Egy szekszárdi tánctanár állítólag fogdosta és csókolgatta a tanítványait, emiatt feljelentést tettek ellene a szülők a rendőrségen. Jelenleg ismeretlen tettes ellen nyomoznak. A tánccsoportnak helyet biztosító művelődési ház vezetője szerint őt még nem értesítették a rendőrök.
Egyik budapesti főpolgármester-jelöltet sem támogatja Magyar Péter, mert senkit sem tart alkalmas jelöltnek, erről beszélt az RTL-nek adott interjújában.
Nagyon szép hozamokat adott 2023 a kötvényalapok befektetőinek, nagyon ritka, hogy ilyen nagy áremelkedést lehet látni. De a jelenleg hét százalék közelében levő állampapírhozamok még mindig nem éppen alacsonyak, így a kötvénybefektetések is vonzóak maradnak. A forint is viszonylag erős maradhat, mert az inflációs cél eléréséhez nem engedhető meg a
A New York-i Joe Doucet tervező által kifejlesztett szélkerítés tiszta energiatermelést hozhat a városokba. A kerítés függőleges szélturbinákból áll, moduláris, és ami a legfontosabb, szemet gyönyörködtető, így nagyobb valószínűséggel alkalmazzák majd szállodákban, vállalati épületekben és lakóegységekben.
A gazdasági növekedés ellentmond a fenntarthatóságnak, nemhogy el vagyunk késve, de még az irány is rossz, amerre haladunk – nyilatkozta Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora a green.hu legújabb podcastjában, a GreenPodban. A legnagyobb ellentmondás a gazdasági növekedés és a fenntarthatóság között feszül – nyitotta a beszélgetést Gelencsér
Növényegészségügyi szempontból jelentős, édesburgonyát károsító vírus jelent meg hazánkban. Jelenlegi előfordulása amiatt különösen jelentős, mert ezúttal a szaporítóanyag-előállításban igazolódott a vírus jelenléte.
Ne féljünk elengedni veszteségeink felett érzett gyászunkat az elkövetkezendő két hétben. A csillagok fokozatosan alakuló átmeneti stabilitást ígérnek. Június 11-én a Mars a Bikában haladva belép a Plútó nehéz fényszögébe, próbára téve türelmünket, elfogadó szeretetünket. Érdemes céljainkra fókuszálni és kiállni saját igazunkért ezekben a napokban.
Az, hogy éppen mennyire vagyunk magabiztosak vagy mennyire magas az önbizalmunk, nagyban függ attól is, hogy milyen ruhát viselünk, és abban mennyire érezzük jól magunkat. A pozitív testképhez hozzájárul, hogy mikor belenézünk a tükörbe, elégedettség fogjon el minket a látottakat illetően. És mi tudná jobban, pozitív irányban befolyásolni a ruházko
Karácsony Gergely gyenge, mint a libafos, Magyar Péter pedig csak egy a sok Orbán-ellenes reménység közül – mondja lapunknak a XXI. Század Intézet igazgatója, a Kommentár főszerkesztője. Interjúnk.
Míg 2000-ben kevesebb mint évi 800 000 injekciót szúrtak be, a legfrissebb kutatások szerint ez a szám mára 4-5 millióra ugrott. De miért van az, hogy sokan még mindig rosszallóan néznek arra, aki tű alá fekszik? Valóban önbizalomhiánya van annak, aki a kezelést választja? Végső soron kinek akar megfelelni a botoxoltató: a társadalomnak vagy saját
A hasi fájdalom nem az egyetlen tünet, az alábbi, kevésbé egyértelmű jelekre is figyeljünk.Vakbélgyulladásról lényegében akkor beszélünk, amikor a vakbél elzáródik, megduzzad vagy elfertőződik. Általában a 10-30 év közötti embereket érinti, a férfiak 8,6%-ánál és a nők 6,7%-ánál diagnosztizálják életük soránDr. Kiran Turaga, a Yale School of Medici
A jakuzzi vízének tisztasága elengedhetetlen a kellemes és egészséges használathoz. A modern készítményeknek hála ez már pár perc alatt elérhető és ami még fontosabb, hosszabb távon is fenntartható. Akár vízcsere nélkül is! Hogyan?
Július 1-ével Radó Andrást nevezték ki a Wizz Air kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatójává. Radó már több mint 6 éve dolgozik a légitársaságnál, és karrierje során számos különböző pozícióban bizonyított. Wizz Aires pályafutását több piacért felelős szóvivőként kezdte, majd a légiutas kísérők toborzásáért volt felelős. Ezt követően sze
A májusi meglepő adat után június elején már a várt eredményeket hozta az Mfor Nyugdíjas Árkosár-felmérés. Egy, a választásokkal szorosan összefonódott termék ára óriásit emelkedett.
Kiélezett helyzetben küzd a posztja megtartásáért Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke - írja legújabb elemzésében a Politico. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő egyetért ezzel a megállapítással, a lap számításait és következtetéseit azonban részben vitatja.
Amikor napjainkban a zöld energiára való átállásról beszélünk, akkor a leggyakrabban évtizedes célokat és eszközöket fogalmazunk meg, azonban kevés szó esik ennek pénzügyi hátteréről. Az egyik oldalon beruházásokra van szükség a környezettudatosság érdekében, cserébe becslések szerint akár 50 ezer milliárd dollárt is megtakaríthat a világ a folyama
Az elmúlt napok csapadékos időjárása ellenére az Alföld keleti és déli részén továbbra is aszály van, mert ott egyrészt kevés eső esett, másrészt eleve szárazabb volt a talaj, így ezeken a területeken továbbra is vízhiánnyal küzdenek – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége főtitkára.
A kajakedző elismerte, hogy vállalhatatlan sértést vágott Kozák fejéhez, amiért bocsánatot is kér, de tagadja, hogy verbális molesztálás történt volna.
Ha a szomszédba készül nyaralni, jobb, ha erről tud: ha valaki Ausztriában autózik és balesetet szenved, jobban jár, ha megegyezik a másik sofőrrel és nem a rendőrséget hívja, ugyanis utóbbi nagyon sok pénzébe kerülhet.
Elindult a következő Binance Launchpool, amiben ezúttal az IO.NET tokent lehet megszerezni. Az IO.NET egy decentralizált GPU hálózat, aminek célja a számítási kapacitások olcsóbbá és könnyebben hozzáférhetővé tétele. Az IO.NET különböző forrásokból, például adatközpontokból, kriptobányászoktól, magánfelhasználóktól vagy épp olyan projektektől gyűjt
Kína nemrég csatlakoztatta a hálózatra a világ legnagyobb naperőművét Hszincsiang északnyugati részén. Az erőmű 200 000 hektárnyi területet foglal el, és a jelentések szerint évi 6,09 milliárd kWh teljesítményt nyújt.
Ahogy a kampány a végéhez közeledik, a szavazás fontosságát és a demokrácia védelmét hangsúlyozó kisfilmet több mint 504 milliószor tekintették meg. A Parlament választási kampányának fő audiovizuális elemét jelentő kisfilmben a különböző tagországok idős polgárai mesélnek a fiatalabbaknak a demokráciához fűződő személyes élményeikről, és hangsúl
Egyelőre még be sem jelentették, hogy ki foglalhatja el a szezon végén a Ferrarihoz igazoló Lewis Hamilton ülését, de Toto Wolff már most a 2026-os szezonra gondol: a Mercedes csapatfőnöke a jelenlegi mezőny legkiválóbb pilótáját csábítaná az istállóhoz.
Első alkalommal rendezte meg a Nemzetgazdasági Minisztérium a Kreatívipari Fórumot, amelynek célja a kreatívipar stratégiai fejlesztési irányainak megvitatása volt. Az eseményen több mint tíz hazai tulajdonú kreatívipari vállalkozás képviseltette magát.
Vitézy Dávid a legkedveltebb főpolgármester-jelölt, és szemtől szemben legyőzné Karácsony Gergelyt a választási versenyben – állapítható meg a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Nálunk soha nem volt maradék – olyan, ami a kukában végezte volna. A statisztika szerint a jóléti társadalmakban a megtermelt élelmiszernek legalább egyharmada felesleges, kidobásra kerül. Személyenként 131 kg élelmiszer évente! Ezért mindegy is, hogy miért mented meg a maradékot, csak kérlek, vedd komolyan és tedd meg ezt a szívességet magadnak és
Ha újdonsült szülő vagy és a babád csak néhány hónapos, észre fogod venni, hogy gyakorlatilag állandóan ökölbe szorítja a kezét. De mégis mi ennek az oka?
Szívinfarktus bármikor kialakulhat, hirtelen is jelentkezhet, sőt, sok infarktust elszenvedő embernél már hetekkel korábban jelentkeznek figyelmeztető jelek.
Jézus személyének létezése történelmi tény, noha az persze világnézeti kérdés, hogy Isten fiaként gondolunk-e rá, vagy egy olyan fiatalként, akinek valami miatt igen nagy hatása volt a saját életében, és ez hagyomány útján még most, kétezer évvel később is érződik.