Királyi szakértők azt állítják, hogy a színfalak mögött évek óta dúl a feszültség a palotán belül, melynek kiváltó oka, hogy Kamilla királynét szörnyen megsértették.
Az NSA, avagy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségről sejteni lehet, hogy kémkedik az emberek után, ám ennek ellenére megosztottak néhány hatékony tippet, hogy miképp lehet megvédeni a telefonunkat a hackertámadásokkal szemben.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megerősítette szerdán a madárinfluenza H5N2 néven ismert törzsének első halálos kimenetelű emberi fertőzését Mexikóban – közölte az MTI.
Két évvel ezelőtt első alkalommal publikáltuk a legbefolyásosabb magyar HR vezetők 20-as toplistáját. Úgy gondoltuk, hogy idén újra nagyító alá vesszük a nagy szervezetek HR igazgatóinak világát. Íme a második kiadás, itt a HR Portál nagy listája 2024-ben!
Az elmúlt öt évben tovább mélyült az anyagi szakadék magyar nyugdíjas és nyugdíjas között. Ez a korábban lassan zajló folyamat, hogy az alacsony nyugdíjat kapók egyre inkább elszegényednek, a magas járandóságot kapók pedig egyre tehetősebbek lesznek, a többszöri magas nyugdíjemelések hatására felgyorsult. 2020-ban még háromezer nyugdíjas, illetve m
Ha a zöld agrárpolitikával leépítjük az európai termelést, csak olyan területekről szerezhetjük be az élelmiszert, ahol fenntarthatatlan módon gazdálkodnak – véli Győrffy Balázs. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a Portfolio-nak elmondta: a fenntarthatóság alapelveivel az európai gazdák is egyetértenek, de fontos lenne, hogy ezek szakmai
A magyar kormány a nemzeti szuverenitás elleni támadásként tekint minden olyan intézkedésre, amely veszélybe sodorhatja hazánk biztonságos energiaellátását - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szentpéterváron.
Karl Lagerfeld saját maga választotta ki a feladatra, hogy halála után folytassa a Chanel divatház vezetését, Virginie Viard öt év után mégis leköszön a világ egyik legsikeresebb divatmárkájától.
A Toyota a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság mobilitási partnereként világszerte megkezdte az első járművek kiszállítását a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok támogatására. A 2024-es párizsi flotta kulcsának átadási ünnepségére március 1-jén került sor a játékok ikonikus főhadiszállása (Pulse épület) e
Visszafogják a beruházásaikat és késve fizetik a rezsiszámláikat a magyar cégek, mert maguk sem jutnak határidőre a pénzükhöz a vállalatközi (B2B) kereskedelemben.
A Paxos kriptopénz kereskedési platform bevezette az Egyesült Arab Emírségekben (UAE) szabályozott, hozamtermelő, USD-ben denominált új Lift Dollar (USDL) stabilcoinját
Biegelbauer Pál a 20. században holisztikus tudásával, gyógyító és tanító munkájával a szeretet és az elfogadás művészetét hirdette. Jezsuita pap volt, majd kilépett a rendből, hogy az embereket másként szolgálja. A Fényadás megalapítója volt, az eszköztelen lelki és testi gyógyításé, amely a szereteten keresztül valósul meg.
A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben is lefedő Használtautó.hu adatai szerint a Toyota 6 különböző modellel dominálja a hazánkban legnépszerűbb hibrid autók tízes toplistáját. A portál szakértője ezen kívül a 0-5 és 6-10 éves használt személyautók átlagárainak is utánajárt, a money.hu vezetője pedig az egyre kedvezőbb kamatkörnye
A traktor igazán lehet bármilyen típusú, de választhat lovat, mezőgazdasági rakodógépet, esetleg – ha van otthon – önjáró növényvédő permetezőgépet is, a lehetőségeknek csak a képzelet szab határt. Mindegy a típus, a méret, csak az autót felejtse el.
Tavaly kaptam egy infarktust és a munkáltatóm elküldött táppénzre, addig amíg az eredményem, meg nem lett. Az eredmény megjött 15 kg -ot emelhetek. Ezt bevittem a munkáltatóhoz és azt mondták, hogy ha az üzemorvos úgy véli, hogy nem vagyok alkalmas a munkára, nem fizetnek végkielégítést és nem mondanak fel, hanem fizetetlen szabadságra küld amíg fe
Toyoaki Nakamura, a Bank of Japan igazgatótanácsának tagja szerint az infláció 2025-től elmaradhat a 2%-os céltól, ha gyengül a fogyasztás és a vállalatok nem emelnek árakat. A BOJ előrejelzései 1,9%-os inflációt mutatnak.
15 éve van 1 munkahelyem. 1 év táppénz után a cég úgy döntött, hogy közös megegyezéssel felmond, mivel a bizottság elutasította a kérvényemet, mivel csak 28%-ban találtak betegnek. Azt szeretném kérdezni, hogy ebben az esetben mit várhatok el a munkáltatóval szemben.
A tegnap délutáni vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adat hatására gyengülni kezdett a dollár, ez pedig ezúttal segítette a forintot is, de csak átmenetileg: csütörtök délelőtt ismét gyengülni kezdett. Nagyobb elmozdulást a nap folyamán az Európai Központi Bank délutáni kamatdöntése hozhat: ugyan már borítékolható a kamatvágás, de Christine La
A mezőkovácsházi gyerek többszörös törést szenvedett. Orosházáról Szegedre akarták küldeni, de ott elutasították a fogadását, így Budapestre kellett utazniuk.