A Sophos közzétette éves “State of Ransomware 2024” felmérési jelentését, amely szerint a medián váltságdíj-kifizetés 500 százalékkal nőtt az elmúlt évben az előzőhöz képest. A váltságdíjat kifizető szervezetek átlagosan 2 millió dolláros kifizetést jelentettek, szemben a 2023-as 400 ezer dollárral. Azonban a váltságdíjat csak a költségek egy
Július elsejével Magyarország veszi át a stafétabotot az Európai Unió Tanácsában, az EU-elnökség a jelenlegi politikai és gazdasági környezetben, és az úgynevezett intézményi átmenet idején különösen izgalmas kihívás, Magyarország felkészülten áll a feladat előtt - írta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára szombaton a Facebook-oldal
Andrea Kimi Antonelli mégsem mutatkozik be a Forma–1-ben már az idén májusban, helyette folytatja a tesztelést, és a jövő héten Mick Schumacherrel lép pályára.
Az eset P1-es, vagyis az életet veszélyeztető szintű volt. A jelentésben az is szerepel, hogy mire megérkeztek, Magyar Péter ismeretlen helyre távozott.
"Kimondhatjuk, hogy a NATO komolyan készül egy lehetséges konfliktusra velünk" – árulta el a véleményét Marija Zaharova a magyar vezetésű NATO-hadgyakorlatról.
Hihetetlen szoros lett a Kanári-szigetek Rally élmezőnyének állása a záró Power Stage előtt, a győzelemért Yoann Bonato és Mathieu Franceschi, a harmadik helyért azonban négyen fognak megharcolni.
Az amerikaiak előfinanszíroznák, Európa a befagyasztott orosz vagyonok nyereségéből törlesztene. Már júniusban leütnék a megállapodást, de Európa orosz ellenlépésektől tart.
Az éticsigák és a meztelen csigák rengeteg kárt tudnak okozni a kertben, és van egy bizonyos dolog, amit ha rendszeresen csinálunk, csak még több fog megjelenni belőlük, éppen ezért érdemes változtatni ezen a kerti rutinon.
"Amikor egy nő emberi méltóságát megsérted, minden nőét megsérted, amint minden férfiét is, köztük a sajátoddal. Nota bene, b@zdmeg" – írta a feminista szerző a Facebook-oldalán.
Michelisz Norbert nem úszta meg simán a rajtot a TCR World Tour második marrakesi futamán. Sérült autójával végül a 11. helyen ért célba, de legveszélyesebb riválisa nála is rosszabbul járt.
Egyik munkavállalónk, aki már 40 éve vegyésztechnikusként dolgozik a laborban a cégnél, és még három éve van az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig, beteg lett. Már nem fogja megkapni az orvosi alkalmasságit, mert az orvos alkalmatlannak találja a munkakör ellátására (Parkinson-kórja van, a bal keze reszket, nem bír állni stb.). A munkavállaló nem
Az ügyfélkiszolgálás egységesítése érdekében az MVM Csoport tulajdonában álló E.ON Áramszolgáltató Kft. beolvad az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-be. Ezzel 2024. július 1-jétől az MVM Next az országban egyedülálló módon, egységes márka alatt szavatolja a földgáz- és a villamos energia egyetemes szolgáltatást az ügyfeleknek - közölte az MVM Next
A mi feladatunk az, hogy segítsük a magyarországi németeket és a többi nemzetiséget is abban, hogy az őket ért traumát fel tudják dolgozni - mondta a politikus.
A Ferenciek terén a füsttel kísért installáció valakit kicsit jobban megijesztett az átlagosnál, de a város többi pontján zavartalanul lehetett gyönyörködni a fényfestésben.
A francia EOS Technologie cég bemutatta legújabb „kamikaze” drónját, a Veloce 330-at, amely akár 248,55 mérföld/órás sebesség elérésére is képes. A drón állítólag 31 mérföldet tett meg 16 perc alatt.
A Nemzeti Színház igazgatója szerint Udvaros Dorottyának a Törőcsik Mariéhoz hasonló szerződésmódosítást ajánlott, de Udvaros "régóta politikai dimenzióba emelte az itt létét".
A Hálózati energiatárolók telepítése energiapiaci szereplőknél című pályázat nyerteseinek figyelniük kell arra, hogy a hálózati tárolók telepítése és üzemeltetése a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) engedélyéhez kötött - hívta fel a figyelmet a hivatal pénteki közleményében.
Sokáig gondoltuk, hogy nincs Szex és New York Samantha Jones nélkül, de ez a 2020-as években berobbanó And Just Like That... spin-off sorozatban sajnos másképpen alakult. Nézzük, hogy néz ki a karakter színésznője, Kim Cattrall most!
A környezet reakciói nélkül, önmagában is óriási teher, ha az ember nem tudja kimondani: édesanyám. Hát még amit az ember ezért a külvilágból kap Pedig ideje lenne lebontani a "minden anya mindenképpen szent" mítoszt – vallja olvasónk, Anna. Az ő novellája következik.
A holokauszt áldozataira emlékező Élet menete miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap várhatóan 15.10-től a Dohány utca – Síp utca – Rákóczi út – Thököly út – Baross tér, Keleti pályaudvar útvonalon.