Lemondott pártvezetői posztjáról a több baloldali politikai formációt tömörítő Sumar elnöke a pártszövetség gyenge EP-választási szereplése miatt hétfőn Madridban.
Közel harmincmillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak azok a hamis termékek, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy budapesti piactér pavilonjában találtak. Az eladó megpróbált elszaladni a pénzügyőrök láttán, de nem járt sikerrel, olvasható a NAV honlapján.
Soha nem szavaztak a Fideszre annyian egy EP-választáson, mint most. A kormánypártok több mint 2 millió 15 ezer voksot kaptak - mondta Orbán Viktor az M1 esti műsorában, hozzátéve, hogy korábban 1,8 millió volt ez a szám.
Orbán Viktorral az M1 készített interjút egy nappal a választások után. A TISZA Párt alelnöke szerint neki is hasonló terjedelemben kell megszólalási lehetőséget biztosítani.
Az Oscar-díjas színész, Brad Pitt lánya, Shiloh Jolie-Pitt nemrég hivatalosan is kérelmezte, hogy töröljék ki édesapja vezetéknevét, a Pittet a vezetéknevéből.
A Komárom melletti Szentpéteren él és dolgozik Bögi Benjámin, aki 42 éve gyógyítja az állatokat. Tőle érdeklődtünk, miképpen fejlődött, hogyan alakult át az állatorvosi munka az elmúlt évtizedekben.
Elszaporodtak a banki ügyfelek jóhiszeműségét kihasználó csalások. Az e-mailben történő adathalász támadások mellett egyre gyakoribbak a csaló telefonhívások. Ezek közös jellemzője, hogy pszichológiai nyomásgyakorlással próbálják az áldozatokat rábírni arra, hogy kiadják banki adataikat, amelyek birtokában aztán szabaddá válik az út a pénzükhöz is.
Eltűnt a radarernyőkről hétfőn egy repülőgép, amelynek fedélzetén Saulos Chilima, Malawi alelnöke utazott - közölte a délkelet-afrikai állam elnökének hivatala.
A mai estére az ATV Egyenes Beszéd c. műsorának vendége volt Magyar Péter a Tisza Párt vezetője. A műsor botrányosan rövidre sikerült, és alig 1 perc múlva Magyar Péter a mikrofonját lecsatolva kiviharzott a stúdióból. Mi történt pontosan?
A fürdőruhák minden nyaralás alapkellékei, de gondoltál már valaha is arra, hogy ízlésesen feldobva és a megfelelő kiegészítőkkel kombinálva akár az utcán is viselheted őket?
Elkezdődött a folytatás forgatása, melyben a főszereplő Benoit Blanc-ot alakító színész vadonatúj külsőt kap.A Wake Up Dead Man: A Knives Out Mystery című, harmadik Tőrbe ejtve-film forgatásának hírét és az első hivatalos fotót Rian Johnson rendező tette közzé az Instagramon és az X-en.Aaaaand we’re off! Today is day 1 of shooting on the next Benoi
A turizmus területén működő több mint negyven szakmai szervezetet tömörítő Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (Mtsza) üdvözli a reptér megvásárlását és a nemzetközi forgalom nagymértékű növekedését várja az ország első számú repterének többségi állami tulajdonba kerülésétől. Az Mtsza szerint Budapest légikikötőjének hazatérése fontos lépés Mag
Róma választókörzeteinek felében a rossz számítógépek miatt csődöt mondott az informatikai rendszer, ezért Olaszország még nem tudta bejelenteni az európai parlamenti választás végleges eredményeit - erősítette meg a római önkormányzat hétfőn este.
Jogszabály-módosító javaslatot nyújtott be a kormány a hétfői ülésen, melyet kedden kivételes eljárással el is fogadhatnak - írja a hvg.hu. A saláta törvény az iskolákat, kórházakat is érinti.
Annyiszor hallottam már a 3 F szabályról: Fordot, Fiatot és franciát soha ne vegyek. Két éve van Fordom, csak a baj van vele, de hozzá kell tenni, hogy egy 1984-es modellről van szó. Ha megszerelik, megállíthatatlan. Előtte tíz évig volt Fiestánk, semmi problémája nem volt, kifutott a világból is. Ismerősömnek van egy tizenegy éves Fiat Qubója. Mun
A Magyar Nemzeti Bank nevében kiberbűnözők azzal hívják fel az ügyfeleket, hogy gyanús pénzmozgásokat észleltek azoknak a megtakarítási életbiztosításukat kiegészítő, úgynevezett eseti számláján vagy értékpapírszámláján.
Brian Warner, vagy, ahogy a legtöbben ismerik, Marilyn Manson neve az idők során szorosan összefűződött a sötétséggel. Kevesen tudják viszont, hogy az őt körbelengő hátborzongató kisugárzás részben nehéz gyermekkorából eredt.
A Dunaferr a magyar ipar kiemelkedő jelentőségű szereplője és a térség legnagyobb foglalkoztatója, ezért a kormányzat kiemelten figyeli a vállalat helyzetét, minden eszközzel támogatja a Dunaferr zöld átállását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Magyar Péter napok óta azt terjeszti, hogy az ATV nem hívja meg a műsoraiba, a televíziót pedig propagandatelevízióként emlegeti. A televízió ezt megelégelve a 7. élő szereplésére egy dossziéba gyűjtötte a náluk történt eddigi szerepléseket. A dossziét az Egyenes beszéd élő adásában nyújtottak át neki, de a Tisza Párt alelnöke ezek után feldúltan e
Lisa Bonet 55 évesen is lenyűgöző fiatalságot és szépséget sugároz. Bőre hibátlan, ragyogása pedig életteli, mintha megállítaná az idő múlását, nem csoda, hogy gyakran egyidősnek nézik lányával, Zoe Kravitzal.
A B6-vitamin, más néven piridoxin, megállíthatatlanul növekvő népszerűségnek örvend a testre gyakorolt csodálatos hatásai miatt. Ez a vízben oldódó vitamin számos fontos szerepet játszik a szervezetünkben, beleértve az immunrendszer erősítését, az agyi egészség támogatását és az energiatermelés serkentését.
Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.