Az Autonómia Alapítvány létrehozója többek között földvásárlással segítette a Magyarországon élő romákat. Ő és szervezete 1995-ben megkapta a Right Livelihood-díjat, amit Alternatív Nobel-díjnak is szoktak hívni.
14 év után újra megrendezték a Media Regattát, a hazai médiaszektor szereplőinek dedikált nagyhajós versenyt. A pénteki eseményt barátságos légkör, egészséges versenyszellem és fergeteges hangulat jellemezte. Több kategóriában több győztes is született, akiknek a díjat Litkey Farkas olimpikon vitorlázó, a Regatta fővédnöke adta át.
A Financial Times (FT) információi szerint Mark Rutte holland miniszterelnök ígéretet tett Orbán Viktornak arra, hogy ha kinevezik a katonai szövetség főtitkárává, akkor hivatali ideje alatt Magyarországnak joga lesz visszautasítani az Ukrajna területén tervezett NATO-tevékenységeket. Korábban a magyar kormány tagjai azt mondták, hogy semmiképp sem
Ma tizenegy játékos van a pályán, de otthon milliók küzdenek a győzelemért – mondta a Románia elleni vereség után Andrij Sevcsenko, az Ukrán Labdarúgó-szövetség elnöke. Egykori csatártársának, Szerhij Rebrovnak viszont éppen az a tizenegy játékos okoz gondot, akit a pályára küldött Münchenben.
A Yettel a mobiltársaság hivatalos előhívó számával azonos dátumon, 06.20-án egy napra lekapcsolja az adatforgalmi számlálókat és korlátlan, díjmentes belföldi mobilinternettel lepi meg ügyfeleit.
Bár a cégek többsége (63%) bizakodó azzal kapcsolatban, hogy felkészült lesz az EU kötelező vállalati fenntarthatósági jelentéstételről szóló irányelve, a CSRD-követelmények teljesítésére, de sokan még nem igazán tudják, hogyan - derül ki a PwC első alkalommal elkészített Global CSRD Survey kutatásából.A CSRD, amelyet 12 európai fenntarthatósági je
Az Európai Unió egy évvel, 2026 januárjára halasztja a banki tőkeszabályok globális reformjának egyik központi elemét, a kereskedési könyv alapvető felülvizsgálatára (FRTB) vonatkozó szabályozást - közölte kedden az EU pénzügyi szolgáltatásokért felelős biztosa.
A Financial Times értesülései szerint egyezség születhetett Orbán Viktor és a leköszönő holland kormányfő, Mark Rutte között utóbbi NATO-főtitkári ambícióival kapcsolatban.
Fricska. Amíg a Gyurcsány-házaspár számtalan kritikát kap a választási eredmény miatt, az MSZP-t mintha meg sem érintette volna a penetráns kudarc, az elmúlás lágy fuvallata.
A hétfőn beharangozott nagy pillanat kedden el is érkezett: Charles Leclerc-t az a megtiszteltetés érte, hogy szülővárosa utcáin sétálhatott az olimpiai lánggal.
A kripto-bálnák tevékenységét mindig is élénken figyelte a piac egésze. A nagytőkés befektetők akciói képesek pozitívan vagy negatívan befolyásolni egy eszköz árfolyamát. A közelmúltban a Dogecoin-bálnák akcióba lendültek, és közel 900 millió DOGE-tokent vásároltak. Elon Musk kedvenc kriptovalutája mellett egy Bitcoin ICO-tokenbe is, az úgynevezett
Európa abban a hitben élt, hogy világszínvonalú kutatási teljesítménnyel bír, csak ezt nehezen tudja gyakorlati termékekre váltani. Napjaink technológiai versenye azonban világossá tette, hogy az európai kutatási teljesítmény súlyos lemaradásban van, már nemcsak Amerika, hanem Kína is előzni kezdett. Macronnak erre is van terve, de egyelőre több a
Az Egyesült Államokban ezek a héten kiadták a hőségriadót, ami több mint 70 millió embert érint. Egyes területeken akár 41 Celsius-fok is lehet. A tudósok most arra figyelmeztetnek, hogy az éghajlatváltozás következtében számos szélsőséges időjárási jelenség válik egyre gyakoribbá és intenzívebbé.
Az első féléves szezon sikeresen lezárult, de nincs megállás a Portfolio Csoport rendezvény divíziójánál: már tele a naptár az új rendezvényekkel: szeptembertől újult energiával indul az őszi konferenciaszezon! A Portfolio-tól megszokott módon rengeteg rendezvény várja az érdeklődőket, hagyományosan több iparágban és gazdasági területen is: fenntar
Újabb egyszerűsítéssel, ezúttal a nagykategóriás jogosítványszerzés gyorsításával segíti az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a hazai szállítmányozási és fuvarozói ágazat fejlődését, a szektorban tapasztalt munkaerőhiány csökkentését - közölte a tárca.
Újabb egyszerűsítéssel, ezúttal a nagykategóriás jogosítványszerzés gyorsításával segíti az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a hazai szállítmányozási és fuvarozói ágazat fejlődését, a szektorban tapasztalt munkaerőhiány csökkentését.
Ez persze az aukciósházak túlnyomó többségéről elmondható lenne, hiszen az év első fele jelentős forgalomvisszaesést hozott a számukra, a Christie’s-nek azonban több más, komoly sajtóvisszhangot kiváltó problémával is szembe kellett néznie.
Roskadásig aranyozva is jól néz ki a Tissot PRX, még akkor is, ha egyikünk sem a kosarazás — és a kosaras szcéna — megszállottja, mint ahogyan az kiderül ebből a…
A tárcavezető azt mondta, ezekkel az új elemekkel tovább gazdagodott és erősödött a magyar nemzet. A hungarikum mozgalom minden szintjén törekszünk nemzetünk szövetének és nemzeti identitásunk megerősítésére. A kedden meghozott döntések értelmében bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a kocsi, egy magyar eredetű közlekedési megoldás, amely már 500
Elképesztő jeleneteket rögzítettek Budapesten: a 6-os villamos ütközőjén ülve utazott egy férfi. Ezzel csak a baj, hogy esés estén még az életünkbe is kerülhet.
Az Európai Unión belül a jövedéki termékek – például alkohol, cigaretta, üzemanyag – nem kereskedelmi célú szállításához magánszemélyeknek nem szükséges engedély. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összegyűjtötte, hogy nyaraláskor (oda és vissza úton) mire kell figyelni az útipoggyász összeállításánál.
A STRT Holding azonosította azokat a természetes és jogi személyeket, akiket fel kíván kérni a zártkörű tőkeemelés keretében kibocsátandó új törzsrészvények vonatkozásában a részvények átvételére vonatkozó előzetes kötelezettségvállaló nyilatkozatok megtételére. A kibocsátó igazgatósága döntött arról is, hogy azoknak a befektetőknek, akik 50 000 00
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 7,00 százalékosra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb.
Mindössze 25 bázisponttal vágta meg ma az alapkamatot az MNB, így az holnaptól 7 százalékra csökken. Az eddigi 50 bázispontos kamatcsökkentések után a szakértők lassítást vártak, amit a forint gyengélkedése is indokolt.