Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Manilában találkozott ifjabb Ferdinand Marcos Fülöp-szigeteki elnökkel, és sürgette a térség vezetőit, hogy vegyenek részt a június 15-én Svájcban kezdődő Ukrajna-békecsúcson, miközben azzal vádolta Kínát és Oroszországot, hogy megpróbálják aláásni a rendezvényt.
A japán gépjárműmárka nem szeretné meghosszabbítani a 2024-es ötkarikás játékok után lejáró, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal kötött szponzori szerződést, amely az ideivel együtt négy olimpia óta tart.
A fiatal színész térdrögzítőben lépett színpadra a hétvégén, kicsit sántított de megcsinálta a dupla előadást. Veréb Tamás elmondta, hogy komoly térd fájdalmai voltak, de eszében sem jutott, hogy lemondja a fellépését.
Ahogy a földelés elvezeti a villámcsapás nagy energiájú elektromos kisülését, úgy a mentális egészségünket támogató földelési technikák is arra szolgálnak, hogy nyugalomra leljünk, és a jelen pillanatra koncentrálva hatékonyan szembenézzünk a nem kívánt, vagy kihívást jelentő negatív érzelmekkel és emlékekkel.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete legfrissebb terméktesztje kapcsán Dénes Júlia, a szervezet munkatársa kiemelte: a biztonság mellett a könnyű használhatóság és a gyerekek kényelme is fontos szempont a megfelelő termék kiválasztásakor.
Sokat javított az olimpiai bajnok Milák Kristóf néhány nap alatt is a versenyteljesítményén. A 200 méteres pillangóúszás világrekordere múlt héten csütörtökön Barcelonában második lett, Monte-Carlóban azonban sokkal jobb időeredménnyel nyerni tudott ebben a számban. 100 méter pillangón mindkét helyszínen győzött.
Online rendelés: a megrendelés gombnak vagy hasonló funkciónak egyértelműen jeleznie kell, hogy az arra történő kattintással a fogyasztó fizetés teljesítésére vállal kötelezettséget, ez akkor is így van, ha a fizetési kötelezettség még egy későbbi feltétel teljesülésétől függ, olvasható az Európai Bíróság honlapján megjelent C-400/22. számú ügyben
Kamarás Iván a Tv2 Mokkában mesélt a közös munkáikról és elmondta, miért is volt Kátya ennyire különleges. Tompos Kátya múlt hét pénteki halála az egész országot megrendítette, kollégái, barátai sorra búcsúztak tőle nyilvánosan.
Néhány hete röppent fel a hír, hogy Jennifer Lopez és Ben Affleck válnak. Bár a sztárpár egyelőre nem kommentálta a pletykákat, egyre több jel utal arra, hogy a kapcsolatuk valóban komoly válságban lehet. Most azt csípték el a lesifotósok, hogy csók és ölelés helyett egy gyors "levegő puszival" üdvözölték egymást.
Tavaly 146,1 százalékkal 620 millióra nőtt a kínai légitársaságok polgári utasforgalma, megközelítve a járvány előtti utolsó év, a 2019-es 660 milliós utasforgalmát a kínai polgári légügyi hivatal jelentése szerint.
Fantasztikus vagy, te vagy az igazi, rád vártam, mi egymást kerestük mindig, feleségül akarlak venni, gyereket szeretnék, utazzunk el egy messzi országba vagy csak az első tengerig, ugye eljössz velem ősszel a barátaim esküvőjére, már a szüleimnek is mondtam, hogy készülhetnek az unokára! Túl elfoglalt vagy, én vagyok túl elfoglalt, nem látom, hogy
Miután a Paris Saint-Germain és a Real Madrid is befejezte a 2023–2024-es klubidényt, megszületett a hivatalos bejelentés: Kylian Mbappé a Real Madrid játékosa lesz.
Májusban tovább lassult az euróövezeti feldolgozóipar teljesítményének csökkenése és már közelít a stabil szint felé az S&P Global Market Intelligence és a Hamburg Commercial Bank AG közös beszerzésimenedzser-indexének tanúsága szerint.
A luxusdivat mindig is a kivételes odafigyelésről, a részletérzékenységről és az exkluzivitásról szólt. Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen precíz és kifinomult közegben hogyan lehetséges az, hogy ízléstelen, kulturálisan kisajátító vagy egyenesen rasszista designok, tartalmak látnak napvilágot. Melyek voltak a közelmúlt legfelháborítóbb megnyilvánul
Egy szájról olvasó szakértő rántotta le a leplet arról, hogy György herceg egy nagyon imádnivaló becenéven szólítja az édesanyját. Sőt, a becézés oda-vissza működik! Katalin hercegné is egy különleges becenevet választott a kisfiának.
Számos új érme és projekt kavarta fel a kriptovaluta piacot. A Notcoin (NOT) az elmúlt napokban új történelmi csúcsokat állított fel és döntött meg, míg a Raboo ($Rabt) folyamatosan vonzza a befektetőket az előértékesítésébe.
Kylie Jenner és Timothée Chalamet kapcsolatáról ritkán hallani, ugyanis a sztárpár mindent megtesz annak érdekében, hogy megóvják a magánéletüket a nyilvánosság elől. Mivel a párost már hónapok óta nem láthattuk együtt, a rajongókban az is felmerült, hogy egyáltalán együtt vannak-e még? Nos, a bennfentesek szerint igen, de lehet, hogy már nem sokái