2024. május 9. csütörtök

máj. 9
16:42
Megrendítő tény! Kutatások szerint szinte biztos, hogy minden 50. embernél kialakul az Alzheimer-kór új típusa (Sassy)
Genetikai demenciának hívják, és rengeteg embert érint. Köztük van Chris Hemsworth is.
máj. 9
16:48
A kormány szent tehenét veszélyeztetheti egy friss bírósági döntés (Azenpenzem)
A bíróság versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el annak kiderítésére, hogy az MVM számláiban a kormányzat által elvárt rezsiboxban valóban hazugság szerepel-e. A döntés egyelőre csak szóban hangzott el, így a GVH alighanem még bízik abban, hogy eredeti álláspontját nem kell megváltoztatnia.
máj. 9
16:48
Sterbik Árpád otthon gyógyul tovább (Magyar Hírlap)
A sikeres műtétnek köszönhetően elhagyhatta a kórházat.
máj. 9
16:48
A kormány támogatja az önellátás erősítését az élelmiszeripar területén (Demokrata)
A Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. új üzemet hoz létre a pátyi telephelyén, közölte Illés Boglárka.
máj. 9
16:48
Akcióba lépett az orbáni polip, és máris beszippantott egy népszerű családi célpontot (Nyugati Fény)
A Zobori Élménypark
máj. 9
16:48
A térségfejlesztés modellje a szakképzés (Nyíregyháza)
Együttműködések Nyíregyházán a szakképzett munkaerőért címmel tartottak szakmai fórumot május 8-án a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Digitális Közösségi Alkotóműhelyében. Ma Magyarország a világ ötödik helyén szerepel a gyártási csúcstechnológiában, ehhez szükség van a korszerű, megújult szakképzésre, arra, ami Nyíregyházán is elérhető – erről besz
máj. 9
16:51
Hiába tiltották ki, mégis fellép Ócsán Koltai Róbert (Blikk)
A helyi református közösség meghívására mégis felléphet Ócsán Koltai Róbert.
máj. 9
16:54
Holttestet találtak egy kigyulladt házban Szolnokon (Magyar Hírlap)
A tűz keletkezési okának feltárása érdekében a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indít.
máj. 9
16:54
Ágh Péter: A kistelepülésekre erőforrásként kell tekinteni (Demokrata)
"A kormány a jövőben is fejleszteni fogja a kistelepüléseket."
máj. 9
17:00
Moszkva szerint terrorizmusra bujtogatja Kijevet az EU külügyi szóvivője (ATV)
Terrorizmusra bujtogatja Kijevet az EU külügyi szolgálatának szóvivője, amikor arról beszél, hogy Ukrajnának jogában áll csapást mérni a Krími hídra - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.
máj. 9
17:00
Ennek a Citroënnek sehol nincs vége! (Autónavigátor)
Elsőre egy jobban sikerült átverésnek tűnik, azonban a Relay Back to Back valóban megtalálható a Citroën brit konfigurátorában. A koncepció
máj. 9
17:00
Takács Kincső országkvótát szerzett (Magyar Hírlap)
A Párizsban induló magyar csapat a hazai válogatók alapján áll majd össze.
máj. 9
17:00
Bemutatjuk a férfit, aki három hónapon át nem volt WC-n (naphire.hu)
Ijesztő felvételeken mutatták meg, hogyan nézhet ki a székrekedés extrém esete.
máj. 9
17:00
Bencsik András és az MTVA egyik riportere a Kínai Kommunista Párt propagandacsatornáján tűnt fel (Media1)
A Demokrata című lap főszerkesztője és a magyar köztévé riportere is elemzőként szerepelt a CGTN-en.
máj. 9
17:00
Görög Zita autójára kerékbilincset tettek, miközben az Adom a napom forgatásán volt (Sassy)
A modell csütörtök délután az Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy milyen váratlan dolgok történtek vele eddig aznap. Kerékbilincset kapott.
máj. 9
17:00
Álláshirdetőket vizsgált a NAV (Gyulatelevízió)
Annak, aki sikeresen pályázik egy új állásra, a munkalehetőség mellett az is fontos, hogy szabályosan foglalkoztassák, hiszen az alapozza meg társadalombiztosítását. Mivel a jogszerű foglalkoztatás különös jelentőségű az államháztartási bevételek szempontjából is, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzi a munkáltatók gyakorlatát. Az elektronik
máj. 9
17:02
Az Európai Parlament elnöke üres terem előtt beszélt (Magyar Hírlap)
Roberta Metsola korábban csütörtökön közölte, hogy megérkezett Kijevbe.
máj. 9
17:02
Egyszerűen imádja a Fidesz a Magyar Péter-ellenes nadrászíjas plakátokat (naphire.hu)
Miskolcon is kihelyezték a korábban Debrecenben már bemutatott plakátokat.
máj. 9
17:06
Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP bankszámláinál (Bank360 blog)
Több millió OTP-ügyfél szembesül most az arról kapott üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be az átutalásokra, amit azonban  a számlatulajdonosok bármikor módosíthatnak.
máj. 9
17:06
Edukációs TikTok kampányt indított a SopronFest (Digital Hungary)
Magyarország legújabb fesztiválja, a SopronFest május 11. és 19. között 75 helyszínen 300 programmal várja az érdeklődőket, a pünkösdi hosszú hétvégre pedig 60-70.000 vendéget várnak a Hűség Városába. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A
máj. 9
17:12
Versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el a bíróság az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban (Adózóna)
A szóban kihirdetett ítélet alapján a Fővárosi Törvényszék helyt adott Tóth Bertalan kereseti kérelmének és versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el abban a perben, amelyet a parlamenti frakcióvezető kezdeményezett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntésével szemben, olvasható a GVH honlapján. Tóth Bertalan az MVM számlázási gyakorlatáv
máj. 9
17:12
Elektromos légitaxit fejlesztenek Rász el-Haimában (ProfitLine)
Az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haima Közlekedési Hatósága (Rakta) és Rász el-Haima Turisztikai Hivatala (Raktda) szerdán szándéknyilatkozatot írt alá a Skyports Infrastructure (Skyports) vállalattal az elektromos légitaxi szolgáltatásokhoz szükséges vertiport infrastruktúra fejlesztéséről - tájékoztatta az MTI-t a Raktda magyarországi képvi
máj. 9
17:12
Ritkán látunk ilyen ellenséges felvásárlási kísérletet a bankszektorban, jó eséllyel ez is meghiúsul (Portfolio)
A spanyol kormány ellenzi az ország második legnagyobb bankjának, a BBVA-nak a nála kisebb versenytársára, a Sabadellre tett ellenséges felvásárlási ajánlatának a megvalósítását - közölte Carlos Cuerpo gazdasági miniszter a Reuters szerint csütörtökön. A hír azt valószínűsíti, hogy a BBVA kísérlete hiábavaló, ennek megfelelően a BBVA részvényárfoly
máj. 9
17:12
Segédanyagokkal segíti az NVI a szavazatszámláló bizottságok munkáját (ATV)
Választási tájékoztató füzetek és videós segédanyagok is segítik a szavazatszámláló bizottságok felkészülését a június 9-i európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választásokra - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön.
máj. 9
17:12
"Sajnos csak kevés idő adatott meg nekik" – Nyertes Zsuzsa megtörten beszélt Tunyogi Bernadett és az elhunyt Soponyai Géza házasságáról (SzMo)
A színésznő elárulta, hogy kolléganője mindent megtett a férjéért, aki tökéletes társa volt.
máj. 9
17:12
Magyarországon is bárhol felbukkanhat ez a mérgespók, szörnyű tüneteket okoz a marása (Promotions)
Senki nem szeretné megtapasztalni, akinek mégis sikerül, borzalmas élményekkel "gazdagodik".
máj. 9
17:12
Ez az a dolog, amelyről soha nem mond le Katalin hercegné (Magyar Hírlap)
Ezt a szigorú szabályt mindig betartja.
máj. 9
17:12
Biden egy izrael-gyűlölő aktivistát nevezett ki speciális tanácsadójává (Mandiner)
Izrael-ellenes folyamatok a Fehér Házban.
máj. 9
17:14
Sokkoló videót tettek közzé az adácsi vonatbalesetről (Mandiner)
A balesetről egy brutális felvétel került a Tények birtokába.
máj. 9
17:15
Jelentősen lassult az ingatlanok drágulása (Piac és Profit)
A márciusi 1,7 százalékos havi drágulási ütem áprilisban 0,3 százalékra mérséklődött országos viszonylatban, a budapesti közel 1,5 százalékos áremelkedés pedig 0,8 százalékra lassult. Az ország három régiójában pedig árcsökkenés volt megfigyelhető az előző hónapban.
máj. 9
17:16
Vidnyánszky Attila zsarnoki vezetése majdnem megnyomorított két színészt (Mandiner)
Nem alkalmas a Nemzeti Színház élére. Se kultúra, se méltóság, se tisztesség nem maradt benne.
máj. 9
17:18
30 óra és hatalmas napkitörés éri el a Földet (Portfolio)
Péntek éjjel, szombat hajnalban érheti el a nagyenergiájú részecskefelhő a Földet - írja az Időkép.
máj. 9
17:18
Megérkezett a nagy bejelentés Szoboszlai Dominikkal kapcsolatban, de titkolózás még így is van (Femcafe)
Szoboszlai Dominik egyre jobban a figyelem középpontjába kerül. Ugye közeledik a labdarúgó Európa-bajnokság is, de most a korgó hasú rajongók kerülnek a középpontba.
máj. 9
17:18
Zseniális programmal robbantja be a nyarat Pécs városa! (Glamour)
Idén nyáron nyolcadik alkalommal rendezik meg a Zsolnay Fényfesztivált Pécs belvárosában, ahol már harminc különböző helyszínen várják a látogatókat július 4-7. között. Az idei programsorozat fő tematikája az 50 éves Rubik-kocka előtt tiszteleg, de a fényfestő művészek alkotásaiból nem maradhat ki az egyre inkább teret hódító mesterséges intelligen
máj. 9
17:18
"Gabrielládhoz elgyere, mert meghal a vágytól" – Batsányi János és Baumberg Gabriella szerelme (WMN)
"A sokszor csalódott férfiúnak van egy őrző angyala, ki megérti, ki elsimítja homloka komor redőit s kiről elmondhatja: mindenben csalódtam, csak ő benne nem; ez Gabriella. Szeretetük egymás iránt nem csökken, a jó egyetértést köztük soha semmi sem zavarja meg, hajuk ősz már, testük roskatag, de szeretetük a régi" – írta Szinnyei József Batsányi Já
máj. 9
17:18
Munkaerő-közvetítő alkalmazáson hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV - Repkedtek a bírságok (Növekedés)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal.
máj. 9
17:18
A Litecoin lehagyta a Bitcoint, kétszer annyian választották a tranzakciókhoz (BitcoinBázis)
A Litecoin (LTC) iránti kereslet ugrásszerűen megnőtt, ahogy a felhasználók a Bitcoin helyett egyre inkább az LTC tranzakciót választják. A
máj. 9
17:18
„Valótlanul állítottuk, hogy nonszensz” – Mészáros Lőrincék helyreigazíttatnák a Forbes véleménycikkét (Media1)
Olyanra próbálja használni a Mészáros Csoport a helyreigazítás intézményét, amire az egyáltalán nem való.
máj. 9
17:24
Időjárás: Talajmenti fagyra figyelmeztet a HungaroMet (Agroinform)
Ráadásul a következő napokban egyre több helyen jelent majd gondot az aszály.
máj. 9
17:24
Távozott a Telekom Veszprém cégvezetője (Magyar Hírlap)
A bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő bakonyiak a dán Aalborg HB együttesével szemben alulmaradtak a BL negyeddöntőjében.
máj. 9
17:24
Latorcai Csaba: A hitet elvenni nem lehet, csak elveszíteni (Demokrata)
"Ma különösen fontos hittel és reménnyel nézni a jövőbe" – mondta az államtitkár.
máj. 9
17:24
A kézművességhez vezető út (Autószektor)
Kerámia Fezből, szőnyegek Ouarzazate-ból, tujafa-intarziák Essaouirából – a gazdag kultúrának, amelyről Marokkó világszerte híressé vált, a hagyományos kézművesség a megalapozója. Az őshonos berber kultúra tradicionális módszerei egy olyan büszke örökség részét képezik, amely ma is él a városok és falvak minden szegletében. Ugyanakkor az ország fol
máj. 9
17:24
Halálos betegen kapott ajándékba egy győzelmet az ember, aki az elsők között hitt a Ferrariban (Racingline)
Napra pontosan 75 évvel ezelőtt halt meg Carlo Felice Trossi, akire Enzo Ferrari később hálával gondolt vissza.
máj. 9
17:24
Ordenáré hisztit rendezett a pedofil bűnöző a magyar bíróságon (naphire.hu)
Felügyeletére bízott sértetteket zaklatott szexuálisan és bántalmazott a vádlott. Tizennegyedik életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellene a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. május 9-én megtartott nyilvá
máj. 9
17:26
Az ukrán parlament véglegesítette a mozgósítás elkerüléséért járó pénzbírságok mértékét (Magyar Hírlap)
Az előterjesztést 256 képviselő támogatta az elfogadáshoz szükséges 226 helyett.
máj. 9
17:30
Komoly feltételeket szabtak: csak így járőrözhetnek hazánkban a kínai rendőrök (Blikk)
Újabb fontos információk derültek ki a hamarosan Magyarországon járőröző kínai rendőrökkel kapcsolatban. Nemcsak nem intézkedhetnek majd magyar kollégák nélkül, de még bilincset sem használhatnak.
máj. 9
17:30
Lecsapott a NAV, repültek a bírságok (Portfolio)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal.
máj. 9
17:30
A Schaeffler Csoport a vártnál jobb eredménnyel zárta az első negyedévet (autopro)
2022-ben több mint 1250 szabadalmi bejelentést tett.
máj. 9
17:30
Véglegesítette a mozgósítás elkerüléséért járó pénzbírságok mértékét az Ukrán Parlament (ATV)
Az ukrán parlament csütörtökön végleges, azaz második olvasatban elfogadta a mozgósítás, illetve a katonai nyilvántartásba vétel elkerüléséért kiszabható pénzbírságokról szóló törvényjavaslatot - hozta nyilvánosságra Jaroszlav Zseleznyak ellenzéki parlamenti képviselő.
máj. 9
17:30
Milyen kávét igyunk reggel, délután és este? (Magyar Hírlap)
Érdemes betartani néhány szabályt.

Keresés