2024. június 20. csütörtök

jún. 20
12:42
"Mintha az 1950-es években lennénk" – Magyar Péter kiakadt, azt ígéri, részletesen cáfolja majd az ügyészség mai sajtótájékoztatóján elhangzottakat (Blikk)
Magyar Péter is kommentálta az ügyészség ma délelőtti sajtótájékoztatóján elhangzottakat.
jún. 20
12:45
Jók vagyunk a gazdaság fehérítésében (ProfitLine)
Az Európai Unión belül Magyarország hajtotta végre az egyik legnagyobb gazdaságfehérítést 2010 óta: az áfarés mértéke 22 százalékról 4,4 százalékra, a GDP-arányos adóelvonás mértéke pedig 40 százalékról 35 százalékra csökkent - jelentette ki Varga Mihály az Adóigazgatások Európai Szervezete (Iota) éves közgyűlésének szerdai nyitó napján Budapesten.
jún. 20
12:45
Nocsak: olyan jól állunk, hogy az MNB szerint legfeljebb 4,5% lesz az idei infláció (Pénzcentrum)
A következő hónapokban az infláció a jegybank 2-4 százalékos toleranciasávjának felső széle körül alakul és a maginfláció is emelkedik a második negyedévtől, ugyanakkor az elmúlt hónapok erőteljes dezinflációja miatt csökkentette az éves átlagos inflációs prognózisát a Magyar Nemzeti Bank - mondta Balatoni András, a jegybank igazgatója csütörtökön,
jún. 20
12:45
Teljesen leállítja az oroszországi értékesítést a kínai elektromosautó-gyártó (Portfolio)
A kínai Zeekr leállítja elektromos járműveinek értékesítését Oroszországban, a céggel együttműködő orosz autókereskedőket a döntéssel kapcsolatban levélben értesítették Kínából - írja az MK.ru.
jún. 20
12:45
Hol dolgoznak az írók? 5 író asztala - Valuska Gábor ezekről mesél a Múzeumok Éjszakáján (Könyves Magazin)
A június 22-i Múzeumok Éjszakáján a jelenkor legégetőbb problémáit tematizálja a Petőfi Irodalmi Múzeum a kiállításain és az irodalmon keresztül. Például a Könyves Magazin fotósának, Valuska Gábornak a sorozatát, amit a print kiadványainkba készített az írók dolgozószobáiról. Ezekből a képekből mutatunk párat, hogy kedvet csináljunk a beszélgetéshe
jún. 20
12:45
Véglegessé tették a kamatjövedelmek extraadóját (Bank360 blog)
Kőbe vésték a kamatjövedelmekre tavaly még csak ideiglenesen kivetett szociális hozzájárulási adót. A jelenleg is alkalmazott szabályokon nem változtattak, de augusztustól ezt már nem veszélyhelyzeti rendelet, hanem törvény alapján kell fizetni.
jún. 20
12:45
Új zenékre "táncolnak" a vízsugarak (Nyíregyháza)
12 új zenével várja a Sóstóra látogatókat a zenélő szökőkút. Nyíregyháza egyik leglátványosabb turisztikai attrakciója május 9-től üzemel az Élményfürdő előtti téren, délelőtt 11-től este 22 óráig minden órában elindul egy zenei blokk, estefelé egyre bővebb a kínálat.
jún. 20
12:47
21 millió forintért Harry Potter, érdekel? (Könyves Magazin)
Több mint 45 ezer fontért (21 millió forint) kelt el a Harry Potter és a bölcsek köve első kiadásának egy példánya egy skóciai árverésen.
jún. 20
12:48
Portugália ismét rekordokat döntött a napenergia termelésben (Alternatív Energia)
Európa legtöbb országában az utóbb időkben csökkent az áram ára, de akadtak kivételek.
jún. 20
12:51
Nyilvános: Varga Judit ezeket mondta kihallgatásán a Magyar Péter hangfelvételén elhangzottakról (Blikk)
Magyar Péter hangfelvétele elég sok vitát gerjesztett a magyar közbeszédben, de ezek közül is a legelhíresültebb az, hogy vajon Varga Judit, hogy értette, amikor azt mondta "az ügyészségen belül Polt nem ura a helyzetnek."
jún. 20
12:51
Munkavégzés táppénz, csed, gyed, gyes, gyet mellett – milyen korlátozásokra érdemes figyelni? (Adózóna)
A szülők a családi bevételeket is figyelembe véve döntenek arról, hogy a kisgyermek hány éves korától megy vissza az anya dolgozni. Nem mindegy azonban, hogy éppen milyen ellátásban részesül a szülő, hiszen vannak tiltások és korlátozások is, vagyis előfordulhat – ha a munkavégzés azt eredményezi –, hogy az ellátásról le kell mondania a kérelmezőne
jún. 20
12:51
Megint lejtőre tették a forintot (Portfolio)
A héten 396 fölé gyengült a forint, csütörtök reggel is itt kezd, kis gyengülést látunk. A dollár kissé erősödik, ami nem szokott jót jelenteni a forint számára. Jelentős piacmozgató híreket csütörtökön nem várunk.
jún. 20
12:51
"Varga Judit pletykákat osztott meg férjével" Megszüntették a nyomozást Magyar Péter hangfelvételei kapcsán (ATV)
Az ügyészség szerint a titokban rögzített beszélgetés olyan tárgyi tévedéseket tartalmaz, amelyek kizárják azt, hogy az információkat az ügyészségi adatokból, vagy ezen információkat az iratokat ténylegesen ismerő személytől szerezték. Magyar Péter kijelentette: részletesen cáfolni fogja az ügyészség állításait.
jún. 20
12:51
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri a lakosságot, hogy sehol, semmivel ne etessék a vízimadarakat (Tiszta Jövő)
A vízimadarak etetése nemcsak felesleges, de tömegesen sodorja veszélybe és betegíti meg az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek - közölte az MME hétfőn az MTI-vel.
jún. 20
12:51
Vilmos herceg Katalin nélkül jelent meg a Royal Ascoton (Magyar Hírlap)
A hercegné szülei azonban megjelentek.
jún. 20
12:51
Mi lesz Budapestből? (Mandiner)
Totális tanácstalanság. Rengeteg kérdőjel. Még több kompromisszum, még több alku. Városvezetés zéró.
jún. 20
12:51
Sebestyén Balázs legújabb fotója felszántotta az Instagramot: nem akárkihez hasonlították a kommentelők (naphire.hu)
Sebestyén Balázs új fotót posztolt Instagramon, a kommentelők pedig azonnal beindultak: többen nem máshoz, mint Magyar Péterhez hasonlították.
jún. 20
12:51
Példaképeket díjazott a Nők Lapja (Media1)
A hetilap kiadásának 75. évfordulója alkalmából életre hívott Nők Lapja Példakép Díj olyan hétköznapi hősöket ismert el, akik az egészségügy, a kultúra, a közösségszervezés, az oktatás, a tudomány, valamint az üzleti élet terén kiemelkedőt alkottak.
jún. 20
12:51
Vízerőművet építtetne a román kormány az Erdélyi-szigethegységben (Öko-drive)
Szivattyús energiatároló vízerőművet építtetne a román kormány az Erdélyi-szigethegységben, a megvalósíthatósági tanulmányra kiírt tenderre két ajánlat érkezett - írja az economedia.ro.
jún. 20
12:51
Ők a legkeményebben dolgozó csillagjegyek. Magadra ismersz? (Bien)
Ha hatékonyan és kitartóan dolgozni nem kemény dolog lenne, bárki képes lenne rá. Egy jó ötletnél, tervnél és elhatározásnál azonban többre van szükség ahhoz, hogy a kitűzött célokat elérjük. Például türelemre, rugalmasságra, a kudarcok elviselésére, és arra a képességre, hogy újra tudjuk kalibrálni a dolgainkat, amikor az élet váratlan dolgokat ho
jún. 20
12:57
Kieran Tierney nem játszik a magyarok ellen (Magyar Hírlap)
Skócia egy ponttal várja a csoportkör utolsó fordulóját, a magyar válogatottnak még nincs pontja.
jún. 20
12:57
Sertéságazat: már 10 nap van pályázni a Disznnovációra! (Agrárágazat)
Bő 55 millió forintot oszt szét a sertéságazat innovációján, fejlesztésén dolgozók közt az Msd Animal Health.
jún. 20
12:57
Eddig 21 forint gázolajár emelés a héten és még nincs vége (GépMax)
Napi szinten vágtázik felfelé a gázolaj ára, a csütörtöki emeléssel már a héten eddig 21 forint nőtt az ára.
jún. 20
12:57
Kiderült: ekkor fog tárgyalni Orbán Viktor a német kancellárral (Mandiner)
A kétoldalú tárgyalásokon a júliusban kezdődő, fél éves magyar EU-elnökséggel kapcsolatos terveket és programokat tekintik át.
jún. 20
12:57
A visszaváltási díjat így kaphatjuk meg leggyorsabban (Transpack)
Ne bajlódj a visszaváltó automatából kiadott bizonylattal! Applikációval azonnal a számládra kerül a betétdíj.
jún. 20
12:57
Huszonhét magyar szurkolóval szemben indult eljárás Stuttgartban (Telex)
Voltak, akik érvényes belépőjegy nélkül próbáltak bejutni a stadionba, másoknál kábítószert találtak.
jún. 20
12:57
Hosszú huzavona után a Guggenheimnél marad egy Picasso-festmény (in.hu)
Pablo Picasso 1904-ben készült, Vasaló nő című festménye, amely a manhattani legfelsőbb bíróságon egy kártérítési per középpontjában állt, a Guggenheim Alapítvány tulajdonában marad. A pert a bíróság azzal az indokkal utasította el, hogy nem sikerült kényszerítést megállapítani.A Guggenheim ellen a pert 2023 januárjában nyújtotta be Thomas Bennigso
jún. 20
13:03
Gigabefektetéshez jutott egy magyar startup (Piac és Profit)
Jelentős összegű befektetést kapott a denxpert EHS&S software nevű magyar startup, amely környezet- és munkavédelmi, illetve fenntarthatósági adatok gyűjtésében, kezelésében és auditbiztos reportolásában segíti a vállalatokat. A régióban piacvezető cég skálázásra és nemzetközi terjeszkedésre használja majd az Óbuda Uni Venture Capital (ÓUVC) és
jún. 20
13:03
Egy atom-tengeralattjáróról lőttek ki rakétákat a Barents-tengeren (HírTV)
Atom-tengeralattjáróról indított rakétákat Oroszország egy hadgyakorlat keretében – közölte az Interfax hírügynökség.
jún. 20
13:03
Ezen áll vagy bukik a családi vagyon sorsa? Erről rengeteg magyarnak fogalma sincs, mielőtt dönt (Pénzcentrum)
Egyre idősebb korban házasodnak a magyarok, a nők átlagosan már csaknem harminc évesen kötnek először házasságot. A magasabb életkorral gyakran nagyobb vagyon jár, ami a közjegyzők tapasztalatai szerint az egyik oka, hogy egyre többen kötnek házassági vagyonjogi szerződést. Az általános vélekedéssel szemben ez nemcsak a kapcsolat megszűnése esetén
jún. 20
13:03
Orbán Viktor a német kancellárral tárgyal (Demokrata)
Orbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott
jún. 20
13:05
Nem csatlakozik a Fidesz az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójához (HírTV)
A július közepén megalakuló Európai Parlamentnek immáron a harmadik legnagyobb frakciója lesz az Európai Konzervatívok és Reformerek csoport, miután új pártok csatlakozását jelentették be Brüsszelben.
jún. 20
13:06
Pesty László ugyan 95 százalékban egyetért Magyar Péterrel, mégis a Fideszre szavazott (Blikk)
Pesty László elmondta a véleményét a TISZA Párt alelnökének az eddigi munkájáról.
jún. 20
13:07
Az Európai Konzervatívok és Reformisták az Európai Parlament harmadik legnagyobb képviselőcsoportja (HírTV)
A jobboldali Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportja az Európai Parlament harmadik legnagyobb képviselőcsoportja lett. 83 képviselőjük van, 21-gyel több, mint az előző ciklusban.
jún. 20
13:09
Egy tizenéves lányt zaklatott szexuálisan egy marokkói bevándorló Spanyolországban (HírTV)
A Hír Televíziót Tóth Brigitta tudósította, Murciából.
jún. 20
13:09
Orbán Viktor a meccs után Berlin felé vette az irányt: a német kancellárral tárgyal (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott, ahol pénteken tárgyalást folytat Olaf Scholz német kancellárral.
jún. 20
13:09
Heves viták várhatóak az uniós csúcspozíciók elosztásáról (HírTV)
Heves viták várhatók az uniós csúcspozíciók elosztásáról a jövő heti, két naposra tervezett uniós csúcstalálkozón Brüsszelben.
jún. 20
13:09
Megérkezett a kormány bejelentése: újra meghosszabbítják a jelzáloghitelesek kamatstopját (Portfolio)
A kormány meghosszabbítja a lakossági kamatstopot 2024 végéig - jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
jún. 20
13:09
Orbán Viktor a német kancellárral tárgyal (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott, ahol pénteken tárgyalást folytat Olaf Scholz német kancellárral - tájékoztatott Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön.
jún. 20
13:09
Koncz Zsuzsa kőkemény szavakkal illette Szörényi Leventét, aki hisztirohamáról beszélt korábban (Promotions)
Azt hihetnénk, hogy kettejük kapcsolata szakmai berkeken belül kiegyensúlyozott volt, ám ettől a valóság távol áll.
jún. 20
13:09
Több esetben is konzuli intézkedésre volt szükség a német-magyar futballmérkőzésen (Demokrata)
Az ügyek döntő többségét a Stuttgartban szolgálatot teljesítő diplomaták segítségével sikerült is rendezni a helyszínen.
jún. 20
13:09
Kövér László: Alkotómunka csak béke idejében teljesedhet ki (Demokrata)
"Alkotómunka csak béke idejében teljesedhet ki és hozhat gyarapodást."
jún. 20
13:09
Lépett az ügyészség Magyar Péter hangfelvétele miatt: Furcsa döntést hoztak a nyomozók (Nyugati Fény)
Az ügyészség
jún. 20
13:09
Kiss László és Szabó Tímea kampányfőnökét is őrizetbe vették Óbudán (Mandiner)
Már tíz gyanúsítottja van az óbudai önkormányzatot érintő korrupciós ügynek.
jún. 20
13:09
Pérez tudja, hogy mire lesz szüksége Barcelonában (Racingline)
A legutóbbi három Forma-1-es versenyhétvége egyáltalán nem Sergio Pérezről szólt. A mexikói pilóta tisztában van ezzel a ténnyel, és azzal is, hogy a soron következő Spanyol Nagydíjon egy jó eredményre lenne szüksége. A mexikói Red Bull-pilótának már Imolában és Monacóban is voltak problémái, de a helyzete a legjobb erőfeszítései ellenére sem lett
jún. 20
13:09
Rekordmagas a fosszilis tüzelőanyagok használata, hiába növekszik a tiszta energia aránya is (Telex)
A fejlődő országok egyre több szenet, gázt és olajat használnak, ezt pedig nem tudja ellensúlyozni a fejlett országok megújulóenergia-használata.
jún. 20
13:11
Még egy lépéssel közelebb a rákosrendezői gigaprojekthez – Magyarország továbbfejleszti az együttműködését az Egyesült Arab Emírségekkel (Mandiner)
Az űrkutatás területén is megállapodást írt alá a két ország.
jún. 20
13:13
Visszatérne a brit konzervatívok élére David Cameron? (Mandiner)
A borítékolható választási vereség után léphet elő újra a régi vezető.
jún. 20
13:15
Ingyenes állapotfelmérést és tanácsadást kínál a Mozdulnék Sportlabor (ProfitLine)
Ingyenes egészségügyi állapotfelmérést és személyre szabott életmódtanácsokat kínál az országszerte számos helyszínen elérhető Mozdulnék Sportlabor kezdeményezés - hívta fel a figyelmet Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára a programot bemutató szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.
jún. 20
13:15
10 egyértelmű jel, ami az alacsony érzelmi intelligencia mutatója (Glamour)
A mentális egészség és az emberi kapcsolatok egyre tudatosabbá váló világában az érzelmi intelligencia (EQ) a személyes és a szakmai siker döntő összetevőjeként emelkedik ki. A saját és mások érzelmeinek felismeréseként, megértéseként és kezelésének képességeként definiált EQ magában foglalja az önismeretet, az önszabályozást, a motivációt, az empá

Keresés