Református Általános Iskola és Óvoda. Az elkészült alkotásokból szerdán délután nyílt kiállítás a Református Gyülekezeti Ház Kazettás termében. Az idei évben keresztyén jelképeket ábrázoltak a gyermekek többek között rajzokon, festményeken vagy agyagképeken.
máj. 9
16:20
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Teljesen átalakul a Magyar Honvédség (Demokrata)
NATO-kompatibilis, világszínvonalú haderő épül haditechnikai értelemben.
máj. 9
16:24
Néptánccal várták a kínai elnököt Ferihegyen, ügyesen kikerülte a tibeti zászlókat (444.hu)
Kenyérrel és sóval fogadták Hszit Budapesten, Orbán és Lévai Anikó személyesen ment elé a reptérre.
máj. 9
16:24
Levéltetvek a lonc-fajokon, III. rész (Agrofórum)
A Prociphilus nembe világszerte mintegy 45 faj tartozik. Magyarországon a nem 5 faja fordul elő.
máj. 9
16:24
Nagy tempóra és szelektív hajrára számít a szövetségi kapitány (Magyar Hírlap)
Csütörtökön a Tokaj és Kazincbarcika közötti, 162 kilométeres táv vár a mezőnyre.
máj. 9
16:24
A Volkswagen akár 450 000 eurós végkielégítést fizet alkalmazottainak, ha önként távoznak (Autószektor)
A Volkswagen wolfsburgi központja. Fotó: VW A Volkswagen belsőleg bejelentette azokat a feltételeket, amelyek mellett az alkalmazottak korán elhagyhatják a céget. A SPIEGEL információi szerint egy belső táblázat szerint 17 700 eurós végkielégítésre számíthat, aki a legalacsonyabb bércsoportban dolgozott öt évnél rövidebb ideig. Ha több mint 20 éve
máj. 9
16:24
Csok Plusz: átlagosan 26 millió forint jut egy igénylésre (Üzletem)
A befogadott Csok Plusz kölcsönkérelmek összege meghaladja a 83 milliárd forintot, a konstrukció iránt 2024. január–áprilisban több mint 3100 házaspár érdeklődött – tájékoztatott Vitályos Eszter kormányszóvivő.
máj. 9
16:24
Oroszországba csempésztek volna két Tesla Cybertruck kisteherautót (Villanyautósok)
A litván határőrök meghökkentő fogása.
máj. 9
16:24
Két év múlva jöhet az új Gyűrűk Ura-film Gollammal a főszerepben (Telex)
A filmet a Gollamot alakító Andy Serkis rendezi, Peter Jackson producerként vesz részt a projektben.
máj. 9
16:26
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Teljesen átalakul a Magyar Honvédség (Magyar Hírlap)
A fiatalokhoz úgy szólt: ha úgy döntenek, hogy ehhez a folyamathoz csatlakoznak, személyes életükben is jó döntést hoznak.
máj. 9
16:30
Messzire küldte Zelenszkij az ukrán fegyveres erők volt parancsnokát (HírTV)
Vlagyimir Zelenszkij államfő elbocsátotta a katonai szolgálatból Valerij Zaluzsnijt, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnokát, egy másik rendelettel pedig Ukrajna londoni nagykövetévé nevezte ki - derült ki az elnöki honlapon csütörtökön közzétett rendeletekből.
máj. 9
16:30
Baromfi Világnap: május 10-e a baromfis szakma ünnepe (Agroinform)
Tovább erősödik az ágazat szerepe.
máj. 9
16:30
A debreceni diákok diadalmaskodtak az SMC versenyén (autopro)
Eldőlt, ki volt a legjobb a Techtogether X Simulation of Mechatronics Challenge versenyen.
máj. 9
16:30
Nem engedték érettségizni a TV2 kőgazdag sztárját, kiakadt az iskolára – "A fejemhez vágta, hogy úgyis lesz miből megfinanszírozni" (SzMo)
Bárány Aurél szerint hátránya származott abból, hogy szerepelt a tévében, és nagy vagyona van, de ő arról nem tehet, mert beleszületett.
máj. 9
16:30
Visszatérnek a fagyok, ebben az országrészben nagyon hideg lesz a hajnal, mutatjuk, hol kell a nagykabát (Promotions)
Néhol kifejezetten csípős lesz a péntek reggel, talajmenti fagy is előfordulhat.
máj. 9
16:30
"Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről" (Magyar Hírlap)
Szentkirályi Alexandra változást sürget.
máj. 9
16:30
Belépett a politikába Barron Trump, Donald Trump legfiatalabb fia (Mandiner)
Újabb nagy politikus dinasztia van kialakulóban?
máj. 9
16:30
Megint vizsgálnia kell a GVH-nak, hogy valósak-e a rezsiboxban szereplő számok az MVM-es gázszámlákon (Telex)
Az MSZP-s Tóth Bertalan azért fordult a GVH-hoz, mert szerinte a családok nem is takarítanak meg annyit a rezsicsökkentéssel, mint amennyi a számlákon szerepel.
máj. 9
16:30
Közösen folytatja útját két budapesti csúcsgasztronómiai szereplő (Roadster)
A két csúcsgasztronómiai szereplő összefogásának első lépése egy vadonatúj étlap.
máj. 9
16:32
Alig várom már a hazánkban járőröző kínai rendőröket (Mandiner)
Legyen már végre itt is rend, amolyan kínaisra szabott, ne csak Pekingben!
máj. 9
16:36
Okos súlyzó súly nélkül – különleges otthoni edzést ígér a GymBars PRO (Rakéta)
A GymBars Pro a gyártó ígérete szerint egy komplett "hordozható okos konditermet" ad a felhasználók kezébe.
máj. 9
16:36
Bóka János: Az Európa-nap kontinensünk egységéről és békéjéről szól (Magyar Hírlap)
A magyarok készek hozzájárulni ahhoz, hogy az EU megküzdhessen az előtte álló problémákkal.
máj. 9
16:36
A kormány feladata, hogy támogassa a logisztikai szolgáltatások fejlesztését (Demokrata)
A helyettes államtitkár úgy vélte, a gazdaság újraiparosítását át kell értékelni.
máj. 9
16:36
Portugália nagyon is támogatja Ukrajna EU-tagságát (Mandiner)
Portugália külügyminisztere szerint Ukrajna uniós csatlakozása megoldja az élelmiszer-problémát.
máj. 9
16:36
Nigéria elutasítja a Binance vezérigazgatójának megvesztegetési vádját (BitcoinBázis)
A nigériai hatóságok szerdán visszautasították a Binance vezérigazgatójának állításait, amelyek szerint nigériai tisztviselők megvesztegetést kértek a vállalattól. A hatóságok szerint
máj. 9
16:38
Európai Hazafi Díjat kapott Koncz Zsuzsa (Mandiner)
Nagy volt a verseny az énekesnő és Magyar György között.
máj. 9
16:42
Putyin utasította a vezérkart: készüljenek (ATV)
"Mivel Fehéroroszország területén nem stratégiai nukleáris fegyverek állomásoznak, ezúttal felajánlottuk barátainknak, szövetségeseinknek, és a fehérorosz elnök is kérte, hogy részt vehessenek a gyakorlat egyik szakaszában. Rendszeresen tartunk ilyeneket" - mondta az orosz elnök.
máj. 9
16:42
Új, vízalapú akkumulátor, akár elektromos járművekhez is (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
máj. 9
16:42
Nagyon nem mindegy, mivel együtt esszük a tojást (Magyar Hírlap)
Több panaszt is okozhat.
máj. 9
16:42
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt (MMonline)
Újra beindult a lakossági hitelezés az Ersténél. Az első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a két és félszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya. A Babavárónál 39 százalék, a személyi kölcsönöknél 63 százalék a növekedés. Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd for
máj. 9
16:42
A zuglói óriásberuházás kivitelezőjének meg kell állapodnia az önkormányzattal, különben nem fizet neki az állam (Telex)
Hadházy Ákos a Transparency International segítségével kiperelte a 244 milliárdos szerződést, amit Tiborcz István üzlettársa kötött az állammal. Kiderült, a zuglói önkormányzat tárgyalási pozíciója sokkal jobb, mint ahogy eddig hitték.
máj. 9
16:42
Köszöntötték a Szakképzési Centrum legjobbjait (Nyíregyháza)
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum iskoláinak 41 tanulóját hívták meg a hétfői hagyományos tanév végi díjátadó ünnepségre, ahol az országos szakmai és tanulmányi verseny legjobbjait köszöntötték.

Keresés