2024. június 20. csütörtök

jún. 20
22:39
Két magyar szurkolót garázdaságért vittek be Stuttgartban, el is kellett hagyniuk a várost (Telex)
A német hatóságok gyorsított eljárásban tárgyalták az ügyüket, hajnalig a rendőrőrsön volta a két garázda.
jún. 20
22:41
Cseh agrárvállalattal kötött megállapodást a Széchenyi István Egyetem (Magyar Hírlap)
A cég gyakorlati helyszínként támogatja hallgatók oktatását.
jún. 20
22:45
Legfőbb célunk az EU versenyképességének helyreállítása lesz (ProfitLine)
Az Európai Unió versenyképességének helyreállítása a legfontosabb prioritás a magyar uniós elnökség programjában - mondta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
jún. 20
22:45
Kevés az esélye a magyar csapatnak a továbbjutásra (Magyar Hírlap)
A skótok jelezték, nehéz lesz őket legyőzni vasárnap.
jún. 20
22:48
Schadl György: "Szökni természetesen nem állt szándékomban, nem is lett volna okom rá" (Blikk)
Schadl György szerint a bíróságon megerősítették, hogy anno nem állt szándékában elszökni Dubajba. Épp ezért furcsállja, hogy az ügyészség akkor erre alapozva tartotta fenn a letartóztatását. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar egykori elnöke a Magyar Péter–Varga Judit-féle hangfelvétellel kapcsolatban nyilatkozott.
jún. 20
22:51
Így tartsd távol a kertedtől a kullancsokat! (Agroinform)
A kullancs is jobbnak látja elköltözni a kertedből, ha ezeket a tanácsokat megfogadod.
jún. 20
22:51
Rendkívüli bejelentést tett Gene Haas! (USAracing)
Május végén robbant a bomba, miszerint a Stewart-Haas Racing az idei szezont követően végleg lehúzza...
jún. 20
22:51
Rendkívüli bejelentést tett Gene Haas! (Racing)
Május végén robbant a bomba, miszerint a Stewart-Haas Racing az idei szezont követően végleg lehúzza...
jún. 20
22:51
Az 5 legjobb családos strand Horvátországban gyerekekkel (Utazási Élmények)
Horvátország tengerpartjai nemcsak a felnőttek, hanem a családosok körében is népszerűek. Az Adriai-tenger kristálytiszta vizével, kavicsos, betnozott és homokos partjaival, valamint a számtalan családbarát szolgáltatással tökéletes választás egy nyári vakációhoz. Összegyűjtöttük 5 szuper horvátországi strandot, ahol gyerekekkel is remekül szórakoz
jún. 20
22:57
Wow! Gene Haas mégis marad a Nascar-ban és új csapatot alapít (USAracing)
Május végén robbant a bomba, miszerint a Stewart-Haas Racing az idei szezont követően végleg lehúzza...
jún. 20
22:57
A Berlini Divathéten 2026-tól nincs több állatbőr (Magyar Hírlap)
Nem csak az állatvédelem szempontjából jelentős döntés, hanem így a divat fenntarthatóbb és etikusabb lesz.
jún. 20
22:57
Wow! Gene Haas mégis marad a Nascar-ban és új csapatot alapít (Racing)
Május végén robbant a bomba, miszerint a Stewart-Haas Racing az idei szezont követően végleg lehúzza...
jún. 20
23:03
Feljelentették a magyar válogatott szurkolóit náci karlendítés és testi erőszak miatt (SzMo)
A stuttgarti rendőrség arról is beszámolt, hogy a német szurkolók sem viselkedtek jobban: 60 huligánt vettek őrizetbe rongálás miatt. Őket gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.
jún. 20
23:03
Washington más országoknak odaígért légvédelmi eszközöket szállít Ukrajnának (Magyar Hírlap)
A helyzet sürgető voltára hivatkoznak az amerikaiak.
jún. 20
23:05
Új stáb segíti Peter Pellegrinit (Magyar Hírlap)
Volt ügynök és fotóriporter is van a csapatban.
jún. 20
23:09
Spanyolország legyőzte a címvédő olaszokat (Magyar Hírlap)
Egy öngól miatt ünnepelhetnek a hispánok.
jún. 20
23:15
A Doge és Shib továbbra is erős marad; a Mtaur meghódítja a kriptópiacot? (ProfitLine)
A mai kriptopiac továbbra is jelentős volatilitást mutat. Ezt a Bitcoin (BTC) ETF-ekből történő jelentős kiáramlás is hangsúlyozza, ami szélesebb piaci visszaesést eredményezett. A Bitcoin (BTC) és az Ethereum (ETH) egyaránt több mint 1%-os esést könyvelhetett el, míg a Solana (SOL) 4%-os visszaesést szenvedett el.
jún. 20
23:15
Spanyolország begyűjtötte a három pontot Olaszország ellen (HírTV)
A spanyol válogatott végig fölényben játszva 1-0-ra nyert a címvédő olasz csapat ellen a németországi labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjának rangadóján, és két forduló alatt hat pontot gyűjtve továbbjutott a nyolcaddöntőbe.
jún. 20
23:15
Aknák kellenének a kalinyingrádi határra (Magyar Hírlap)
Sajátos ötlettel állt elő a volt védelmi miniszter.
jún. 20
23:15
Donnarumma parádézott, de az öngóltól ő sem tudta megmenteni a címvédő olaszokat (Telex)
Spanyolország rengeteg gólt lőhetett volna, de az olaszok emberfeletti teljesítményt hozó kapusa mindig közbeszólt. Calafiori öngóljára viszont nem volt ellenszere, így 1-0-ra nyertek a spanyolok a B csoport rangadóján.
jún. 20
23:18
Mi lett vele? Visszaköltözött Magyarországra és kétszeres nagymama lett a Família Kft. Debbije (Blikk)
Az első igazi hazai napi sorozatban lett népszerű, aztán eltűnt a szemünk elől. Most nagymamaként élvezi a mindennapjait a Família Kft. egykori amerikai színésznője, Deborah Kim Javor, aki kifejezetten a sorozat kedvéért tanult meg magyarul. A ma már 72 éves színésznő a férjével és a két kutyájukkal él Budapest belvárosában. Sokat utazik, olykor pe
jún. 20
23:21
Döntött a Kúria, Budapest csak év végéig szedhet útdíjat a teherautók után (Telex)
A behajtási díjról szóló fővárosi rendeletet megsemmisítette a bíróság, a fővárosnak ősszel kell újat alkotnia, vagy 2025-től ingyen bejöhetnek a teherkocsik.
jún. 20
23:27
Kínai akkugyár épül a Felvidéken (Magyar Hírlap)
Adókedvezmény is jár a beruházónak.
jún. 20
23:33
A ECR társelnöke szerint a Fidesz hivatalosan nem is akart hozzájuk csatlakozni, és az nem a román párt miatt farolt ki (Telex)
Kocsis Máté a román AUR társulása után közölte, hogy nincs közös frakció az ECR-rel, ami egyébként csatlakozási feltételül egy Ukrajnát támogató nyilatkozatot is előírt.
jún. 20
23:45
Jó döntés pályázni nyílászáró cserére? (ProfitLine)
Minden épület állaga az évek folyamán egyre jobban amortizálódik. Nincs ezzel másképp a nyílászárók állapotra sem. Sőt! Általában a modern ablaküvegek hang- és hőszigetelő képessége is néhány év alatt veszít hatékonyságából.
jún. 20
23:45
Megválasztották a bolgár parlament elnökét (Magyar Hírlap)
Összesen négy politikai tömörülés jelöltjei indultak a parlamenti elnöki tisztségéért.
jún. 20
23:57
Szép fogás Röszkén (Magyar Hírlap)
Kilókban mérhették a marihuánát.

Keresés