A holland válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a lengyel csapatot a németországi labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjának vasárnapi nyitómérkőzésén.
A Múzeumok Éjszakáján kinyitják kapuikat olyan helyszínek is, ahová csak ekkor léphetnek be látogatók, a gyerekfoglalkozásoktól a felnőttek világáig ívelnek a produkciók, több helyen csendül fel zene.
Megállt a történelem a 785 lelket számláló Borsodbótán. A település lakói ezúttal is Gulyás Jánost választották polgármesterré, a Munkáspárt színeiben induló faluvezető nyíltan vállalja, hogy a mai napig marxista. 1986 óta irányítja a települést, elődje fröccsözés közben kérte fel, legyen tanácselnök.
44, 85, 86, 87, 88 – a szombati kisorsolt nyerőszámok az ötös lottón. A játék 67 éves története során még sosem fordult elő, hogy négy egymást követő szám kerüljön ki a sorsológömbből.
Cégünk tervezi, hogy a munkavállalói jövedelmek kiegészítésére differenciált cafeteriát vezet be. A differencia alapja, a cégnél ledolgozott idő lenne (0–5 év, 6–10 év stb.). Ez az elképzelés megfelel-e az egyenlő bánásmód követelményeinek? További kérdésünk: az ügyvezető, aki tulajdonosként és nem munkavállalóként vesz részt a tevékenységben, ugya
A nők körében egész mást jelent az igaz barátság, mint a férfiak körében. Sokkal mélyebb, tartalmasabb, ugyanakkor szeszélyesebb is. Foghatjuk ezt a hormonokra, érzéseinkre, vagy túlzott érzékenységünkre, de bárhogy is legyen, egyszemélyes családként funkcionálunk egymás életében. Ez pedig azzal jár, hogy bármikor megigazítjuk barátnőnk koronáját,
Elfoglalta az orosz hadsereg a Zaporizzsja megyében lévő Zahirne települést a hétvégén, miközben hatból öt frontszakaszon előrenyomult Ukrajnában, és 11 ukrán ellenrohamot vert vissza - közölte az orosz védelmi minisztérium.
Donald Trump kijelentette, hogy véget vet az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatásának, és Volodimir Zelenszkijt a "valaha élt politikusok legnagyobb eladójának" nevezte, aki jelentős összegeket szerzett az USA-tól.
A polgármesternő a Facebook-videójában azt mondta, hogy az új választás "semmilyen formában nem vette el a kedvét". Helyt adtak a független jelölt, Bíró Péter fellebbezésének.
Az első félidőben szinte végig fölényben játszottak a sok gólhelyzetet kialakító hollandok, de mivel egy kivételével szinte az összeset elpuskázták, így egyenlő állással vonultak el a szünetre a csapatok.
A Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy a járművezető részegségének megállapításához nem szükséges alkoholteszt, hanem elegendő az objektív vizsgálat, mint az aceton szagú lehelet és az önkontroll hiánya – írja a sicurauto.it. E megállapítás egy tavaly júliusi ügyre nyúlik vissza, amikor Olaszországban egy autós fellebbezett a vezetési engedély h
Nőtt az olimpiai tenisztorna presztízse az által, hogy a Roland Garros lesz a helyszín Párizsban – mondta az InfoRádióban a kétszeres Grand Slam-tornagyőztes, aki szerint a két legjobb magyar férfijátékos felszabadultan játszhat majd az ötkarikás játékokon, és akár a világsztárok dolgát is megnehezítheti.
Mióta 1998-ban a Dawson és a haverokban feltűnt a képernyőn, nyomon követjük Katie Holmes divatpillanatait. Folyamatosan fejlődik, változik, de mindig stílusos és inspiráló, legyen szó vörös szőnyeges megjelenésről, vagy New York utcáin történő sétáiról.
Kevés előrejelzésnek van akkora súlya, mint azoknak, amiket tapasztalt piaci szakértők mondanak a kriptovaluták változékony világában. Az egyik ilyen szakértő, aki pontosan megjósolta a Bitcoin figyelemre méltó, 70 000 dollárra történő emelkedését, most egy új versenyzőt vesz célba a kriptoarénában: ez a nevezetes Retik Finance (RETIK). Az elemző s
Mi fokozza a hajtóakkumulátor öregedését, mekkora a csökkenés mértéke, és hogy lehet minimalizálni a veszteséget? Tisztázunk néhány részletet, hogy segítsünk elkerülni az idő előtti akkucsere milliós költségét.
Többnapos hír, hogy Charlie Dalin nyerte a New York–Vendée-Les Sables d’Olonne versenyt. Most elárulja, miért tartja ezt óriási fegyverténynek. Dalin felidézte, hogy az elmúlt években a dobogón gyakran ugyanaz a három vitorlázó – Jérémie Beyou (Charal), Thomas Ruyant (Vulnerable) és maga Dalin – állt, de azok az idők már elmúltak: „Jelenleg nehéz a
Zajlik az apadás, a következő napokban a vízgyűjtőterületen az árhullámok levonulását jelentősen befolyásoló csapadék nem várható; az árvízvédelmet összefogó Országos Műszaki Irányító Törzs tevékenysége lezárul - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap.
Videó! A területvédelmi tartalékos ezredek a Honvédelmi Minisztérium főépülete előtt teljesítenek díszőrséget, jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Egyszer recepciósként dolgoztam egy magánorvosi klinikán és naponta legalább öt ember megsértődött rám, amiért telefonban nem tudtam hirtelen megmondani, hogy egy bizonyos beavatkozás összeegyeztethető-e az immunbetegségével, cukorbetegségével, allergiájával. Az alábbi dolgozók munkáját is mindenki félreérti.
Az agy olyan, mint a legösszetettebb rendszerek. Nagyon hasonlít például a galaxisokra. De minél jobban feltárjuk a bonyolultságát, annál könnyebben tudjuk fejleszteni a mesterséges intelligenciát a jövőben.
A gazdasági válságok idején a luxuskozmetikumok piaca jellemzően ellenáll a visszaeséseknek, sőt, bővülni szokott. A piaci szegmens forgalma manapság is növekszik. A közgazdászok szerint ez akár rosszat is jelenthet.
Ebben a szakmában a nők jellemzően két-háromszor annyit tesznek zsebre, mint a férfiak. Akik a csúcson járnak egyetlen képpel is vagyonokat szakítanak.
Idén az esemény a hagyományőrzéstől az innovatív, fenntartható és körkörös divattal kapcsolatos tervezés, gyártás, anyagok, a textilhulladékok kezelése és a fenntartható divat témáival foglalkozott június 3-8. között.
Kutatások szerint, ha bizonytalanok vagyunk egy helyzetet illetően, nagyobb valószínűséggel gondolkodunk el múltbéli eseményeken. Alábbi cikkünkben mutatunk 3 olyan pszichológiai magyarázatot, amelyek rávilágítanak, miért pörgetünk magunkban újra már megtörtént párbeszédeket – legtöbbször irracionális vagy negatív következtetésekkel.Hogy megkapjuk
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tavaly októberben életre hívott kettőskarrier-programja által nyújtott mentális és sporttudományos segítségről és a civil élet adta kihívások is szóba kerültek pénteken a témában tartott kerekasztal-beszélgetésen.
Neel Kashkari, a Minneapolisi Szövetségi Tartalékbank elnöke vasárnap a CBS "Face the Nation" című műsorában adott interjújában beszélt az amerikai gazdaság jelenlegi állapotáról és a jövőbeli kilátásokról. Kashkari elmondta, hogy bár bizonyos jelek arra utalnak, hogy az amerikai gazdaság "nagy nyomás alatt áll", és lassulás jelei mutatkoznak, még