2024. június 6. csütörtök

jún. 6
0:28
Nincs telitalálatos a Skandin (Magyar Hírlap)
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint június 5-én megtartották a 22. heti Skandináv lottó sorsolást.
jún. 6
0:28
Cipruson megbénítja az életet a rendkívüli hőség (Demokrata)
A munkaügyi minisztérium rendeletet adott ki, amelynek értelmében minden kültéri munkát fel kell függeszteni 12 és 16 óra között.
jún. 6
0:28
Nem középiskolás fokon tanítani – a Rubicon alapító főszerkesztője a Mandinernek (Mandiner)
A jó történész profi, és meg tudja különböztetni a történelmet a politikától – vallja a négyszázadik számához érkező Rubicon történelmi magazin alapító főszerkesztője. Hova jutott és hova tart a magazin harmincnégy évvel az itáliai folyó jelképes átlépése után? Erről faggattuk Rácz Árpádot.
jún. 6
0:28
Úgy tűnik, már az ókori egyiptomiak is próbálták gyógyítani a rákot (Helló Magyar)
A kutatók egy olyan koponyát elemeztek, amely valószínűleg a Kr. e. 2686 és 2345 közötti időszakból származik
jún. 6
0:28
Elfogták a kenderesi mestertolvajokat, elloptak egy fél házat (AC News)
Ezek aztán nem kispályás bűnözők voltak: tizennyolc helyszínről minden mozdíthatót elvittek, de most végre rács mögé kerültek.
jún. 6
0:28
Ez a 3 apró különbség az egészséges és a már egészségtelennek számító szorongás között (Sassy)
Nagyban függ attól, hogy milyen hatással van ránk, mit gondolunk róla, és mit teszünk vele.
jún. 6
0:28
Egyedülálló kutatás: már embereken vizsgálják a fognövesztő gyógyszert (EgészségKalauz)
Hamarosan tesztelik a gyógyszert embereken is.
jún. 6
0:32
Zöldbabot hívtak vissza a forgalomból (Adózóna)
Csattanó maszlag lehetséges jelenléte miatt visszahívta a forgalomból a 450 grammos Auchan gyorsfagyasztott zöldhüvelyű vágott zöldbabot az Auchan Magyarország Kft. – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
jún. 6
0:32
Férfi vízilabda BL: Vogel Soma védésével döntőbe jutott a Ferencváros (Magyar Hírlap)
Az előző két kiírásban ezüstérmes belgrádi csapat négyperces emberhátrányból és kétgólos különbségről jött fel a záró negyedben.
jún. 6
0:32
Az ukrán határőrség nem kegyes a kettős állampolgárokkal (Demokrata)
Az ukrán állampolgárságból eredő jogok és kötelezettségek vonatkoznak rájuk.
jún. 6
0:32
Szavazzunk úgy, hogy jó legyen! (Mandiner)
Ne mások megmondásai meg az országos médiatér érzületei vezessenek, hanem a saját valóságunk!
jún. 6
0:32
Felfoghatatlan: kizuhant a pilóta a repülő ablakán 23.000 láb magasan (Helló Magyar)
Egyszer csak betört a pilótafülke ablaka, és a szél azonnal kiszívta a repülőgép vezetőjét az óriási lyukon. Mutatjuk, mi történt!
jún. 6
0:32
Ennyit fizetnek az Eb-csapatok a luxusszállodákért (AC News)
Hamarosan kezdetét veszi az Eb és szurkolók százezrei rohamozzák meg Németországot. De vajon hol és mennyiért laknak a csapatok?
jún. 6
0:32
Mutasd a körmöd, megmondom, ki vagy! Ezt árulja el rólad a manikűröd (Sassy)
Figyelem, nem kell túl komolyan venni!
jún. 6
0:32
Kiégés: így fenyegeti az orvosokat ez az érzelmi kimerülés (EgészségKalauz)
Az orvosok kiégése mára megkerülhetetlen probléma világszerte.
jún. 6
0:36
Putyin: Az ukrán veszteség ötszöröse az oroszénak (Magyar Hírlap)
Az ukrán hadsereg havonta mintegy 50 ezer embert veszít.
jún. 6
0:36
Vlagyimir Putyin: Az ukrán veszteség ötszöröse az oroszénak (Demokrata)
Úgy vélte, hogy az Ukrajnában megkísérelt totális mozgósítás éppen ezzel függ össze.
jún. 6
0:36
Fókusz: Békemenet (Mandiner)
A Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány tizedik Békemenetének résztvevői vonulnak a Margit hídon június 1-jén.
jún. 6
0:36
Húsvét-sziget: tudósok megfejtették végre a rejtélyes óriásszobrok titkát (Helló Magyar)
A szakemberek több száz éve értetlenül álltak a Húsvét-szigeten álló építmények előtt, de most kiderült, hogy kerültek oda.
jún. 6
0:36
Ukrajnában eddig több mint 200 ezer épület dőlt romba (AC News)
Az orosz-ukrán háború kezdete óta több százezer épület semmisült meg Ukrajnában. Donbászt és Maiupolt érte a legnagyobb kár.
jún. 6
0:36
Így teheti tönkre a cukorbetegség a látását - ezekre a tünetekre figyeljen (EgészségKalauz)
Tudja meg, milyen szembetegségeket okozhat a diabétesz.
jún. 6
0:40
Mit ne tegyen elalvás előtt (Magyar Hírlap)
Ezeket kerülni kell az egészséges alvás érdekében.
jún. 6
0:40
Ukrán főparancsnok: van esély megfordítani a helyzetet Kelet-Ukrajnában (Demokrata)
Az ellenség továbbra is támadó hadműveleteket hajt végre a régióban – mondta Olekszandr Szirszkij.
jún. 6
0:40
A választás tétje (Mandiner)
Aki szerint a modern felfogás téves útja az embernek, az a jobboldalra fog szavazni.
jún. 6
0:40
Megvan, mikor tetőzik a Duna a fővárosban (AC News)
Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területéről további 60 vízügyes indult útnak a dunai védekezéshez a Szigetközbe, ahol így már több mint száz tiszai szakember is segíti a 24 órás figyelőszolgálatot - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.
jún. 6
0:40
Erről jobb, ha tud: ezek a gyógyszerek növelhetik meg a pulzusszámot (EgészségKalauz)
Magas pulzusszámot több minden is okozhat, ám igen gyakori, amikor bizonyos gyógyszerek váltják ki a problémát.
jún. 6
0:42
A Binance lefektette a kriptopiac biztonságos működésének alapelveit (ProfitLine)
A Binance, a világ legnagyobb kriptotőzsdéje szerint 10 alapvető jog illeti meg azokat, akik kriptovalutával fizetnek, vagy azzal kereskednek. Hogy ezek, a biztonságra és az adatvédelemre vonatkozó jogok maradéktalanul érvényesüljenek, intézkedések sorozatát hajtotta végre a kriptotőzsde. Más iparági szereplőkkel, a hatóságokkal és döntéshozókkal e
jún. 6
0:44
Fallabda: Farkas Balázs a nyolcaddöntőben búcsúzott (Magyar Hírlap)
A British Open negyeddöntője volt a tét.
jún. 6
0:44
Európai Bizottság: a föderalizáció szolgálatában? (Mandiner)
Félrekezelt járvány, korrupciós botrányok és háborúpárti retorika – nagyjából így foglalható össze a mandátuma lejártához közeledő Von der Leyen-bizottság működése. Milyen mérleget lehet vonni a korábbi testületek munkájából, és egy következő bizottság visszatérhet-e az eredeti funkciójához?
jún. 6
0:44
III. Károllyal mától fizetni is lehet (AC News)
Forgalomba hozták szerdán a III. Károly királyt ábrázoló új fontbankókat Angliában és Walesben. Az 5, 10, 20 és 50 fontos új bankókon a királyt szemből mutató portré látható, amelynek eredetije egy 2013-ban készült hivatalos fotó.
jún. 6
0:44
Demencia – 5 korai tünet, melyeken könnyen átsiklik az ember (EgészségKalauz)
A demencia jeleit nem mindig könnyű észrevenni, hiszen eleinte ezek nem is tűnnek problémának.
jún. 6
0:48
Fegyvereket akartak Magyarországra csempészni, lebuktak (Magyar Hírlap)
Röszkénél 9 lőfegyvert tárral együtt, 1 géppisztolyt, 3 éles maroklőfegyvert és 2 693 darab lőszert találtak egy albán rendszámú jármű átvizsgálásakor.
jún. 6
0:48
Orbán kontra Soros (Mandiner)
Viktor ellenzi a migrációt, Soros támogatja. Viktor békét akar, Soros a háború folytatását.
jún. 6
0:48
Gerendai kivásárolta Orbánt: övé lett Kádár (AC News)
A legendás pesti kifőzdét, a Kádárt Gerendai Károly vásárolta fel. Az étterem ősszel nyithat újra, némi változással az eddig megszokottakhoz képest.
jún. 6
0:48
Mit mutat a szívultrahang? Erre számítson a vizsgálat során (EgészségKalauz)
A szívultrahang - vagyis az ECHO - gyakori vizsgálati módszer a kardiológiában. Íme, mit mindent érdemes róla tudni.
jún. 6
1:12
A halál után igenis van élet! Tudományos bizonyítékok vannak rá (ProfitLine)
Az emberiség egyik legősibb kérdése, hogy mi történik velünk a halál után. Vajon van-e élet a halál után, vagy csupán az örök semmibe zuhanunk? Az utóbbi években számos kutatás és tapasztalat látott napvilágot, amelyek azt sugallják, hogy talán mégis létezik valamiféle folytatás. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb bizonyítékokat, amelye
jún. 6
1:42
30 éve nem nőttek ennyivel a bérek Japánban, de még ez is kevés (ProfitLine)
1994 óta a legnagyobb mértékben nőtt a japán munkavállalók bére a frissen megjelent adatok alapján, ám még így sem teljes az elégedettség a szigetországban.
jún. 6
2:12
Lottómilliárdos lett, a testvére meggyilkolta - igaz történet (ProfitLine)
Sokan álmodoznak arról, hogy a lottó főnyereménye megváltoztatja az életüket, de a valóságban nem minden arany, ami fénylik. Az alábbi történetek bemutatják, hogyan tette tönkre néhány szerencsés nyertes életét a váratlan gazdagság.
jún. 6
2:24
Napi horoszkóp 2024.06.06. : Áradni fognak az új ötletek az egyik csillagjegy irányába! (Karrier Trend)
A Kos legyen figyelmes, a Rák figyeljen mai ötleteire, a Vízöntő próbáljon ki valami újat! Karrier horoszkóp: 2024.06.06. Kos Ma a munka során a legnagyobb frusztrációt a nagyon szervezetlen emberek okozzák számodra. Légy türelmes velük, bár ez nem feltétlenül lesz könnyű számodra. Ismerd fel, hogy van valami értékes, amit meg kell tanulnod tőlük,
jún. 6
2:42
Átadásra került a Vertikal Group Nyrt. 2,5 milliárd forint értékű dombóvári technológiai fejlesztése (ProfitLine)
Ünnepélyes rendezvény keretein belül átadta a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Vertikal Group Nyrt. a 2,5 milliárd forint értékű dombóvári technológiai fejlesztését.
jún. 6
3:12
Most add el a garázsodat, mert rossz befektetés most! (ProfitLine)
A garázsok országos átlagára az utóbbi fél évben 4,9 százalékkal, 6,5 millió forintra mérséklődött, ugyanakkor a kereslet emelkedése a trend fordulását vetíti előre - közölte az Otthon Centrum az MTI-vel szerdán.
jún. 6
3:18
Milliós büntetésekre számíthatnak az első babaváró hitelesek (Igényesférfi.hu)
Júliusban letelik az első babaváró hitelt igénylők számára a gyermekvállalásra kapott öt év. Aki nem teljesíti a feltételeket, annak egy összegben, büntetőkamattal kell visszafizetnie az eddig igénybe vett támogatást, és a futamidő hátralévő része sem lesz könnyebb, mivel a törlesztőrészletek is megugranak. Az idén több tízezer házaspárt fenyegethe
jún. 6
3:42
Egymást Putyin-bérencezték a lengyel pártok a Belaruszba menekült bíró miatt (Telex)
Május közepén egy kisebbfajta földrengés kezdődött a lengyel politikában: hirtelen megjelent Minszkben Tomasz Szmydt bíró, aki vélt lengyelországi üldöztetésre hivatkozva politikai menedékjogot kért a Lukasenko-rezsimtől.
jún. 6
3:42
Nagy a baj, valaki már megint a Magyar Posta nevében próbálja átverni az embereket (naphire.hu)
A sértett egy SMS-t kapott, mire megadta bankkártyájának adatait.
jún. 6
3:48
Lang, Nagy és Botka szerint is tanulni kell a hibákból (Igényesférfi.hu)
A magyar labdarúgó-válogatott védői, Lang Ádám és Botka Endre, valamint a középpályás Nagy Ádám szerint is az a legfontosabb, hogy a csapat tagjai tanuljanak az írek vendégeként 2-1-re elveszített keddi felkészülési mérkőzésen elkövetett hibákból.
jún. 6
3:48
Cápák a Szajnában: vérszomjas cápahorda miatt kerül veszélybe a párizsi olimpia a Netflix új filmjében (Promotions)
Mivel lehetne jobban bepromózni a párizsi olimpiai játékok triatlonversenyeit, mint egy cápákkal teli Szajnával? Kritika.
jún. 6
3:48
A lombtrágyázás alapjai (Mezőhír)
A lombtrágyázás hasznos – ha helyesen alkalmazzuk.
jún. 6
3:48
Hatékonyabb a fényvédelem, ha egészséges a bőrünk – ezért is fontos a rendszeres bőrápolás (egy.hu)
Bár a mindennapi bőrápolás az életünk része, az arcápolás mellett hajlamosak lehetünk megfeledkezni a többi testrészünkről való gondoskodásról, pedig a lábaink és a kezeink is megérdemelnek egy kis kényeztetést. Sőt! Az egészséges bőr a nap káros sugarai ellen is hatékonyabban veszi fel a küzdelmet.
jún. 6
3:48
Egyszerű, de egyáltalán nem nagyszerű: 7 ok, amiért hagyja abba az instant levesezést (Magyar Mezőgazdaság)
Gyöngyöző, kollagénben és vitaminokban gazdag forró finomság… Nem, természetesen nem instant levesről beszélünk. Arra ugyanis ezek a tulajdonságok semmiképp nem illenek, sokkal inkább jellemzi az "egészségtelen" jelző.
jún. 6
3:48
A hulladékmentes jövő lehetőségét hordozzák a Nestlé innovatív csomagolóanyagai (Helló Sajtó!)
A vállalati erőfeszítések eredményeként a Nestlé csomagolóanyagainak 83,5 százaléka már most újrahasznosíthatóságra tervezett világszerte, de a svájci élelmiszeróriás tervei szerint 2025-re ez a szám több mint 95 százalékra nő majd.

Keresés