Stagnáltak a BMW konszern eladásai az első félévben a cég honlapján publikált kimutatás szerint. Az elektromos modellek értékesítése csaknem negyedével nőtt ugyan, de az is messze elmarad a tavalyi éves növekedési ütemtől.
Hegyvidék távozó polgármestere szerint az őt legyőző Kovács Gergely (MKKP) azért nyerte el az emberek szimpátiáját, mert "antipártot" épít, és maga is egy "antipolitikus".
"Brüsszelben, az Európai Parlamentben, a szövetségeseinkkel megalakítjuk az új európai pártcsaládot, az EP új frakcióját" – írta szerda reggel X-en Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke.
Több fajta mérgező fémet, például arzént, ólmot és kadmiumot találtak világszerte népszerű tamponmárkák termékeiben, derül ki Berkley Egyetem friss kutatásából.
Megütötték a Volkswagen részvényeit, miután a vállalat profit warningot tett közzé és bejelentette, hogy fontolóra veszi az Audi egyik brüsszeli gyárának esetleges bezárását - közölte a CNBC.
A XII. kerület leköszönő polgármestere utódja, a kutyapártos Kovács Gergely állításait igyekezett cáfolni. A történet ennél azért egy kicsit bonyolultabb.
Amerikai tisztviselők bejelentették egy mesterséges intelligenciával (Mi) működő orosz botfarm felszámolását. Az igazságügyi minisztérium szerint egy Mi-eszköz közel 1000 hamis fiókból álló hálózatot hozott létre az X-en, amely dezinformációt és oroszbarát érzelmeket terjesztett.
Az elmúlt napok magas átlaghőmérséklete miatt jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével hétfőtől Budapesten és Pest vármegyében is elrendeli a tűzgyújtási tilalmat - közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.
A Kúria friss döntésében (BH2024.126.) azt vizsgálta, hogy mely munkakörök (munkahelyek) jogosítanak korkedvezményre és ezzel összefüggésben a munkaidőkeretben történő foglalkoztatásnak milyen szerepe van. Cikkünkben az ügy lényegét foglaltuk össze.
Nem jó a vásárlóknak, az európai autógyártóknak és a fejlesztéseket sem szolgálja, hogy az Európai Bizottság péntektől ideiglenes büntetővámokat vezet be a Kínából behozott elektromos autókra - kommentálta a döntést pénteki Facebook bejegyzésében Joó István, a HIPA Nemzeti Befektetési ügynökség vezérigazgatója, kormánybiztos.
Éppen amikor azt hiszed, hogy befejezted a legizgalmasabb tévésorozatot vagy filmet, a Netflix minden hónapban újabb tartalmakat dob be. Valahogy mindig sikerül olyan friss és lenyűgöző történeteket kínálniuk, amelyek azonnal magukkal ragadnak. Íme 7 újdonság, amit látnod kell a Netflixen júliusban.
2022 óta leginkább csak saját sikertelenségi mutatóinak felülírása kapcsán kerülhetett be a futamok utáni statisztikai összegzésekbe Lewis Hamilton, most azonban két és fél év után aratott első győzelmével egycsapásra több fontos rekordlistának is az élére állt.
Aláírták a szerződést, amelynek értelmében Románia közel egymilliárd dollár értékben tüzérségi fegyvereket vásárol Dél-Koreából - közölte a Hanwha Aerospace dél-koreai vállalat.
A GLAMOUR-nál mélyen hiszünk benne, hogy minden nőt megillet az anyagi biztonság és szabadság, ehhez viszont átgondolt lépésekre van szükségük. Mi ebben támogatjuk őket a BiztosDöntés.hu-val közösen indított cikksorozatunkkal, a Tudatos pénzügyekkel, hogy magabiztosan hozzanak pénzügyi döntéseket, hogy átlássák és ismerjék a lehetőségeiket.
Kétperces. J. Károly ott ül a terrárium mellett a fotelben, és hangosan olvassa a teknősnek a csontszínű, vékony kartonból egyformára vágott cetlikre írott följegyzéseket.
Az európai tőzsdék ismét emelkednek, az USA-ban is pozitív nyitás várható, a magyar BUX index is javít valamelyest, a forint is erősödik. Az OTP Bank és a Mol azonban, amelyeket tízmilliárdokkal sújt az új megszorító csomag, inkább stagnál. Két jó hír érkezett a kriptókról, nyakunkon a robottaxik?
Meghalt a Dallas sztárja, Pat Colbert. A színésznő 77 évet élt, a legfrissebb információk szerint a halálát agyvérzés okozta. A világhírű sorozatban a színésznő az utolsó nyolc évadban a stílusos Olajbáró Klub házigazdáját és menedzserét, Dora Mae-t alakította.
Vízosztással igyekszik elviselhetőbbé tenni az utazást a rekkenő hőségben a Budapesti Közlekedési Központ, amely három forgalmas budapesti csomópontban várja palackozott ivóvízzel a járókelőket 11 és 14 óra között: Kelenföldön, a Széll Kálmán téren és a Keleti pályaudvarnál - közölte a BKK szerdán.
Ez az első eset az orosz-ukrán háború kezdete óta, hogy az orosz hatóságok művészeket fogtak perbe. A valódi ok inkább az lehet, hogy kritizálták az offenzívát.
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter szerint az izraeli hadsereg (IDF) megölte vagy megsebesítette az Hamász iszlamista terrorszervezet fegyvereseinek hatvan százalékát a Gázai övezetben.