2024. június 2. vasárnap

jún. 2
13:12
Visszavonták Balog Zoltán díszpolgári címét – mutatjuk, melyik város döntött így (SzMo)
Annak idején politikusként nem vette át, de püspökként már elfogadta. Most meg kell válnia a megtisztelő címtől.
jún. 2
13:12
Szike nélkül tűnik el a toka (Life)
Ma már a plasztikai beavatkozások segítségével – akár szike nélkül is – minden hölgy lehet szép és csinos. A formás alakot nagyban segítheti az Aqualyx intralipoterápia, amely mindössze félórás kezelést jelent.
jún. 2
13:12
Jose Mourinho a Fenerbahce új vezetőedzője (Magyar Hírlap)
A portugál szakember korábban a Portót, a Chelsea-t, az Internazionalét, a Real Madridot, a Manchester Unitedet, a Tottenham Hotspurt és az AS Romát irányította.
jún. 2
13:12
Bőven minimálbér felett kereshetnek a nyári diákmunkások (Bank360 blog)
Kapósak a diákok a nyári munkákra, ezért akár 2000 forint feletti órabéreket is elérhetnek, ráadásul többnyire adómentesen. Sokan közülük most nyitják meg első bankszámlájukat is, amivel még kereshetnek is amellett, hogy szinte ingyen bankolnak.
jún. 2
13:12
"Kibújt a szög a zsákból" – Menczer Tamás szerint Magyar Péter Soros György utasításait követi (Mandiner)
A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy véli, "a gyerekekre nem a plakát, hanem a háború jelent veszélyt".
jún. 2
13:12
Ez a férfi gyilkolta meg a 87 éves hajdúszoboszlói nénit (naphire.hu)
Szörnyű gyilkosság híre rázta meg Hajdúszoboszlót: péntek délelőtt holtan találtak egy idős asszonyt az otthonában.
jún. 2
13:18
Gyökeresen megváltoznak a nyaralásaink - 10 európai város, amiről nem is gondolnád, hogy az utazók kedvence idén nyáron (Portfolio)
Az egyre sűrűsödő nyári hőhullámok és az elszálló szállodaárak mellett változnak az utazási szokások Európában, a mediterrán tengerpartok és a népszerű városok helyett inkább a kevésbé frekventált célpontokat választják az utazók. Az idei nyáron óriási az érdeklődés az olyan nem szokványos nyaralócélpontok iránt, mint Brüsszel, München vagy Varsó,
jún. 2
13:18
Így bukja el komoly kártérítését sok magyar autós: hiába sérült meg a kocsi, még a biztosító sem fizet (Pénzcentrum)
Kellemetlenül ért véget olvasónk története, aki Budapesten futott bele egy méretes kátyúba: nem elég, hogy a gumiabroncsa kuka, és a felnit is javítani kell, a közútkezelő még kártérítést sem fizet. Indoklásuk szerint azért nem vállalják a felelősséget, mert az útszakaszon ki volt helyezve a veszélyre, úthibákre figyelmeztető tábla. A biztosítási s
jún. 2
13:18
Se veled, se nélküled: Durva, ami ezekkel a magyar sztárpárokkal történik (Ripost)
Egyes sztárok sportot űznek a szakításból és a békülésből.
jún. 2
13:18
Az izraeli háború 240. napja – Izrael szerint tervet kell kidolgozni a népirtó Hamász megsemmisítésére (vg.hu)
Izrael újból megerősítette: nem lesz tartós tűzszünet mindaddig, amíg minden célkitűzésüket nem teljesítik.
jún. 2
13:18
Ő tényleg Reese Witherspoon lánya? Félelmetes, mennyire hasonlít az édesanyjára (Glamour)
A sztárok esetében is a gyerekek általában hasonlítanak a szüleikre, de ritkán látni olyan anya-lánya párost Hollywood-ban, akik konkrétan egymás klónjai. Ava Phillippe legújabb Instagram fotóját látva nem hiszünk a szemünknek, ugyanis olyan, mintha a fiatal éves Reese Witherspoont látnánk!
jún. 2
13:18
Ismét nagydöntős a Florida (Magyar Hírlap)
Az együttes a New York Rangerst győzte le az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) elődöntőjében.
jún. 2
13:18
Videó: Letartóztatták a hajdúszoboszlói emberöléssel gyanúsított férfit (Nyugati Fény)
Sokkoló részletek derültek ki
jún. 2
13:18
A releváns ismeretek hiánya és a társadalmi tabuk jelentik a legnagyobb kihívásokat a nőknek egészségük megőrzésében (Digital Hungary)
Milyen kérdések foglalkoztatják a magyar nőket leginkább az egészségük kapcsán? – erre a kérdésre kereste a választ az Organon, a nők egészségével foglalkozó nemzetközi gyógyszeripari vállalat a “Nők egészségéért” május 28-i világnapjának apropóján. A Magyar Nőorvos Társaság legutóbbi szakmai továbbképző tanfolyamán számos résztvevő fejtette ki vél
jún. 2
13:18
7 vállig érő frizura, amit a sztárok is imádnak (Bien)
A vállig érő frizura kényelmes, könnyen kezelhető és számos stílusban hordható, ahogyan azt ezek a sztárok is bizonyítják 5 csillagos megjelenésükkel.
jún. 2
13:24
Itt az újabb fenyegetés: Kína szétzúz mindenkit (ATV)
A kínai védelmi miniszter, Tung Csün vasárnap figyelmeztette Tajvant és szövetségeseit, hogy országa "szétzúz" mindenkit, aki a sziget függetlenségét szorgalmazza.
jún. 2
13:24
Fidesz vagy Armageddon – Török Gábor szerint Orbán Viktor kimaxolta a választás tétjét szombati beszédében (SzMo)
A politológus szerint nagy kérdés, hogy egy ilyen radikális tétemelést a választók hány százaléka hisz el egy olyan országban, ahol nyilvánvalóan egyetlen szavazó sem akar háborút.
jún. 2
13:24
Választás 24. – Nem minden tagországban biztosított a külföldön szavazás lehetősége az EP-választáson (Magyar Hírlap)
Az Európai Unióban eltérőek a választási részvétel lehetőségei.
jún. 2
13:24
Kibújt a szög a zsákból: Magyar Péter megkapta az utasítást felettesétől (Magyar Nemzet)
A baloldal új messiása a plakátokat veszélyesebbnek tartja a gyerekekre, mint a háborút.
jún. 2
13:24
Rekordszámú kenyeret indítottak a rangos versenyen – tarol idén az egészséges vonal (Magyar Mezőgazdaság)
Idén érkezett a legtöbb termék a Magyar Pékszövetség által 13. alkalommal kiírt szakmai versenyre: közel 100 pékárut neveztek a magyar tulajdonú sütőipari vállalkozások a három versenykategóriába.
jún. 2
13:24
Hamilton elmesélte, hogyan fulladt kis híján a tengerbe (Racing)
Lewis Hamilton kedveli a veszélyes hobbikat, elmondása szerint az egyik ilyen pedig egyszer majdnem az életébe került.
jún. 2
13:24
Négy tuti tipp a jobb éjszakai alvásért (Roadster)
Segítünk aludni.
jún. 2
13:30
A bab és a tökfélék is megteremnek a magaságyásban (Agroinform)
Meghálálják a gondoskodást.
jún. 2
13:30
Ötvenhárom embert vettek őrizetbe Bajnokok Ligája-döntő alatt (ATV)
Ötvenhárom embert őrizetbe vett a londoni rendőrség a Wembley Stadionban rendezett szombat esti Bajnokok Ligája-döntő idején elkövetett rendbontások miatt.
jún. 2
13:30
Brutális választások: harminc halott egyetlen nap alatt (Magyar Hírlap)
A hírt Uttar Pradesh állam választási főfelügyelője jelentette be, India többi területén még nem összesítették az adatokat.
jún. 2
13:30
Szédítő kavarások Budapest népességlerakatában, Pest megyében (Telex)
Pest megyét lehetetlen a fővárostól elválasztva értelmezni. Amúgy se könnyű, őrült kavarásban vannak a megyében a kormánypártok és az ellenzéki pártok is. Dunakeszin például két DK-st is azért zártak ki a pártjából, mert kormánypropaganda terjesztésére markoltak fel pénzt a megye fideszes önkormányzatától.
jún. 2
13:36
Súlyos bűncselekményekért ítélték el a hírhedt motoros banda tagját (Magyar Hírlap)
A Hells Angels török–német tagját többek között nemi erőszakért és pénzmosásért ítélték el Bázelben.
jún. 2
13:36
Kína új háborúba kezdhet (Magyar Nemzet)
A kínai védelmi miniszter, Tung Csün vasárnap figyelmeztette Tajvant és szövetségeseit, hogy országa "szétzúz" mindenkit, aki a sziget függetlenségét szorgalmazza.
jún. 2
13:36
Dömötör: Tegyünk meg mindent a békéért, most nem kellenek hozzá fegyverek, elég egy golyóstoll (Mandiner)
Az államtitkár szerint "a békevágy hangja június 9-én lehet a leghangosabb".
jún. 2
13:36
Bajban van Kern András: parkolásgátló virágládát helyeztek ki a II. kerületben (naphire.hu)
Őrsi Gergely polgármester a Facebook-oldalán jelentette be, hogy "Frankel LEgO" parkolásgátló virágládát helyezett ki a II. kerületi önkormányzat a Frankel Leó úti járdára.
jún. 2
13:36
Erre nem számítottál: kiderült, ő volt Jákob Zoltán felesége 10 évig! (Sassy)
A válás ugyan jól elhúzódott, de ma már jóban vannak.
jún. 2
13:42
Csillagokat túlragyogó üstökös tart a Föld felé, szabad szemmel is látható lesz (Infostart)
Napnyugtakor jó eséllyel szabad szemmel is megcsodálhatjuk majd a különleges égitestet, amely ősszel ér a Föld közelébe. A Naphoz legközelebbi áthaladása szeptember 27-én várható.
jún. 2
13:42
Mbappé aláírta szerződését a Real Madriddal – Fabrizio Romano (m4sport.hu)
A friss BL-győztes pár nap múlva hivatalosan is bejelenti a világ egyik legjobbjának érkezését.
jún. 2
13:42
Hátborzongató kijelentést tett a kínai védelmi miniszter: "szétzúzunk mindenkit" (vg.hu)
A kínaiak ugyanakkor továbbra is elkötelezettek a békés újraegyesítés mellett, de ezt a távlatot a "tajvani függetlenségi erők" fenyegetik.
jún. 2
13:48
Rogán Antal London egyik legdrágább szállodájában bukkant fel (Menedzsment Fórum)
A Bajnokok Ligája döntője miatt utazott Londonba a politikus.
jún. 2
13:48
Fenyőék meghatódtak a rajongók szeretetétől: a Hungária- koncert after partyján jártunk – ekluzív videó (Blikk)
.
jún. 2
13:48
Gépek bevetésen az Andl Kft. és a Royal-Kert Kft. közös bemutatóján! (Agroinform)
A Fotrak traktorcsalád debütált a rendezvényen.
jún. 2
13:48
Az ellenzéki ANO a legesélyesebb a győzelemre az EP-választáson Csehországban (hirado.hu)
Csehországnak az Európai Parlamentben 21 képviselői helye van.
jún. 2
13:48
Oké, akkor ennyi volt a jó idő – hétfőtől visszatérnek a felhőszakadások (SzMo)
Hét elején a levegő is hűl, és komoly csapadék is érkezik. A széllel is vigyázni kell.
jún. 2
13:48
Leveleki az IVSZ elnökségében (Mínuszos)
Öt mandátum sorsáról döntöttek az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége idei éves közgyűlésén. Az IVSZ az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag ma
jún. 2
13:48
Mások élete és a magunk létrája (Magyar Hírlap)
Szobakatedra. Mindegyik életszakaszban eltérő módon foglalkoztatja az embert saját létezése. Vagy még nem is a létezése, csak az élete.
jún. 2
13:48
A kínai védelmi miniszter figyelmeztette Tajvant és szövetségeseit (Demokrata)
A miniszter közvetve támadta az Egyesült Államokat is, amely fegyvereket ad el Tajvannak.
jún. 2
13:48
Nagy teret kapott a román médiában Orbán Viktor beszéde, népszerű a magyar álláspont (Magyar Nemzet)
A felvonulásról és az Orbán Viktor miniszterelnök beszédéről szóló híradások többsége objektív módon tálalta a rendezvényt.
jún. 2
13:48
Megdöbbentő videó: Orbán Viktor elsírta magát (Nyugati Fény)
Saját propagandistája égette be Orbánt.
jún. 2
13:48
Franciaország királya, aki azt hitte üvegből van (Helló Magyar)
VI. Károly királyt kezdetekben még "szeretett" jelzővel illették, majd később ezt felváltotta az "őrült" jelző.
jún. 2
13:48
Rendkívüli hír: Mbappé a Real Madridba igazolt (naphire.hu)
Az átigazolásguru Fabrizio Romano egy nappal a Real számára győzelmet hozó BL-döntő után adta hírül, hogy a francia világklasszis a Realban folytatja.
jún. 2
13:48
A "belső kerted", amit egész életedben művelned kell: a bélflóra (Bien)
Egészséges szervezet létezhetetlen mikrobiom nélkül. De mi is ez pontosan, hogyan tudod támogatni a működését, és miket szükséges elkerülnöd, ha meg szeretnéd óvni? Ha érdekelnek a válaszok és szeretnéd jobban megérteni azt a különös ökoszisztémát, ami benned él, akkor javaslom, tarts velem.
jún. 2
13:50
Az Európai Unióban négy tagállamban kötelező a voksolás az EP-választáson (hirado.hu)
A kötelező szavazás az állampolgárokra, valamint a választási névjegyzékbe felvett, az adott ország állampolgárságával nem rendelkező uniós polgárokra egyaránt vonatkozik.
jún. 2
13:50
Andrej Babis pártja a legesélyesebb Csehországban (Demokrata)
Várhatóan az ANO nyeri a jövő hétvégi európai parlamenti választást Csehországban.
jún. 2
13:54
Tovább kell dolgozniuk a tűzoltóknak Debrecenben: komoly károk keletkeztek a viharos idő után (Blikk)
Kidőlt fák és leszakadt, letört ágak miatt Debrecenben még mindig dolgoznak a vihar okozta károk felszámolásán a tűzoltók.

Keresés