Ezúttal sem mutatott ki értékesítési árbevételt pénzügyi beszámolójában a Fidesz hatalomban tartásán dolgozó propagandisták, köztük Trombitás Kristóf, Bohár Dániel, Rákay Philip, Deák Dániel és mások videóit a közösségi médiában hatalmas összegekből népszerűsítő Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft.. Ennek ellenére annyi úgynevezett „e
Majdnem két éve annak, hogy a néhai királynő utoljára kilépett a Buckingham-palota erkélyére a platina jubileumi ünnepsége során, az viszont csak most derült ki, milyen megható telefonbeszélgetés előzte ezt meg.
Csőzik László azt mondta, a kormány még a fideszes vezetésű városoknak is megkötötte a kezét, viszont Mészáros Lőrinctől kaptak egy 50 milliós támogatást.
Köztudott, hogy a friss termékek jót tesznek nekünk, de a gyümölcsök, zöldségek és fűszernövények hajlamosak gyorsan megromlani, ha nem fogyasztják el őket bizonyos időn belül.Ennek oka, hogy az élő növényekből származó termékek még a betakarítás után is hajlamosak arra, hogy folytassák biológiai folyamataikat. Ez magában foglalja a légzést: a táro
A világ legnagyobb katonai erejének az emberek rendszerint az Egyesült Államokat tartják. Ennek ellenére kizárólag a létszámot nézve az USA csak a hetedik a világranglistán.
A lengyel állami hírügynökség oldalára került fel pénteken egy katonai mozgósítást bejelentő hír. Eközben az is kiderült, az európai politikusok nagy ívben tesznek a biztonságra.
Vegyesen alakult, kevéssé változott hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A legtöbb európai uniós programmal az a baj, hogy főként ideológiai okokból radikális sebességgel és szűk határidőkkel próbál megoldást találni egy-egy kihívásra – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője. Tatár Mihály arról is beszélt, hogy az irracionális intézkedések komoly politikai vagy pénzügyi válságot er
Törökországban a fogyasztóiár-index májusban 75,45%-ra ugrott, meghaladva a várakozásokat, főként az oktatás, a lakhatás és az éttermi árak jelentős növekedése miatt.
Az enyveskezű banditát alakító Daniel Stern két ízben is együtt dolgozott a korszak leghíresebb gyerekszínészével, s új memoárjában a forgatásokon szerzett élményeit is felelevenítette.
Egy Indiana államban található békés, milliókat érő farm évekig szörnyű titkot rejtett. A borzalmas események helyszíne Herb Baumeister 18 hektáros birtoka volt Westfieldben, Indianapolis északi részén.
A wimbledoni teniszbajnokságot továbbra is a Warner Bros. Discovery (WBD) csatornái és platformjai közvetítik az All England Lawn Tennis Clubbal kötött új, hosszú távú joghosszabbítás révén. Az Eurosport és a Max lesz Wimbledon exkluzív otthona 11 európai piacon, ahol minden egyes és páros mérkőzést, beleértve a selejtezőket is, élőben és on-demand
Hordógurítással ünneplték péntek késő délután, hogy az előzetes terveknek megfelelően a május végi határidő előtt befejeződött a Cselebi utca korszerűsítése. A szomszédos utcák szempontjából is fontos útszakasz megújítása régi kérdés volt, ahogy Kónya István körzeti képviselő elmondta, első, 2006-os megválasztása óta szerette volna elérni a fejlesz