2024. június 20. csütörtök

jún. 20
10:15
Elcsalta a bíró a német–magyar meccset? (Blikk)
Két meccs, két vereség a magyar válogatott eddigi mérlege a foci-Eb-n. Svájctól simán kikaptunk, a németek elleni mérkőzés viszont alapvetően nem volt rossz, csak a győzelem hiányzott. És ez nem is feltétlenül csak a nemzeti válogatottunkon múlott.
jún. 20
10:15
Ezek most a legnépszerűbb motorok (ProfitLine)
A jó idő beköszöntével kilőtt az érdeklődés a használt motorbiciklik iránt, és látszólag ebben a kategóriában kevésbé árérzékenyek is a vásárlók. A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, mely márkák és modellek a legnépszerűbbek, beleértve a szóban forgó kétkerekűek átlagárait is.
jún. 20
10:15
Mostantól sokkal gyorsabban lehet megszerezni ezt a jogosítványt: sok magyar örülhet (Pénzcentrum)
Az érdekképviseletek, köztük a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, régóta küzdenek a hivatásos gépkocsivezetővé válás feltételeinek könnyítéséért és az adminisztratív terhek csökkentéséért. Árvay Tivadar, az egyesület főtitkára az Inforádiónak nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy az új szabályozások milyen előrelépéseket jelentenek.
jún. 20
10:15
Fotó bizonyítja: már nem rejtőzik, visszatér a Jobbik nagyágyúja (ATV)
Szabó Gábor a Facebookon jelentette be: rendet fognak tenni a Jobbikban. A párt korábbi háttéremberét éppen a jelenlegi elnök, Gyöngyösi Márton távolította el a vezetésből, ám a választásokon elért tragikus eredmény meggyengítette, és információink szerint egyedül maradt a Jobbikban. Már azt is sejteni lehet, ki lesz a kihívója a június végi tisztú
jún. 20
10:15
Bruce Willis lányát gyermekpornográfiával vádolják (Magyar Hírlap)
Hatalmas a felháborodás.
jún. 20
10:15
Az FBI segítségével fogtak el egy nagytarcsai drogkereskedőt (Demokrata)
A férfi 2021 és 2023 között kontinenseken átívelő drogkereskedelmet folytatott a dark web több piacán.
jún. 20
10:15
Nagy zajt csaptak a magyarellenes politikusok az Európai Parlamentben – megérkezett rá a válasz is (Mandiner)
A szlogen és a prioritási sorrend sem felel meg egyeseknek.
jún. 20
10:15
Gátlástalanul támadnak a csalók: rengeteg ember van veszélyben az Eb és az olimpia alatt (naphire.hu)
Nemcsak a szurkolók, a kiberbűnözők is várják a nagy sporteseményeket, hiszen a futball Eb és az olimpia újabb csalási lehetőségeket nyit meg előttük: a informatikai biztonsági termékeket fejlesztő és forgalmazó ESET szakértői szerint mivel ezek a sportesemények világszerte több milliárd nézőt vonzanak, a csalók gyakran elhitetik az emberekkel, hog
jún. 20
10:15
Egy londoni piacon már Bitcoinnal is lehet fizetni (KriptoMagazin)
Az 1930-ban alapított, ikonikus londoni Tooting Market már elfogadja a Bitcoin-fizetéseket, amit egy Bitcoin-rajongó, Hashley Giles harcolt ki. Egy június 18-i Bitcoin-találkozót követően nyolc kereskedő az Egyesült Királyság első élelmiszerpiacán, elkezdte elfogadni a kriptovalutás fizetéseket. Ezek között vannak éttermek, bárok és egy bakelitleme
jún. 20
10:18
Most nagyot koppant, aki hitt a kormánynak: véglegesítették a befektetéseinkre kivetett átmeneti adót (Privátbankár)
A veszélyhelyzet ideje alatt átmenetileg fizetendő szociális hozzájárulási adó szép csendben végleges teherré vált.
jún. 20
10:21
Napenergia- és tárolási projekttel kezd együttműködést a MET Csoport és a német ToRa Szászországban (NRGreport)
A svájci MET Csoport 100 százalékos részesedést vett egy német projektcégben a ToRa GmbH-tól. A projektfejlesztés célja egy 62 MWp teljesítményű naperőmű és egy 60 MW / 240 MWh akkumulátoros energiatároló rendszer kialakítása a németországi Szászországban.
jún. 20
10:21
Újabb bizonyíték Katalin hercegné és Károly király különleges kapcsolatára (Glamour)
Katalin hercegné és Károly király között mindig is úgy tűnt, hogy jó a kapcsolat. Károly király nem csak elfogadta Vilmos választását, de kifejezetten támogatta őt, és Katalint, akit mindig is sokra tartott. A király imádja az unokáit, és a lehető legtöbb időt szeretne velük tölteni, tiszteli és rendkívüli édesanyának tartja Katalin hercegnét, és e
jún. 20
10:21
A MasterCardtól igazol vezetőket a magyar Barion (Márkamonitor)
1.3 millió eurós nyereséggel és közel 60%-os árbevétel-növekedéssel zárta a tavalyi évet az adatvezérelt fizetési megoldásokra specializálódott Barion. A közel egy évtizede alapított magyar fintech cég már jelenleg is több mint 15 országban szolgálja ki e-kereskedelmi partnereit, 2024-ben azonban a további közép-kelet-európai terjeszkedésen, ezen b
jún. 20
10:21
Gazdag történelemmel rendelkezik a legjobbnak választott, mesebeli olasz város (Hamu és Gyémánt)
A Jón-tenger partján fekvő, dél-olaszországi városkában időszámításunk előtt épült erődítményt is találunk. Milánó, Róma, Nápoly, Velence – jól ismert és turisták ezrei által látogatott olasz városok, ahonnan mindenki ismer legalább egy-két épületet, történelmi helyszínt. Olaszország azonban nem csak ezekből a népszerű nagyvárosokból áll:
jún. 20
10:21
Pofátlan lehúzás már a Balaton-átúszás is? Rengetegen háborognak, iszonyat drága a részvétel (Promotions)
Évről-évre egyre többe kerül, ezt már a Balaton és az úszás rajongói sem hagyták szó nélkül.
jún. 20
10:21
Intim sarok (Magyar Hírlap)
A szabadidő nemcsak a sport vagy a hobbi színtere, hanem a pihenésé, feltöltődésé is.
jún. 20
10:21
Rendületlenül emelkednek az üzemanyagárak (Transpack)
Mikor húzzák már be a kéziféket az üzemanyagárak. Csütörtöktől ismét többet kell fizetni a benzinért és a gázolajért.
jún. 20
10:21
Van egy meglepő ok, ami miatt a veterán Bitcoin tulajdonosok most kivárnak (BitcoinBázis)
A régi Bitcoin tárcák száma, kivéve a bálnákhoz tartozó tárcákat, minden idők legmagasabb értékét mutatja, míg az új címek 2018 óta a legalacsonyabb szinten vannak. Ez azt jelzi, hogy a Bitcoin tulajdonosok továbbra is felhalmoznak, mivel még mindig a magasabb árfolyamokra várnak, jegyezték meg a Swan Bitcoin és a CrossFi elemzői. A Look Into Bitco
jún. 20
10:21
Ne etessük a vízimadarakat! (Nyíregyháza)
Az alapvetően jó szándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése nemcsak felesleges, de tömegesen sodorja veszélybe és betegíti meg az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.
jún. 20
10:21
Rendszeres izomgörcsök: ilyenkor jelez magnéziumhiányt (EgészségKalauz)
A szervezet számára nélkülözhetetlen anyag a magnézium. Ha túl kevés van belőle, az számos kellemetlen, fájdalmas tünettel járhat együtt.
jún. 20
10:21
Mennyi számít túl sok időnek szex nélkül? A szakértők véleménye (Bien)
Vajon mások milyen gyakran csinálják? És nekünk nem kellene többször? Boldogabbak lennénk, ha több lenne a szenvedély?
jún. 20
10:24
Újra előtérbe kerülhetnek a value részvények? Interjú (Menedzsment Fórum)
A magyar részvények nem drágák, ráadásul értékalapúak, ami szép hozamot biztosíthat, miközben a nagy nemzetközi növekedési részvények már legalábbis nem olcsók. A részvények hatékony védelmet nyújthatnak az infláció ellen is. A kockázatot, árfolyamingadozásokat kevésbé jól tűrő befektetőknek kezdőlépésként a vegyes alapokat ajánlják. Interjú Dudás
jún. 20
10:27
Ezt várja a magyar gazdaságtól az MNB (Portfolio)
Fokozatos gazdasági élénkülés és jövőre elérhető inflációs cél - ez vár a magyar gazdaságra a Magyar Nemzeti Bank fris előrejelzése szerint. A júniusi infációs jelentést ma mutatta be a jegybank.
jún. 20
10:27
Figyelem! Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el több vármegyében (Agroinform)
Ebben a szárazságban a legkisebb szikrából hatalmas erdőtűz keletkezhet.
jún. 20
10:27
Sokáig tartott, de lenyomták a Microsoftot: most már ez a világ legértékesebb cége (Pénzcentrum)
A legértékesebb cég címe ugyan továbbra is a Szilícium-völgyben maradt, a gazdája viszont már nem a Microsoft névre hallgat. Az év elején az Nvidia megelőzte az Apple-t, majd kedden a Microsoftot is beelőzte piaci értékben, ezzel a világ legértékesebb vállalatává vált írja a 24.hu.
jún. 20
10:27
Pokorni a XII. kerületi turul-szoborról: Nem ez a legfontosabb kérdés (444.hu)
Az ősztől hivatalba lépő kutyapárti polgármester elvitetné, a Mi Hazánk elnöke masírozó Betyársereges videóval válaszolt erre.
jún. 20
10:27
Borzasztóan kiakadt Putyin legújabb húzásán az Egyesült Államok (ATV)
Oroszország prioritása a stratégiai partnerség megerősítése Vietnammal - jelentette ki csütörtökön Hanoiban Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök vietnami látogatása bírálatokat váltott ki az Egyesült Államok részéről.
jún. 20
10:27
Összeállt az idei Ördögkatlan programja: Ne hagyd ki a nyár legizgalmasabb kulturális kavalkádját (SzMo)
Mutatjuk a programokat!
jún. 20
10:27
Erős turbulencia a műtrágyapiacon (Agrofórum)
A karbamid ára június elején emelkedett, de most ismét csökken. A mész-ammónium-nitrát a gázárakkal együtt drágult. A kalcium-ammónium-nitrát műtrágya (Kas) árak emelkedésével azonban a gazdálkodók érdeklődése az elővásárlás iránt drasztikusan visszaesett. Ezzel szemben Németországban jelentősen olcsóbb lett a hamuzsír.
jún. 20
10:27
A Nyugat feláldozza Zelenszkijt, hogy Zaluzsnij vegye át a helyét (Magyar Hírlap)
Megvárják, míg Oroszország megszilárdítja sikereit a harctéren.
jún. 20
10:27
Bartus sem tudta megállni, hogy ne rúgjon bele a magyar válogatottba: "Gratulálok az újabb 0:2-es győzelemhez" (Mandiner)
"Becsüljük meg azt az egy gólt, amit eddig rúgtak, még múzeumba kerülhet a legfényesebb sikereinket megörökítő terembe" – írta az Amerikai Népszava újságírója.
jún. 20
10:27
Öt év után ismét aszfaltos pályákon rendezik meg a Székesfehérvár Rallyt – Versenykiírás (Racing)
Megjelent az Országos Rally Bajnokság negyedik versenyének versenykiírása, mely szerint a Székesfehérvár Rally 2019 után ismét aszfaltos pályákon kerül megrendezésre.
jún. 20
10:27
AI Forradalom: Mítoszrombolás a Business Festen (Fintech)
A Business Festen tartott panelbeszélgetésen a mesterséges intelligencia körüli hype-ról és mítoszokról beszélgettek a résztvevők.
jún. 20
10:30
"Egyáltalán nincs kizárva, hogy végül az oltár előtt kötünk ki" – Dobrády Ákos szerint a házassági papír sem tehetné teljesebbé a szerelmüket (Blikk)
Bár a kapcsolatuk Nikivel hivatalosan még nincs szentesítve, a boldogságuk így is teljes – véli Dobrády Ákos.
jún. 20
10:33
Futball: egészséges vagy ártalmas sportág? (WebBeteg)
A szabadidőben játszott labdarúgás kedvező hatásait, illetve egészségi állapotot veszélyeztető kockázatait a kutatók számos elemzésben vizsgálták.
jún. 20
10:33
Megkezdődött a CATL, BAIC és Xiaomi közös akkugyárának építése (autopro)
Megtörtént a pekingi akkumulátorcellás üzem alapkőletétele.
jún. 20
10:33
Baleset miatt lezárták az M7-est (Magyar Hírlap)
Árokba borult egy kamion Polgárdinál.
jún. 20
10:33
Megölték az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetőjét (Telex)
Az amerikaiak szerint Oszáma Dzsamal Mohamed Ibrahim al-Dzsanabi halála meg fogja zavarni az Iszlám Állam azon képességét, hogy információt szerezzen és terrortámadásokat hajtson végre.
jún. 20
10:33
Döbbenetes dolgokról vallott a szerelmet kereső Schmuck Andor: volt, aki már holtan látta volna (naphire.hu)
Az 54 esztendős Schmuck Andor már két váláson van túl, ám ennek ellenére nem mondott le arról, hogy megtalálja a szerelmet. Nemrégiben egy társkereső oldalra is regisztrált, ami ehhez ugyan nem segítette hozzá, de annyi bizarr története gyűlt össze, hogy úgy döntött, könyvet ír belőle.
jún. 20
10:33
Eljárást indított a Médiatanács Balázsék ellen, mert műtéti beavatkozásokkal viccelődtek (Telex)
A TV2 viszont az összes eljárást megúszta.
jún. 20
10:33
Gálaműsort tartott a Re-flex (Nyíregyháza)
A Re-flex Moderntánc Stúdió évzáró gálaműsorát idén a Vmkk  hangversenytermében a nagyszínpadán tartotta.
jún. 20
10:33
Megérkeztek a friss adatok, megnézheti hol mennyi jégeső esett az országban (Magro)
A május 27. és június 9. közötti időszak az elmúlt 6 év legviharosabb 2 hete volt, szinte minden nap kialakultak záporok, jégveszélyes zivatarok, helyenként szupercellák az országban. A zivatarokat és szupercellákat többfelé heves felhőszakadás, károkozó szél és különböző méretű jég kísérte. Az ország jelentős részén nagy mennyiségű csapadék hullot
jún. 20
10:39
Nagyon úgy néz ki, hogy nem szabadulunk ettől az adótól (Piac és Profit)
2023. július elseje óta a kamatjövedelmek után a 15 százalékos személyi jövedelemadó (szja) mellett 13 százalék szociális hozzájárulási adót (szocho) is kell fizetni. Eredetileg ez a veszélyhelyzet idejére volt csak érvényes, a Bankmonitor szakértői azonban kiszúrtak egy jogszabályváltozást, ami alapján nagyon úgy tűnik, véglegesen velünk marad a s
jún. 20
10:39
Megtalálta az okot a Fidesz, hogy miért nem akar a tagja lenni annak a frakciónak, amelyik lepattintotta (SzMo)
A Fidesz frakcióvezetője szerint a szélsőségesen magyarellenes román AUR párt felvétele miatt nem csatlakoznak az ECR szövetséghez. Pedig hetekig álltak sorban a felvételért.
jún. 20
10:39
Tíz érdekes sportág, ha kitörne a megszokottból (Magyar Hírlap)
Fedezzen fel kevésbé ismert sportokat.
jún. 20
10:39
Megszólalt az MNB: Nem tér vissza az inflációs hullám, jövőre gyorsul a gazdasági növekedés (Növekedés)
Éves átlagban az infláció idén 3,0–4,5, míg 2025-ben és 2026-ban egyaránt 2,5–3,5 százalék között alakulhat.
jún. 20
10:39
Orbánék mindenkit átvertek: Úgy tűnik, befellegzett Magyarország egyik legnagyobb üzemének (Nyugati Fény)
Vége
jún. 20
10:39
Pressman: 35 ország nagykövetsége sürgeti, hogy szüntessék meg az LMBTQ-személyek politikai motiváció miatti célponttá tételét (Telex)
A Budapest Pride alkalmából már többször adtak ki a melegeket támogató közös nyilatkozatot budapesti nagykövetségek, de az ideiben mondják ki először, hogy az LMBTQI-személyek megkülönböztetése politikai törekvés Magyarországon.
jún. 20
10:39
Megkezdődtek a záróvizsgák a Nyíregyházi Egyetemen (Nyíregyháza)
A Nyíregyházi Egyetemen 2024. június 19-e és 21-e között kerülnek megrendezésre a záróvizsgák, jelenléti formában. A három nap alatt 45 bizottságban 706 hallgató kezdheti meg a záróvizsgát és adhat számot tanulmányai során megszerzett tudásáról.
jún. 20
10:39
Elállt a szavunk Détár Enikő bikinis fotójától - 30 évet is letagadhatna! (Sassy)
A hatvanéves színésznő a fiatalabb korcsoportot megszégyenítő testet villantott. Kétségtelen, Détár Enikő kívül-belül ragyog.

Keresés