Szlovákia egy magyarlakta településén, Madaron kellett volna fellépnie a közismert magyar énekesnőnek, Szandinak. Az előadóművész koncertje mégis elmaradt, mivel - férjével, Bogdán Csabával együtt - a híresség úgy vélte, túlságosan kevesen jelentek meg az eseményen.
A Dining Guide Top 100 Étteremkalauz idei kiadásában külön figyelmet kapott a vasárnapi ebédek ikonikus főszereplője, rántotthús. Mutatjuk, hogy hova érdemes menni, ha nem otthon ebédelünk!
A magyarországi szőlőtermesztés és bortermelés előkelő, jelentős nemzetgazdasági szerepét tekintve a szőlőtermesztőknek kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a kórokozókkal szembeni megelőző védelemre.
A Toyota Gazoo Racing bővíteni fogja a finn központját, ami kapcsán felmerült, hogy Rally3-as autót is fog készíteni a japán gyártó. Jari-Matti Latvala azonban cáfolta ezt a pletykát.
Közel 4 milliárd forint keretösszeggel megjelent a Fiatal erdők állománynevelésének támogatása elnevezésű pályázati felhívás a 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretei között.
Hatósági eljárás indításáról döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Rádió 1 Balázsék című műsorszámának egyik epizódjával kapcsolatban. A testület vizsgált egy, a TV2-n sugárzott kereskedelmi közleményt is, amelyet túl rövidnek és túl hangosnak talált két bejelentő.
A Pantera Capital, az egyik legrégebbi kripto kockázati tőkealap. Most 100 millió dollár értékben vásárolnának Ethert, amint a Bitwise spot Ethereum ETF kereskedésbe kezd. Amint elérhető lesz, már 100 millió dollárral be is szállna az Ethereum ETF-be a Pantera A Bitwise egy módosított beadványából kiderült, hogy a Pantera bejelentkezett az induló s
Nagy dilemma pénzt találni, de ez a biatorbágyi kisfiú az első másodpercben tudta, mit fog kezdeni egy pénzzel tömött tárcával, amit megtalált az úton.
Manapság nem csak azt mondjuk ki könnyen, akár egy Tiktok teszt alapján, hogy ADHD-s vagy autista vagyok, hanem azt is, hogy toxikus az anyám, apám. De belegondolunk ilyenkor, hogy vajon milyen következményei lehetnek a családi kapcsolatok megszakításának? Szerzőnk személyes történetét olvashatjátok.
Alig jelent meg néző Szandi egy szlovákiai magyarlakta faluban tartott koncertjén, ezért az énekesnő úgy döntött, hogy nem lép fel, a pénzt azonban felvette.
A Politico nagyon szépen bemutatta az EU-ban folyó ügyeskedést, a valamit valamiért alkalmazását, amikor beszámolt arról, hogy miképp kötöttek üzletet a szlovák környezetvédelmi miniszterrel. Az EU békén hagyja a friss szlovák medvetörvényt, és ezért Szlovákia elfogadja Brüsszel természet-helyreállítási törvényét.
A távozó településvezetők október 1-jéig maradnak hivatalban, dacára annak, hogy a választás jogerős eredményét a napokban-hetekben megállapítják az illetékes választási, illetve fellebbviteli szervek. De milyen jogosítványai vannak a távozóknak és az újaknak? Cikkünkben ennek járunk utána.
Közigazgatási ismeretek tantárgyat vezetnek be a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiumban várhatóan a 2025/26-os tanévtől - mondta az MTI-nek az iskola igazgatója.
A kormány arról döntött, hogy a családok és a lakhatás biztonságának megvédése érdekében 2024 végéig meghosszabbítja a lakossági kamatstop intézményét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kamatstop intézkedés a bevezetésétől 2024. június 30-ig terjedő két és fél év alatt összesen 266 milliárd forintos megtakarítást jelentett, azaz ennyivel t
Az utazási iparág egyik legnagyobb szereplője, a Booking.com arra hívja fel a figyelmet, hogy a mesterséges intelligencia (AI) térnyerése az utazási csalások drámai növekedését eredményezte. Marnie Wilking, a cég internetes biztonsági vezetője szerint az elmúlt másfél évben 500-900 százalékos emelkedést tapasztaltak ezen a területen - írta meg a BB
A magyar felnőttek több mint fele soha nem sportol, és ezt a legtöbben azzal indokolják, hogy nincs kedvük hozzá, illetve nincs idejük rá - derült ki az aktív életmóddal foglalkozó kutatásból, amelynek megállapításait csütörtökön ismertették Budapesten, sajtótájékoztatón.
A kormány úgy döntött, hogy 2024 végéig meghosszabbítja a lakossági kamatstopot – jelentette be a Nemzetgazdasági minisztérium (NGM). Az intézkedés az adósoknak a bevezetésétől 2024. június 30-ig terjedő két és fél év alatt összesen 266 milliárd forintos megtakarítást jelentett.
Mindig fontos volt, hogy egy autónak kiemelkedően alacsony legyen az alaktényezője, avagy a légellenállási együtthatója. Ez azonban még komolyabban számít,
A civil szervezetek világszerte, így Európa számos országában is nagyon komoly befolyással vannak a helyi politikára, miközben átláthatóságuk legtöbbször problémás - hangzott el a Magyar Külügyi Intézetben szerdán rendezett beszélgetésen, amelynek címe National Sovereignty vs. Foreign Influence Examples from Around the Globe volt.
A hőség nem csak az embereket, de az állatokat is megviseli. A Nyíregyházi Állatpark szerencsés helyzetben van, hiszen egy tölgyerdőben található, így az összes kifutóban van árnyékot adó fa, de természetesen az önitatók, és egyes állatoknál a dagonyázó helyek valamint medencék is a hűsölni vágyó állatok kényelmét szolgálják. A Jégvilág Interaktív
A hazai nyugdíjrendszer – ahogy azt egy korábbi cikkemben kifejtettem – az EU megfelelőségi, fenntarthatósági és korszerűségi kritériumainak csak erősen korlátozott mértékben vagy sehogy sem képes megfelelni. Ez alapján is nyilvánvaló, hogy elkerülhetetlenül szükség van a nyugdíjreformra, amit az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállí
2023. októbere után általános emelkedés vette kezdetét a kripto piacon. A növekedést leginkább a Bitcoin ETF indulását megelőző spekuláció, majd az annak engélyezését követő optimista hangulat fűtötte. Ebben az időszakban nem csak a BTC, hanem az altok többsége is jól teljesített, de hogy pontosan mennyire jól, azt egy adatelemző foglalta össze, ak
Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás - közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
A leendő polgármester azt is elárulta: ha a Fővárosi Közgyűlés összetétele miatt összeomlik a főváros, akkor a XII. kerület kilép, és önálló városként fog működni.