Húsz éve más volt Még a gazdasági világválság előtt vagyunk pár évvel. A lehető legnagyobb fordulatszámon pörög az ingatlanpiac, boldog-boldogtalannak szórják a hiteleket, így mindenki autót is vesz. Persze újat, szalonból, nullásra, "kistörlesztővel". Bejön az uniós rendszám, májustól búcsúzunk a trikolortól. Ekkor a JL kezdetű rendszámok voltak s
"Ami most Magyar Péter körül zajlik, ugyanaz történt Vonáékkal, Jakab Péterrel, a Momentummal vagy Gyurcsányékkal" – mutatott rá a Fidesz–KDNP EP-listavezetője.
A múlt hónapban a Microstrategy, mint az üzleti intelligencia úttörő vállalata 122 Bitcoinnal gyarapította eddig is tekintélyes Bitcoin-állományát. A szakértők
A hőmérsékleti beállítások mellett a klímaberendezések tisztítására és az egyes helyiségek rendszeres szellőztetésére hívta fel a figyelmet Noszek László főorvos. A Kistarcsai Flór Ferenc Kórház Fül-Orr-Gégészeti Osztályának vezetője az InfoRádióban elmondta: ha a környezetünkben megjelenő allergéneket felkavarja a berendezésekből kiáramló levegő,
A japán miniszterelnök brazíliai látogatásán a két ország megállapodott pénteken abban, hogy együttműködve fokozzák erőfeszítéseiket a klímaváltozás elleni küzdelemben és az Amazonas-vidéki esőerdők védelmében, amihez Tokió anyagilag is hozzájárul. Kisida Fumio és Luiz Inácio Lula da Silva aláírt egy Zöld Partnerségi Kezdeményezés című, átfogó együ
A találkozót követő közös sajtótájékoztatón a japán miniszterelnök fogadkozott, hogy hazája nagyban hozzá fog járulni a karbonsemleges világ megvalósításához. A brazil elnök több befektetést sürgetett a zöldenergiával foglalkozó vállalkozásokba.
A veszprémi drukkereknél elpattant a húr a Bl-kiesést követően, tüntetést szerveznek az edző kirúgásáért, de a klubvezetést is elküldték páran ... oda.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta januárban, hogy a gyakorlatsorozat fenyegető Oroszországgal szemben, nemrégiben pedig azt, hogy "ez a hidegháborús gondolkodásmódhoz való végleges visszatérés".
Bár a legutóbbi gyűlésen nem született döntés a Forma-1 pontrendszerének megváltoztatásáról, ez nem azért történt, mert lesöpörték volna a napirendről.
2024-ben befejezi a középiskolát az az évfolyam, amely 2020-ban az új Nemzeti Alaptanterv alapján kezdte meg tanulmányait, így nemcsak a felvételi, hanem az érettségi is komoly átalakuláson megy majd keresztül. Ezeket szedtük egy csokorba. Pénteken a nemzetiségi nyelv- és irodalom tárgyakkal már elindult az érettségi, de a java csak hétfőtől kezdőd
Az izlandi parlament új törvényt fogadott el, amely megtiltja a vállalkozásoknak, hogy lakóháznak minősülő egységeket rövid távú bérletre kínáljanak platformokon, mint az Airbnb, reagálva ezzel az országban tapasztalható lakásár-emelkedésre és a turisztikai szálláshelyek túlkínálatára - írta meg az Iceland Review.
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start.
A Hálózati energiatárolók telepítése energiapiaci szereplőknél című pályázat nyerteseinek figyelniük kell arra, hogy a hálózati tárolók telepítése és üzemeltetése a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) engedélyéhez kötött - hívta fel a figyelmet a hivatal pénteki közleményében.
A hétvége további részében és még hétfőn is nyárias melegben lehet részünk. Vasárnap elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar, majd átmeneti szünet után kedden ismét nedvesebb és hűvösebb léghullámok érkeznek fölénk - írja a HungaroMet Zrt.
Szerinte az EP-választással nem vállalt olyan sokat a Tisza Párt politikusa, de abban, hogy önkormányzati helyekért indulnak, sokféle csapdahelyzetbe kerülhetnek.
Nyíregyházán folytatta választási kampányát Orbán Viktor miniszterelnök. Azért ment, hogy megkérje Ferit, induljon újra a városvezetői székért. Kovács Ferenc polgármesterre gondolt természetesen, nem pedig a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferencre.
A katasztrófavédelem közlése szerint elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki heves zivatarok veszélye és katasztrófát okozó széllökések miatt a HungaroMet.
A megtakarítással rendelkező magyar lakosság 48%-a alkalmanként tesz félre, a rendszeresen megtakarítók pedig általában havonta és körülbelül 80 ezer forinttal tudják növelni megtakarításukat – derült ki az MBH Csoport reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság befektetési, megtakarítási szokásait vizsgálta.
Az Andrássy úton nyitott üzletet az ökotudatos, kifinomult öltözékeiről már világszerte ismert divatmárka, az Aeron - így felsorakozva a Gucci, a Loius Vuitton és a Max Mara üzletei mellé.
Rene Russo 1992-ben a Halálos fegyver 3. című akciófilmben Mel Gibsonnal és Danny Gloverrel játszott, majd az 1998-as negyedik részbe is visszatért, ezt követően pedig sikeres karriert futott be. Kíváncsi vagy, hogyan fest napjainkban a színésznő?
Igazi csemege a Nemzeti Múzeum időszaki kiállítása, a Magyar Menyasszony, amely 500 évre visszamenően mutatja be a nők helyzetét, szerepét, életkörülményeit. Megismerhetünk a tárlaton ötven különleges sorsot, és a házasságkötésükhöz valamiképpen kapcsolódó tárgyakat is. Három asszony felkavaró történetét mutatjuk be.
Mint írták, a június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között. Budapest és Tapolca között naponta kétóránként Kék Hullám expresszvonatok közlekednek, amelyek Balatonfüredig csak Budapest-Kelenföldön, Székesfehérváron és
A gyári dokumentáció itt-ott hiányos volt, ezért a felújítást végző szakemberek korabeli fényképekre és visszaemlékezésekre támaszkodtak, a végeredmény viszont pontosan tükrözi az ötvenes évek Magyarországának közlekedését.