Emmanuel Macron óriási kockázatot vállalt, hogy megpróbálja helyreállítani tekintélyét, Marine Le Pen már az előrehozott választásokra hangol, Németország kettészakadt - az nemzetközi lapszemlénkben az első kommentárokból válogattunk.
Figyelj oda arra, hogy ultrafeldolgozott élelmiszer után nyúlnál-e a boltban: ha nem tudod pontosan, mik számítanak annak, akkor mindenképp olvasd el az összetevők listáját, abból ugyanis hamar kiderül.
Gerebenicsné Vencz Teréz és Hermann Ferenc leszármazottak, a K. Schriffert Kör tagjai lepleztek le azt az emléktáblát, melyet a gyulai németek letelepedésének 300. évfordulója alkalmából avattak fel szombaton, a németvárosi Szent József templom homlokzatán. A táblát Kovács Péter plébános áldotta meg. Kovács Lajosné, a K. Schriffert Kör elnöke kieme
Magas részvétel mellett zajlott a voksolás nemcsak országosan, hanem Békés vármegyében és Gyulán is. A polgármesterek mellett helyi önkormányzati képviselőket, nemzetiségi képviselőket, és vármegyei közgyűlési tagokat is választottunk, de most zajlott az Európai Parlamenti voksolás is. Először a polgármester választás eredménye vált biztossá, Görgé
Súlyos a helyzet az elmúlt időszak időjárása miatt Vas megyében. Árad a Rába és a kisebb patakok is. Körmenden katonákat kellett bevetni az árvízi védekezésben.
Gyakran felmerülő kérdés, hogy a munkáltatónak kötelező-e munkaruhát biztosítania a munkavállalóknak, s hogy miben különbözik a munkaruha a védőruhától. A hatályos munka törvénykönyve nem ad fogódzót.
"Őszintén szólva én eleve Karácsonynak adtam több esélyt, de Vitézy Dávid nagyon tiszteletreméltóan szerepelt", nyílttá tette a versenyt - nyilatkozta az atv.hu-nak Tarlós István a főpolgármester-választásról.
Az MVM áramszámlázási rendszere július 1-jétől előreláthatólag két hétre leáll, miután június 30-án az E.ON Áramszolgáltató Kft. beolvad az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-be - közölte az MVM.
A 2024-es bikafutás elindította a kriptovaluták iránti széles körű érdeklődést. Sokan vizsgálják, hogy mely altcoinok kínálhatják a legnagyobb hozamot. A hatalmas növekedés lehetősége miatt néhány különösen ígéretesnek tűnik. Fedezd fel, hogy melyik három altcoin rendelkezik a legjelentősebb potenciállal. Ezek a projektek minden lelkes befektető po
Új HR vezető csatlakozott a CIB Bank csapatához: Tóth Györgyinek a többi között az a feladata, hogy támogassa a bank befogadó, teljesítményorientált vállalati kultúráját és tovább erősítse a munkáltatói márkát.
Ha te is azok közé tartozol, akik mindig izgatottan várják A Bridgerton család újabbnál újabb részéig, viszont közben szívesen elkezdenél nézni más sorozatokat is, akkor van néhány alkotás, amelyeket feltétlenül érdemes számításba venned. Ugyanis így vagy úgy hasonlítanak A Bridgerton családra, ez pedig máris növelheti az esélyét annak, hogy szinté
A Tisza Párt alelnöke szerint korai még arról beszélni, kivel viszik majd a 2026-os kampányt. Szerinte egyáltalán nem biztos, hogy a párt elnöke lesz a miniszterelnök-jelölt is.
Pécsbagota egy, sokak számára ismeretlen apró település Pécstől nem messze. Itt tevékenykedik Lévai Tamás, a Zöld Bagoly Farm gondolatának megálmodója, aki alig 1500 nm kiterjedésű telkén, köszönhetően kutatómunkájának és lelkesedésének, immár nagy mennyiségű, ökológiai, pontosabban biointenzív szemléletben termesztett zöldséget állít elő, melyekbő
Az Emirates új járataival szeptembertől a világ negyedik legnagyobb szigetére is eljuthatunk. A légitársaság a Seychelle-szigeteken keresztül repül Madagaszkárra, így akár két egzotikus szigetet is meglátogathatunk egyetlen utazás során. Az…
Már a választás másnapján, hétfőn, majd kedden is összeül az Országgyűlés. A képviselők immár 13. alkalommal módosítják az Alaptörvényt, valamint gyermekvédelmi jogszabályokat hoznak, továbbá új alkotmánybírósági elnök választása is a napirenden szerepel.
Idén is versenybe szállhatnak a hazai vállalatok az Effekt 2030 – Az ESG megoldások díjáért. A rangos szakmai elismerést olyan példamutató környezeti, társadalmi és vállalatirányítási programokkal nyerhetik el a pályázó cégek, melyek valódi pozitív hatást eredményeznek és hosszabb távon is értéket teremtenek az adott szervezet érintettjei, környeze
A norvég hatóságok az FBI-al együttműködve sikeresen befagyasztottak 5,7 millió dollárt. A lefoglalt eszközök a nagyszabású 2022-es Ronin hálózat elleni támadásból származhatnak. A norvég hatóság sikeresen visszaszerezték az eszközöket Sky Mavis, az Axie Infinity mögött álló fejlesztő, a norvég kormány és más szervezetek segítségével sikeresen viss
Az egyesült államokbeli Mayo Klinika orvosainak új tanulmánya szerint a szívritmuszavarban szenvedő emberek esetében az életveszélyes szívmegállás és az energiaital-fogyasztás gyakran kéz a kézben jár.A Heart Rhythms című folyóiratban a héten megjelent tanulmány 144 olyan hirtelen szívmegállás (SCA) túlélőjének orvosi adatait elemezte, akiket a May
Több mint 10 millió GPS-bejelentkezés adatai alapján készítette el a budapesti közösségi közlekedés járatainak animációját egy átlagos hétköznapról a BKK.
Szűcs Gergely tréner, a Metorika alapítója, aki az önkifejezés megszállottja. Ez a hév az egész beszélgetést áthatja és ráadásul olyan gondolat iramot diktál, amihez nekünk is oda kell tenni magunkat, nem csak lustán elnyújtózni a székünkben.
A muskátlik könnyű kezelhetőségüknek és rendkívüli változatosságuknak köszönhetik népszerűségüket. Bár tartásuk nem igényel különleges szakértelmet, érdemes egy helyen összeszedni, mit kell tennünk azért, hogy a muskátlink éveken át újra és újra virágözönnel kápráztasson el bennünket.
A Szerencsejáték Zrt. a Tippmix-szel közelebb hozza a válogatottat a szurkolókhoz a nyári időszakra időzített új kampányában.Az idei év a sport éve a Szerencsejáték Zrt.-nél, ahol a sportfogadási szegmens dinamikusan fejlődő piacán belül is kiemelt fókuszt élvez a labdarúgás. A nemzeti lottótársaság forgalmának mára több mint 60 százalékát adja a s
A 444.hu hírportált és a Qubit portált működtető Magyar Jeti Zrt. a 2022-ben kimutatott 156 millió forintos nyereség után 2023-at már 50 milliós mínuszban, veszteséggel zárta.
Az MVM áramszámlázási rendszere július 1-jétől előreláthatólag két hétre leáll, miután június 30-án az E.ON Áramszolgáltató Kft. beolvad az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-be - közölte az MVM.
A szavazatszámláló bizottságok jegyzőkönyvei alapján várhatóan hétfőn állapítják meg a helyi választási bizottságok a polgármester- és képviselő-választások eredményét.
Megtörtént az Nvidia részvényeinek 10:1 arányban történő felaprózása, ma már nem 1200, hanem 120 dolláros árfolyam közelében forognak majd a chipgyártó részvényei. Bár a részvényfelosztás csak technikai esemény, és a vállalatérték változatlan marad, mégis okozhat olyan változásokat, amelyek a részvényárfolyamban is megmutatkozhatnak. Megnéztük, hog
A kriptovaluták ritkán kínálnak olyan lehetőséget, mint amit most tapasztalhatunk. Az elmúlt napokban tapasztalt korrekció a 2024-es bikapiac előtt utoljára kínál rendkívüli belépési szinteket. Cikkünk célja kiemelni azokat az alternatívákat, amelyek kulcsfontosságú választások lehetnek. Nézzük meg, mitől ilyen vonzóak ezek az eszközök. A CYBRO elő