2024. június 4. kedd

jún. 4
4:48
Mikor mostad ki utoljára a fürdőszobaszőnyeget? Ilyen gyakran kellene (Bien)
A fürdőkádból  vagy a zuhany alól kilépve aligha van jobb érzés, mint egy pihe-puha fürdőszobaszőnyegre lépni. Amellett, hogy kényelmes, csúszásgátló felületet biztosít, igazán mutatós eleme lehet a fürdőszobánknak. Fontos azonban, hogy a tisztán tartásáról, a rendszeres kimosásáról is gondoskodjunk, ellenkező esetben ugyanis baktériumok tanyájává
jún. 4
4:54
Szörnyű időnk lesz ma is: esernyő nélkül ne induljon el otthonról (ATV)
Kedden a legtöbb helyen felhősen indul a reggel, ám idővel szakadozik, gomolyosodik a felhőzet és általában több órára kisüt a nap. Zivatarok azonban lehetnek.
jún. 4
4:54
Ekkora az érdeklődés a kínai villanyautókra itthon! (Autónavigátor)
Néhány éve még a francia, koreai és japán villanyautók az érdeklődés középpontjában álltak, ám napjainkra átlagosan felére/harmadára csökkent irántuk a
jún. 4
4:54
Az RTL Magyarország magabiztos csoportszintű nézettségi győzelmet aratott májusban (Márkamonitor)
Újra az Rtl a legnézettebb csatorna. Az Rtl főcsatorna 14,4%-os közönségarányt ért el májusban, míg a Tv2 10,2%-ot tudhatott magáénak főműsoridőben, a 18-49-es korosztály körében. Így az Rtl nemcsak a májust vitte, de az év eddig eltelt időszakát tekintve is első helyen áll a nézettségi versenyben.   Az Rtl-es csatornacsalád is egyértelmű győzelmet
jún. 4
4:54
Kiderült, idén a balatoni vagy az adriai nyaralás az olcsóbb (Hamu és Gyémánt)
Elérkezett a nyári üdülési szezon, így ismét sokunkban megfogalmazódik a kérdés: a Balatonnál vagy az Adrián drágább a nyaralás? Szerencsére a szakértők összevetették a legkedveltebb magyarországi üdülőhelyre és a horvát tengerpartra jellemző árakat, írja a Haszon.
jún. 4
4:54
Magyar Narancs: egy 13 éves tanítványával kapcsolatba kerülő tanár ügyében folyik vizsgálat Bonyhádon (Telex)
Az iskolai vizsgálat tényét a Tamási Tankerületi Központ is megerősítette.
jún. 4
4:54
Tényleg optimistábbá tehet egy illat? (in.hu)
Az illatok hatása tagadhatatlan: emlékeket képesek felidézni, hangulatot tudnak befolyásolni. Egyes tanulmányok szerint az illatok a napi érzelmek akár 75 százalékát is kiválthatják. Egy illat valóban optimistábbá teheti-e az embert?A Chanel szépségipar új LES EXCLUSIFS DE CHANEL nevű illatkollekciója a bizonyíték a fenti kérdésre. A francia luxusm
jún. 4
5:00
Bankkártya-tulajdonosokat érintő súlyos bejelentés érkezett (Infostart)
A Mastercard jelezte, hogy generatív mesterséges intelligencia segítségével duplázza meg a potenciálisan veszélyeztetett kártyák felderítésének sebességét, tovább védve ezzel a kártyabirtokosokat és biztosítva az ökoszisztémát.
jún. 4
5:00
Forma-1: kirúgta Ocont az Alpine, nem kap új szerződést (AC News)
Megadta pilótájának az elegáns távozás lehetőségét a francia csapat, miután az agressziója miatt tarthatatlanná vált a helyzete.
jún. 4
5:00
A Fidesz háborús pszichózissal vádolja az Európai Néppártot, aminek a KDNP még mindig lelkes tagja (Telex)
Amíg a kormánypárt is tagja volt, addig az EPP volt a keresztény-konzervativizmus fellegvára, 2021 óta viszont inkább ellenség, ami háborúba küldené a magyar fiatalokat. Igaz, ezt csak egy félrefordítás miatt állítják.
jún. 4
5:06
Új sürgősségi betegellátó osztályt nyitottak (Vital)
Csaknem hárommilliárd forintos fejlesztés keretében készült el a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja (PTE KK) Gyermekgyógyászati Klinikájának új sürgősségi betegellátó osztálya, a fejlesztéseket szerdán adták át.
jún. 4
5:06
Mikor fontos a biopszia? (Magyar Hírlap)
A szövettani mintavétel az orvosi diagnosztika fontos eszköze.
jún. 4
5:12
Mi történik az elhunyt ember bankszámlájával? (ProfitLine)
Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen öröklési szabályok vonatkoznak a különböző vagyontárgyakra – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (Mokk) online felméréséből. A több mint ötszáz válaszadó kétharmada nem tudta, hogy amennyiben egy bankszámlának van haláleseti kedvezményezettje, minden esetben ő kapja meg a számlán lévő pénzösszeget, m
jún. 4
5:12
Vacsora Macronnak és Hszi Csin-pingnek: megszólalt a séf, akit a kínai first lady is megdicsért (naphire.hu)
Az átlagembernek általában nincs túl sok elképzelése arról, vajon hogyan zajlik az országok vezetői között egy vacsora, pontosabban hogy mi kerül a tányérra. Nem is nagyon szokott erről beszélni senki - egészen mostanáig.
jún. 4
5:18
10 perces napelemtelepítést kínál egy új napelemes fejlesztés (Alternatív Energia)
Ha a kormány elfogadja a tervezetet akkor hamarosan hazánkban is telepíthetünk erkélynapelemet.
jún. 4
5:18
Ma még gyakrabban kell az esernyő, mint a napszemüveg - időjárás-jelentés (Infostart)
Az sok nedvességet hozó ciklon lassan távolodik, de azért kedden még elszórtam számítani kell esőkre, zivatarokra. Az igazi nyári idő csak szerdától köszönt ránk.
jún. 4
5:18
Nehéz, fizikális meccsre számít Rossi és Styles is (Igényesférfi.hu)
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint kifejezetten nehéz, fizikális mérkőzés vár kedden a magyar labdarúgó-válogatottra Írország vendégeként.
jún. 4
5:18
Ebben a vármegyében bukkant fel a rettegett vírus, az emberi fertőződésről is szó esett (Promotions)
Magyarországon is kimutatták a kórt, ami nagyon nem jó hír, ellenben pánikra semmi ok!
jún. 4
5:18
Oris bemutatót tartottunk a Babós szalonban (Kronometer)
Amióta a kronometer.hu létezik (már több, mint hét éve), igyekszünk kielégíteni az olvasói és az órakedvelői igényeket. Egyrészt a legfrissebb újdonságokkal, típustörténettel, másrészt szórakoztató és egyben informáló videókkal, olykor pedig…
jún. 4
5:18
Széttépi a vihar az országot, jégesővel, felhőszakadással jön a pokol (AC News)
Ma sem lesz kegyelem, villámárvizeket okoz a brutális vihar, országszerte riasztást adtak ki a  meteorológusok.
jún. 4
5:18
Miért lehet nagyobb a szívbetegség kockázata, ha nem alszunk jól? (EgészségKalauz)
Egy kutatás azt vizsgálta, a rossz minőségű alvás mennyivel növeli meg a szív-és érrendszeri betegségek esélyét.
jún. 4
5:18
A legjobban alvó kisbaba csillagjegyek – és egy, aki a legrosszabb alvó (Bien)
Minden kisbaba másmilyen. Van, aki csendesen fekszik a szobában, és leköti magát a játékaival, míg más gyerekek hatalmas sírásba kezdenek, ha nem foglalkoznak velük. Még a testvérek körében is lehetnek hatalmas eltérések!
jún. 4
5:24
Fontos tudnivaló: így számítanak be a családtámogatások a nyugdíjba (Infostart)
A családtámogatási ellátások igénybevétele a szolgálati időre és a nyugdíj összegére is hatással van.
jún. 4
5:24
Időjárás: Mutatjuk, hol lehet ma felhőszakadás! (Agroinform)
Kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható.
jún. 4
5:24
10 dolog, amit egyszerűsíthetsz az otthonodban (egy.hu)
.
jún. 4
5:24
Kína véget vetett az ausztrál marhahús tilalmának (Magyar Mezőgazdaság)
Kína feloldotta öt nagy ausztrál marhahús-feldolgozó létesítményből származó behozatali tilalmat – közölte az ausztrál kormány, ami a két nemzet közötti kapcsolatok javulásának legújabb jele.
jún. 4
5:30
Nemcsak hizlalnak, meg is betegíthetnek a cukros üdítők (Magyar Hírlap)
Nem mindegy, mivel csillapítjuk a szomjunkat.
jún. 4
5:36
Mennyire jelent biztos munkahelyet kkv-nál dolgozni? (Piac és Profit)
Stabil foglalkoztatás jellemzi a hazai vállalkozásokat a K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei alapján. A többségük nem tervez változtatni munkaerőlétszámán és azoknál a cégeknél, ahol ez mégis előfordulhat, inkább néhány munkatárs felvételét tervezik. A fizetést és a béren kívüli juttatásokat tekintve nem ennyire optimista a kép, ugyanis
jún. 4
5:36
Most közölték a meteorológusok: bármikor ránk szakadhat az ég, villámárvíz jöhet (naphire.hu)
Kedd délelőttig nagyobb területen lehet a zivatarokhoz kapcsolódóan felhőszakadás (> 25-30 mm), a Dunántúl egyes részein ma az egymást követően cellákból pár óra alatt akár ennél nagyobb (>40-50 mm) lehet a csapadékösszeg.
jún. 4
5:36
“Nem elég elérni a céljainkat, mert az nem vezet el az élet értelméhez” (Digital Hungary)
Mitől lesz valami igazán hiteles és igaz? Hogyan tudhatjuk meg, kik is vagyunk valójában? Pál Ferenc ezeket a kérdéseket járta körül a 29. Digital-Media Hungary konferencián. “Sokan beszűkültünk a korgondolkodásba” - mondta a katolikus pap és mentálhigiénés szakember. Előadásában a modern világ értékeit vette sorra, ám mindegyikre kínált egy altern
jún. 4
5:42
Átlépett egy határt a Temu – lépett az Európai Unió (Infostart)
Annyi uniós felhasználója lett a kínai webáruháznak, hogy mostantól meg kell felelnie a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályoknak.
jún. 4
5:42
Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében - mi áll a háttérben? (ProfitLine)
Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.
jún. 4
5:42
Új vezető a Danubius Hotels csapatában (MMonline)
Papdi László, Michelin ajánlásban is részesült séf, több mint 20 éves szakmai karrierjét a Danubius Hotelsnél folytatja, mint központi F&B igazgató. Az elmúlt időszakban munkatársaival új irányt dolgoztak ki, a gasztronómiai kínálat részévé tették a Danubius Hotels szállodáiban a minőségi gluténmentes termékeket.Papdi László 2024. februárjától a Da
jún. 4
5:48
A dolgozók több mint fele szenvedett olyan munkahelyi balesetet, amit nem jelentettek be (HR Portál)
Sokan nem is tudják, hogyan kell bejelenteni egy munkahelyi balesetet. A humán egészségügyi és szociális dolgozóknál fordul elő a legtöbb nem halálos kimenetelű sérülés.
jún. 4
5:48
Történelmi mélyponton a bankbetétek (Azenpenzem)
A forintbetéteknek a háztartások pénzügyi eszközein belüli aránya 4 százalékponttal csökkent 2021 és 2023 vége között és jelenleg 10 százalékon áll, ami historikus mélypontot jelent – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Igen sokat mondó, hogy a Fidesz uralma alatt miként változott a lakossági megtakarítások összetétele.
jún. 4
5:48
A legrendibb strandtáska fazonok, melyeket hétköznapi kiegészítőkként is használhatsz! (Femcafe)
Az ideális strandtáska kiválasztása ma már legalább annyira fontos, mint a megfelelő fürdőruha megtalálása. De ne aggódj, mi majd segítünk, hogy megtalálhasd a számodra tökéletes fazont!
jún. 4
5:48
Ausztria szabadulna is, meg nem is az oroszoktól (NRGreport)
Annak ellenére, hogy Ausztria támaszkodik jelenleg leginkább az orosz gázra az Európai Unió országai közül, mégis azt fontolgatja, hogy záros határidőn belül kizárja azt energiakosarából.
jún. 4
5:48
Vérrel pettyezett mese az Újvilágról: 40 éves a Volt egyszer egy Amerika (Igényesférfi.hu)
Az Egyesült Államokban 1984. június 1-jén, vagyis negyven évvel ezelőtt mutatták be minden idők egyik legnagyszerűbb gengszterfilmjét, a Volt egyszer egy Amerikát. Az évforduló kapcsán felidézünk néhány kevéssé ismert - vagy időközben feledésbe merült - kulisszatitkot Sergio Leone halhatatlan filmeposzával kapcsolatban.
jún. 4
5:48
Fény derült Szoboszlai Dominik Mekis kedvencére (Márkamonitor)
A hazai McDonald’s május 9-én jelentette be, hogy több évre szóló együttműködést kötött a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányával, Szoboszlai Dominikkal, amelynek részeként a sportoló a McDonald’s márka kampányaiban jelenik meg, emellett a hazai Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány munkáját is segíteni fogja.   A korábbi bejelentés és a
jún. 4
5:48
"Hisztinek" látszik, de nem az – mi az a leolvadás (meltdown), és hogyan érdemes szülőként kezelni? (WMN)
Hogyan legyünk asszertívek és segítőkészek, ha azt látjuk, hogy a gyerekünk épp elveszti a kontrollt? Mit tegyünk, ha kiborult gyereket és látszólag tehetetlen szülőt látunk? Ennek járt utána Kulcsár György neuropedagógus segítségével Z. Kocsis Blanka.
jún. 4
5:48
Apró csavar, de sokkal élvezetesebb lesz a házasélet: ez az egy mondat mindent helyzehozhat (Promotions)
Ennél egyszerűbb módszer nem létezik a kihűlt kapcsolat felforrósításához.
jún. 4
5:48
Az első ISCC PLUS minősítéssel rendelkező, elektromos járművekhez készült Hankook-gumiabroncs az új Porsche Taycan modellen (newtechnology.hu)
A prémium gumiabroncsgyártó Hankook bemutatja elektromos járművekhez készült nyári gumiabroncsát, a Hankook iON evo-t, amely elsőként szerzett ISCC PLUS-minősítést (ISCC = International Sustainability & Carbon Certification)
jún. 4
5:48
Növényvédő és talajművelő gépek: tartja magát az Eu-s piac (Agrárágazat)
A növényvédő és talajművelő gépeknél idén is a forgalom mérséklődésére számítanak az európai gépgyártók.
jún. 4
5:48
"No war, no gender, no migration!" – az összeurópai problémára milyen bölcs megoldást találhatunk, amely sokkal, de sokkal hatékonyabb ennél? Elő a farbával! (Mandiner)
Talán jó lenne, ha a politikusok egy EP-kampányban a legégetőbb európai kérdésekről beszélnének. Minden egyéb ugyanis a választók durva lenézése. Francesca Rivafinoli.
jún. 4
5:48
Ehhez vastag bőr kell: A fideszes nagykutya a saját házát is EU-s pénzekből építette meg? (Nyugati Fény)
Bocskaikerten újabb botrány érik.
jún. 4
5:48
Nem a Földről származik a vas ezekben a műtárgyakban (Helló Magyar)
Az új vizsgálat szerint furcsa vasból készülhettek az ibériai kincsek.
jún. 4
5:48
Ez történik ha hagyod, hogy a mesterséges intelligencia válasszon neked parfümöt (Bien)
Az AI parfüm talán olyan sci-fi és futurisztikus dolognak hangzik, ami távolinak tűnik, de sokkal közelebb van, mint gondolnánk. Az EveryHuman nevű algoritmikus parfümkönyvtár a világ első AI által irányított illatkészítő platformja. A vásárlóknak lehetőséget kínálnak egy személyre szabott illat keverésére, amely a történetüket, preferenciáikat, sz
jún. 4
5:50
Több, mint száz évvel a trianoni békediktátum után is él a nemzet (Mandiner)
Orbán Viktor délelőtt a geszti Tisza-kastély ünnepélyes átadásán tart beszédet a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
jún. 4
5:52
Tudnak-e még fordítani a brit konzervatívok, vagy jön a baloldali cunami? (Mandiner)
Július 4-én tartanak parlamenti választásokat az Egyesült Királyságban, ami közel 80 év után először fordul elő nyáron az ország történetében.
jún. 4
5:54
Ez lehet a következő nagy dobás a kriptovalutáknál (Privátbankár)
A kriptovaluták egyik legígéretesebb felhasználási területe, ha a való világbeli befektetéseket, részvényeket, kötvényeket, befektetési jegyeket, ingatlanokat sikerül a blokkláncra vinni, “tokenizálni”. Ezzel jelentős hatékonyság-, likviditásnövelés és költségmegtakarítás érhető el, de még számos problémát kell megoldani. A világ legnagyobb bankjai

Keresés